20 hónaposom

Tegnap töltötte a 20. hónapját, már csak 4 hónap és 2 éves, és után még 1-2 és lesz egy tesója is. Atyaég!

A nagy lépés ugye mostanában a bölcsi volt. Már ügyesokosbölcsis nagyfiú. Hatalmas. Óriási pocakja van, nagyon édes, ahogy a fürdőkádban habozza rajta a tusfürdőt 🙂

Kézügyessége napról napra jobb, rajzolgat, gyurmázik, épít. Csak türelme nincs még sajnos. 5-10 percig játszik valamivel, aztán tovább áll, majd visszatér. Ide-oda csapong.

Beszédben is egyre ügyesebb, megismétli a dolgokat ha mondom neki. Pár dolgot fordít is, pl, ha jön kekszért, és mondja, hogy “mami, biscuit”, mondom neki, hogy ok, de hogy van mami nyelvén, ő pedig mondja, hogy keksz. Ezt még a book-könyv párosítással is tudja.
Sokat halandzsázik, dumál dumál de csak kiszűrni probálom éppen mit is akar mondani.

Valentin napra a bölcsiből kaptam tőle kis szív alakú kekszet amit ők sütöttek (és amit állítólag nagyon élvezett), és egy kézzel gyártott kis lapocskát. Első ajándékom tőle. Alig várom a többit!!

A hasamat puszilgatja, ha kérem mondja, hogy hol a baba, és miután megpuszilta felszólítja az apját is a hasamra mutatva és cuppogtatva, hogy “Daddy!”…el vagyok kényeztetve 🙂

És az örökkön pörgő 20 hónapos:

Első napok a bölcsiben

A héten három délelőtt már ment bölcsibe, ami eléggé megviselt mindannyiunkat.
Hétfő volt az első nap, és úgy számítottam, hogy majd ott maradok vele amíg meg nem szokja egy kicsit. Le is vettem a kabátomat amikor megérkeztünk bementem vele, de tíz perc után láttam, hogy a bölcsis néni furcsán néz rám, megkérdeztem, hogy akkor most hogy is lesz. Erre ő, hogy már úgy számolták, hogy én elmegyek, mert múlt héten volt bent 2-3 órát a Jayne nénivel. Na már ekkor gombóc szökött a torkomba, mert eközben Benji nem mozdult mellőlem, csak megszeppenve nézte a többieket.
Kb 5 perc után vettem egy nagy levegőt, elbúcsúztam, mondtam, hogy ebéd után jövünk érte és elindultam az ajtó felé, ő pedig utánam. Gyorsan bezártam az ajtót, a gondozónő pedig lekötöttem a figyelmét, de hallottam, hogy mondja, hogy Mami, mami…Na ekkor kint eltörött a mécses, vettem a kabátom, indultam kifelé, de csak záporoztak a könnyeim. Az egyik ovónő meglátta és utánam futott, hogy ne aggódjak nem sír, nézelődik.
Mentem Jayne nénihez, ott is elbőgtem bánatom és számoltam a perceket 11-ig hogy menjünk érte (úgy döntöttem nem várjuk meg a f1-et…).
Amikor megérkeztünk az üvegen keresztül láttam, hogy éppen meseolvasás van, körben ülnek a gyerekek (köztük Benji) és hallgatják csendben a mesét. Ekkor meglátott az ajtóban, iszonyúan elkezdett sírni, és rohant felém. Hozta sorba könyveket és zokogott miközben mondta, hogy Mami, mami. Csak amikor elindultunk kifelé akkor kezdett boldogan, fölényesen mindenkinek pá-pázni…

Lelkemet felacélozva vágtam neki a keddnek, hogy most nem fogok sírni. Már amikor bementünk és levettem a kabátját, hozzám bújt, és mondta, hogy “no, no”, az ovónő kedvesen hívogatta de csak akkor ment be a szobába amikor én is. Így viszont a kezemből kellett az ovónőnek kihámoznia amikor elindultam. Benji zokogott, az ablakhoz vitte az ovónő, ott is zokogott és leolvastam a szájáról, hogy “mami, mami”. Mondanom sem kell, hogy egész nap ez a kép lebegett a szemem előtt.
Jayne néni ment érte ebéd után, mondták a gondozónők, hogy sokat kesergett, és minden alkalommal amikor nyílt az ajtó odafutott sírva, hogy “mami, mami”. Csak a könyvek érdekelték, és pár gerezd narancson kívül semmit nem evett. (pedig csokikocka volt, vanília öntettel!)

