Hétvégén az angol Mikulás “házát” néztük meg Oscarékkal. Shughborough Hall-ban rendezték meg, előre kellett jegyet venni, nem volt tömeg, nagyon jól meg volt szervezve, volt sok beöltözött Mikulás segítő, lufikat csináltak a gyerekeknek, beszélgettek velük.
Miközben arra vártunk, hogy  bemehessünk a Santa szobájába, a Mikulás felesége beszélgetett velünk, a gyerekek megkavarhatták a karácsonyi sütit, amit éppen a Mikulás felesége csinált. (Robin ránézett, és közölte, hogy “poo-poo” (kaka), tényleg úgy nézett ki.)
Benjitől pedig megkérdezte, hogy mit teszünk ki a Mikulásnak a kandallóra (szokás szerint kekszet és tejet), Benji tudta a kekszet, Mrs Santa visszakérdezett, hogy és mit iszik a Mikulás, Benji hezitálás nélkül rávágta, hogy “Sört!”… :-))
Mondjuk nem állt messze a “valóságtól”, mert utána a Mikulás hálószobájában láttuk, hogy az ágya mellett van egy whiskey-s üveg. Jófajta ír Bushmills.
A Mikulásnál nagyon kis megszeppent bátrak voltak, odamentek elé, Mikulás kérdezte, hogy jók voltak-e, persze bőszen bólogattak. Benji mondta, hogy “power rangers”-t szeretne karácsonyra. Most gondban is vagyunk, mert nem azt kap tőlünk, viszont azt várja, mert a sulis karácsonyi ünnepség után, amikor csokit kaptak, szóvá tette, hogy “nade ez nem is Power Rangers!”
Egyik este meg olyan aranyos volt, Tamworthben szokás, hogy karácsonykor egy Alapítvány (nem is tudom mire gyűjtenek) körbe megy egy autóra szerelt kivilágított szánon közlekedő Mikulással a városon, bekopognak néhány házba, gyűjtenek, a Mikulás az útról integet fel az ablakokba a gyerekeknek.
Nagyon aranyos, persze a fiúk odáig voltak, hogy integett nekik, Benji lelkesen felkiáltott, hogy “Szeretem a Mikulást, nekem a Mikulás lesz a feleségem!” (Mostanában foglalkoztatja, hogy akik szeretik egymást, azok összeházasodnak…)
Az iskolában is volt betlehemes előadás, ő bárány volt. Tündér cuki, énekeltek, mutogatott, szem nem maradt szárazon, minden anyának így dagad a melle a büszkeségtől?

Írják a kívánságokat. Benjié: Lego, távirányítós autó, szuperhősök.

“Én is kérek lufit!”

Vonatozás is volt

A múltkor említettem, hogy Robin csak taknyol. Hát jól elkiabáltam, mert lett belőle torokgyulladás, egy hetes láz, az orra pedig azóta is folyik.
Mi pedig szépen sorban elkaptuk a dolgait, Richard torokfájást, kötőhártyagyulladást, én szintúgy, de ilyen brutál kötőhártyagyulladásom még sosem volt. Benjinek még csak bújkál valami, lázas volt tegnap és fájt a feje, viszont ma reggelre elmúlt, remélem így is marad.
A Mikulás várás ilyen betegen zajlott. Pénteken este még csak Bobin volt beteg, és ő is kilábalóban, így elég jól sikerült. Leszámítva, hogy szokásosan mindenen összevesztek, kinek melyik törlőkendő jusson a csizma pucoláshoz, ki, mikor fújhat a spray-vel, kinek melyik oldalra kerüljön az ablakban a csizma…stb stb stb. A kádban fürödtek éppen, amikor láttuk Mikulás szánját elhúzni, ezért még pucéran rohantak az ablakhoz (remélem egyik szomszéd sem látott meg minket, nem tudom mit gondolhattak, hogy mit keres két kiskorú hót pucéran az ablakban egy-egy darab csizmát rázongatva…)
Utolsó pillantban virgácsot is tettettem a csizmákba a Richarddal, mert tényleg minden 5 percben egymást piszkálják. Így most már azt is tudják mi az a virgács, és azt sem, hogy a Daddy nyelvén ezt hogy mondjuk, mert nem tudom 🙂
Másnap szombaton a helyi magyar közösség szervezett Mikulás ünnepséget, nagyon jól sikerült szerintem, csak ekkora már nekem tetőzött a kötőhártya gyulladás (piros szemű krampusznak simán elmentem volna), és Benji is olyan kis lággyal volt.
A Mikuláshoz először Robin nem mert odamenni, nem lehetett Richard kezéből kihámozni, viszont Benji kis bátran egyedül ment fel a színpadra, amikor szólították. Utána viszont, amikor fényképezkedni lehetett a Mikulással, ő nem mert odamenni, viszont Robin beült az ölébe.
Jó volt magyar énekeket hallgatni, lehetett kézműveskedni, mindenki hozott valamilyen harapnivalót, viszont sajnos olyan magyaros, de az ünnepség végére, míg a Mikulás a színpadon volt, az öltözőben lévő nadrágjából elloptak 80 fontot. Mikulást meglopni??? Annak sem volt gyerekkora…

Kémleli az eget, hátha meglátja a Mikulás szánját

 Hétvégén pedig díszítettünk, amolyan kettőt fel, egyet le alapon Robin-mindentrombolok-hurrikánnak köszönhetően…

Pénteken, mert erre van időm, és még ezért is hálás vagyok. 🙂

Kis Robin beteg, de öröm az ürömben, hogy csak taknyol, és este bekéredzkedik az ágyunkba, és ott szuszog a hosszú szempilláival. Gyógy-gyógy! ♥ Mielőtt beteg lett segített paradicsomos húsgombócot készíteni ♥ Benjit megdícsérték, hogy milyen ügyesen olvas ♥ Fagyos reggelen, 20 perc alatt kabát/sapka/sál/iskolatáska/ital/csizma/pótnadrág összepakol, laptop/táska/csizma/uzsi nekem felnyalábol, kimerészked a hidegbe, és látom, hogy a jó uram az én autómról is lekaparta a jeget mielőtt elindult ♥♥♥ megnyílt a karcácsonyi vásár Birminghamben ♥ ittunk búzasört ott ♥ megyünk otthon Csík zenekar koncertre, már nagyon várom ♥ úgy egyáltalán, az otthont, karácsonyt nagyon várom ♥ szerdán rossz helyen parkoltam, mert csak ott volt hely, hogy blokkoltam két másik autót, mire visszaértem este a parkolóba nem volt ott a másik két autónak a tulaja, és nem lett a kerekem leeresztve, se az autóm megkarcolva. Nagyon hálás vagyok ♥

Pénteken nyílt nap volt Benji sulijában. Egész délelőtt ott lehetett egy szülő/ gyerek, figyelhettük az “órát”, segíthettünk dekorálni a munkafüzetüket, játszhattunk az udvaron, beszélgethettünk anyukák.

Nem titok, hogy nagyon tartottam az angol iskola rendszerről. Féltem, hogy 4 évesen még nem érettek az iskolára, hiszen otthon teljesen másban nőttem fel, visszatartják a gyerekeket, nem javasolják a pszichológusok, és az se segített, hogy tapasztalatom szerint az átlag angol tudás közelébe se férkőzhet az átlag magyarhoz.
Most péntek után az aggodalmam sokkal alább hagyott. Elsősorban rájöttem, hogy nem lehet a két rendszert összehasonlítani. A magyar iskolarendszerre, hogy egy órát egy helyben, csendben kell figyelni, teszteket kell írni, felelni kell gondolom tényleg csak 6-7 évesen érik megy egy gyerek.
Itt viszont teljesen más rendszer van, szerintem a 4-5 évesek észre sem veszik, hogy tanulnak.
Két tanítónéni van 28-30 gyerekre, nincsenek padok, tele van játékkal az egész terem, van kreatív kuckó, ahol festeni, gyurmázni lehet. Van egy szerepjátékos sarok, ahol van játék konyha, pénztár, ételek, kis tábla, kis sátor. Van olvasósarok sok puha párnával a földön.
A tanítónénik figyelik, hogy mit szeret csinálni a gyerek, odaülnek, segítenek, akinek kell, közben észrevetlenül javítanak, segítenek. Betűkirakót játszanak, vagy ki nevet a végént, számolják, hogy a bábú hányat lép, ha festenek, megmutatják, melyik színből mit lehet keverni, utána visszakérdeznek, figyelik, hogy a gyerek tudja-e (majd ezt a tanítás nap után minden gyerek füzetébe dokumentálják, sokszor fényképekkel, idézetekkel kísérve. Amit persze minden szülő imádott visszaolvasni)

