2 hónaposak lettünk ma (hú de utáltam régen amikor anyukák többes számban beszéltek a gyerekükről, aztán lám hova jutottunk…)
Óriás bébivé nőtte ki magát, amit érzünk mindketten a derekunkon, annyit cipelteti magát, így a Voltaren krémet úgy kenjünk magunkra, mintha egyszer élnénk.
Csomó ruhát kinőtt, így tegnap végre megejtettem a rég esedékes ruha szanálást, és elpakoltam (ki tudja mikor és kinek jön majd jól) az 56-os és “newborn” ruháit, amibe már belepaszírozva se fér bele. Egy zsáknyi jött össze! Mi lesz itt még később, ez csak egy ruhaméret volt. Bár ezt a sok ajándéknak, Alexander kinőtt ruháinak és Vera gyerekeinek kinőtt ruháinak köszönhejük. Nem is maradt sok minden a szekrényében, hosszú ujjú body-ja csak kettő maradt, így tegnap vettünk neki még egy párat. Amit egész napos vigyorgással, mosolygással és jókedvvel jutalmazott.
Ma pedig egy szamár rezervátumban voltunk. Ki lettünk ebrudalva, mert Richard és papája a falból szedte ki az elektromos vezetékeket (készülvén a két hét múlva esedékes fal bontásra, mivel egybe nyitjuk a konyhát és a nappalit) így nem akartak egy kisgyereket és egy szőke nőt maguk körül ólálkodni. Így Jayne kitatálta, hogy a nagymamával (aki egy szamár örökbefogadója) és Katyvel és Alexanderrel elmegyünk megnézni az öreg, már senkinek nem kellő szamarakat. Volt egy ott a réten egy “carboot sale” is, és beszereztem egy kerek, felfújhat baba ülőkét potom 3 fontért!











Gratulálok a 2. hónap”otok”hoz :-))
Végre anya-fia fotók! Annyira szépek vagytok, hogy csak na!
KedvelésKedvelés