Sok sok mindenre emlékszem hirtelen.
Illatokra, ízekre, hangodra.
Ahogy tini énemnek mondod, hogy egy nőnek mindig adnia kell magára, mutatod, hogy hogy kell a vádlit edzeni, hogy mindig formás legyen, hogy a nyakat mindig felfelé kell a krémmel maszírozni, a férfiakat mindig meg kell hallgatni és tisztelni kell egymást. És az se baj ha a férfi pár évvel fiatalabb 🙂

Nézem az egyszem szoba növényem és azon gondolkodom, hogy ezt eléggé szégyenleném ha látnád. A növények nyelvét nagyon értetted. Tele volt a ház bent is kint is növénnyel,virággal, még a 7. emeleti panelben is minden tavasszal ott keltetetted a kis paradicsom és paprika palántákat a napos ablak alatti íróasztalon. Várták, hogy kivigyétek őket a telekre, ahol gyönyörű, friss zöldségeket és gyümölcsöket termesztettek évről évre Papóval (Papó azért inkább a kis szőlő ültetvényét ápolgatta…hogy a termésből legyen mit érlelni :-))
Mind az 5 unokának külön kis kertrészt kerítettél, ahová kiválaszthattuk, hogy melyik virág magot szeretnénk elszórni és figyeltük, hogy kinek nő gyorsabban és nagyobbra a tátikája, pipacsa.
Megszárítottad a barack magját (ahhoz a generációhoz tartoztál, ahol mindent újra kellett használni, nem lehetett kidobni csakúgy a dolgokat), ott törtük a tornác kőpadlóján a barackmagot és ettük, mint a legfinomabb csemegét.

A “telek” maga volt a kis gyerekparadicsom. Eleve, hogy általában oda szünetben lettük kicsapva. Nincsenek szülők, szabadság, napsütés, a teraszon az elektromos kis rezsón sül a csirkecomb fedő alatt. Mellé friss sóska.
Délután a kis piros tv-n megnézhettük az Onedin család újabb epizódját, a szekrényben kikutathattuk a 20 éves Nők lapja számokat (“de rendesen ám vissza tenni őket a helyükre!”) majd divattervezőset játszva kimásoltuk a képeket.
A homokozóba kivihettük a kis ezüst kupicás készletet, és abba készítettük a homok gombócokat. Vagy nem vihettük de kicsentük? Talán.
Ó és a friss, cukrozott, hámozott őszibarack! Csakis a hintágyon ülve lehetett megenni (“Ne tornázzatok a vázon, eltörik!”)

Olaszországban biztos Mammának hívtak volna, aki összetartja a családot, aki mindenkinek tudja a szülinapját, mindenkiről körbekérdezi kivel mi van, mindenkinél egy kicsit jobban tud mindent, kellően szigorú de szívesen ad és megoszt. No meg ebéddel vár mindenkit, és mindenkinek a kedvencét tudja és készíti.

Rengeteg étel-emlék fűz Hozzád és ezzel tudom, hogy nem vagyok egyedül, minden ízhez kapcsolódik valami emlék. Hol is kezdjem..
Kukorica kása…ott ettük a panellakás kis konyhájában még Dédikével (az enyémmel), Te lekvárral szeretted, de nekünk mindig reszeltél rá csokit vagy “egérkét”…
A paradicsomos szardínia piritóssal…Ezt meg kellett szeretni, mert azért valljuk be melyik gyerek enne manapság szardíniát szívesen? Na de mi! Ott ettük a telken a sarokszéken majszoltuk friss hagymával, paradicsommal. (“Na csak kóstold meg! Mindent meg kell kóstolni!”)
Kikevert sajt..Ez valahogy mindig volt régen amikor hétvégi ebédre összejöttünk a panelben. Megettük az ebédet, és miután ejtőztünk, a felnőttek kicigizték magukat az erkélyen, mi kijátszottuk magunkat a borostyán nyakláncaiddal és a mozsarakkal (“Jaj, csak óvatosan! el ne szakadjon ám!”), és megnéztük a vasárnapi 3db rajzfilmet valahogy előkerült a kikevert sajt piritóssal, mert régen volt már az az ebéd. És mindig annyi volt, hogy kis műanyag dobozkában vihettük haza a maradékot
Töpörtyű – magad sütötted, libazsírját eltetted, hú de jó
Sóska, körömpöri, édeskáposztás húsos káposzta – olyat már biztos nem eszünk…
Túrógombóc, nudli, mákos guba – unokák, dédunokák kedvence. De még a Apu barátai is emlegették, hogy egyetemi években ott ették a panelban egy nagy vejlkiből a mákos gubát. Mondom, hogy íz-emléke biztos mindenkinek fűződik Hozzád.
Húsvéti csokis kalács – Tele csokival, isteni, soha nem tartott egy napnál tovább
Karácsonyi bejgli – Gesztenyés, diós, mákos. Az elmúlt 10 évben minden karácsonykor elmondtad, hogy “Gyerekek, idén sütöttem utoljára bejglit, megöregedtem”. És mégis minden karácsonykor megsütötted a 8-10 rudat.
Soha nem untad meg az ízekkel a kísérletezést, nagyon jó volt a kókuszos-rizses csirkéd is!
Minden nyáron a szokásos és tökéletes barack lekvár mellé kikísérleteztél valamilyen új lekvárt vagy dzsemet. Talán most már elárulhatom Neked, hogy a banános-füge lekvár nem a legnyerőbb kombináció (tudom, tudom, fel kellett valahogy használni azt a rengeteg fügét)