Szerdán úgy döntöttünk, hogy Richard viszi be, talán jobban viseli, mert Jayne néniékhez is mindig ő vitte, és ő hagyta ott, talán ahhoz szokott. Így engem kitettek a buszmegállóban, és Richard vitte be.
Persze nála is sírt, és a gondozónő azt mondta, hogy nyűgösebb volt mint tegnap, megint csak a könyvek kötötték le. Pedig még zenebohóc is volt, meg mondókázás, de abba se csatlakozott be, csak a könyvsarokból nézte a többieket. Jayne azt mondta, hogy akkor is sírt éppen amikor megérkeztek.

Olyan nagyon rossz ez, előre nem várom a holnapot, amikor újra ott kell hagyni, és nem tudom hogyan is segíthetnék, hogy jobban megszokja ott. Ráadásul az alvását is teljesen összezavarta. Eddig nem kellett altatni, elég volt puszit adni neki, megsimizni, kijönni a szobájából és becsukni az ajtót. Most ahányszor kikerülünk a látóteréből zokogni kezd. 😦
Annyira remélem, hogy nem viseli meg hosszútávon ez a bölcsi dolog és iszonyat lelkiismeret furdalásom van, hogy lehetne ezt máshogy is csinálni, csak nem vagyok elég erős hozzá, hogy szembe szálljak az itteni rendszerrel, illetve nem is vagyok biztos benne, hogy most már nem zavarná-e őt össze még jobban. Nehéz ez, és remélem hamarosan túl leszünk ezen a korszakon. Bárcsak látnám már a végét….

Most hétvégén lelke talán helyre billent, itthon vidám, eszik rendesen, de itthon is könyv-mán.

Leesett itt is a hó

Tegnap este gyönyörű hó esett, alig vártuk, hogy felkeljünk, és menjünk és megmutassuk Benjinek hogyan kell hóembert építeni. Na persze, hogy csak a képzeletünkben élt egy hóba röhögve belerohanó, hempergő gyerek képe, aki kicsi kezével próbál hógolyókat gyúrni és lapogatja a hóember hasát.
Azt hiszem ez az idilli kép egy darabig továbbra is csak a fejünkben fog élni, ugyanis kijelenthetjük, hogy kisfiunk (ne szépítsük) utálja a havat.
Már a csizma felvételnél is gondok voltak, hiszen azt sem szívelelte eddig, és egy lépést sem volt hajlandó tenni, csak letettük a hóba és bömbölt. Ekkor még bizakodtunk, hogy csak a zöld kiscsizma az oka a sírásnak és dupla zoknival ráadtuk a cipőjét, de az eredmény ugyanaz. Keserves ordítás….

Mutogattunk, mosolyogtunk, hömpölygettük a gurigákat, semmi…

Az sem segített, hogy a Richard megdobta egy hógolyóval gondolván ez milyen vicces. Na itt még nagyobb sírás lett a vége, és bevittük.

A télikert biztonságából persze már röhögve nézett minket kint, ahogy építjük neki a hóembert (szerinte “bembe”).

Amikor kész lett, azért felnyaláboltuk, hogy legyen egy családi képünk is, de itt már a sapka újra felvétele is sírást váltott ki, így mindannyian bemenekültünk a melegbe és bentről csodáltuk tovább “Bembét”.

