Vasárnap Jaynéknél ünnepeltük Robin és Danny 1. szülinapját. (kicsit másnaposan, mert előtte mi is, Katy-ék is buliban voltak, így jobban dőltünk jobbra-balra, mint a gyerekek).
De jó volt látni a nagymamákat együtt, ritka pillanat. Próbáltunk is képet csinálni a 4 dédunokával, de egy képbe terelni őket lehetetlen vállalkozás volt. Ezek lettek a legjobb képek, a készített kb 25-ből..
A tortát én csináltam, most répatorta lett, szerintem nagyon finom lett 🙂

Újabb hálás csütörtök, de ma nem is lehet kérdés miért adok hálát. Ma 1 éves kis Robinunk, aki a 12 kg-jával, 76 centijével nem is olyan kicsi már.
Írhatnék csupa közhelyt, hogy milyen hamar eltelt az év, és olyan gyorsan felnő, és milyen jó, hogy itt van velünk, persze mindez nem is kérdés. Minden így jó, ahogy van, még ha néha nagyon próbára teszi az amúgy se nagy türelmemet a két gyerekes lét, és örökös időhiányban szenvedek. Egyszerűen már nem tudom elképzelni, és valahogy nehéz is visszaemlékezni már az 1 gyerekes létre. (azon kívül, hogy “ó Istenem, mit találtam én nehéznek egy gyerekkel”!.
Kicsit féltem attól, hogy hogy fogok bírni két fiúval, hogy majd a fejemre nőnek, de igazából nincs panaszom. Imádom nézni őket, ahogy elcsibészkednek együtt, és imádom, hogy Bobin olyan tűzről pattant, merész, csibész, betyár. Jó, hogy nagyon különböznek, mert így Őt is olyan izgalmas felfedezni, mint a bátyját, érdekes, ahogy egyre többet megmutat a kis személyiségéből.
Nem tudom, hogy örüljek-e, vagy essek kétségbe, de nincs benne félelem érzet, szereti feszegetni a határait (és a miénket), ugyanakkor nagyon bújós, jön és puszil (most még inkább nyal vagy harap), bucázik, imádnivaló.
Ma egyébként nosztálgiáztam sokat magamban, hogy mi volt egy évvel ezelőtt (és, hogy a császáros sebem még mindig nem halványodott), és olyan furcsa, hogy, amikor letettem délután aludni úgy f2-kor, kb 1 órát szokott aludni, de most már f4-kor már nézem az órám, hogy mi van már. Erre pont 16.04-kor felsír, pont abban az órában és percben, amikor született. (tényleg. nem csak sztorizok). Persze szétpusziltam azt a gyönyörű, pihe-puha arcát, hogy pont most jelez!

Csináltam neki pici köles-túró-barack tortát, amiből már délben evett (öööö..ettünk) egy kicsit, így estére egy karikányit vágtam ki neki belőle, hogy mégis legyen ünneplés. Habár vasárnap lesz a családdal, és biztos vagyok benne, hogy otthon anyuéknál is lesz ünneplés egy hét múlva…(nem lesz torta hiánya)
Ajándékot is kapott sokat, Marina is átjött köszönteni, így mini-buli is volt, habár azért lelkiismeret furdalásom van, hogy Benjinek volt nagy családi összejövetele az 1 éves szülinapján. Remélem Bobin nem hányod majd a szememre, ha nagy leszel, de most nem úgy jött ki a lépés, aminek főleg anyagi okai vannak…
A lényeg, hogy lesz még legalább 50 évünk együtt, hogy bepótoljuk!!
Isten éltessen sokáig Kisfiam!

Things I love Thursday vagyis Hálás Csütörtök, ami jó volt a héten:

♥ Robinnak megjött végre a koponyaröngten eredménye, és minden ok ♥ Richard térd műtétje is rendben ment ♥ borsóleves saját borsóból ♥ említett borsólevesből szuperül ettek a gyerekek ♥ igazi, édes nektarin találni ♥ 6km-t futni ♥ másnapi izomláz ♥ meleg időben, este hideg fehérbort kortyolni miután lefeküdtek a fiúk ♥ törökszegfű illata a kertben ♥ White Queen sorozat ♥ 1 éves szülinapra készülni ♥ gurgulázós kacagva egymást kergető, egészséges gyerekeim