Visszamegyünk csütörtökön a kis házadba, körbenézünk a kertben, mert azt minden alkalommal meg kellett csodálni (“Na gyere nézd csak meg ott már jön ki borsó, ott meg mennyi tulipánom lesz, igen különleges, most küldte a Hakker”) elosztjuk a virágaidat, vigyázunk majd rájuk (“Tudod a virágokhoz beszélgetni kell, hidd el meghálálják”). A féltett könyveidet is. Rengeteget olvastál, könyvet, újságot, végig, mindig nagyon friss voltál. Ok, mondjuk a Readers Digest mindig bepalizott valamilyen gyűjthető “könyvsorozatra”. De azokat is mindig nagy becsben tartottad.
Politizáltál és végig érdekelt az Ország és a világ helyzete, mindenről meg volt a véleményed és nem nagyon lehetett ellent mondani annak. (azt is bevallom, hogy lehet, hogy a Lenin képeden nem fogunk összeveszni)
Nagyon furcsa lesz most hazamenni, átsétálni az üres házba amit még betöltenek az emlékeid. A fiúk is biztos furcsállni fogják, hogy nem megyünk majd minden este át a kutyával és Papival Hozzád. Nincs a kertben bújócskázás, az ágyon a macikkal játszás, mozsár ütögetés, kis kínai faragott szék gurgatás (“Jaj, azzal ne játszatok! eltörik! Az nagyon sokba került!), kis darálós evés (csakis fém dobozból egyenesen), háztartási keksz a kutyának a teraszon. Minden gyerek 2-2-t adhatott. (látod, még a kutyának is van íz-emléke Rólad).

De hiába ürül ki lassan a házikó, tovább élnek a tanításaid (tornázni minden nap kell!), arra szeretnék én is törekedni, hogy még 60-70 évesen leússzam a napi 1km-t, mint Ti a Papóval minden héten megtettétek míg vitt a kis Fiat Arosa az uszodába.
Továbbadtad a kézimunka szeretetét, horgolni is Te tanítottál meg minket
Arra is, hogy minden apró dolognak lehet örülni, hogy egy átdolgozott nap után esik jól csak a pihenés. Minden napnak csak akkor volt értelme, ha tettél valamit, ástál, főztél, befőztél, megkötötted az unokáknak a sálat-sapkát. Én is így szeretnék majd megöregedni. Családom közelében, mindenre kiváncsian, naprakészen, frissen, élvezve az élet minden ízét.

És ha megengeded, továbbadom a Csokis kalácsod receptjét (tuti eredeti, Te diktáltad) had maradjon másnak is íz-emléke (is) Rólad:

De ezt (a még Angliában is hìres) mézes-csokis sütit sem lehet kihagyni:
Búcsúzunk Tőled, Bennünk élsz tovább..❤

Hát nem. Nem jó a kezdet.

Derűlt égből villámcsapás, január 22-én mindekit behívattak az irodába, újabb átcsoportosítás, megszűnik a Birminghami iroda, mindent délre csoportosítanak. Július végéig van állásom. Hát ez a Brexit miatt nagyon nem jókor jött. Így sem tudom, hogy uniós tagország állampolgáraként milyen státuszt kapok, és milyen állást vállalhatok majd március után, nem tudom milyen esélyekkel indulok újra az álláspiacon. Amúgy sem szeretem a bizonytalanságot, de bizakodjunk, nyárig még sok minden történhet.

