♥ Ráadásul ma még Boldogság napja is van! Állítólag…♥ Nem érdekel, hogy jön a hideg, mert úgyis megyünk haza a 20 fokba, remélem kis palántáim, amiket a hétvégén ültettünk kibírják ♥ Lesz retkünk, paradicsomunk és cukkinink is! És sok-sok szép virágot is ültettünk ♥ Egész hétvégét szinte a kertben töltöttük olyan szép idő volt, melegítette a nap az arcunk, söröztünk, gyerekek be sem akartak jönni (nem azért, mert ők is söröztek…) ♥ Robin egy hét kihagyás után örömmel, sírás nélkül ment bölcsibe, mindent megevett, másfél órát aludt, olyan nagy már ő is! (ezért spec. annyira nem vagyok hálás, mert olyan jó volt amíg volt hurkás babám) ♥ Benji nagyon szereti a könyvtárat, mostanában hétfőként megyünk, és hozhatnak 2-2 könyvet fejenként, konkrétan ugrálni kezd, amikor mondom, hogy odamegyünk ♥ Visszaszámolni Benjivel, hogy hányat kell még aludni ♥ A True Detective sorozat nagyon jó, és a Girls című is, de azt kénytelen vagyok Richard nélkül nézni ♥ egy kis kardamom mag a napi kávéba isteni! Annyira finom ízt ad neki, hogy alig kell bele cukor. Dupla bónusz. ♥ Egészségesek vagyunk!

Azt hiszem itt az ideje, hogy újra a pozitív dolgokra koncentráljak, mert sok volt most a rossz hírből mostanság.
Pedig olyan szépen indult a hét, napsütés, rengeteg idő a szabadban…ezt követte hétfőn a semmiből Robin újabb kruppos rohamja. És utána a többi hír…
Na szóval:
Érzem a tavaszt ♥ Vettünk egy cserepes jácintot, annyira szeretem az illatát, és mindig gyerekkori emlékeket idéz, ahogy a Szarvas Gábor utcai lakás kertjében szedtük a kék jácintot ♥ piros pipacs magokat is ültettünk Benjivel, oviból is hozott egy napraforgó palántát…nagyon szép lesz! ♥ Robin megtanult orrot fújni másfél évesen ♥ Az átköhögött éjszakák előnye, hogy egy hete hallom Robin szuszogását, és néha megsimogat a kis, meleg, puha kezeivel ♥ Sajnos vissza kell mennem teljes munkaidőben dolgozni, de mivel ez egy hálás poszt, több pénz jön a házhoz ♥ Imádom Benji reggeli meséit az autóban, mindig költ valami érdekeset, vicceset, ami felvillanyozza a reggeli indulásokat ♥ annyira nagyon finom sütőtökös, husis tésztát csináltam! ♥ le tudtam futni 4km-t egyben, még az emelkedőkön sem álltam meg, ma megpróbálom 6km-re felvinni az adagot ♥ már csak 12 alvás (ahogy Benji naponta kb 5-ször figyelmeztet rá), hogy megyünk haza! ♥♥♥♥