Tesó érkezik

Talán most már kikiabálhatom a nagy világnak is, hogy Benjinek tesója lesz. Tegnap óta túl vagyunk a 12. heti  ultrahangon (angol módra a 14. héten…) de minden rendben van szerencsére, a Down szűrés ereredménye csak jövő héten derül ki, és csak akkor hívnak, ha gond van (angol módra).
Szóval ha minden igaz lesz még egy nyári gyerkőcünk augusztus 3-a körül, és úgy látszik mindketten sportimádók, mert Benji a foci világbajnokságot nem akarta kihagyni, tesó pedig az olimpiát..

Benjivel pedig hétfőn kezdjük a bölcsit, csütörtökön voltunk ismerkedésen, úgy vettem észre, hogy tetszett neki, minden iránt érdeklődött, és csak hordta hozzám a “kincseit”.

Itthon meg rajzolgat mostanában, és szerencse, hogy a filc amit karácsonyra kapott kisbarátjától vízzel kimosható,mert sikerült szép csíkot húznia a sötét kékkel a réz színű ülőgarnitútánkra… :-))
És látszik a lapon, hogy én milyen szép madár kollekciót rajzoltam (csirke, holló, kakas, kacsa), ő pedig röhögve szisztematikusan, sorban átsatírozta őket a kellő állathangot adva hozzá: “Csip-csip, hehehe, Kár-kár, hahaha, Áp-áp, hihi,” A kakasnál bajban volt, mert a kukuríkú még nem megy, így ott csak röhögött…

Bölcsinézőben…

Igen, úgy néz ki bölcsis lesz a nagyfiú, heti 3 délelőtt, valószínű két hét múlva kezd.
Elég sok helyet megnéztünk, míg megtaláltuk azt ami talán igazinak nevezhető. Eléggé csalódott vagyok, mert az első, hogy nem sok helyen volt már szabad hely, amiket láttunk pedig vagy káoszos, vagy koszos-büdös volt, vagy nagyon úgy tűnt nekem, hogy unatkoznak a gyerekek.
Végül egy kis családiasra esett a választás ahol Benjin kívül korosztályában csak 3 gyerek lett volna, de én nem bántam. Viszont a kert kicsi volt és Richard munkahelyétől is messze esett. Így utolsó reménységként hívtam fel az All Seasons bölcsit ami nagyon közel van Richardhoz, és láss csodát volt hely. Gyönyörű nagy kert, szimpi gondozónők, vannak gyerekek anyósomék megnyugtatására…, viszont ez is kicsit koszosnak tűnt. Remélem másodjára nem lesz az mert ide fog járni Benji úgy döntöttünk.
Szóval mostantól kezdve izgulok, hogy lesz a beszoktatás, mert egyes helyeken nagyon katonás rend szerint ment ez. Első nap 1 órát vagyunk közösen, második nap délelőtt közös, amiből egy órát elmegyek, harmadik nap kicsit játszunk majd elmegyek a délelőttre, negyedik nap pedig már ott hagyom. Nekem ez borzasztó poroszosnak tűnik, de tetszett, hogy ezen a helyen azt mondta a nő, hogy minden gyerek más, és rajtam áll hogy látom, hogy készen áll-e Benji.  A legtöbb helyen nem mondták ezt.
Akit érdekelne, ide fog járni Benji:
http://www.allseasonschildcare.co.uk/