Éppen csak kezdtem helyre rázni a gondolataim amikor sajnos 27-én elhunyt Mamó. Ez nem ért váratlanul minket, mert már december óta nem volt jól, de így is nagy űrt hagyott maga után és még mindig helyre kell raknom magamban az emlékeket, hogy meg tudjam érdemben fogalmazni, hogy mit érzek.

Mondanám, hogy a fiúkról legalább jó hírek vannak, de a héten a szülőin róluk sem kaptam jó híreket.
Benji kezd lemaradni az osztálytól olvasásból és angolból, pedig tavaly még az élmezőnyben volt. Sajnos a foci imádat mindent átvett és jobban a körmére kell nézzek ezek szerint és még nem bízhatom rá az önálló tanulást.
Robinról a tanára azt gyanítja, hogy diszpraxiája van, röviden összefoglalva “ügyetlenség szindróma”, de utánaolvasva teljesen ráillik minden. Kihat a beszédre, viselkedésre, finom motors képességekre, koncentrációra. Szóval szerintem is van benne valami. Az iskolában fel fogják mérni és lehet kell majd neki fejlesztés, ami végül is pozitív…
Brúnó pedig éppen megint nagyon köhög, neki minden a mellkasára megy.

Próbálok az elmúlt két hétben pozitívat találni, hogy ne süllyedjek mély apátiába, Benji a cserkészeten bronz kitüntetést kapott, ami a korosztályában az elérhető legmagasabb érem, a tamworthi polgármester adta át az oklevelet és a díjat személyesen.
Robin pedig megint a hét sztárja volt a suliban, az illedelmes, udvarias viselkedéséért.
Brúnó múlt héten pedig feljebb lépett az oviban, ami itt már “pre-school” tehát elő-iskola. Hihetetlen. De jól vette az akadályt, simán beszokott az új terembe, új ovónénihez.
Nagyon nagyon büszke vagyok mindhárom gyönyörű gyerekemre! Majd csak lesz valahogy, az élet megy tovább…

Sőt így már január 14-én teljesen vissza is rázódtunk a napi rutinba.
Megjártuk Magyarországot, otthon is nagyon jót karácsonyoztunk, szerencsére 2 napig hó is volt, így a fiúk tudtak hóembert építeni, hógolyózni, szánkózni. Aznap amikor leesett a hó, Robint alig lehetett leállítani, felébredt és még pizsamában, azon nyomban ki akart a kertbe menni szánkózni.

Szilveszterkor otthon voltunk, társasoztunk és igazából számoltuk a perceket, hogy legyen már éjfél és mehessünk aludni 🙂
Másnap két éjszakára lementünk Kenesére – anyuéknak hála a karácsonyi ajándékért – szuper családi szobába, a fiúk élvezték az önállóságot, az osztatlan figyelmet, a medencét, játszóházat, büfé asztalt, esti társasozást. Szuper volt, csak nagyon rövid. Húsvétkor ismételni kell.

Nekem is elég sok program belefért, mozi, színház, koktélozás, Visegrádi kirándulás, Füredi látogatás, sőt még egy tüntetés is! (hiába, ki kell hasztálni az időt)

Mondhatnám, hogy nagyon jó dolgunk volt, ha nem lett volna keser-édes a hazalátogatásunk, sajnos Dédikénk, Mamókánk nagyon nincs jól. Karácsony előtt műteni kellett, mert egy dagant elzárta a beleit. Karácsony előtt pont kiengedték, de sajnos újév első napján vissza kellett vinni a kórházba, mert semmi nem maradt meg benne. Máig igazából csak találgatnak mi lehett/lehet a baj, ő meg egyre csak gyengébb és gyengébb. Nagyon szomorú így látni, próbáltam segíteni, ahogy tudtam, de nehéz, nem tudja az ember mivel, hogy tesz jót, mit mondjon, hogy segítsen, csak tehetetlenül téblábol várva egy bíztató információt az orvosoktól, bízva a túlterhelt nővérkékben, hogy ha nem vagyunk ott akkor is vigyáznak rá.
Bízom abban, hogy át tudjuk adni hatodik érzéken keresztül, hogy gondolunk rá, sokan szeretjük, átérezzük a fájdalmát és tudom, hogy 93 év alatt olyan sok szép emléket felhalmozott már, hogy az unalmas, rideg kórházban is van mire-kikre gondolnia, egy jobb “világba” elmerülnie…❤️❤️❤️

A tavalyi Karácsony előtti rohanásból tanulva nagyon szerettem volna lassítani Karácsony előtt idén. Úgy félig-meddig sikerült is. Csak barátokkal, családdal találkoztunk, nem volt programozás, 4 Mikulással találkozás, utolsó pillanatra hagyott ajándék vásárlás, 1000 fajta kaja.