Dündü…avagy Benji cumija, amit baba kora óta használ este elalváshoz, vagy ha kis megnyugvásra van szüksége, pl repülőn.
Nekem nagyon visszás volt a viszonyom hozzá, amikor még nem volt gyerekem nagyon határozott véleményem volt róla, nem tartottam jónak, nem tetszett, ha egy gyerek szájából fityegett a cumi, és meg voltam róla győzödve, hogy az én gyerekeimnek sohasem lesz. Persze, mint sok más elképzelésem ez is változott miután valóban lett gyerekem. Azok az áldásos csendes percek a cuminak köszönhetően! Bár azért azt megtartottuk, hogy csakik kizárólag alváshoz lehetett használni, az ágyból nem jöhetett ki (kivéve a repülőn vagy hosszú úton).
Ezt nem bántam, mert úgy gondoltam, hogy mivel szoptatni nem tudtam ezt használja a saját megnyugtatására (bár ez csak az én elméletem, amit igazol, hogy Robin, akit viszont tudtam szoptatni, soha nem fogadta el a cumit…bár inkább az angol tudosókra hagyom, hogy bizonyítsák ezt a teóriát), nem akartam Tőle erőszakkal elvenni, inkább vártam, hogy megérjen rá, és maga döntse el, hogy lerakja. (néha azért mondogattam neki, hogy az ilyen nagyfiúk már nem cumiznak, de nem hatott). Egészen tegnapelőtt estéig..
Fürdés után, éppen öltöztettem, ő vette be a szájába a cumit, megjegyeztem, hogy nézze meg mennyire szét van rágva, régi már… Ő bevette a szájába, de láttam rajta, hogy nagyon gondolkozik. 5 perc múlva kivette a szájából, és mondta, hogy “Mami, ma este megpróbálok dündü nélkül aludni” és azzal a mozdulattal odaadta nekem.
Én mondtam neki, hogy jaj az nagyon nagyfiús dolog lenne, de ha kellene, akkor odateszem az éjjeli szekrénykéjére, és ott lesz mellette.
Átmentünk az ágyunkba mesét olvasni, ott elújságolta a plüss rozmárnak, hogy márpedig ő ma nagyfiú lesz és dündü nélkül alszik. Nagyon lelkes volt, de láttam azért, hogy tart tőle. Amikor lefektettem, betakargattam, akkor is megdícsértem, hogy nagyon bátor, ő mosolygott és bólogatott.
Lementem, elújságoltam Richardnak mihez készülődik nagyobbik fiunk, ő is meglepődött…10 perce nézünk már valami filmet, amikor halljuk a kis lépéseit, ahogy jön ki a szobájából. Megyek fel, látom, hogy ott áll a szoba ajtóban megszeppenve. Kérdezem, hogy mi a baj, kéred vissza a dündüt inkább? Ő félénk hangon: “Nem, inkább csak egy Daddy ölelést szeretnék”.
Szóltam Richardnak, aki jött, betakarta, és utána elmesélte, hogy neki is elújságolta, hogy ő márpedig ma dündü nélkül alszik. Richard is megdícsérte, hogy az nagyon nagyfiús dolog lenne, és kijött.
Többet nem jött ki. Elaludt. Dündü nélkül. (tudom, mert este belopództam és meglestem, és a cumi még mindig a kispolcon volt).
Reggel pedig felébredt, és le se esett neki, hogy sikerült cumi nélkül aludni, mondtam neki hogy nézze csak a cumi még mindig a polcon és milyen ügyes, hogy tudott annélkül is aludni. Az a lelkesedés az arcán, amikor rájött! Imádnivaló! Annyira büszke volt magára, és én is rá. Gyorsan Richardnak is elmondta, és mondta, hogy mondjuk el a nagyiéknak is a telefonban. Mindenkinek elmeséltük aznap, és este lefekvés előtt megint lelkesen mondta, hogy ő megint megpróbál cumi nélkül aludni, sőt, most már soha nem fog cumival aludni! Mindezt büszkén mosolygva.
Imádom az én nagyfiamat, és egyben van bennem egy furcsa érzés, hogy valaminek vége van. Valahogy talán a cumi jelentette a kisbaba kort, és most hogy nem cumizik (és mivel Robin soha nem is cumizott), ki kell dobnom az összes cumit, és nem marad kisbabám már :-(( Vége egy kornak, “csak” két okos nagyfiam van, akik egyedül alszanak, egyedül kelnek, és egyre kevesebb szükségük van már rám….

