Annyira de annyira gyönyörű az ősz! Mondják, hogy az emberek általában azt az évszakot szeretik, amelyikben születtek. Hát ez velem biztos így van. Imádok ilyenkor kinézni az ablakon, beleszippantani a levegőbe, érezni, hogy valahol égetik az avart. Kardigánt venni, mert délutánra biztos le fog hűlni a levegő. ♥
Grandma Joan is biztos az őszt szereti a legjobban, mert neki is most volt a szülinapja.  ♥
Apu is, de őt holnap már élőben meg tudom erről kérdezni, mert jönnek ide! Ahogy Benji számolja: már csak egy alvás!  ♥
Benji a hét sztárja lett az iskolában, ma volt a ceremónia, minden osztályból két hetente választanak két gyereket, akik valamiért jobban teljesítettek, mint a többiek. A felső osztályokban dícsérték  szép írást, olvasást, úszást. Benjit meg azért, mert udvariasan és kedvesen viselkedett az új tanító nénivel.
Annyira édes volt, ahogy büszkén ott állt és várta az oklevelet. Azért féltem attól, hogy el fogja sírni magát a nagy izgalomban, mert nagyon grimaszolt, és ugye tudjuk mennyire nem szeret szerepelni.
Imádom és nagyon büszke vagyok rá! ♥♥

Itt az ősz ♥ Benji megjegyezte, hogy ugye milyen szép színesek a fák ♥ szeretem, ahogy Robin egyre többet beszél, ismétel, mindezt azzal a komisz, csak rá jellemző vigyorral ♥ Benji odabújás ♥ végre hidegben futni ♥ forró fürdőben élvezni a csendet, és a meleget a testem körül ♥ végre visszakaptam az autóm, éljen az autómata sebességváltó! ♥ saját patiszon a kertből ♥ és ebből következőleg rántott patiszon…mmmm ♥ Robin új ovija, és az új kedves, figyelmes ovónéni (lány) ♥ csirkék, kacsák, malac, csacsi, ló, tehén, és egy láma! Mindez az oviban. Lehet ezt nem szeretni?? ♥ És most már igazán kikeveredhetnénk ebből a hányós-fosós vírusból, azért nagyon hálás lennék ♥♥♥

Ugyanis Benji nem szereti. Végre megszoktuk az új rutin, Benji is élvezi az iskolát, de a torna óra egyszerűen nem jön be eddig neki. Úgy döntött, hogy nem öltözik át, és nem fogja szeretni, megmakacsolja magát, hisztizik, még az igazgatót is behívták,hogy segítsen meggyőzni.
Itthon azt mondta, hogy azért nem szereti, mert nem akarja, hogy a többiek meglássák a gatyóját, illetve,hogy nem szeret valami egeres játékot, és nem tudja a babzsákot egyensúlyozni a fején.
Ez a félelme addig tetőzött, hogy egész hétvégén azt kérdezgette, hogy holna Hétfő lesz-e, mert Hétfőn torna óra van, és azt nem szereti. Tegnap kénytelenek voltunk megmondani, hogy igen, holnap hétfő lesz. Erre bömbölni kezdett szívszaggatóan, hogy ő nem szeretni menni iskolába, mert nem szereti a torna órát. Mondtam neki,hogy menjen a wc-be átöltözni, ha nem szeretné,hogy a többiek meglássák a gatyóját. Illetve bíztattuk, hogy mi sem tudjunk babzsákot egyensúlyozni a fejünkön, az nem olyan nagy dolog.
Végül ma úgy mentem érte, hogy mégis csak tornázott, és azt mondta, hogy a wc-ben öltözött át. Egyem a kis szívét…
Múlt héten megvolt az első szülői értekezlet is, a tanítónéni nagyon érti, hogy milyen is ő, hogy félénkebb, de azt mondta, nagyon vicces, jó a humorérzéke, és öröm őt a csoportban tudni. Ügyesen számol, de a betűk írása még nem köti le.