Ennek ellenére sajnos így is rohanósabb lett, mint szerettem volna és hipp-hopp már 25-én ülök itt és már vége is az annyira vágyott Karácsony estének. De idén is tanultam és jövőre majd próbálom hasznosítani.
Mondjuk volt pár dolog, ami elkerülhetetlen volt, Richard bevállalt egy plusz gardrób készítést plusz pénzért ami miatt 3 hétvégén dolgozni kellett, így kiesett a teendőkből.
Az én munkahelyemen is begyorsultak a dolgok, két ember munkáját vittem és alig vártam már, hogy jöjjön ez 10 nap, amíg eszembe se fog jutni a munka.
Persze ilyenkor év végén 3 gyerekkel összesűrűsödnek a dolgok, Robinnak betlehemes játék, Benjinek karácsonyi koncert, Brúnónak ovis karácsony, év végi foci kupa, úszósuli váltás, magyar iskolában Mikulás ünnep. Voltak napok, amíg úgy éreztem, hogy egyik helyről a másikra fuvarozom a csapatot egész nap és szétrobban az agyam attól, hogy észben tartsam, hogy ki-hol-mikor van, kinek kell uzsi, tesi cucc, úszó cucc, fellépő ruha stb.
(és persze Brúnó még mindig kel 2-3-szor esténként)





Ennek ellenére azért belefért feltöltő program is, koszorú készítő oktatáson voltam, saját készítésű koszorúnk lett (az alapot is én fontam…nagyon büszke vagyok). Volt baráti vacsora, degeszre evés, gyors karácsonyi süti készítés, karácsonyi családi séta, időben becsomagoltuk az ajándékokat, rendeztünk családi mozizós estét (miután 15 perc vita után eldöntöttünk mit nézünk), együtt jó előre feldíszítettük a fát (ezt az angol szokást szeretem, hogy nem 24-én kell sietni, hanem 10 nappal előtte díszítjük és addig is élvezzük a karácsonyi fényeket, illatot és készülünk a Szentestére.





Benji talán idén már sejtette, hogy nem a Santa hozza az ajándékot, de azért írt listát és úgy intéztük, hogy akkor jött amikor fürödtek fent, addig gyorsan Richard behordta az ajándékokat, én lent beállítottam a telefonomon egy csengő hangot (Nem csengőhangot, hanem egy csengő hangot…), és amíg fent öltöztek szép ruhába akkor csengett a telefon, így ő is meglepődött, mert mindannyian körülötte voltunk, így ő is lelkesen ugrált és nem mert lemenni egyedül, de még az ablakon se mert kinézni 🙂
Az ajándékoknak örültek szerintem, bár Benji nyavajgott azért, hogy nem kapott meg mindent a listájáról, Robin meg túl gyorsan tépte le a csomagolást az ajándékokról és mindenkiét utána ki akarta bontani.
Brúnó pedig csak csodálkozott, hogy mi történik, ő kis motoroknak és egy autó garázsnak örült a legjobban és igazából más nem is érdekelte 🙂
Vacsora is jól sikerült (bár előtte való nap degeszre ettük magunk Jayne néniéknél) így én nem csináltam sok kaját magunknak. Rác ponty volt amiből igazából én ettem. Gyerekek pedig elosztották az előételnek szánt húsgolyót…de mondták, hogy ez a legjobb karácsonyi vacsora.
Másnap újra Jayne néniékhez mentünk, mi úgy tudtuk, hogy csak reggelire, de végül is ebéd is volt, így nem tudom mit csinálok majd mi hűtőnkben lévő hússal, mert holnap megyünk haza és a hűtőt próbáltam kiüríteni.





Jó lesz otthon is, jó, hogy Mamó erősödik (műtötték és nagyon nem volt biztos, hogy láthatjuk idén Karácsonykor) így már eleve jó, hogy meg tudjuk majd ölelni, ezen kívül minden más már csak ajándék…

Brúnó alvása nemhogy javulna, de romlik…már 4-szer 5-ször kel éjszakánként és nagyon fáradtak vagyunk emiatt mindannyian. Próbáltunk, vizet, tejet, cumiból, pohárból, semmi italt (ez volt a legszörnyűbb, egy órás hátmegfeszítős hiszti…így tovább nem erőltettük), ölelés, kivevés, mese,nem mese, meleg takaró, hálózsák, fény a szobába….stb. Semmi. Éjflkor, Kettő felé, 4 felé és 6 felé menetrendszerűen kiabál, hogy “MAMI, DADDY! MIIIIIILK”…beadjuk a tejét, megissza és visszaalszik. Ha ezt bárhogyan is próbáltuk megváltoztatni, iszonyat hisztivel reagál.

Múlt hétvégén viszont miután a gyerekek Jayne néniéknél aludtak szegény Jayne néninek karikásabb volt a szeme a megszokottnál és mondta, hogy Brúnó ötször kelt. Richarddal egymásra néztünk, hogy valamit tenni kell, mert annyi a gyerekvigyáznásnak ha Brúnó így kikészíti.
Aznap este a tettek mezejére léptünk, nincs több cumin elalvás, mese lesz elalvás előtt, majd ágy, éjjeli fény, ágy mellett odakészítve a plusz tejci estére. Amikor bementünk este, mutattam, hogy ott a tej, de nem érette, csak hisztizett,hogy a cumisüveget kéri, de végül elfogadta a tanulós üvegből. Még 3-4 napig volt hiszti, majd csak kétszer kelt, és tegnap csak egyszer!! Jaj el sem tudom képzelni, hogy milyen lesz újra átaludni az éjszakát 2.5 év után!! 
Bár időközben megültük a 40. szülinapom és kijutott a meglepi utakból, voltunk Richarddal Londonban, Nicolával Velencében, múlt hétvgén együtt kirándulni így végülis volt alkalmam mostanában kialudni magam, de eléggé rákaptam az ízére. Nem bánnám ha beállna egy rutin, hogy olvasgathatok elalvás előtt majd 7 óra egyben alvás után kipihenten felébredek, megiszom a kávém mielőtt a gyerekek felébrednek majd nyugisan elkészítem őket is.  Jaaaaj de jó lenne!

Most is összejöttek a dolgok, a múltkori bejegyzés óta úgy fog tűnni, hogy állandóan betegeskedünk pedig azért voltak jobb napok (és én betöltöttem a 40-et is, említessék meg) csak állandóan rohanás van mióta elkezdődött az iskola és a múlt héten tetőztek a dolgok igazán.
A munkahelyen elkezdődött egy projekt ami teljes embert kíván, így a szokásos otthondolgozós hétfői és keddi napomon nem tudtam olyan lazán venni a munkát, mint általában. Éjfélekig dolgoztam, éjszakánként hallgattam, ahogy Brúnó egyre jobban köhög. Másnap rohanás szülőire, gitárra, focira. Megint munka stb. Szerdán jött a hívás napközben, hogy Benjit foci közben mellkason találta a labda, nem kap levegőt és menjünk be, mert nem tudják eldönteni, hogy bevigyék-e a kórházba. Na bumm, Richard rohan, hazaküldték, de szerencsére Jaynéknél jobban lett, talán csak a sokk volt.
Robinért én mentem, hogy elvigyem a a cserkész Halloween buliba, ahol nagyon megszeppent, hogy nagyfiúk mind be voltak félelmetes jelmezbe öltözve, nem akart elengedni, mert nem érkezett meg a barátja. Ott maradtam míg William meg nem jött, de addigra Robin már annyira hozzám ragadt, nem akart elengedni, csak sírt, hogy menjünk haza, pedig általában szereti a cserkészetet, a játékokat. Így inkább hazamentünk, de nem nagyon lehetett hozzászólni, kérdeztem, hogy mi a baj, de csak mérgesen sírt, hogy ne kérdezzem. Otthon Richardnak ugyanez.
Addigra már Benji és Brúnó is otthon volt. Benji odajött nyöszögve mesélni, hogy mi történt, mutatná a sebesülését, Brúnó rohan féltékenyen, lázasan csillogó szemekkel, hogy vegyem ölbe, miközben Robin sírva rohan a wc-be, mert Richard rákérdezett, hogy miért nem akart a cserkészeten maradni.
Na most ilyenkor kit ölelek át először, kinek adok nyugtató puszit? Mindegyiket egyszerre nem lehet, mindegyik magának akar és észreveszik kire figyelek először. Igazából nincs jó megoldás…Próbálok a káosz közepén mindegyikre figyelni, de úgy érzem nincs annyi időnk egyenként mindegyikükre mint amennyire szükségük lenne és ez örök lelkiismeret furdalást okoz.
Ráadásul aznap este Brúnó is belázasodott, így másnap őt is el kellett vinni a dokihoz (munkából kisurranva és miután Robint is elvittem reggel bőrgyógyászhoz az ekcémájával), Brúnó kapott antibiotikumot és szerencsére most 5 nap múlva már jobban van. Én meg drukkolok, hogy ne rúgjanak ki, mert penge élen táncolok a sok csúsztatással…Csak lesz jobb is. 2 nap és jönnek anyuék!