És egy pár kép hétvégéről, Oscarékkal voltunk a Conkers Tudományos Játszóparkban:

Elkaptunk valami influenza szerűt, egész családilag, így nagyon nincs erőnk semmire.
Szegény Benji kezdte vasárnap. Gyanús volt, hogy túl nagy a csend. Általában egy percig sem tud csendben maradni, sőt. Most pedig csak ült, mesét nézett, nem beszélt, nem énekelt, nem bohóckodott. Garantált volt, hogy aznap este köhögve, lázasan ébredt, és csak a mi ágyunkban tudott elaludni. Másnap már nagyon magas volt a láza, és én is elkaptam.
Nagyon rossz egy ilyen vírus, iszonyat le tudja gyengíteni az embert.
De annyira édes gyerekeim vannak. Mivel hétfőn egyedül vagyok velük otthon, és alig álltam a lábamon, csak tévéztünk, vagy fetrengtem a fotelben, és csak felügyelni volt erőm őket. Benji néha odajött, betakart, mondta, hogy ad gyógypuszit, hogy gyorsan gyógyuljak, és nincs mese, ilyenkor tényleg úgy kell csinálni, mintha meggyógyulnék, mert nem akarom lerombolni a gyógypuszi varázslatos erejét. Így muszáj voltam fogcsikorgatva is leülni repülőset játszani.
De délután már annyira fáradt és lázas voltam, hogy muszáj voltam Benjit rávenni, hogy feküdjön le délután aludni, viszont Robin nem aludt el, de felvittem az ágyunkba egy üveg tejjel, lefeküdtem, elbóbiskoltam, míg ő csendben elővett egy könyvet a polcról, mutogatta az állatokat, mondogatta, hogy Da-da, néha rám nézett, amikor látta, hogy csukódik a szemem, odabújt és megsimogatott. Mintha azt mondaná, hogy ne aggódj anya, te csak pihenj, én addig olvasgatok. És így is lett, kb 1 órán keresztül el volt magában, az utolsó fél órában ő is bóbiskolt mellettem kicsit. Tündéri gyerekeim vannak, ez nem vitás.
Nekem pedig lehet lelkiismeret furdalásom, hogy milyen puhány vagyok, egy kis infulenza így ledönt a lábamról, hogy számolom a perceket, hogy Richard érjen haza, más pedig sokkal komolyabb betegségekkel küzd hősiesen, vagy több gyerekkel van otthon egyedül. Úgy látszik nálam alacsonyan van az a bizonyos tűrés küszöb…
Tegnap este Robin ébredt köhögve, így ő került mellém, én pedig csak drukkoltam, hogy nehogy kruppos köhögésbe fulladjon, és a kimerültségem csökkentette, ha arra gondoltam, hogy milyen hálás vagyok, hogy én lehetek az aki gyógypuszikat adhat nekik, és ki kell élveznem ezt az időszakot, hogy az én puszimnak, varázslatos, gyógyító ereje van, mert biztos nem lesz mindig így…

Elérkezett a bölcsi első napja! Illetve második, ha múlt heti próba napot elsőnek lehet nevezni. A beszoktatást itt Angliában ezzel le is tudják, ma már ott kellett hagyni. Torkomban iszonyat gombóccal, szívemben lelkiismeretfurdalással küszködve mentünk bölcsibe. Egyedül Benji volt vidám, hogy végre öcsinek is megmutathatja a bölcsit. Először Robin is örült, hogy végre ő is kiszállhatott az autóból, aztán egyre növekvő gyanakvással állt a dolgokhoz, pláne miután Benjinek is búcsút intettünk, és neki is be kellett menni a kis szoba ajtaján.
Egy helyben, bizonytalanul topogott az új cipőjében, míg végre az egyik gondozólány megszólította, és elkezdte a reggeliző asztalhoz vezetni. Én adtam neki egy gyors puszit, integettem a kis görbülő szájúnak, és kimenekültem az autóba sírni.
Ahogy beértem az irodába, telefonáltam is, hogy sírt-e. Állítólag egy kicsit, de egy tálka száraz cheerios-al le lehetett kenyerezni, és azóta játszik.
Délután is felhívtam őket, hogy aludt-e, azt mondták igen, és mindent megevett ebédre, sokat játszott.
Utána már csak egy telefonhívás maradt, miután Jayne érte ment, hogy meg tudjam mit is mondtak neki. Állítólag nem akart hazajönni, és a gondozónők is mondták, hogy meglepően vidám volt, és milyen jól viselte az első napot. Csak így tovább kis-nagy Bobin!! (persze, most lelkiismeretfurdalás 2 ütött szöget a fejembe: mi van, ha nem kötődik erősen hozzánk, és ezért viseli ilyen jól??)