Az idő nincs órákra osztva, jönnek-mennek, beszélgetnek, játszanak a gyerekek. De délelőtt és délután is van kb 45-45 perc, amikor a tanítónénire kell figyelni. Körbeülik őt a földön és figyelik, mint mond illetve a táblát. Ami persze nem fekete tábla, hanem interaktív, érintőképernyős, filmeket lejátszós tábla. Minden nap tanulnak egy hangzót, és a hozzájuk tartozó betűt-betűket. Meghallgatnak egy hozzájuk tartozó kis film részletet, játszanak az interaktív táblán (pl egy autó gyorsabban megy, ha a betűnek megfelelő hangot mondja a gyerek, vagy lelassul, ha nem). Vagy ki kell választani a hangzóval kezdődő szavakat, pl ha látja, hogy CH van felírva, egyik oldalra kellett húzni egy szék képét, de az ágyét a másikra.
Utána énekeltek, körtáncoltak, a tanítónéni mutatta, majd hangokat kellett felismerni egy nagy dobozban.
Kétszer mentek ki hosszabb időre a kertbe, ott rohangálhattak, mert itt felismerik, hogy az agyműködéshez fontos, hogy aktívan mozogjanak még ilyen korban.
Azt is átvehetné egy-két otthoni iskola, hogy volt egy tízórai sarok, egy óriási tál gyümölcs és répa volt a közepén. Oda bármikor bármelyik gyerek odaülhetett, odahozta a saját alátétjét (egy laminált A4-es lap, rajta a gyerek fényképe, két odalán egy villa és egy kés), azt a gyerekek letették, kiszolgálták magukat, majd ha befejezték lesöpörték a mandarin vagy banánhéjat, letörölték az alátétet, visszatették a fiókba, és visszacsatlakoztak a foglalkozáshoz. Minden egyes gyerek. Figyelmeztetés nélkül. Automatikusan. És igen, jóízűen ették a gyümölcsöket.
Ahogy megfigyeltem a gyerekek segítettek egymásnak, megbeszélték a dolgokat. A tanítónéni nagyon sokat dícsért, ha hibákat látott, kedvesen segített. Itt nincsenek jegyek, felelés, teszt. Matricákat kapnak, ha szépen olvasnak vagy írnak, rajzolnak, segítenek a másiknak. Rossz jegy, beírás, fekete pont, boszorkány nyomda nincsen.
Nem láttam egy szorongó gyereket sem.
Az is nagyon jó, hogy az udvaron illetve ebédnél egy-egy felsőbb osztályba járó gyereket összepárosítanak egy kicsivel, akire vigyázniuk kell. Így nincs csúfolás, kiközösítés, megtanulják,hogy a kicsikre vigyázni kell. Sokszor reggelente a nagyobb gyerekek is köszönnek nekünk, hogy “Jó reggelt Benji anyukája”. Eleinte nem is tudtam, hogy a 10 éves körüliek honnan ismerik a 4 éveseket…
Benji vasárnap már kérdezgeti, hogy mikor lesz hétfő, hogy mehessen iskolába, játszhasson a barátaival. Szerdánként hazahoznak egy koruknak megfelelő könyvet, egyszerű mondatokkal, amit itthon kell gyakorolni velük. Eddig Benji minden szerdán befut, kirántja a könyvet a táskájából, el kell olvasni az egészet együltőhelyben, amit nagyon élvez.

Szóval úgy érzem, hogy az általános iskolát nagyon eltalálta az angol rendszer. Ha egyszer hazajutunk, már nem tudom elképzelni, hogy hagyományos iskolába irassam a gyerekeim.