Teljes gőzzel beindult a suli és ovi szezon és ezzel beköszöntöttek a vírusok is.
Először Brúnó kezdte a taknyosodást és a köhögést, de igazából a bölcsiben állandóan lóg valakinek az orra így erre már fel vagyunk készülve.

Sajnos a hányás vírusokra kevésbé és rosszabbul is tolerálom. Ráadásul nem tudom miért de mindig éjszaka kezdődik a hányás.
Most Richarddal kezdődött, rajta lehet látni, ha valami nagyon nem stimmel mert általában nem tud egyben ülni, ilyenkor meg nem tud kikászálódni az ágyból, szóval tudtam, hogy itt valami nem stimmel.
Így aznap és este én vittem a háztartást, sulira készülést, hajmosást, mesélést, altatást egyedül így este 9-re totál kikászültem, én is hamar lefeküdtem készülvén, hogy Brúnó úgyis kelt majd mindjárt. Jól tettem, mert szinte egész este fent voltam, először Robin jött, hogy rosszul van, majd Richard. robinnak nem sikerült hányni, így visszaküldtem aludni, majd fél óra múlva arra keltem, hogy jön ki minden, emeletes ágyról lefelé….a játkokra alatta. Kis playmobil katonákra…Hajnal 1-kor…Neki álltam ágyat húzni, gyereket fürdetni, játékot zuhanyozni. Mire befejeztem és visszabújtam Robin mellé az ágyba már kelt is Brúnó. szerencsére ő csak a szokásos tejcijét akarta. Mire vele végeztem, Robin újra rosszul lett. Most elkaptuk a lavórral. Mire visszaaludtunk Brúnó kelt újra, talán utána aludtam pár órát. És már ébreszhettük is őket, mert persze másnap reggel volt a három hónappal ezelőtt kérvényezett biopszia (a számon van egy anyajegy amit doki jobbnak látott megnézetni), legalább nagyon kábítani nem kellett a mintavétel előtt 🙂 Maga a procedúra nem volt vészes egyébként, kis tűszúrás, egy öltés (most egy héttel később már nyoma sincs). eredmény pár hét múlva.
Biopszia után rohanás haza, gyorsan valamit dolgozni is kellett, rohanás Benjiért (még jó, hogy beteg Robint, Brúnót Jayne bevállalta – mivel Richard soha de soha nem venne ki betegszabit!!) rohanás Benjivel focira, vissza vacsorát csinálni. Itt már sápadozott szegény Benjikém, de lefeküdt aludni és nála is este jött a taccs. Nála is kétszer Brúnóval váltakozva. Én meg esze-veszetten fertőtlenítettem és ittam a Silicogelt ami nagyon jó hányás megelőzésre és csillapításra.
Másnap így Robin, Benji maradt otthon (Brúnó Jayne-nél abban bízva, hogy ő megússza)
Legalább behoztuk otthon a házi lemaradást. Szerencsére maga a vírus elég gyorsan elvonult, és én megúsztam, de így is nagyon lestrapált. Négy napja volt, de most is nagyon fáradt vagyok, azóra se érem be magam (bár talán olyan sose volt..), és tudnék egy hétig egy huzamban aludni szerintem. Munkahelyen csak túlélésre játszom és remélem nagyon veszik észre, hogy igazából nem nagyon tudok bonyolultabb dolgokra koncentrálni 😦
Innen már csak felfelé vezethez az út!

Sőt! Angol mértékekhez viszonyítva elég sokáig elég meleg volt. Értsd, 3 hétig legalább 25 fok felett volt a hőmérséklet…Tudtunk kint medencézni, focizni (totál kikopott, kihalt a fű középen a két kapu közötti részen), kihasználtuk a két Lidl-ös, új függőágyat (értsd: a gyerekek kihasználták…), fagyiztunk, dinnyéztünk, kint kávéztam…

Jól jöttek ki azok a napok, amikor itt rossz idő volt pont otthon jó időben süttettük a hasunk, és amikor otthon borult be az idő, akkor itt voltunk, vagy itt voltak anyuék. A gyerekfelügyelet is jól megoldódott, hogy a fiúk otthon voltak, majd anyuék itt, két nap Jayne néniék és mentünk is Portugáliába, mire visszajöttünk kezdődött is az iskola. Ráadásul amíg Portugáliában voltunk, itt végig rossz idő volt, pont addig amíg visszajöttünk.

Portugália gyönyörű volt, szuper volt a szállás, a gyerekeket nem lehetett a medencéből kiparancsolni (reggel 8-kor már kórusban könyörögtek, hogy “bemehetünk már a vízbe, bemehetünk már a vízbe?!). Egy gyereket kivéve: Brúnó rettegett mindenféle víztől. Ami végülis nem volt annyira rossz, mert én meg attòl rettegtem, hogy beleesik a medencébe és megfullad. Felszerelkeztünk kis mentőmellénnyel, karúszóval, bébi úszó komppal, de miután láttuk, hogy csak a medence első lépcsőjéig merészkedik pár nap után már feladtuk, hogy ráadjuk az ekcájgot…Az óceánba pedig még a lábujját se tette bele (én belevittem, de visított így nem erőltettük)

Egyébként jó, hogy volt medence a szálláshoz, mert Portugália elég szeles a víz hideg és hullámzik. Benji kicsit tartott a víztől, inkább homokoztak, csak Robin élvezte de nagyon, egyedül is ki-be szaladgált, ninja ütésekkel, rúgásokkal szabdalta a vizet, élvezte, ahogy a vìz szìvóereje vissza-vissza húzza a tenger közepébe, hullámokon lovagolt, kagylót gyűjtött, ő volt a kis vizipókunk…

Nekünk felnőtteknek talán nem volt annyira pihentető a nyaralás (a mi családunknak inkább), mert 4 fiú gyerek azért csak hangos, korán kel, Brúnó ráadásul még mindig plusz kétszer este is. Azért 3 fejezetet sikerült a könyvemből 10 nap alatt olvasni (ami rekord!), ráadásul jókat ettünk, ittunk, egy-egy este volt randi esténk amikor kettesben is eljutottunk vacsizni

Jó volt nagyon, de már itthon vagyunk, lehűlt a levegő, angolos az időjárás, már egy hete nyomják a nagyok a sulit, itt az ősz, reggel hideg-harmatos a fű és az autó, korábban sötétedik, nem tudok kint teregetni, dinnyét leváltotta az alma, a grillezett halat a meleg krém leves, a szuper vízhatlan szandált a vagány torna cipő, a hideg gin tonicot a melengető vörös bor….jöjjön aminek jönnie kell, jöjjön az ősz!

Először töltöttek hosszabb időt nélkülünk a nagyok (eddig talán csak 1-1 alvás volt itt-ott), de most 1 hét vakáció a nagyiékkal! Több okból is jobb volt így, egy, hogy Apu nyugdíjas lett (Anyu is az lenne, de marasztalták), a fiúk korban megérettek egy kis külön kalandra, és harmadsorban muszáj volt, mert mindketten dolgozunk és be kellett vonni a segítséget.
Én csak péntek este mentem velük, hétfőn hajnalban jöttem is és irány egyenesen dolgozni, de még ez a két nap otthon is olyan jó feltöltődés volt.
Tűzött a nap, elém volt téve az étel, végig aludtam 2 éjszakát mivel nem volt Brúnó, kávéztam Nők lapját olvasva, a fiúkkal strandoltunk, csúszdáztunk, kártyáztunk és még egy nap Balaton is belefért.
Utána kicsit nehéz volt ott hagyni őket, mert főleg Robin mondogatta, hogy ne hagyjam ott őket és nem akar nélkülem lenni, az utolsó este mindketten sírtak, de rajzoltam nekik Anyu puszit, és mondtam, hogy majd minden este hívom őket, majd hajnalban kislisszoltam.
Első este még sokat beszéltek a telefonon, aztán már rohantak meccsezni, dartsozni, kutyát vinni stb. Szóval nagyon jól érezték magukat, rengeteget strandoltak, palacsintáztak, fociztak, horgásztak, rengeteg élménnyel gazdagodtak (remélem a nagyszülők is :-))
Nekem jobban hiányoztak, mint gondoltam volna (azt hittem, hú de gyorsan el fog telni a 7 nap, meg amúgy is fürdőszobát újítunk, ráadásul itt van még Brúnó tarcsiban) de olyan rossz volt este a nyitott szoba ajtójuk előtt elmenni és csak üres szobába kukkantani. Vagy reggel nem volt veszekedés, este mese olvasás és közben látni a sok napos strandolós képet és csak azt kívántam, hogy bárcsak én is még ott lennék velük!
Jó volt újra magamhoz ölelni őket hétfőn, Robin első mondata a reptéren az volt, hogy “Nagyon jó volt!!”