Otthonlét pár képben

Már Angliából írok, tegnap hazaértünk ketten Benjivel. Hosszú volt nagyon az út, mert átszállással jöttünk Amszterdamon át, de igazából Benji jól bírta, nem tört el a cérna, csak egész út alatt játszani kellett, bár a második gépen vicces volt, mert lefoglalta magát azzal, hogy utánozta a másik sorban ülő hapi köhögését, aki vette a lapot és a végén direkt köhögött. Az is vicces volt, amikor a hátunk mögött ülő japán (vagy kínai ill más ázsiai ország….) lány elkezdett telefonon beszélni, Benji röhögött és elkezdett ő is “kínaiul” gagyarázni, majd becartam olyan vicces volt…
Persze, ahogy Angliába tettük a lábunk érződött a “sztupidség”, mert persze fél Európán átutazva, tényleg szálltunk már át Németországban, Párizsban, Svájcban, Amszterdamban, Ausztriában….és melyik az egyetlen ország ahol nem teszik a babakocsit a gép aljához, hanem a szalagon jön ki?? Persze, hogy itt…
Pedig direkt tetettem rá rózsaszín szalagot, hogy a kapunál legyen ne a szalagon, na persze itt nem számít. Cipelhettem egyedül a kézitáskát, Benji játékos tatyóját, kabátainkat, és mivel így már Benjit felemelni esélytelen volt így Benji kénytelen volt végig gyalogolni a fél reptéren át míg én szidtam a fél királyi családot. Kb plusz 20 perc alatt értünk így a szalaghoz, ahol persze nem volt már senki, de a babakocsi sem…Mint kiderült az egy másik szalagon jön ki (miért is?) és ami persze a terem másik végében volt, így miután hatodszorra becserkésztem a határőrök felé futó Benjit, és ott hagytam egy kupacban az összes bőröndünk, csomagunk, elhoztam a babakocsit, bele a kiizzadt gyereket, vissza a csomagokért, és végre plusz 40 perc és megszámlálhatatlan néma káromkodás közepette kiértünk Daddy-hez, ahol persze nekem eltörött idegességemben a mécses. “Welcome home”.
Na most, hogy jól kifüstöltem magam, jöjjenek a képek:

Csoda kutyával nagy cimbiklettek, itt is ma hallgatta a kutya ugatást, és mutatott kifelé, hogy “vau vau”?

 Szerencsére sikerült a betegség miatt elmaradt talikat átszervezni, lejutottunk Füredre Veráékhoz, találkoztunk Denéékkel, Lencsiékkel, Boriékkal, én is eljutottam színházba és moziba is Dórival, mindkettő jó volt, de moziban az Életrevalókat ajánlom mindenkinek, nagyon jó.

Rudi dömperére fája foga…
Kacsákat etet
Lencsivel összhangban, Peti és Dénes hajdani játékaival

Zsanival és Adrival Veresen, itt 9-en…

Sebivel gyanakodnak egymásra..

Zalán eteti “éhező” gyerekem

Marcival lufi csata

Ottlétünk alatt Tanti Dina betöltötte a 30-at (Jesszum!), így őt is pont sikerült megünnepelni, persze a tortán a gyertyát Benji fújta el, azóta is azon agyalok, vajon mit kívánhatott… 🙂

Ünnepi lakoma….

 Volt egy plusz “meglepetés” buli is a Cafe Provence-ban, nagyon jó kis hely, igaz, hogy nem a legolcsóbb, de tuti gyereksarok van berendezve, szuper a terasz és isteni a francia csoki tortájuk.

 Utolsó nap kegyes volt a sors, mert leesett egy kis hó, és kb 2 órán keresztül meg is maradt, így gyorsan kipróbálhattuk és megmutathattuk Benjinek milyen is a szánkózás. Egy darabig húzatta magát, de utána jobban érdekelte a latyakban tapicskolás.

Nagykarácsony

Sikeresen megérkeztünk Magyarországra 21-én, bár az utunk megint nem volt zökkenő mentes, mivel annak ellenére, hogy két óránk volt Párizsban átszállni, eltököltük az időt (illetve nem tudtuk pontosan mérni, mivel órát most kaptam karácsonyra a Richardtól…) és mire odaértünk a kapuhoz az bezárt. Könyörgőre fogtuk és persze segített, hogy Benjivel voltunk, mert egy rendes francia fiatalember elfurikázott minket a reptéri kocsijával a gépig és ott lihegve felrobogtunk a lépcsőn, elkullogtunk a sorok között a már becsatolt utasok között és elfoglaltuk helyünk és áldottuk szerencsék és a kedves francia fiatalembert. Így szerencsére itthon karácsonyozhattunk. (bár az egyik bőröndünk egy nap késéssel érkezett, de mi volt ez már akkor!)