Robin is túl van az első héten az új oviban. Az első két nap sírt, amikor eljöttem, de a hét vége felé, már integetett. Az ovónénije mondta, hogy nagyon barátkozós, mosolygós, és Rá is mondták, hogy öröm, hogy a csoportban van (milyen büszke is vagyok, hogy ilyen kis “napsugár” gyerekeim vannak), nagyon magabiztos, szereti az állatokat (most születtek kis csirkék, és tengeri malacok, amiket minden reggel megsimogatnak? teljesen neki való ez a hely). Szóval őt is kezdik kiismerni. Sokkal boldogabb vagyok, hogy ebbe az oviba járhat. Remélem ő is az lesz.

Ludas Matyi nézés közben

Zajlik az élet és ez meg is mutatkozik a posztok számában (illetve hiányában).
A sulikezdéssel egyidőben barátunk kutyájára is vigyáztunk egy hétig, ami nem is volt gond, imádták a gyerekek, csak hát etetni kellett, sétáltatni kellet, a sulis beszoktatás, kaja csomagolás, és a teljes munkaidő megkezdése mellett nehéz volt menedzselni a sok teendőt. A 6. házassági évforduló megülését már meg sem emléítem. Ja és múlt héten az autómat is feltörték. Ó és Benjinek fülgyulladása is van…

Mindent leszámítva Benji beszokott a suliba, az első hét rögös volt, minden reggeli sírással, de második héten már büszkén ment, szülők is bemehettek 3 délelőtt játszani. Mert igazából nincs iskola hangulat bent, inkább mint egy nagy óvoda, sok-sok játék, kreatív eszközök, rajzolás. Ezen héten azért hozott haza egy kis tájékoztatót a szülőknek, melyben le van írva, hogy a héten a S, A, T és I betűket gyakorlják. Inkább a hangzást és, hogy tudják a betű képét a hanghoz kötni.
Pl. van egy nagy karton dobozból készített robotuk bent, és robot hangon kell beszélni, segítve a hangzók elkülönítését. Ezt otthon is előszeretettel csinálja, amit persze Robin is eltanult. Nagyon vicces, ahogy robot mozgással mennek le-fel a szobában..

“Büdösbetyár” Robin is egyre okosabb, minden szót megismétel, ebben is olyan más a két gyerek. Benji emésztette a sok információt, majd egyszer csak kimondta. Robin mindent ismétel, magyarul-angolul. Így valahogy úgy tűnik, hogy már nagyon sok szót tud.
“Buborka”, “Morzsa”, “Másicsik (értsd másik…), “koszos”, “sonka”, “Sajt”, “mókusa” (értsd mókuska).
Jövő héten ő is új ovit kezd, ami egy nagy farmon van, rengeteg állattal, szuper lesz, csak essünk túl a beiratkozáson. Tegnap a mostani ovijából megkaptuk a kis összegző könyvét, fényképekkel alátámasztva, hogy miket csinált, hogy fejlődött az elmúlt egy év alatt.
Az éves zárómondat az volt, hogy “Robin egyre erősebben fejezi ki saját akaratát, és önállósodási törekvéseit.” Végülis ez nem más, mint finom angolsággal tudtunkra hozták, amit eddig is tudunk, hogy egy Robin iszonyat akarnok :-))

Hétvégén Madárijesztő fesztiválon voltunk, nagyon jó, egyszerű ötlet, szavazni lehetett a legjobbra, volt vagy 50 fajta, sütögetés, urálóvár, gyönyörű idő…

