Végre elérkezett a nap és hazajöttünk egy hónapra nagyszülő és barát látogatásra. Kicsit tartottam a repülő úttól, de nagyon jól viselte, felszálláskor evett, utána trottyantott egy nagyot, és csak akkor sírt amikor a Richard kicserélte a pelust a kis wc kabinban, utána pedig egy órát aludt leszállásig. Egyedül a gépig vezető út volt rázós, becsekkolás, átvilágítás, sorban állás 3szor, kocsi összecsukása 3x, kabát, gyerek, bőrönd le-fel vétele stb. Hazafelé tuti nem fogom ezt egyedül eljátszani. Így is majdnem megtéptem az egyik ryanaires nőt, mivel ott derült ki, hogy a gyerekeseket már nem engedik előre csak ha befoglaltuk volna plusz 5 ezer Ft-ért a “priority borading”-ot, így lazán fapofával visszaküldött minket a sor végére 2 bőrönddel, egy babakocsival és egy vállon lógó alvó 3 hónapossal. Tuti nincs gyereke az ilyennek. Mikor pedig végre előre értünk megkért, hogy a 10x10cm-es kistáskámat amiben tényleg csak az útlevelek és telefonom volt, hogy tegyem már bele a kisbőröndbe mert ez a szabály. A kisbőröndben viszont nem volt még ennyi hely sem. Könyörgőre fogtam a dolgot, hogy engedje már át hiszen 5 perc múlva a repülőn úgyis kiveszem, így viszont nem lesz helyünk a gépen, de nem volt apelláta, csak amikor már látta hogy majdnem sírok, akkor engedett el minket. Nem is tudtunk egymás mellett ülni a gépen 😦

Viszont itthon hamar elfelejtettük a gondokat, mert nagyon vártak már minket. Benji agyon lesz kényeztetve ez alatt az egy hónap alatt az tuti. Szuper berendezett szoba várt minket, rengeteg játék és kisruha. És amiatt is feleslegesen aggódtam, hogy nem tud majd aludni az új környezetben, mert 9-től reggel 7-ig aludt, és a szokásos hajnali két órás tekergése is elmaradt. Nem is tudtam mire vélni, úgy keltem reggel, hogy egy hatalmas tej tócsa van alattam, mert a melleim se tudták mire vélni ezt a késői kelést… 🙂

“Első repülős utam”: