Ez történik ha elővesszük a két éve padláson elrejtett vajúdáshoz használt labdánkant. Szimplán “naaaaaaad ladda”-vá avanzsál, és mindenhova vinni kell, még fel a szobájába is.
Fel fel a lépcsőn görgetni, mint egy ganajtúró bogár 🙂
(Ja és nem, nem fogytunk ki zokniból, hanem mostanában az a heppje, hogy leveszi a zokniját, de mivel most meg van kicsit fázva, ezért Richard ráadta a sajátját, mert ezt viccesnek találta  Benji és legalább nem húzta  le rögtön, csak röhögött és mutogatta)

60 éve van trónon, ez már gyémánt évforduló. Mondjuk engem eléggé hidegen hagyott, azon kívül, hogy 4 napos ünnep volt, így most hétfőn, kedden otthon voltunk, és azért valljuk be ez nagyon jó! 🙂
Már az elmúlt hónapban a csapból is a jubileumi buli szólt, meg ki hogy fog üünepelni, utcabálok lesznek stb…Hát ehhez képest itt a városunkban semmi de semmi nem volt. Pedig elmentünk egy családi eseményként meghírdetett fesztiválra, a hírdetésben benne volt, hogy lesz helyi vetélkedő, koncertek, kutya szépségverseny, sütögetés…. Na ehhez képest volt 20 ember, egy fonnyadozó ugrálóvár, és még szerencse, hogy valaki éppen arra sétáltatta a kutyáját, mert Benji egész délelőtt mondogatta (ugyanis beígértük), hogy “vau vau” meg “kutyus” meg “doggie”. Úgy megörült annak a szegény földszintes kutyának, hogy a tulajdonos alig akarta hozzá engedni :-))
Nem tudom igazán miért nem tudnak az angolok (londont leszámítva) egy rendezvényt normálisan megszervezni. Megfigyeltem, hogy általában olyan gagyi, ódivatú, vagy az ivászatról szól csak…
A “fesztiváltól” lesújtván bementünk a város központba is, hogy hátha ott lesz valami, de semmi csak egy szintén ódivatú, kiöregedett vidámpark. De mindegy, mert Benjinek első volt, és ment két kört 4 fontért a körhintán. Nagyon tetszett neki, alig tudtuk elvonszolni onnan, szó szerint átölelte a kisautó kerekét és üvöltött, hogy ő nem és nem megy el onnan…
Még egy kicsit játszótereztünk (az a szerencse, hogy az legalább szuper) és hazamentünk, belekukkantottunk a londoni ünneplésbe és a koncertbe, csak bánhattuk, hogy nem a fővárosban élünk, mert ott aztán tényleg megadták a módját.
Ennyi volt a kis kettős állampolgárom nagy angol hazafi ünneplése, majd hasonlítsa össze ő egy augusztus 20-val….

A hétvégét inkább arra használtuk ki, hogy átcseréljük végre a vendégszobát és a leendő fiú szobát, alakul, alakul, ha meglesz Benji nagyfiús ágya, hozok képeket is.
Emellett készülünk a nagy 2. szülinapra, Benji pedig unatkozott, kiborogatta a labdáit a tartóból és mint egy kis állatkerti bezárt állatka csak futkosott körbe-körbe…

Így május vége felé kikapcsoltuk a fűtést is…
És gyorsan ki kellett használni a jóidőt egy kis pancsoláshoz. Sajnos felfújható medencénk itt nincs, mert rövid és kiszámíthatatlan mikor van jó idő. Így kicsit rögtönöztem, elővettem a babakádat,megtöltöttük vízzel, és abban lehetett pancsizni. Illetve lehetett volna ha nem fél szokásosan a víztől, így inkább kintről pancsolt, néha beleállt, majd elkezdte locsolgatni a lábam (jelenlegi felduzzadt állapotában mennyei volt a bokámnak a hideg víz), majd a virágokat sorban (mindegyik után megdícsérte magát, hogy “good boy”, majd szólt, hogy “még bíz (víz)”, én meg hordhattam a konyhából két literes üvegben a vizet. (abszolút nem környezetbarát és víztakarékos megoldás belátom…)

Most egy darabig sajnos nem tudunk hazamenni, mert nem repülhetek többet terhesen, két kicsivel pedig csak akkor ha a legkisebbik Laker kb 2-3 hónapos lesz, úgy október vége, november eleje körül. Ebből kifolyólag már nagyon vártam, hogy menjünk, rengeteg mindent beterveztem. De persze ember tervez, Isten végez.
Már az út eleje balszerencsésen indult, mert egy szegény néni felszálláskor pont mögöttünk agyvérzést kapott és le kellett szállni Amszterdamban ahol elvitték a mentők de akkor már szerencsére jobban volt, és  tiltakozott is, hogy ne vigyék el. Mindenesetre a gépünknek meg kellett várni a következő felszállási engedélyt, amire két óra múlva került sor, addig a Ryanair nem adott vizet inni, se nekem egy terhes nőnek se Benjinek egy két éves gyereknek. Pedig megvettem volna…. Tipikus Ryanair…
Lényeg a lényeg, hogy sok késéssel, egy fáradt és beteg gyerekkel de megérkeztünk. Benjikém nagyon náthás lett, és  biztos fájt a torka mert semmit nem evett meg. Még a jolly joker tejbegrízt sem… és ez így ment 4 napon keresztül. Totális léböjtöt tartott, csak a reggeli és az esti tápszert itta meg és egy kis gyümilevet hébe-hóba napközben. Nagyon nagyon aggasztó ezt szülőként tehetetlenül nézni, pont 4 napos munkaszüneti napok alatt.
Lementünk Akasztóra, hogy Dénesékkel is tudjunk találkozni végre, mert legközelebb már plusz két gyerkőc lesz és még nehezebb lesz egyeztetni. Sajnos én is lebetegettem másnapra (és azóta is, egy hete húzom) így a várva várta tóparti strandolás elmaradt és a főleg a hűvösben ejtőztem vagy aludtunk Benjivel.
Sajnos a hét többi része is így telt, túlélésre játszottunk, Dórival persze találkoztunk és örülök, hogy meg tudtam látogatni Zsófi vigyori Zsannáját is.
Utolsó pénteken pedig eljutottunk az állatkertbe anyuval, jól sikerült szerencsére, Benjinek is tetszettek az állatok. (bár az elefántot levakondozta, és a legjobban a játszótéren egy kis verébnek örült aki közel ugrált hozzánk)
Hazafelé az út szerencsére sima ügy volt, azóta pedig lábadozom és reménykedem, hogy Apu munkahelyét ráncba szedi valaki, hogy tudjon a kis család jönni Benji második szülinapjára..

Daddy és Nagypapi horhászni volt, Daddy két ilyen nagy pontyot fogott amit persze meg kellett csodálni:

Nagyi süni tortja, ami inkább lapos rája lett.

 Kertész lesz az tuti, mindenhol, minden adandó alkalommal imád locsolni, virágokat ültetni, és még még locsolni…

Hangkíséret: “Miau there, miau there”

Richard szülinapját ültük a hétvégén, mert ismét egy évvel idősebb lett. Így megy ez már ha az ember gyereke évről-évre idősödik, a szülők is sajnálatos módon öregednek csak kevésbé látványos módon…

Nagykanállal élvezi az életet

 Végre készült kép a két puttonyosról is: Richard hugával, Katyvel, két héttel vezet egyenlőre….

Richard olyan szépre megcsinálta a szobánkat míg elvoltunk, padlót tett le, kifestett, új szegőléc stb. Gyönyörű!!! Ha megvettük a gardróbot (és talán új ágyat) teszek fel képet, mert olyan szép tiszta, fehér, friss, öröm ott lenni tényleg.
A gyerekszobában is kivakoltak és oda is szép fapadló került, de kifesteni már nem volt ideje így azt hétvégén együtt tettük meg. Benji is besegédkezett, olyan aranyos volt, csak egy kicsit volt láb alatt.
A kertben is lemetszettem a bokrokat és a rózsát, remélem nem túl későn és fognak még virágozni valaha. Addig Benji elkavicsozott, botozott, és megnézte a kis katicánkat aki általában a petrezselymen bújkál.
Ílyen komótosan telik most nálunk a hétvége.
Most újra jól alszik (kop kop kop) viszont az evése még mindig nem a régi. Annyira hozzászoktam egy jó étvágyú, nem válogatós gyerekhez, és most olyan furcsa, hogy csak méregeti az elétett ételeket (kivéve  ha az az étel tejbegríz), csak túrkál és két falat után lekéredzkedik. Nem tudom mit csináljak vele, erőltetni nem akarom, de este se akarok szívni, amikor éhesen felsír. Így általában este adok neki egy lekváros pirítóst ami szintén csúszik persze. De ilyenkor mérges vagyok magamra, hogy következetesebbnek kéne lennem és inkább el kellene küldenem éhesen aludni…De csak bízom, hogy időszakos ez a válogatás (talán az unokatesójától lesi el, nem tudom) és vége lesz, és visszatér az én nagybendőjű gyerekem….

