Igen, már nagyon nagy minden értelemeben. A héten voltunk 4 hós oltáson, mert ugye még mindig egy hónapos csúszásban vagyunk a hazamenetel miatt. Szegénykém most 3-at is kapott, az első kettőt még hősként viselte de a harmadiknál eltörött a mécses, szerintem ezt gondolta: “ügyes vagyok, kettőt kell csak kibírni…hééééé…miért közelítesz újra, harmadikról nem volt szóóóóóó!!!!” és görbült is a szája kacsacsőrűbe…de 2 perc után már itta a tejet és megnyugodott szerencsére. Viszont a nap hátralévő részén extra nyűgös volt, hosszú volt szegénynek a nap, mert előtte még úszáson is voltunk, az oltásra 1 órát kellett várni, utána otthon már nem aludt estig így megint altatni kellett annyira túlpörögte magát.
Viszont megmérték és 8900g 68cm! A mérlegben is csak maga elé fért már el a keze 🙂
És most, hogy már ilyen “okosügyesnagyfiú” tényleg eljött az ideje, hogy beköltözzön a saját szobájába estére. Ő ezt is nagyon jól viselte. Én kevésbé…Mielőtt megszülett nagy mellel azt gondoltam, hogy majd én függetlenségre nevelem, hogy legyen szabad, ne kapaszkodjon anyuka szoknyájába, járja csak a világot. Na persze….majd megszakadt a szívem, hogy “elköltözött” tőlünk, pedig most még csak az 5 méterre lévő szobába kellett átengedni. De egész este a monitort hallgattam, elalvás előtt Richardnak sírtam el a bánatom, hogy most biztos azt hiszi, hogy valami rosszat tett és száműztük, vagy nem szeretjük azért közösítettük ki, aggódtam, hogy reggel nem fog szokásosan rám vigyorogni és hiányzott a szuszogása.
Ehhez képest őnagysága mit sem sejtve az én szorongásomból, végig aludt f8-ig, cumit is csak egyszer kérte (azóta már azt sem) és persze vigyorogva fogadott reggel….Repes az elkényeztett anyai szívem!








Gyönyörű lett az új szobája!
Tündéri, ahogy alszik! El is hiszem, hogy hiányzik mellőled!!!
puszi Nektek!
Lotti 🙂
KedvelésKedvelés