Richard apukája 3 hete szívinfarktust kapott, szerencsére sikerült időben elkapni és egy hét múlva meg is műtötték. Hármas bypass műtétje volt. Most már otthon lábadozik szerencsére.

Azóta sokat gondolkozom, 68 éves, 5 unokája van. Ha èn 68 leszek, Brúnó akkor lesz 30. Lehet neki még nem lesz gyereke. Vajon én leszek olyan szerencsés, hogy lássam az unokáim? A fiúk nem is tudják milyen szerencsések, hogy nem csak mind a négy nagyszülőjük, de három dédmamijuk is aktívan részt vesz az életükben, alakítja a személyiségüket, formálja az emlékeiket.

30 év múlva ha én 68 leszek vajon tudok majd ennyit segíteni, az unokáim életében aktívan részt venni? 30 év…iszonyat gyorsan el fog menni. Bár csak le tudnám lassítani az időt! Sőt! Bárcsak megállíthatnám. Most. Most, minden olyan jó. Most, amikor van már egy okos nagyobbacska fiam, akivel lehet már beszélgetni, van egy közepes még kedves és gyermeki ártatlan kis 4 évesem és egy bájos, tündér kisbabám. Mind a három korszakot élvezem és nyújtani szeretném még az időt, hogy had élvezzem még egy kicsit. Nem akarom, hogy felnőjjenek. Nem tudom elképzelni milyen lesz 3 nagy kamasz fiúval…valószínű még a mostani éjszakázás is könnyűnek fog tűnni…

Most szeretném megállítani az időt, amikor körbe vesz minket mindenki akit szeretek. El sem tudom képzelni milyen lesz ha nem így lesz. Még azt sem, hogy Péter bácsi ne legyen. Most jó, hogy minden nap 7 felé nézem, hogy várják, hogy telefonáljak, hogy a gyerekekben láthatom, hogy bizonyos gesztusokat eltanulnak innen-onnan pont úgy ahogy azt a nagyszülő csinálja. Most, hogy van aki teletömje a táskám finomságokkal pont ahogy én szeretem. Most, hogy vannak akik tudják, hogy hogy szeretem…Most, hogy van kinek büszkélkedni és kire büszkének lenni.

Most így jó, most szeretném az időt megállítani…de nem tudom és ez elszomorít…