De a legcukibb mégis az volt, ahogy megörültek egymásnak, Brúnónak is nagyon hiányzott a két nagy, (a telefont ölelgette miközben beszéltünk), Robin Magyarországon sírt, hogy hiányzik neki Brúnó, amikor leszállt a gép egymást ölelgették és azon vesztek össze, hogy ki ül mellé a kocsiban

Szóval nem olyan rossz dolog, hogy rájönnek, hogy anya hiányozni is tud, hogy milyen jó újra látni egymást…ráadásul anyuék most még itt vannak egy hétig, itt is lehet még élvezkedni 🙂

Tombol a nyár és dőzsölünk a szülinapokban. Július 11-én megünnepeltük Brúnót és Augusztus 1-én Robint is. Végre, mert szegény nem elég, hogy középső, sorban a gyerekeknek neki van utoljára a szülinapja és mondogatta, hogy miért kellett neki augusztusban születnie, minden nap kérdezte, hogy neki mikor lesz már a szülinapja. Többek között ezért is előre hoztuk a zsúrját a suli utolsó hetére, hogy még ott tudjanak lenni a barátai. A játszóházba szeretett volna menni ilyen kis autókkal versenyezni, oda hívtuk 5 kis barátját. Azt hiszem jól érezte magát, Két hét múlva itthon is köszöntöttük, meg kapta a hőn áhított Real Madrid mezt (nagy Ronaldo mániás) és most otthon anyuéknál is kapott tortát és ajándékokat. Szóval bőven kárpótoltuk, hogy neki van “utoljára” a szülinapja.
Róla az előző posztban esett szó, hogy hirtelen hogy megnyúlt, megkomolyodott, kedves bátyó, kicsit civakodó öcsi.

A Kis Két Évesről is essen szó. Ő teljes erővel belépett, mit lépett, ugrott(!) az itt csak “Terrible Two” (szörnyű két éves)-nek nevezett korba.
Eléggé megnehezíti a mindennapokat mostanában. Az esti két ébredés még mindig alap. Ehhez a reggeli világosság miatt társult a hajnali 5-ös kelés. Plusz elkezdte a hisztizést. Olyan hisztiket vág le, hogy csak nézek. A két nagyobb ilyet soha nem csinált. Talán a Robin egyszer-kétszer ha nagyon fáradt volt.
Na a de a Kis Főnök! Hisztizik ha nem azt a poharat kapja amit kingondolt, ha nem ehet reggelire nyalókát, ha ki merem cserélni a pelenkáját, ha nem kaphatja meg Benji legó készletét, ha túl süt a nap, ha nem süt a nap, ha hideg a víz, ha nem nyitva az ajtó, ha zárva az ajtó. És még milyen hisztik! Igazi földhöz vágódós, ordítós, test megfeszítős hisztik. Huh. Nagyon fárasztó. Pláne, ha dolgoznom is kéne itthon mellette. Pláne, hogy vége a sulinak és a két nagy is vagy itthon van, vagy ide-oda hordozom őket. Pláne, hogy a nyaralásunkat is szervezem, pláne, hogy főzni-mosni kell…stb…stb. Szóval kicsit megtépázódtak az idegeim. De legalább azt mondják, hogy amelyik gyerek ilyen hisztis két évesen az könnyű tini lesz (és vica versa). Meglátjuk…
És legalább Angliában idén nyáron végig süt a nap! Ok, kiégett a fű, de nyár van, pancsi, vizipisztoly, heverészés, szülinapozás juhí!!!