Még egy kicsit el kellett engednem ezen a héten. Elkezdődött az iskola. Minden nap 9-15-ig más kezébe kell adnom. Ha az alvást nem számolom bele több időt fog tölteni mással, mint velünk. Nehéz, nagyon nehéz. Pláne, hogy a 4 napból négyszer sírva ment be, és nagyon haza szeretne jönni. Pedig nagyon kedves az iskola, csak 18-an vannak, kedves a tanító néni (lány), de ő mégis félve megy. Pedig nagyon bátor addig, amíg meg nem szólal a csengő, és otthon is mondja, hogy nem fog sírni, de, ahogy megszólal a csengő, ő elkezd kapaszkodni belém, és győzködni kell, hogy menjen be. Aztán amikor fél óra múlva telefonálok a sulinak, mondják, hogy már kirakózik, vagy szuperhősözik, és 1-2 percig tartott a sírás. De akkor is. Úgy szeretném megkönnyítené a helyzetét. Felnyalábolni, mellé ülni, barátokat szerezni neki. De nem tudok. Ezt neki kell megoldania, egyedül. Nekem pedig csak a szívem hasogat….

Hipp-hopp és máris egy másik szülinapról számolok be, most a legkisebbik Laker lett 2 éves.

Nagyon még nem fogta fel az alkalom jelentőségét. Reggel amikor felébredt, elénekeltük neki hárman a Happy Birthday-t, ő ránk nézett, kivette a szájából a cumisüveget, és morcosan csak annyit mondott, hogy “No”. Miszerint fejezzük már be. Mostanában sokszor mondja ezt mindenre, ezt a tömör, szemöldök összeráncolós, ellenkezést nem tűrő “No”-t. Nagyon vicces, véletlenül se felejtsük el, hogy ki az úr a háznál. Iszonyat akarata van, eddig nem tapasztalt ellenkezéseket, hisztiket kell kezelnem. Pláne, ha együtt vannak, állandóan összefeszülnek, én meg fáradok az állandó rendcsinálásban.
Pénteken a szülinapján is így volt, otthonról dolgoztam, tortát sütöttem, hajhúzásokat, harapásokat akadályoztam meg, vacsit csináltam, rendbe vágtam a lakást. Richard hazajött végre ajándékoztunk, Benji segített bontogatni, és nem is volt féltékeny meglepő módon. Robin pedig csak ámuldozott jobbra-balra. Tologathatós fakockákat kapott tőlünk, mert mindent imád tologatni, barátoktól, családtól kapott még rengeteg ajándékot. Köztük volt egy kis mini konyha szett, tányérok, műanyag ételek. Ezt is nagyon szereti, hozza mindig, amit csinált, töltögeti a láthatatlan italokat, keveri a képzeletbeli levest. Nagyon cuki. Lesz helye az új kis kerti házikóban, amit Richard épített (legközelebb erről is hozok képeket).
Olyan sok játékot kapott, hogy vacsorázni persze nem volt kedve. Így kedvetlen vacsi után hoztam ki a tortát, amin elfújta a gyertyákat, de enni nem akart belőle, így Benji lenyomott egy szeletet a túró rudi tortából (ami a féltve őrzött túróból készült), tettem volna vissza a hűtőbe, erre az egész torta nem lecsúszott a padlóra?! Menthetetlenül. Placcs. A titkos túró. A álmaimban nyugiban megkóstolt szelet. Mind a padlón.
Ott minden kijött, lerogytam és szégyen szemre a gyerekek előtt elbőgtem magam. Szegény Benji is elpityeredett ezen, hogy miért sírok, mondom mert leesett a torta. Miért esett le? Mert lukas volt a tányér. (mondtam jobb híjján). Erre aranyszívűm elkezdte behordani nekem a plüss állatkáit, és mondta, hogyha nagy lesz vesz nekem egy olyan tányért, ami nem lyukas….Persze, hogy abba kellett hagyni a magam hülye önsajnálatát…
Aznap dupla mese volt, egy órával később, és a szülinapos kérhette a meséket. Mégha nem is hallgatta őket annyira…

Másnap Jaynékhez mentünk ünnepelni a családdal, mert Danny-nek is két hete volt a szülinapja.
5 fiú és egy lány kergetőztek, iszonyat zsivaly, még egy torta, dédnagyi menti a táskájába a sütit, eszem-iszom, volt minden. Jöhet a harmadik felvonás! Egy leesett torta, egy amiből nem jutott, vajon a harmadikat én is megkóstolhatom?