22-én találkoztunk Dórival a Vörösmarty téren, megcsodáltuk a karácsonyi vásárt (megleptük magunk egy csodaszép nagy átmérőjű kerámia tállal otthonra a falunkra dísznek, amit már rég óta kerestünk), most a Bazilika előtt is volt kis vásár, és jégpálya, fény és hangjáték a Bazilikára vetítve, nagyon szép volt. Ismét megállapítottuk, hogy nem is értjük miért a bécsi adventi vásár a híres, mert a mienk sokkal de sokkal szebb és az áruk is kézművesek.

Igazából ez a csütörtök volt az első és utolsó vidám napunk, mert 23-án Benji arra kelt, hogy hány 😦 Folytattam én. Délután csatlakozott Edina. Egész nap a wc-re rohangáltunk, és az ágyat nyomtuk mert egyszerűen nem voltunk képesek felkelni. Legalábbis én annyira gyengének éreztem magam.
Ez folytatódott 24-én, amikor Apu is beállt a sorba, de ő úgy ahogy tartotta magát. De az igazi érdem mégis Anyué, mert szinte egyedül levezényelte az egész karácsonyi sütés-főzést, takarítást, készülődést, bár Richard segített, ahol tudott, de azért halat pucolni azért mégsem…Én fentről a szobából hallgattam mi történik odalent, és, hogy szegény Benji nagyon apás lett mert én  nem voltam ott 😦 Azóta is csak Daddy Daddy Daddy, állandóan vele van. Szegénykém ő 2 napig semmit nem evett, bár nem csodálom, mert én is ugyanígy voltam, semmi de semmi nem csúszott le. Szerencsére inni ivott azért.
Szóval ez a vírus nagyon rányomta a bélyegét a 24-ei ünneplésre is, még szépen felöltözni se volt erőnk, így rólunk a fényképek nem publikusak..
Benji idén nagyra értékelte a fát (ami idén Apu és Richard díszítését dicséri), lejött délutáni alvásból és szimplán annyit szólt, hogy “wow”. Jobban megvolt illetődve, amikor este csengettek az angyalok, le volt oltva a lámpa, égtek a csillagszórók, szólt a Mennyből az angyal….tátva maradt a szája. Persze az ajándékait rögtön kiszúrta, a szánkót el kellett magyarázni, hogy mi is, és azt hiszem még el is kell majd ha lesz hó, mert egyenlőre azt hiszi, hogy az az ő kisszéke, és onnan lehet nézni az eseményeket…
Sajnos idén az ünnepi ebéd is (számunkra) főtt krumpli, és néhány merész falat főtt hús volt. (azért 26-án megkóstoltam a halászlevet és isteni!!)
Ráadásul annyira kimerített minket a betegség, hogy éjféli mise ide vagy oda, mi már 10-kor aludtunk.
Szóval elég faramuci volt idén a karácsony.
Ráadásul a 25-ei és 26-ai nagycsaládos találkozást is el kellett halasztani, mert mindenhol van kisbaba, és érthetően féltették a gyerekeket, hogy el ne kapják a vírust. Timiék aranyosak voltak, mert azért meglátogattak minket 26-án amikor már jobban voltunk, így láttuk csodaszép Sebestyént is, remélem nem lett/lesz semmi baja.
Ugyanígy Patriknak és Gabiéknak sem akiket hosszú idő után először láttunk újra mert ők is bevállaltak minket 27-én. Mit bevállaltak, nagyon finom lakomával vártak minket! Nagyon remélem az ő picurjuknak sem lesz/lett semmi baja.
Sajnos ma 29-én viszont Anyu és Richard robbant le, őket úgy látszik most érte el, így le kellett mondani Denééket és holnap Veráékat is. Nagyon sajnálom, hogy ez a c@r  betegség így közbe tesz, mert igazán én úgy várom ilyenkor, hogy mindenkivel legalább egy kicsit találkozzunk és most úgy érzem, hogy itthon ülünk, telnek a percek, és vesztegetjük az itthon tölthető értékes időt.
Azért remélem Richard és Anyu is gyorsan meggyógyul, és sikerül újra szervezni a találkozókat…
És azt is hogy leesik végre a hó, hogy Benjivel tudjunk szánkózni!!! És legyen igazi tél!