Olyan igazi őszi kirándulás volt, csak kellett volna valaki, aki ért a gombákhoz, mert annyi volt, és úgy megkívántam a jó kis gombapörköltet.
Robin is bírta a közel 2 km-es kis erdei kört, sorban azonosítottuk a állat kakikat. Azóta is azt mondogatja, hogy Nyuszi kaki, Horsey poo, szarvas poo, és Oscar is kakilt 🙂 Fontos dolgok.
Olyan gyönyörű volt az őszi erdő, csodálatos színek, illatok, nedves levegő, kb. 7 őzikét is láttunk. Volt, hogy ott ugrottak ki előttünk a bokorból. (persze Benji kérdezgette, hogy nem fog-e jönni tornádó – mostanában nagyon izgatja a fantáziáját ez a hurrikán/tornádó dolog)
Mutattam neki, hogy milyen szépek a fák, és milyen sok szép levél hulott le róluk. Erre megjegyezte: “Igen, segíteni kell majd Papinak söpörni”. Kár, hogy mire megyünk már nem lesz mit söpörni (bár Aput ismerve, lehet, hogy még lesz :-)). De legalább végre a repjegyünk megvan! (Jövőre semmiféleképpen nem hagyon utolsó hónapra. Tényleg. Nagyon nem éri meg.)

Úszni voltunk hétvégén, mert Benjinek arra volt kedve, és addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Alig akartak kiszállni a vízből ♥ Robin egyre többet mondja, hogy “pisinike” (pisilni kell), főleg pelus levételkor, de akkor is, szalad a kis csupasz, barack fenekével, ráül a wc-re, és pisil ♥ Megvolt az első szülői az ovijában, és csupa jó dolgot mondtak róla, hogy beszédes, kedves, szépen eszik, alszik, segít másokat, szereti az állatokat, a vizet és maszatolást, késsel-villával (!) eszik ♥ hétvégén mindketten segítettek takarítani, ablakot pucolni, ezért mérhetetlenül hálás vagyok, még akkor is, ha 2 perc múlva újra összemaszatolják ♥ szeretek értük menni a suli/oviba munka után, sötétben hazavezetni a kacskaringós úton, hallgatni, hogy mi történt aznap (általában “semmi” vagy “nem tudom”), együtt énekelni hangosan Demjén: Sajtból van a hold-ot. (Köszi Story magazin az ingyenes Demnjén CD-ért) ♥ Karácsony illatú gyertya ♥ Reggel szobából kibotorkáló, még ágymeleg kis pizsamás testek ♥ Reggeli tejjel/kávéval együtt összebújni a takaró alatt, míg megnézünk egy Thomas-t vagy Umi Zoomi-t ♥ Richard elpakolt minden csetreszt a konyhai polcról ♥ Dolce Gusto kávé kapszulák..-gyors, és mégsem neszkávé…

 Meglátogatott minket Szofi, az egyik leendő kis menyem, Robin oda volt érte. Furcsa volt látni őt ebben a szerepben, eddig mindenhol ő volt a kicsi, most pedig olyan cukin puszilgatta, simizte, hozta neki a játékokat, olyan aranyos gondoskodó volt.

Múlt héten őszi szünet volt, így Benji itthon volt, vagy programozott Jaynéknél vagy Zanderéknál.
De mi is voltunk Disney on Ice előadáson, amit mindkét fiú nagyon  élvezett, tátott szájjal nézték a korcsolyázókat. Nem volt rossz, bár eléggé a szülők lehúzására ment az egész. Ráadásul biztosra vette mindenki, hogy tuti lesz Jégvarázs is (kb minden négyzetmeterre jutott egy Elzának vagy Annának beöltözött kislány..), de nem volt, mert tavasszal lesz kifejezetten “Frozen on Ice”, gondolom, hogy még egy jegyárat le tudjanak akasztani a szülőkről…
Pénteken Halloween rendezvényen voltunk a helyi várban. Eleinte féltek a boszokrányoktól, de amikor rájöttek, hogy pl. egy karika dobásért jár egy nyalóka a bosziktól sokkal bátrabbak lettek. Kifaraktuk életünk első kis tök lámpását is…
Szombaton pedig tüzijátékra mentünk egy környező kis faluban. Itt ilyenkor van Guy Falkes éjszaka, amire máglya rakással és tüzijátékkal emlékeznek.
Tavaly a tüzijátékról haza kellett menekülni, mert annyira féltek, szerencsére idén már csak Robin félt.
Féltem, hogy Benji nem akar majd ma megint iskolába menni, de nem, nagyon várta, sőt, azt is elmondta hogy most már a tornaórát is szeretni fogja, valamilyen egeres játékba is be fog állni (és mindezt ne mondjuk el a nagyiéknak, mert meglepetés lesz :-))
Hétvégén teljesen magától lebetűzte és leírta, hogy “MAMI” és, hogy “PEN”. Imádom!