Benjivel is büszkélkedem egy kicsit: megrajzolta élete első igazán felismerhető rajzát! És pont a kis családunkról:

 (És ha valakia nadrág és test közötti vonalat övnek nézné, annak üzenem, hogy az kérem egy kötés, mert bibis a hasunk, mert beütöttük egy repülőbe…)

És egy Benji duma a végére:
Ülünk az autóban reggel, Benji Richarddal beszélget, egyszer csak megkérdezi:
– Daddy, te mit dolgozol?
– Autókba építek hangszórókat, hangszórókat szerelek.
Gondolkozik, kinéz az ablakon, majd visszafordul:
– De hát, Te az én Daddym vagy…
(azóta se jöttünk rá, hogy ez vajon az jelenti, hogy úgy gondolja, hogy apának lenni egy munka, vagy egy Daddy nem képes hangszórókat szerelni..)

Eljött a nap, hogy Robint is be kellett kíséjem a bölcsőde kapuján.
Valahogy sejtettem, hogy Vele könnyebb lesz, habár nem azért, mert én kevésbé izgultam volna, az én torkomban ugyanúgy ott volt a gombóc, amikor néztem, ahogy ismerkedik a hellyel, a játékokkal, amikor meg ki kellett menni egy órára, nagyon nagyokat kellett, hogy nyeljek…
Robin miatt éreztem, hogy más lesz, sokkal magabiztosabb, merészebb, és ugye neki már van egy bátyja, akihez hozzá kellett szokni, soha nem volt egyke. Plusz az is pozitív előjel volt ebből a szempontból, hogy reggelenként, amikor Benjit vittük az ovi részébe, ő minden alkalommal levágott egy krokodil könnyes hisztit, hogy ő is be akar menni. Így jött el a régóta rettegett ma reggel…

Itt nagyon hamar lezavarják a beszoktatást, konkrétan egy napot adnak, illetve ezt a két órát. Az első órában Zoe (Robin bölcsisnénije) kikérdezett a szokásairól, kedvenc ételeiről stb, miközben hagytuk, hogy Robin szabadon felfedezze a szobát. Ő jött-ment, bátortalanul integetett néhány pajtinak, vagy sandított rájuk, néha odanyújtott nekik egy-egy kis műanyag játékot. Időközönként hátra nézett, ellenőrizte, hogy még ott ülök a kis széken, a nyomatékosság kedvéért néha odajött és végig berregett a vállamon egy kisautóval, majd ment tovább.
Kb fél óra után pont tízórai jött, így javasolták, hogy most köszönjek el, és menjek el egy órára. Gyorsan köszöntem csak, észre se vette, mert már ült be a székébe.
Persze kint eleredt a hó, pont arra az órára, így meghúztam magam egy buszmegállóban, merengtem az én nagy fiamon és számoltam vissza a perceket, hogy visszamehessek.

Amikor bementem Zoe mellett ült egy kicsi széken, először nem is vett észre, amikor észrevett akkor is csak komótosan jött egy odabújásra, de után rájött, hogy megyünk, gyorsan “bá-bá-zott” mindenkinek és odafutotott az ajtóhoz, hogy menjünk már.

Kiváncsi leszek jövő héten, amikor élesben megy majd egy egész napra..