Újabb korszakok zárultak és nyíltak a héten.

Végre rászántuk magunk az alvás rutin változtatására, mert azért az már mégse megy, hogy Robin két éves lesz és még mindig hálózsákban altatjuk lent a fotelon, míg Benjinek az ágyunkban mesélek.
Ez is bevonul a történelembe a “Miért is nem szántuk rá magunk hamarabb?!” dolgok közé.
Robin nagyon élvezte, hogy csatlakozhat a mesélős ágyba, amikor mondtam, hogy indulás az ágy, szó nélkül jött, betettem, és egy szó nélkül elaludtak és átaludták az éjszakát.
Én nagyon élvezem, hogy egy-egy oldalamon érezhetek egy kis meleg testet miközben a mesét olvasom, Richard is hamarabb “szabadul”, egyedüli vesztese talán Benji, mert most már meg kell osztania, ráadásul egyszerűbb meséket kell olvasni, amit Robin is élvez.
Azért olyan szomorú, hogy már Robin is ilyen nagy,  nincs hálózsák, egybe rugi, csak nagyfiús pizsama van (amiből ráadásul a 2-3 évesekre való kicsi rá), amiben nagyfiúsan csibészkedik. És nagyon okos, rengeteg szót tud már, és szinte mindent ismételget.

A másik nagyfiamnak is új fejezet kezdődik az életében. Elballagott az ovijából. Igen, itt még az oviban is van ballagás, ráadásul amerikai mintára a kis 4-5 évesek felveszik a diplomaosztó köppenyt és kalapot is, amit elég majom parádénak tartok, de azért nagyon cuki ez a kép is róla.

Csináltak egy kis műsort is, a Gruffalót adták elő és egy űrhajósokról szóló éneket. Ő volt az egyik félénk úrhajós. Kicsit el is sírta magát, amikor nagy lelkesen integettem neki, nem akaródzott szerepelnie, de az ovónéni megnyugtatta, én torkomban hatalmas gombóccal bátorítóan mosolyogtam rá, erre ő rám nézett és hangosan mondta, hogy “I love you Mami”. Annyira aranyos volt, hogy egyáltalán nem számított, hogy semmi szöveget nem ismételt és nem akart szerepelni.
És a végén ráadásul nem a kedvenc ovónéni adta oda nekik az oklevelet, hanem a szörnyen morcos, általam utált ovóda igazgató (persze mézes-mázasan mosolygva), nézhetjük az arcát éveken át :-))

És a legújabb fiú őrület: VB-s focimatrica gyűjtés. Minden este Richard hoz 2-4 csomag matricát, és együtt ragasztják az albumba, Benji olvassa a számokat, Robin adogatja, és mindhárman borzasztó lelkesek, ha összejön egy csapat, vagy csillogó matricát találnak. Már a csere csapat is be van izzítva Oscar és apukája személyében, akik talán még lelkesebbek, náluk az Apukának külön albumja is van..:-)

Jobb szélső a mi kis félénk űrhajósunk

 A mi kis álmos szemű pizsamásunk:

Olyan sok mindent csináltunk mostanában, hogy pont emiatt nincs időm dokumentálni a dolgokat.
Nagyon élvezzük, hogy most itt is hétágra süt a nap, lehet jönni-menni, kertészkedni (cukkinit termeltem! Én!), gyerekek is főleg a kertben leledzenek, fagyizunk, este nem akarnak aludni, mert még nincs sötét, és hajnalban kukorékolnak, mondván, hogy reggel van és felébredtek (az északi rövid éjszakák átka..)
Múlt hétvégén végre lejutottunk Boriékhoz, már nagyon vártunk, és ennek megfelelően úgy érzem, hogy túl gyorsan eltelt. Megérkeztünk, és jöhettünk is haza, pedig két éjszakát voltunk és szerencsére sok beszélgetés is belefért. Folyt köv. nálunk 😉

“Ábeeeel, Ábeel”, a hétvégén kb 100x elhangzott, Benji le sem szállt róla”

Hú, de elfáradtam

Felfedezők

Csak Shaun the sheep nézéskor lehetett képet készíteni négyőjükről

Reggeliznek a fiúk

Irány a car boot sale!