Barátokkal találkozni jó, rég nem látott barátokkal találkozni még jobb, rég nem látott barátokkal Angliában találkozni a legjobb! És úgy néz ki nem utoljára, mert Boriék Londonba (pontosabban Kentbe) költöztek egy időre, így 1-ről, 2-re növelték az Angliában élő barátaim számát 🙂
Pénteken vezettünk le gyerekestül, csak késő alvás lett belőle, mert mind a mi fiaink, mind Ábel és Simon felpörögtek az újdonságtól, így még volt egy kis esti játék.
Egyébként nagyon szuper a ház, a környék pedig sokkal jobb, mint, ahogy London közeli helyekről gondoltam volna. Nagyon sok zöld, a park (fel is fedeztünk két szuper játszóteret), a városkában is minden meg van, jobb a piac, mint itt, és nem is volt drágább. Jó helyük lesz, na 🙂
Persze a nap hosszú idő után pont most  nem sütött, de a barbeque nem maradhatott el. Jó volt végre magyarul is beszélgetni, jó volt látni, hogy Benji Ábellel is beszélt kicsit magyarul. Bár meg kell valljam Benji eléggé antiszoc volt, mint mostanában egyre gyakrabban. (nem tudom, hogy azért-e, mert mostanában sokat volt itthon velünk, alig volt bölcsiben vagy társaságban, vagy csak valami kor jellemző dolog ez).
Robin pedig hozta a formáját, és egyszerre legalább 3 szempárnak kellett rá figyelni, a lépcsőket elbarikádozni, stb…
Nagyon hamar elrepült ez a hétvége egyébként… 😦
Jó volt nagyon Nálatok, és alig várjuk, hogy Ti is gyertek hozzánk!!!

Fenséges lakoma

Olyan szerencsénk volt/van, hogy Richard nagybátyjáéknak vagy egy kis álló lakóautójuk Dél-Angliában, és amíg itt iskola idő van, ők nem mennek le, így üresen állt és megengedték, hogy addig mi lemenjünk egy, csütörtöktől-hétfőig tartó hosszú hétvégére.
Duplán szerencsénk volt, mert Angliához képest iszonyat jó időt fogtunk ki végig. Tűzött a nap, meleg volt a lakóautóban, de nem panaszkodom, mert tényleg minden jól alakult.
Benji már napokkal az indulás előtt számolta, hogy a nyaralásig még meddig kell aludnia, és annyira lelkesen várta, pedig nem hiszem, hogy lenne fogalma arról, mi is az a “nyaralás”.
A vízbe önmagát nem meghazudtolva nem mert belemenni, ha a hullám hozzáért a lábához rohant vissza a homokos részre.
De a homokozást, kis hal keresést, fagyizást nagyon élvezte. Annak ellenére, hogy délután nem aludt, nagyon jól bírta, sokat sétáltunk és ő is bírta nyafogás nélkül, igaz sokszor olyan lassan jött, hogy szinte már állt…
Robin önmagát nem meghazudtolva imádta a vizet, pancsolt, megevett vagy fél kiló homokot, imádta, ha halat ettünk, és tőle szokatlan módon reggel 8-9-ig aludt, amire abszolút nem volt panasz. Ő is egyébként minden hiszti nélkül bírta a sétákat (a hisztit szegény Richard produkálta, aki általában a hátán-ami első nap jól leégett a “nemkellanapkrémígyleszbarna” hülyeség miatt- cipelhette a 12 kilóját..)
De inkább beszéljenek a képek:

Hajóztunk is, sőt fókát is láttunk!

A híres homokcápa…

A lelkes, és a kevésbé lelkes rákvadász

A kifogott nagy rák

Itt is ott a rák

3 kishal eredmény

Tintagel vár romjainál, valami meseszép…

….viszont rengeteg lépcső vezetett le-fel, és persze, hogy a legtetején felejtettem a pelenka táskát, amiért Richard hősként visszamászott.

Hazafelé kidőlten

Szuper hétvégénk volt, a “hálás csütörtök” bejött, mert a jó idő maradt, és nagyon élveztem, hogy végre süt a Nap az arcomra, felfújhattuk a kis medencét, a fiúk pancsolhattak (meglepő módon még Benji is bemerészkedett, sőt, alig akart kijönni!)
Viszont nagyon angolos a ruhatárja, mert egy szem sortja sem volt, vagy szandálja, így muszáj voltunk bevásárolni neki, mert jövő héten megyünk Cornwallba, és nagyon remélem ilyen marad az idő!
Vettünk neki szandált, amit csak “holiday shoes”-nak hív, és visszaszámol a nyaraláshoz, pedig nem hiszem, hogy tudná, hogy mit jelent, de ahányszor mondjuk, hogy megyünk nyaralni, nagyon lelkes lesz, és mondja, hogy menjünk rögtön.
Szombaton este búcsú buliban voltunk, mert Carla és családja költözik Ausztráliába, nagyon megható volt, ahogy az összes barát és család ott volt, nem hiszem, hogy én el tudnék ilyen messzire költözni. Viszont a gyerekeknek ott biztos jobb lesz, mint itt.
Délelőtt pedig, a vásárlás és a buli között elmentünk Lichfieldbe, ahol kézműves és helyi ételek fesztiválja volt, de inkább kézműves termékek voltak. Nagyon szeretem ezt a várost, gyönyörű a katedrális (amit Benji szerint egy kastély), nagyon szép parkjai vannak, tavak, zeg-zugos utcák, kedves kis boltok. Piknikeztünk is egy kicsit, mert egy hamburgert azért találtunk ezen az “ételek fesztiválján”…