Már itthon vagyunk, de otthon nagyon jó volt!
Sok mindenhol voltunk, sok mindenkivel sikerült találkozni, és még pihenni is sikerült kicsit.
Úgy látom, hogy a fiúk nagyon élvezték otthon, Papi, Nagyi, Dina szinte kimeríthetetlen játék erejét.
Benji állandóan nyúzott valakit: “Jááátszunk még!” Na játszunk már!”
Így volt lent a bungiban csocsózás, madárpénz számolás (értsd 5 Ft-os válogatás..tényleg madár, nézd csak meg), Ügyifogyi dominó számolás, tükrös szekrényből papucs halra horgászás, matricázás, Nagyival autózás, gyurmázás, Dinával cápázás, a szimpla játékokkal való játékot már meg sem említem.
Emellett lelekesen csatlakozott minden sétához, esténként bicajozott velünk Dédikéhez (ahol mindig megtömette a kabát zsebét szaloncukorral, kekszekkel, mikor mivel), hihetetlen módon jól és mindent evett. Nagyon jó gyerek, sokan dícsérték is. Olyan ártatlan, jó lelkű, annak is úgy örült, hogy ő adhat ajándékot Dinának szülinapjára. Teljes extázisban volt amíg haza nem ért, aztán elé rohant és kiabálta a “titkokat”, hogy milyen a torta, mit rajzolt, és bizony a kis borítékban van “sok péééénz” (egyébként vásárlási utalvány volt, de vicces volt).
Persze neki is voltak napjai, amikor feszegette a határait, főleg öltözéskor, vagy alvás előtt, vagy játszóházból nem akaródzott haza indulni, de kezelhető volt. Csak állandóan beszél, számol, kommentál, tényleg nem tud csendben maradni fél percig, meg kell mérni, meg kell nézni a turbó autót, meg kell számolni mennyit tud fél lábon ugrálni, meg kell nézni milyen erős, hogy mindjárt eléri a plafont, és mindezt azon nyomban.
És megjelentek nála az első félelmek is, de erről majd megpróbálok egy külön posztot írni, de Süsünek köszönhetően, illetve Torzonborznak el kezdett félni a “gonoszoktól”. Annyira, hogy egyik este nem aludt el amíg haza nem értem 11-kor.

Robinunk pedig Csoda kutyával hihetetlen barátságot kötött, mindenhova követte, ráfeküdt, simizte, etette, farkát-bajszát cibálta, hisztizett az ajtó előtt, ha kiküldtük az udvarra. El is gondolkodtatott, hogy előbb-utóbb be kéne szerezni egy kutyát.
Ezen kívül persze ön és közveszélyes volt továbbra is. Mindent, amit nem kéne megfogott, belelépett, felmászott, feldöntött…stb. Egyik nap vacsorázunk, Robin jön-megy, egyszer csak megjelenik a wc pumpával kardozva. Nem is tudtuk, hogy van wc pumpánk..
Szegénykémnem volt otthon egy pár húzósabb napja, mert hátom örlő fogat nyomott egyszerre, és iszonyatosan csípte a kaki a fenekét, pedig mindig rögtön cseréltem, de annyira savas lehetett, hogy vérvörösre marta a popiját. De úgy néz ki, hogy már kint vannak!

Szokásosan nagyon jó volt otthon, nagyon hiányzik mindenki, és alig várom, hogy újra menjünk. (bár most gyorsabban hozzászoktam az itt léthez, valószínű hozzájárult, hogy Richard padlótól plafonig kisuvickolta a lakást, lefestette az ajtókat, kimosott, elpakolt, vízkőtlenített, leszedte a karácsonyi díszeket, mintha egy szállodába léptem volna.)

Idén tudatosan próbálok lassítani Karácsony közeledtével, és tényleg VÁRNI a karácsonyt, nem csak túl lenni rajta.

