Az utolsó első

Bekapcsolódott ő is a nyári szülinaposok közé, mostantól minden nyári hónapban ünnepelhetünk egyet, van egy Ikrek, egy Rák és egy kis Oroszlánom.
Ránk kúszott ez a szülinap észrevétlenül, bár a fiúk már régóta mondogatják, hogy mennyit kell még aludni Brúnó szülinapjáig. (és persze Robin már a sajátját számolja vissza). Nagyon ajándékkal nem készültünk, csak egy tologatós kis konyhát nyertem neki az ebayen, és persze amit barátoktól kapott. Lélekben annál inkább próbáltam minden percet kiélvezni, mert többet nem sütök első szülinapi tortát (saját gyereknek), és még ennek ellenére is úgy érzem, hogy csak kapkodok az elmúló idő után. Olyan gyorsan nőnek, Brúnó is napról napra változik, ügyesedik, okosodik. Esténként csak beosonok a szobájukba és magamban suttogom, hogy “megállítanám, de nem lehet….

Ébredéskor megpuszilgattuk, Richarddal megemlítettük, hogy egy éve ilyenkor már készítettek és a szemüveges kedves műtős köppenyujját szorongattam. Már iskolában voltak a fiúk, amikor 9-kor megpuszilgattam Brúnó kis buksiját, hogy most emeltek ki és mennyire hálás vagyok, hogy lett egy harmadik kisfiunk és, hogy pont ő az. Annak ellenére, hogy egy akarat bajnok és hogy az egy éves szülinapja egyben hivatalosan is egy év mióta nem aludtam át egy teljes éjszakát.
Egy kedves, bújós, nagyon anyás, mosolygós, orr ráncolós kis napsugár. Most már jön-megy, integet, táncol, próbál puszilni de inkább lefejel. Nagyon szereti a társaságot, a testvéreit, unatkozik velem itthon, nem szeret enni, este kétszer ébred, szereti a kis muszlin kendőit gyűrögetni, este velük csicsizni. Szeret lépcsőzni, szereti ha csibészkedhet, kajánul visszaröhögni ránk, imádja az esti fürdőzést, a kertben mászkálni, a zöld paradicsomaimat leszedegetni, majd az ismert kaján vigyort felcsillantatni.  Szereti a konyhaszekrényt kipakolni, a zenélő játékokat és most már az új tologatós konyháját.

Boldog 1 éves szülinapot gyönyörű gyerekünk!

Megindult

….és nincs megállás!

1 hét és 1 éves, a tortájához biztos rohanni fog, mert rohamosan fejlődött a járása. Mindenhol próbálgatná, jön-megy a tuskó lábacskáival. Két közlekedési formát ismer, a totyogást és a popó cipeltetést. Jön-megy, amíg el nem fárad, majd ha elfáradt nem nyugszik amíg fel nem kéredzkedik a kezünkbe és nem cipeljük mindenhová. Ha leülni merészelnénk (mert valljuk be 11 kilót cipelgetni nem kis feladat) befeszíti magát, ordít amíg újra fel nem állnunk. Ha letenni merészelnénk detto. Így legtöbbször egy lábamba kapaszkodó majdnem egyévessel csinálom a dolgom. Így keverem a vacsit, így csináljuk a házi feladatot, így festem ki a szempillám, mosom a fogam.
Ő a leganyaragacsabb gyerekünk, a másik kettő szeparációs szorongása smafu volt Brúnóéhoz képest 🙂