Vasárnap pedig Benji kisbarátjának, Oscarnak a szülinapi zsúrjában voltunk. Jelmezben kellett menni, aminek gyerekkori hősökhöz kell kötődnie. Nagyon nem szeretem ezt a szokást itt, hogy ha összejönnek a felnőttek feltétlen maskarába kell öltözni (nem csak farsangkor).
Először Mary Poppins szerettem volna lenni, de túl bonyolult lett volna, így Marina ajánlotta, hogy legyek a csacsi a Micimackóból. Az lettem, bár volt aki, Micky Egérnek nézett..na de kérem.
Richard pedig Herbie a bogárhátú versenyautó lett…

Úgy döntöttem csatlakozom Urban Eve kezdeményezéséhez a “Things I love Thursday”-hez, vagyis a Hálás Csütörtökhöz.
Annyi rossz és negatív hír veszi körül az embert, hogy ezentúl figyelni fogom az apró jó dolgokat is, és értékelni fogom a kis pozitív dolgokat is körülöttem.
Hiszen minnél több dologért mondunk hálát, annál több minden fog körülöttünk történni, amiért hálát adhatunk.
Az elmúlt héten hálás vagyok:

A gyönyörű napsütésért, ami Angliában elég ritka * szerencsére Robin fülgyulladása javulóban, és újra rötyög * úgy tűnik mi megúsztuk az anyuék által itt hagyott náthát * sikerült túrót szereznem egy online boltból, ahol magyar termékeket árulnak * megkaptam augusztus utolsó hetét szabinak, így mehetünk haza, jippííííí * kicsivú cukkinikréme isteni! * Először 5.5 km-t futottam és jól esett * Benji kezdi megszeretni az új bicaját, és már elég jól megy neki * péntek esti lazulós Sauvignon Blanc..mmmm * a Libri végre kézbesítette Apu névnapi ajándékát * terem a kertben az eprem * fürdőkádban ázni * illetve hideg-meleg vizes váltó zuhany is nagyon jó ❤

Nagyon jó volt, habár tudom, hogy most anyagilag megterhelő volt nekik, de olyan jó volt, hogy itt tudtak lenni velünk. Most öt nappal a hazautazásuk során kezdem csak megszokni azt csendet (már amilyen csend 2 “mindenlébenkanállal” lehet), amit maguk után hagytak…

Külön jó, hogy pont Benji szülinapján is itt tudtak lenni, és habár anyagi okok miatt annyira most nem tudtunk kirándulni, azért mégis tartalmasan telt, bár lehet Apu a napi boltba járkálást és Anyu a napi főzéseket nem gondolja annak… 🙂

Azért voltunk veterán autó kiállításon, a csatorna melleti kis pubban, Apuék horgásztak is, Dinálval Birminghamben botránkoztunk, Benji zsúrján kisvonatoztunk (angolosan esőben), sárkányt eregettek, kismotoroztak.

Mindenesetre mikor pakoltak Benji megjegyezte, hogy ő is megy repülővel 😦
És mikor hazamentek meg kellett tanítani neki, hogy mit jelent az, hogy valaki hiányzik neked. Most is ha este kérdezem, hogy hiányoznak-e neki a Nagyiék, mondja, hogy igen, és műsírással mondja, hogy “sírok”. (gondolom azért, mert mondtam, hogy nekem is hiányoznak és szomorú vagyok.)

Tegnap este pedig kicsit meghasadt a szívem, hogy mikre emlékezik. Jön be hozzám este a fürdőszobába, hogy nézzem, hogy dob puszit “Nagyinak” és fújja a kis tenyerével, majd Papinak, Dinának is sorban.
Kérdezem, hogy Csodának nem dob? (ő a kutyánk otthon, és mostanában egyébként ő lett a képzeletbeli pajtása)
Mosolyog és neki is fúj egyet, majd mondja, hogy Mosoly cicának is dob.
“Jaj, de örülnek otthon a nagyiék!” – mondom, erre ő felemeli a kis mutatóujját és szemrehányóan mondja, hogy:
“Nem még! Van másik cica is!!”
(A szomorú ebben az, hogy ennyire nem vette észre, hogy szegény Szaffi cica pont akkor halt meg, amikor otthon voltunk. Végülis jó, hogy nem tűnt fel neki, de reméltem elfelejti majd…)
Így dobtunk Szaffinak is egy puszit, és utána már elégedetten ment el aludni…

Már három hete, de még nem volt időm bepötyögni, na de most, hogy itt vannak Anyuék!

Már nagyon készültünk erre a szülinapra, mert ez az első, amit már meg is értett. Már napok óta visszaszámláltunk, hogy még mennyit kell aludni a szülinapjáig, és mondogatta is, hogy 3 éves, és 3 gyertyája lesz.