Sebivel méregetik egymást

Persze Tantinak is meg kellett mutatni az új gyertyafújási tudományt…

Mondom, hogy nagyon apás…

Kiskarácsony..

Kiskarácsonyt ünnepeltünk a hétvégén, mert megyünk haza szerdán, és Jayne néniékkel is ünnepeltünk. Bár náluk amúgy is ilyenkor előbb szokott összejönni a család, mert Anglia különböző városaiból jönnek fel hozzájuk, és csak ilyenkor megoldható.
Benjivel már pénteken készülődtünk, és sütöttünk egy kis karácsonyi sütit, hihetetlen, de már megértette, hogy a formával szaggatni kell, ő adogatta, rátette a tésztára, csak tényleg kicsit kellett segíteni, hogy átszúrja a forma a tésztát. Utána pedig boldogan majszolta, azóta is mutat felfelé és kéri, hogy “bibi” (biscuit) vagy “kek” (keksz) mikor éppen melyikhez van kedve..

Szombat is jól sikerült, csak hulla fáradtak voltunk, mert az előző két éjszaka nagyon rosszul aludt Benji, mert nyomja kifelé a második szemfogát. Emiatt megint nem nagyon eszik, a karácsonyi vacsiból sem sok fogyott. Pedig volt terülj terülj asztalkám.
A három fiú (Alexander, Olivér (Richard unokatesójának kisfia) és Benji) elzsiványkodott egész este, bár Benjit annyira még nem vették partnernek, de ő rendületlenül futott utánuk, és autózott a kamionokkal. És ő volt a kis bátor aki a távirányítós pók közelébe mert menni…

Igen, a Laker családban hagyomány a brahi, vicces dolgok ajándékozása. Nagyon jellemző, hogy Betlehem helyett apósom a gyerekekkel kőkorszaki dinoszauruszos betlehemet csinált….

Vacsi után mindegyik dédunoka fiú kapott Grandma Joan-tól egy Duplo készletet. Nagyon szuper, otthon kibontottuk és Benji előre láthatóan nagyon szereti.

Este 11-ig folyt a játék: kincsvadászat, pictionary, gyűszű keresés…Szintén csupa Laker hagyomány…

Sajna Benji este megint sokszor kelt, ráadásul én is megfáztam, így nem nagyon kaptam levegőt, szóval vasárnap csak mág fáradtabb lettem. Alig vártam, hogy menjünk haza, de még ott ebédeltünk.

Kiskarácsony 2:
Úgy döntöttünk, hogy vasárnap este odaadjuk Benjinek a mi ajádnékainkat is, mert persze nem visszük őket magunkkal Pestre, és ne januárban kapja őket.
Míg vacsiztunk, Richard becsempészte őket a kis fánk alá, Benji először rögtön a kisvonat dobozait vette észre, és már adta is nekem, hogy bontsam ki, de megmutattam neki a teherautót, akkor elvolt vele egy darabig, de utána visszatért a kibontatlan vonatos dobozokhoz. Az volt ám a nagy ámulat, amikor összetettünk pár síndarabot, nagyon nagyon tetszett neki, Richard össze szerelte a síneket egy karikába, Benji ült a közepén és tologatta a kis vonatokat. Nagyon jó ötlet volt, és tényleg nagyon jó árban volt az Ikeában. (illetve kisfiam persze, hogy a Jézuska hozta…)
A takarító szettjére rá se bagózott addig míg ki nem bontottuk, de utána nagyon ügyesen azzal is eltakarítgatott. Teljesen meglepődtem, hogy a kis spray flakonnal odament az üvegajtóhoz, és úgy csinált, mintha mosná az üveget. Na most nagyon jó a memóriája, mert kb augusztusban mostam  meg azt az üvegajtót utoljára, és soha nem mutattam neki..
Úgy sajnáltam, hogy le kellett fektetni, mert nem nagyon lesz alkalma játszani velük egészen januárig. Bár biztos vagyok benne, hogy el lesz halmozva minden jóval otthon is Nagykarácsonykor…