Kaptam egy óra “kimenőt” a fiúktól, így olyan luxus ért, hogy számítógép elé ülhetek. (lassan le kell néznem, hogy hol vannak bizonyos billentyűk…)
Mindenféleképpen meg szerettem volna örökíteni a nagy napot így remélem egy óra alatt sikerül bepötyögni:
Szóval….az egész jún 15-én kedd hajnal 4.15 felé kezdődött, amikor is menstruációs hasfájásra lettem figyelmes, annyira rég tapapasztaltam ilyet, hogy persze kikeltem az ágyból, és kimentem a fürdőszobába, ahol 5 perc múlva még egy ért, majd az ágyba visszafekve még úgy 7-8-szor jött. Gondoltam biztos jósló fájások, és majd a meleg fürdő elmulasztja őket, ezért elkezdtem vizet engedni a kádba, és próbáltam mérni az időt a fájások között, amik úgy 5 percenként jöttek. Cseppentettem egy kis levendula olajat a vízhez, befeküdtem és vártam….de csak nem múltak, sőt már inkább a hátamban kezdtem őket érezni, így kikászálódtam a kádból. Ekkor éreztem valami fura csordogálást a lábam között, először azt hittem egy kis kád víz csordogál ki belőlem, de ahogy léptem egyet felerősödött. Na ekkor már a kezdő kismama is biztos volt, hogy ezek nem jósló fájások lesznek és jobb ha felébreszti az urát.
Ekkor már úgy 6.30 lehetett. Bementem a hálóba, szólongattam a Richardot, és mondtam neki, hogy ma ugyan nem megy dolgozni. Felnézett és mondta, hogy “muszáj” :-))… erre én, hogy “elment a magzatvíz”. Persze tágabbra nyitotta álmos szemét, és mosolyogva kikelt az ágyból. (Persze férfiből lévén muszáj volt visszakérdeznie, hogy biztos-e)
Ekkor már 2-3 percenként jöttek a fájások, amiket igazából még mindig nem fájásként éreztem, hanem erős görcsként, csak a hátam fájt, így négykézláb éreztem jól magam, mert ez levette a nyomást a gerincemről.
Ekkor már úgy gondoltam, hogy felteszem a Hypnobabies CD-ket, amikkel az elmúlt 4 hónapban gyakoroltam. Úgy 9-ig ezt hallgatva relaxáltam, és magunkra és a légzésemre figyeltem. Majd megkértem a Richardot, hogy hívja fel a Szülés Központot, hogy mi a teendő. Azt mondták, hogy mivel a magzatvíz elment menjünk be.
4 párnával kipárnázva és szintén kismagnóban hypnobirth-öt hallgatva (szerencsére Richardot nem ejtette transzba vezetés közbe, de érdekelt is engem a minden CD elején elhangzó figyelmeztetés, hogy vezetés közben tilos hallgatni…).
Kb 10-kor érkeztünk meg, és elfoglalhattuk az egyik szupi szülőszobát. Volt ott minden, labda, szülőszék, bordásfal, zuhany, szülőkád, illóolajok, fotelek, ágy….Én úgy döntöttem a labdára ülve előre dőlök az ágyra. itt még mindig magamra koncentráltam. Nem tudom hány percesek voltak itt a fájások, mert azt már feladtam mérni, de nem lassultak az tuti.
Kb 11-kor bejött a szülésznő, megviszgált, azt mondta, hogy 2 cm-re vagyok kitágulva. Ami kicsit elkeserített, mert úgy éreztem nagyon sűrűn jönnek a fájások. De a Richarddal tele eresztették a kádat meleg vízzel, és fél óra múlva ott folytathattam a vajúdást. Ekkor már a hypnobabies CD-re nem tudtam nagyon koncentrálni, viszont a nő megszokott hangja és a háttér zene megnyugatott a meleg víz meg maga volt a megváltás. Itt vajúdtam úgy 3-ig, addig óránként jöttek, nézték a baba szívhangját és minden jó volt. Én mélyen lélegeztem és kinyíló dolgokra koncentráltam (mint rózsa, lufi, alagút) ahogy tanultuk, néha kinyitottam a szemem, ahol láttam, hogy Richard bóbiskol…:-) Néha hallottam, ahogy megkérdezik őt, hogy hány percenként jönnek az ÉN fájásaim erre ő mindig azt mondta, hogy “még mindig úgy 5-6 percenként. Honnan is tudta volna, hogy szinte már össze érnek, én csak azt tudtam, hogy úgy 40-50mp-ig tartanak, mert ezt még követtem az órán.
A nő úgy döntött, hogy újra megvizsgál, és mondta, hogy a jó hírrel kezdi, hogy teljesen kitágultam, viszont a baba még nincs beékelődve, és oldalt fekszik, ezért jó lenne ha négykézláb folytatnám.