Ez a nap is eljött. Felvettük a kis fehér inget (piros pulcsit még nem), megkezdődött a beszoktatás a suliba.
Illetve ez még csak imserkedős órák voltak, első nap egy óra szülőkkel, második nap egy óra egyedül, egy  héttel később pedig ott ebéletünk, hogy azt is lássák, hogy hogy megy.
Benji nagyon félt egyem meg. Az első nap előtt még alkudozott is, hogy nem akar négy éves lenni, inkább visszaadja a szülinapi ajándékait, csak ne kelljen iskolába mennie.
Első nap nagyon megvolt szeppenve, nem mozdult mellőlem, pedig nagyon pozitív volt számomra az egész iskola és a tanító nénik is. Odamentek minden gyerekhez, beszélgettek velük, próbálták a gyerekeket összehozni. Nagyon hamar eltelt az első nap.
Második nap tudta, hogy ott kell majd maradnia, így nagyon nem akart az “új iskolába” menni, pedig ott volt Caleb, aki szerinte a barátja lesz, és van egy másik Ben is. De amikor a tanító néni kedvesen hívogatta befelé őket, csak ő és egy másik kisfiú kezdett el sírni. Be kell vallani Benji sírt a legjobban, így besétáltam vele, megmutattam neki megint a dinoszauruszokat, a kedvesebbik tanító néni el is kezdett vele játszani, én gyorsan integettem, kisiettem, és kint eltört nálam is a mécses. Olyan rossz ez a beszoktatás, annyira átérzem ezt a “senkit nem ismerek, légyszi legyél a barátom” hangulatot. De helyette nem tudom ezt meglépni, csak remélem, hogy tényleg talál majd jó barátot. Biztos vagyok benne.
Mindenesetre a recepciós néni segített letörölni a könnyeimet és bement megnézni Benjit, aki állítólag két perc múlva már nem sírt.
Alig vártam, hogy elmúljon az egy óra, már 15 perccel előtte gyülekezdtem a többi anyukával együtt a kapu előtt, olyan édesek voltak, ahogy a kis 4 évesek megjelentek az ajtóban és futottak ki a szülők karjaiba. Benjinek is felcsillant a szeme, ahogy meglátott, futott hozzám, és első mondata az volt, hogy nagyon jól érezte magát, jöjjünk máskor is. Tanító néni is odajött, és mondta, hogy “He is chatty, isn’t he?” (Nagyon beszédes, ugye?). Hát igen. Mit tagadjuk 🙂

Hétvégén az iskola szervezett kis nyári fesztivál szerűséget, sok kis vetélekdővel, tombolával, oda is elmentünk, hogy szokja, és hátha lesz kis barát. Nem volt, de Robinnal nagyon jól lebohóckodtak.
Kis Robinunk is nagyon sokat okosodott mostanában, egyre több szót ismételget (bácsi, pisi, husi, nyuszi, kutyus, még). Az ő intézményi élete egyenlőre heti fél péntek, mert az oviban nincs jelenleg hely, de azt a fél napot is imádja. Azt gondolná az ember, hogy mivel nem rendszeres, ezért mindig hozzá kell szoktatni, de nem, ő megy vidáman, visszanéz, integet, és megy is a kis csoportjába.

 És voltunk megint epret szedni, mert végre talán sikerül Boriékhoz lejutni a hétvégén, és eperszedésre ez éppen jó indoknak bizonyult..