Le kell tesztelni mindegyiket, hogy tényleg finomak-e

Persze a zöld írókás tubusba is bele kellett cuppantani…

A hátsó mókus és a szív készült a Dinának és a nagyinak

Igen, valóban találkoztunk vele vasárnap. Karácsonyi vonatozást hirdetett egy közeli, régi gőzmozdony járat, nem lehetett kihagyni.
Bár az út csak fél óra volt, karácsonyi zene szólt, pöfögtünk, a fiúk nézelődtek, bohóckodtak, az út végén kaptak csokit, mi teát, kávét, és sorban állhatunk a Mikulás kunyhójához. Lehet nem tettük volna, ha tudjuk, hogy 1 óráig fog tartani. Kibírtuk, és megérte azért a pár pillanatért, amit a Mikulásnál töltöttünk, Benji szemében látni a csodálatot, ahogy tisztetelettel keveredik a megszeppenés.
Belopakodott, közel menni nem mert, pedig Miku hívogatta, hogy megfoghatja a kezét, de ő csak állt, szájában a keze (=totál megszeppenés), és csak annyit mondott halkan, hogy “Jó fiú voltam”. A Mikulás megdícsérte, mondta, hogy továbbra is legyen jó, és a zsákjából kaptunk egy repi ajándék vonatos bögrét. Benji le sem vette a szemét a Mikulásról.
Mindeközben Robin? Le sem tojta a Mikulást, célba vette a zsákot és elkezdte kirámolni a bögréket. Persze ő is kapott egyet, de hangosan kifejezte nemtetszését, így Miku kicserélte (egy tök ugyanolyan) másikra.

Kifelé menet kaptak két nagy zacsi ajándékot is, amire nem is számítottam, pedig benne volt a hírdetésben, hogy minden gyereknek lesz ajándék, de egy csoki mikulást vártam. Erre mindkettőjüknek kis lego, kifestő, rajztábla, Robinnak fürdős játék. “Ejha!” gondolta Kelet-Európai Mikulásokhoz szokott gyermek énem.

Hazafelé az autóban Benji csodálkozva mondta, hogy milyen nagy volt a Miki szakálla, és nem lehetett látni a száját.
(És megkérdezte Richardot miért ken még a cipőjére kutyakakit a füvön, amikor is meg kellett állni az autóval, hogy azt a bizonyos kutyakakit letörölje a fűben…)

Mini vonat ment körbe-körbe, amíg sorban álltunk

♥ Szeretem a karácsonyi fényeket, ahogy hazafelé sétálok a munkából ♥ Forralt bor a karácsonyi vásárban ♥ Imagine Dragons: Top of the world c. dala mindig feldob mostanában ♥ szerádnkénti jóga, azon belül is az utolsó 10 perc, amikor csendben, csukott szemmel fekhetek, miközben az oktató duruzsol valamit ♥ szeretem a 26-ra szóló jegyünket haza! ♥ Karácsonyi díszes lakást és szép adventi koszorúnkat ♥ Friss fenyőillatot ♥ az elfújt gyertya illatát ♥ Robint, ahogy prüszkölve próbálja elfújni a gyertyát ♥ Robint, ahogy nyitott szájjal, hangtalanul puszit ad ♥ de a legjobban mostanában a reggeleket szeretem, amikor Benjit felébresztem, morcosan rámnéz, nyüszög, hogy még nem akar felkelni, visszabújik, próbálkozom, puszilgatom, majd kiejtem a varázsmondatot “Gyere, nézzük meg, hogy mi van most az adventi naptár zsebében!” Erre ő kinyitja a szemét, felpattan az ágyból, lelkesen felkiált, hogy “Igen! Menjünk! és már szedi is a kis álmos lábait lefelé a lépcsőn. Imádom ezt az ártatlan lelkesedést, hogy még ennyire egyszerű minden. Egy kis labda, kis csoki, kis ujjbáb, bármi kis vacak, és képes boldoggá tenni egész reggelre őt.