Na ekkor kezdtek a dolgok fájni, a hátamat éreztem de nagyon. Így Richard nagy kezét maszírozásba kellett fektetni. De kb megállás nélkül, mert ha pl wc-re ment, és úgy kellett végig csinálni egy fájást azt hittem szétreped a keresztcsontom. Ekkor már kértem gázt fájdalomcsillapításnak, bár én nem éreztem hatását. Még azt se, hogy bódítana. Richard is beleszippantott és ő is azt mondta, hogy szerinte nem működik. (pont erre a bátorító megerősítésre volt akkor szükségem :))
4,15-kor megint megvizsgáltak, és Benji még mindig nem jött lejjebb, így azt mondták, hogy ki kell jönnöm a kádból, feküdjek az ágyra a bal oldalamra, maradjak úgy egy óráig, és úgy vajúdjak, hátha úgy befordul a szülőcsatornába.
Na ez az óra kész kínszenvedés volt, és legrosszabb óra ami a szülésből megmaradt. Nyomnom kellett állandóan, a fájások egyfolytában jöttek, a hátamat nagyon erősen kellett maszírozni, hogy ne fájjon annyira.
Eltelt az egy óra, újabb vizsgálat, semmi változás…Konzultáltak a hátam mögött Richarddal, hogy át kell, hogy vigyenek a kórházba, mert elment a magzatvíz és nem várhatnak itt tovább, mert nem halad a kitolási szakasz, de megnyugtatták, hogy a baba szívhangja kitűnő, nincs veszélyben.
5 perc múlva jött a mentő, és 15 perc múlva kórházban is voltunk. 19,00 körül.
Itt véget ért minden ami a szép és jó, gyorsan monitorra kötöttek, bekatétereztek alul, majd a kezembe is kanült ültettek, és hátamra fektettek (ami az előbbiekből kiderül, hogy mennyire nem a legjobb pozíció). Öröm az ürömben, hogy viszont kifogtam egy kedves szülésznőt, aki bátorított, a nevemen szólított, és simogatta a fejemet.
Hallottam, hogy már csak a dokira várunk, aki éppen császároz valakit, és amint jön ő dönti el mi lesz, addig is “nyomjunk” mondta a szülésznő. Ez piszok nehéz volt fekve, és 2-3 percenként 45 másodpercekig.
De itt se semmi haladás azon kívül, hogy “már nagyon lent van, de nem akar lejjebb jönni”.
Majd 19,30-kor megjött a doki és felgyorsultak az események, ekkor már én könyörögtem, hogy császározzanak meg. A doki kimért volt és nem valami kedves, csak hozta a papírokat amiket alá kellett írnom, hogy először megpróbálkoznak fogóval, majd vákummal, és ha az se sikerül akkor császár. Én kérdtem, hogy legyen egyből császár, mert legalább nem alul-felül leszek szétszabdalva ha nem jön össze, de nem mentek bele. Én meg aláírtam minden papírt. (miért 5 oldalas az a papír? vajon van olyan nő aki ilyen állapotban végig nyálazza és elolvassa az apró betűs részt is?)
19,45-kor (erre az időpontra emlékszem mert már nagyon “Vészhelyzetre” kezdett hasonliítani a helyzet, egyre több kék ruhás ember (Richard is kis kék köppenyben és LILA klumpában…haha) egyre több orvosi dolgot egyeztetett a fejem felett. A műtőben beszúrták a gerincembe az érzéstelenítőt. (Mennyei, minden fájdalom hussss elmúlt, körbe tudtam nézni, többek közt kiszúrtam a fent említett lila klumpát…). Letakarták a lábamtól lejjebb levő részt (viszont elfelejtették, hogy a menyezeti lámpa tükrös, és minden láttam), és kezdhettem nyomni. A szülésznő a kezével nézte a keményedéseket a hasamon, és mondta, mikor nyomjak, ami iszonyú fura volt mivel mellen alul semmit nem éreztem.
Csak a “Most”-ra a Richard és egy másik kék ruhás feleemelte a fejem én összeszorítottam a szemem és asszem nyomtam. A visszajelzés az volt, hogy “nagyon jó Dalma”.
A negyedik nekifutásra csukott szemmel nyomok, amikor jobbról hallom, hogy Richard annyit mond, hogy “WOW”. Kinyitom a szemem, és az érzéketlen hasamon fehéren véresen ott van Ő!!!!. De fel is kapták gyorsan és elvitték balra törölgetni és megnézni. (itt már sírtam nagyon, Richard meg persze odaszaladt ahova Benjit vitték és megszeppenve nézte). A szülésznő bediktálta, hogy jún 15, 20.12, fiú, 4040g.
Majd törölgetés után a mellkasomra tették, és üdvözölhettem és megcsodálhattam az én nagy és gyönyörű fiamat! Leírhatatlan érzés….
Kis család lettünk…..
Egy boszorka van.....Három fia van.... 