Robin pedig kétszer szólt, hogy menjünk wc-re, és bele is pisilt (valószínűleg azért, mert megtaláltuk a wc szűkítőt és most még nagy újdonság). Őt is imádom!

20 fok van itt Októberben! Süt a nap, avarillatú a levegő, szünet van az iskolában, ma Disney on Ice-ra megyünk Benjivel és Oscarral, holnap Halloween (Benji – természetesen – nem akar beöltözni, azt mondta, hogy Hulk szeretne lenni, féláron találtunk egy zöld fejű Frankenstein-t. Eladtam neki Hulkként. Meglátjuk, hogy holnap felveszi-e…
Reggel nagyon aranyos volt, piszkálja fülét:
– Ha?!? Csipa van a fülemben! Hogy kerül csipa a fülembe?!
– Kisfiam, az valószínű fülzsír, nem csipa..
– De, de ez csipa, szerintem este amíg aludtam a csipa, hopp átugrott a fülembe..így.

Valószínű…
Most pedig sütünk egy málnás-kókuszos muffint, mert megkívántuk/tam…

Hirtelen magunkba süppedésünk csillapítandó ellátogattunk a közeli farmra a hétvégén (igaz, hogy állatkertet ígértünk, de Robin akkorát aludt délután, hogy oda már nem érte volna meg elmenni).
Annyira aranyosak voltak, ahogy ide-oda rohangáltak az állatok között. Igaz, hogy Robinnak meg kellett tanítani, hogy az állatokat nem úgy etetjük, hogy fogunk egy marék szalmát és az arcukba vágjuk (szegény kecske csak úgy prüszkölt a sok orrába-szemébe dobott szalmától), hanem kitartott kézzel hagyjuk, hogy felnyalogassák.
Mondjuk ez még mindig jobb, mint, hogy Benjinek meg azt kellett megmutatni, hogy mégis a nyúl hogy néz ki. Annak ellenére, hogy Mimiéknél már látott és etetett is egy csomót, simán lenyuszizott egy hosszú szőrű tengerimalacot…Már a bejáratnál megmondták nekik, hogy tesznek a vödrükbe répát is, mert a nyulak azt szeretik. Rohangáltak keresték a nyulakat, egyszercsak rohan hozzánk Benji, hogy “Mami, mami, megtaláltam a nyuszikat!!” Gyorsan ketrechez rohanás, leguggolás…”Ezek tengerimalacok kisfiam…” Végülis ki mondta, hogy a nyúlnak hosszú füle kell, hogy legyen?

És itt hagyták nekem a csendes, üres lakást…Igen tudom, itt vannak a gyerekek, de mínusz 3 ember igencsak érezteti a hatását..
Nincsen több egymás szavába kiabálás, hogy “Papi…gyere….cápa”, nincsen több elsuttogott varázsszó, hogy “Matrica-cica-mica-matrica”, nincsen több “Dina, gyere menjünk legfelülre!…nem, nem jó itt lent, gyere fel a Te szobádba!”.
Nincsen több reggeli veszekedés, szobába hangos “Hahóó, wakey Papi!” kiáltás. Nem tudok kit reggel ébreszteni, hogy jöjjön vigyázzon a gyerekekre, mert én indulok a munkába.
Nincsen több palacsinta, töltött paprika, finom leves, kényeztető csokikák.
Nincsen több Ki-nevet a végén, Lúdas Matyi kártya, vonatozás.
Nincsen több “gyertek ki jön velem biciklivel sétálni?”
Nincsen több versengés az egy öl=két térd, és azon hogyan fér el két gyerek miközben mesét néz..
Nincsen több hangos-olaszos vacsorázás, füredni, aludni menni nem-akarás.
Csak a nagyon-nem-szeretem csönd van.:-(
Legalábbis egy darabig, indul a visszaszámlálás karácsonyig!
És legalább Apu szülinapját elmondhatjuk, hogy alaposan megünnepeltük! (Apu küldjed majd a Te képeid is!)