11 Hónapos

Sőt már el is múlt, de a védőnő ma jött ki látogatásra, hogy megnézze, hogy rendben fejlődik-e. 76cm és 11kg, 85%-os ezzel a mérettel, magyarán a korabeli gyerekek 15%-a nagyobb csak nála. Szerintem meg tök kis picur a bátyaihoz képest.
Mindent tud, ami a kérdőven volt, kapaszkodva sétál, egyedül ül, szöszöket fel tud szedni, markol, eldugott tárgyat megkeresi, gagyog, szótagokat ismétel. Semmi gond nincs vele.
Csak kicsit akaratos, még mindig nem alussza át az éjszakát és az evés se a kedvenc foglalatosságai közé tartozik. De ezt elég ha én tudom…
Mostanában egyébként nagyon anyaragacs, nem mozdulhatok ki az egy méteres körzetéből, mert nyomban nyavajogni kezd, ha túl messze megyek akkor sírni, cipelteti magát mindenhova és legszívesebben mindent az ölembe ülve szeret csinálni. Nem igazán egyszerű így otthonról dolgozni de örüljünk, hogy ez van.
Mostanában a legaranyosabb, hogy el kezdett utánozni minket ha azt mondjuk neki valamire, hogy nem szabad. Ilyenkor felemelem és rázom a mutató ujjam neki, és mondom, hogy “Nem, nem nem” vagy “No no no”. Erre, ha olyan helyre téved amit nem szabad, pl forró sütő melé, ránk néz, felemeli a kis ujjacskáját és mondja, hogy “No no no”. Azt hiszem ez az első szava. Illik is rá, mert állandóan olyan dolgot csinálna amit nem kéne, lépcsőzik, pohárból akar inni és csak azért is a banán héjját eszi nem a banánt…

Hétvégén megünnepeltük a 7 évest is, egy mászós kalandparkba hívtuk meg pár barátját és otthon is ünnepeltük. Annyira várta, már egy hónapja csak visszaszámolt. Szerintem kicsit csalódott is volt, hogy ilyen hamar elrepült, de szerencsére nagyon örült mindennek és mondta, hogy ez a legjobb szülinapja. Annyira szeretem.


Sajnos ezt is meg kellett beszélni

Sajnos amíg Wales-ben voltunk meghalt Richard nagymamája. Szép kort ért meg, 94 éves volt, és viszonylag fel voltunk készülve rá, mert már jó pár éve Alzheimer kórban szenvedett, öregek otthonában volt és az elmúlt pár évben már senki nem emlékezett csak a két lányára. Így a gyerekek se nagyon ismerték, csak Benji emlékezett rá.
Mi szerettük volna elmondani nekik, mert nem akartuk,hogy a temetésről halljanak a családban és a titkolózást félelmetesebbnek éreznék. Amikor hazaértünk elmondtuk, hogy a Nana biztos örülne egy szép rajznak és sok puszinak mert sajnos meghalt az anyukája, Benji visszakérdezett, hogy a Grandma Betty? Mondtam, hogy igen, ő kérdezte, hogy hogyan, mondtam, hogy már nagyon öreg volt és a szíve gyenge lett, és elaludt. Akkor nem is kérdezett többet, elfogadta. Egészen tegnapig nem is volt téma, de este mese után (említettem már, hogy a fontos beszélgetések mindig akkor történnek…) egyszercsak Benji kérdezte, hogy mi történik amikor a szív nem dobog tovább…(ó gondoltam, mindig olyan felkészületlenül érnek a fontos kérdések de nem maradhatnak megválaszolatlanul), mondom, akkor nem kapunk levegőt és szépen elalszunk.
– De ha elalszunk és nem ébredünk fel többet akkor hogy tudunk felmenni a menyországba?
– (basszus, basszus hol van ilyenkor az Edina?) Hát, tudod az úgy van, hogy van a lelkünk meg a testünk, tudod az érzéseid, meg  a gondolataid ugye azok láthatatlanok…az lelked, és van a tested. Amikor a testünk megöregszik vagy megbetegszik akkor nem működik tovább a lelkünk meg fel tud szállni az égbe mert nagyon könnyű.
– De ha láthatatlan akkor én nem foglak többet látni?! (hozzám bújik és látom rajta,hogy nagyon nem akar erről beszélni de muszáj volt megkérdeznie)
– Nem cicám, de remélem, hogy én foglak és gyönyörködhetek majd még benned sokáig
– (látom,hogy nagyon nyomasztja a téma, szomorú nagyon) A Papi hány éves?
– 63
– 94 mínusz 63…az mennyi mami? 31…Az még sok (megkönnyebül kicsit), és Te ugye csak a Papi után halsz majd meg?
– Hát nagyon remélem (már engem is nyomaszt a téma…)
– És mi lesz ha a menyországban nem találjuk megy egymást? (majdnem sír)
– Én biztos látni foglak és mindig szeretni foglak
– És mindenkivel találkozhatok majd újra?
– Van aki így hiszi, igen, de igazából senki nem tudja
– Nem beszéljünk már többet erről, nem szeretem!!
(De az ágyba menet még kinéz az ablakon az ég felé, mintha próbálná elcsípni a felszálló láthatatlan lelkeket…)

Úgy szeretném őket megnyugtatni, hogy van túlvilág, aki nem hívő mit mond a gyerekének nem is értem…

 

 

 

 

 

 

 

A nyaralás, ami majdnem rosszul sült el…

Hülye ötlet volt az egész, és hülye voltam, hogy nem mondtam nemet. Utolsó nap kirándulni mentünk Wales legmagasabb hegyére (nem nagy cucc, kb akkora mint a Mátra..), gyönyörű volt az esős idő ellenére, a gyerekek kellőképpen elfáradtak, így miután visszaértünk a hegy lábához és ettünk egy kis ebédet, a Paul észrevette, hogy a patak partján van egy kötél amivel át lehet lengeni a másik partra és felvetette, hogy milyen szuper lenne ha kipróbálnák. Rögtön meg is mutatta a fiúknak, hogy hogy kell kapaszkodni, lengeni…persze az ő lába is beleért a vízbe, már akkor gondoltam, hogy ezt mégse kéne 16 fokban. De birka szellem vagyok, nem mertem felszólalni, nem akartam a fiúk lelkesedését pont én letörni (szinte ugráltak, hogy most ők jönnek). Oscar rögtön ki is próbálta az apukája után, ő is belelengett combig a hideg vízbe, mi anyukák csak jajongtunk. Titkon bíztam benne, hogy Benji nem meri majd kipróbálni, nem a bátorságáról híres. De akarta. Nagyon ügyes volt, felemelte a lábát, nagyot lengett és nem is lett vizes. Ezen Robin is felbátorodott, követelte, hogy ő legyen a következő. Én hallgattam..Paul felemelte, én kiabáltam, hogy kapaszkodjon nagyon erősen, kapaszkodott is, de csúszott lefelé és ő is derékig vizes mire visszaért, de visszaért a partra a kötéllel. Hú. Túléltük, gondoltam, menjünk haza…De nem, persze a fiúk ismétlést követeltek. Benji ment, megint ügyes volt, egy csepp víz nem érte. Oscar belelkesedett, ő sem akart most vizes lenni. Lengett, de visszafelé potty, beleesett teljesen a vízbe. De pont a part mellett így a Paul ki tudta emelni, Oscar nagyon nevetett, hogy még a gumicsizmájából is csepegett a víz. Robinnak ez nagyon tetszett (teljesen felnéz az Oscarra, mindenben utánozza és bátyként tekint rá), ő jött, és én még mindig nem szóltam, hogy nem kéne, neki nem erős még a karja…én hülye.
Kapaszkodott, lengett és part túloldalán elengedte a kötelet és puff a vízbe arccal lefelé…Paul beugrott a vízbe, kb 5 másodperc volt míg odaért, de legalább fél órának tűnt, lassított felvételként néztem, ahogy sodorja lefelé a víz és a kis arcát próbálja a víz felszín fölé emelni, és kalimpál a kezeivel. Csak kiabáltam,hogy Richard, ugorj. De odaért a Paul és kihúzta Robint a partra. Szegény Benji is annyira megijedt, hogy elsírta magát, és odafutott hozzám, hogy ugye nem fog meghalni Robin 😦

Soha többet nem fogom elnyomni a szülői veszély érzetemet, mégha a fiúk utálni is fognak, hogy elrontom a vidámságukat, és Robin ezt a történetet biztos hallani fogja még tőlem párszor…

A nyarlás egyébként nagyon jó volt, bár nem fogtunk ki annyira jó időt, mint tavaly. Így most inkább kirándultunk, mint tengerpartoztunk. Sokszor megáztunk de annyira csodálatos ez az Észak Wales, hogy megérte.
Kis Brúnó az ottlét alatt kinyomott még egy fogat (fogak száma így 4 és fél), megtett két lépést egyedül (hova rohan???), élvezte a nagyfiús társaságot, három napig csak egyszer kelt fel éjszaka (jaj de jóóóó volt).
Benji pedig legyőzte jó pár félelmét. Tartott a kezében rákot (igaz döglött volt, de így is győzködni kellett..) Voltunk egy ilyen fák közötti kötélpályán, ahogy lehetett a magasban mászni, kötélpályán csúszni…Gondoltam Benji félni fog, így is volt míg fel nem értünk. Addig Robin nagyon bátor volt, de a harmadik akadálynál sírni kezdett és le kellett hozni. Nem tudom, hogy ettől-e, de Benji annyira felbátorodott, hogy végig ment kétszer a pályán. nagyon ügyes volt.
Kötelen is lengett ugye a folyón, sziklát mászott, pedig félt a magasságtól. Szóval megnőtt egy kicsit az önbizalma. Ami meg is látszódott a viselkedésén, mert mint egy kis kamasz állandóan visszaszólongatott nekünk, nagyon felvágták a nyelvét.

Mindent összevetve nagyon jó kis hetünk volt megint, de még mindig úgy érzem, hogy sok mindent kihagytunk, így biztos visszatérünk majd…

Tudásszomj

Benji egyfolytában kérdez, mindent tudni akar, ha nem tudjuk a választ, megy és guglizza, vagy előveszi a nagy állatos könyvet, olvas róla, vagy megnèzi a térképen milyen Gambia zászlója, megmutatja a youtubon milyen az új Coldplay szám…Nem győzûnk lépést tartani vele. 

Hazajön a suliból, meséli mit tanult a kereszténységről, muzulmánokról, mutatja a matek számításokat, tegnap pl. hozott két borítékot, hogy feltétlen azonnal nézzem meg a neten, hogy mi a címe David Walliamsnek és Dav Pilkeynek, mert megírta nekik, hogy nagyon szereti a könyveiket és ő is író szeretne lenni. (A címet kinéztem, levelet feladtam, David éa Dav…kössétek fel a gatyátok!) Ugyanígy a Lego magazinnak is írni kellett, mert épített egy repteret,(biztonsági ellenőrző kapuval, sorban álló emberekkel) és szeretne a magazinba bekerülni. Hát..Lego magazin kösd fel a gatyád!

Imád iskolásat játszani, hazajön, veszi elő a papírt, irányítja, tanítja Robint, mutatja, dícséri, pontoz, matricát osztogat, hétvégén lerajzolták és rendszerezték a bogarakat, amiket a kertben találtak…Robin kösd fel a gatyád!

Múltkor mutatott egy (számomra) új módszert, hogy hogy kell 2db két számjegyű számot kivonni egymásból, Richardot rendszeresen kijavítja helyesìrásból…jobb ha felkötjük a gatyánk..

Az első háromszoros anyák napjám

Sőt, ha úgy veszem hatszoros, mert az angol anyák napját egyszer megültük márciusban és akkor már elkényeztettek egyszer. Gyönyörű rajzokkal, ágyba reggelivel, és Richard által bekeretezett kedvenc fényképpel. Brúnó pedig csak lesett és tanult (reméljük…)
Most magyar anyák napja alkalmából pedig a magyar iskola szervezett anyák napját és annyira büszke voltam. Robinék még csak körtáncoltak és sete-sután énekelték az orgona ágát, de Benjiéknél mindenki mondott egy kis verset és becsületére legyen mondva Benji nagyon ügyesen megtanulta, szép kiejtéssel elmondta és az orgona ágát és gyönyörűen énekelte. Csak törölgettem a könnyeim. Annyira aranyosak, melegszívűek, bújósak,  imádok a fiaim anyukája lenni ❤ ❤ ❤

Fogtündér

Magyarországon voltunk, amikor kiesett Benji 5. foga. Már nagyon várta kb egy hónapja, naponta viccelt azzal, hogy kiesett. Aznap reggel is a Nagyit akarta megviccelni, hogy “Nagyi kiesett a fogam!” és éppen mondta volna, hogy Nem is! amikor valóban kiesett 🙂 Ő volt a legjobban meglepődve.
Aztán jött a kérdés sorozat, hogy vajon most fontot vagy Forintot hoz a Fogtündér, hogy Magyarországon vagyunk, mert ő fontot szeretne, hogy Wales-ben tudjon belőle fagyit venni. Vagy, hogy a Fogtündére fiú vagy lány-e? (A levélben úgy is írta, hogy Mr Mrs Tooth Fairy – gondolom a nem odaillő megszólítást a Fogtündér majd kihúzza), vagy, hogy mit csinál a Fogtündér a sok elvitt foggal? Hogy hívják stb? És mindezt papírra is vetette, elaludt és várta a választ (és a pénzt…).
Én töltöttem egy pohár bort és megválaszoltam mindent. Nincs nevük, csak számuk, mert úgy könnyebb azonosítani őket, a fogakból vagy házakat építenek vagy megőrlik őket és abból lesz a varázs tündér por, persze a fogtündér lány. És fontot hozott, lehessen fagyizni. Így a 17 összespórolt fontjával több pénze van, mint a szüleinek, akik megsínylik az angol Gyest.

Nagyon jó volt otthon, anyu befizetett minket Balcsira egy wellness szállóba, ami nagyon szupi volt, gyerekbarát, vacsi, reggeli elénk téve (habár ez anyuéknál otthon is így van :-)), úszás, szauna, a gyerekek imádták, Robin már most vissza akar menni.
Ott még jó időnk is volt, csak Pesten kaptuk ki az áprilisi havat, de így is eljutottunk Richarddal megünnepelni a szülinapját és a családdal is hamburgerezni. A fiúk úgyis az otthoni csocsózást, Dina szobában randalírozást élvezik a legjobban.

Azóta itthon vagyunk, ide most jön a hideg front, én már megőrülök egy kis napsütésért így május felé, de örülönk ha 10 fok van. Sajnos már csak két hét a jólétből, mert megyek vissza dolgozni május 8-án. De szerencsés vagyok, hogy csak két napot kell irodából, két napot otthonról, addig Brúnó remélem kevésbé lesz anyás, mert jelenleg nagyban benne vagyunk a szeparációs szorongásban, nagyon anyaragacs. Ha nem alszik konkrétan a lábamba csimpaszkodik akárhová megyek, és könyörög, hogy cipeljem mindenhova, ha játszik, ott kell feküdnöm, ülnöm az egy méteres körzetben, oda-oda jön egy kis megnyugtató pusziért és játszik tovább, ha felmerek állni jön utánam ordítva. Továbbra sem egyik vagy alszik jól, sőt valószínű ez a két dolog összefügg…


 

A második amorózó

Robin is szerelmes. Sőt. Már le van zsírozva az esküvő. A tanítónéni mondta :-DD
Sophia a kiválasztott, illetve Robin esetében őt választották. Robinnak az év elején egy Alice tetszett, de egyik szülinapi zsúron Sophia anyukája odajött beszélgetni és kérdezte, hogy én vagyok a Robin anyukája, mert nagyon sokat hallott róla a lányától és állítólag Robin már meg is kérdezte, hogy lesz-e a felesége. Mondtam, hogy nem akarom kiábrándítani de már az Alice-nak is megígérte (egy rock sztártól nem is várok mást, mert pesze az akar lenni.)

Majd pár nappal később vacsora közben Robin lazán megjegyezte, hogy “Mami, már nem az Alíz lesz a feleségem, hanem a Sophia”. Huh, gondoltam az jó, Sophia mamája biztos örülni fog.

Ezek után nap mint nap hallottam, hogy mit játszottak Sophiával, Sophia mit ebédelt, mit rajzolt stb. Majd egyik nap suli után Sophia félénken, anyukája kezét fogva odajött hozzám és megkérdezte, hogy eljöhet a hozzájuk Robin egyik nap iskola után játszani. Mondtam, hogy persze. Robin mellettem állt és elvörösödött, zavarában Brúnó babakocsiját rugdosta. Csak otthon mert lelkendezni és visszaszámolni, hogy mennyit kell még aludni, hogy “Sophiaevers”-hez mehessen (így hívja, vezetéknévvel együtt, gyorsan mondva “Sophiaevers”, aki egyébként egy iker fele, szőke, huncut, tündéri)

Tegnap jött el végre a randi napja, Robin nagyon készült, reggel is vigyázott nehogy összefogkrémezze a pulcsiját, jól álljon a haja, és megígértettem, hogy jól fog viselkedni és gentleman lesz…

Suli után elköszönt, láttam még ahogy kézenfogva mennek Sophia autójáig, vissza se nézett, pedig Benjivel integettünk.
Amikor 3 óra múlva érte mentem nagyon visszahúzódó volt, állítólag jól viselkedett csak a vacsora nem ízlett neki. Sophia nagyon kedvesen irányította, nagyon jól érezte magát, de persze Robinhoz méltóan blazírtan adta elő, hogy semmiség volt az egész, persze jól érezte magát, és akkor mi van.

Azóta Benji meg féltékeny és persze húzza, hogy “bibibí Robinnak barátnője van” vagy Robin szerelmes bebebeee. Szegénykém, kellett neki Kloét választania….A viszonzatlan szerelem fájdalma..

A múlt héten pont “star of the week” volt az udvarias viselkedéséért, és pont aznap Sophia is. Ki tudja, lehet 20 év múlva ez a kép kincset ér majd


Középső

Mióta Brúnó megyszületett próbálok nagyon figyelni Robinra, figyelem, hogy hogy próbál viszonyulni a helyzethez, hogy már nem ő a Kicsi a családban. Igazából jól veszi az akadályokat, és valahogy olyan, mintha már a kezdetektől kezdve Középsőnek szánta volna a sors, mert simulékony és könnyen alkalmazkodik új helyzetekhez, kihívásokhoz (Benjivel ellentétben).

Benji báty maradt és ebben a szerepben jól meg is állja a helyét. Robint tanítgatja, Brúnóra vigyáz, ölelgeti, játszik vele. Tőlünk el várja, hogy ő legyen az okos, szereti ha dícsérjük, hogy nagyfiú, önálló, figyeli, hogy mi hogy viselkedünk és szeret nagyokkal játszani. Valahogy felnőttesebb a korabeli fiúknál. Nem szívesen osztja meg a játékait, nasiját.

Brúnó már most legkisebb, elvárja, hogy figyeljünk rá, körülötte ugráljunk, hogy neki mindig “igaza” legyen, kiharcolja, hogy fogjuk ha állni akar, hogy adjuk neki a nagyobbak játékát ha neki éppen arra van kedve, hogy azt rágcsálja, vegyük fel ha nagyokra figyelek éppen.

Csak Robinnak kell lavíroznia a két szerep között. A öcsiséget megszokta, ebben a szerepben még mindig kényelmesen érzi magát. Imádja figyelni Benji éppen mit csinál, utánozza mindenben, szereti ha őt is megtutulgatjuk, odajön, ha Brúnóval már sokáig vagyunk. Kéri, hogy emeljük fel ha sokat gyalogolt.
Ugyanakkor bizonyos helyzetekben bátyként viselkedik és elvárja, hogy őt is nagynak kezeljük, mint Benjit. Mindent egyedül szeretne csinálni, egyedül akar öltözni, nem fogad el segítséget, szeret nekünk is segíteni és tanulja a báty szerepét is. Odamegy Brúnóhoz ha eszik, mellé fekszik a szőnyegen, és valahogy ezt magától teszi (néha Benji azért csinálja, hogy észre vegyük és megjegyezzük, hogy ő milyen rendes nagy testvér), Robin viszont csak úgy szeret a kicsivel lenni és figyelni rá.

Én meg csak figyelem őt, hogy váltogatja a testvér szerepeket és remélem nem bánja, hogy belőle Középső lett. A Sors nem is rendezhette volna jobban a dolgokat, mert Robin könnyebben veszi az akadályokat, mintha Benji került volna ebbe a helyzetbe. Robin mindenét megosztja, ha elszólom magam, hogy na ki ad nekem a csipszből/kekszből/csokiból egy darabot, Robin rögtön hozza szó nélkül. Ha megkérem segítsen, nem nyafog. Ugyanakkor lehet még ölelgetni, puszilgatni, mert elvárja, hiszen azért még Ő is Kicsi….