Holnap derül ki, már nagyon kíváncsi vagyok a családdal és sok baráttal együtt.
Azonban már régóta nem hagy nyugodni és kikívánkozik belőlem az a téma, hogy miért olyan fontos egyes embereknek, hogy legyen lányuk és fiuk is, és miért tartják egyértelműnek, hogy mi csakis lányt szeretnénk másodszorra. Mintha csak a fiú-lány párosítás alkotná a tökéletes családot, és antidepresszánst kellene kezdene szednem ha holnap az derülne ki, hogy megint fiunk lesz.

Persze mostanában mindenkinek az az első kérdése, hogy tudjuk-e már, hogy fiunk vagy lányunk lesz, és mit szeretnénk, én mindig elmondom, hogy mindegy. Ha itt a társalgás megáll az még ok. De 70%-ban nem áll meg. Jönnek a kommentek: “de biztos lányt szeretnél, az olyan jó lenne, egy fiú, egy lány…” vagy “ó, két fiúval nehéz dolgod lesz” stb stb.
Saját nagymamám is a következőképp állt a dolgokhoz:
“Mit szeretnétek?”
“Mindegy nekünk, tényleg”
“ÓÓÓ, pedig én attól félek megint fiú lesz”
“Nagyi, nem kell félni, tényleg jó lesz úgy is.”
“ÓÓ, nem hiszem én azt, biztos nem mered bevallani, hogy lányt szeretnél! Nekem is úgy volt, az olyan jó, egy lány egy fiú”.
Itt kezdett elszállni az agyam, és jobbnak láttam nem kimondani, hogy “Ok, akkor ha fiú lesz kidobom, vagy örökbe adom, ne félj.” De inkább csendben maradtam és kértem még egy tányér húslevest.

Vagy ott van az egyik ismerősöm aki mesélte, hogy a nővére megint terhes a harmadik gyerekével de “szegénynek” megint fia lesz.
Tényleg ennyire rossz lenne ha valakinek két vagy több fia van és nincs lánya? Veszít valamit? Kevésbé szeretné a gyerekeit? Kevesebbet kapna a gyerekeitől? Nem lenne teljes a család?
Igen, amikor először voltam terhes úgy képzeltem két lányom lesz, és kicsit sokkolt amikor mondták, hogy fiam lesz, és akkor át kellett szoktatnom az agyam arra, hogy fiús anyuka leszek.
És, most, hogy az vagyok semmi hátrányát nem látom, szuper jó fej, aranyos, puszilgat, szeret, de hisztis is tud lenni mint egy lány, vagy néha rossz fát tesz a tűzre, mint bármelyik gyerek. Most már látom, hogy tényleg mindegy milyen nemű egy gyerek, ugyanannyit tud adni nekünk, csak max az autózásba kellett beleszoknom.

A másik része, hogy vajon a másodszorra, többedszerre érkező gyereket miért nem illeti meg az, hogy felhőtlenül, elvárások nélkül várjuk, mint egy első gyereket. Ha érez valamit, mit érezhet, ha én úgy mennék ultrahangra, hogy bárcsak lány lenne, és utána azt gondolnám “nem baj, jó lesz ez is…”

Lényeg a lényeg, hogy holnap kiderül, és egyik esetben sem lesz “baj’ ha fiút vagy lányt növesztek éppen.

Tegnap este gyönyörű hó esett, alig vártuk, hogy felkeljünk, és menjünk és megmutassuk Benjinek hogyan kell hóembert építeni. Na persze, hogy csak a képzeletünkben élt egy hóba röhögve belerohanó, hempergő gyerek képe, aki kicsi kezével próbál hógolyókat gyúrni és lapogatja a hóember hasát.
Azt hiszem ez az idilli kép egy darabig továbbra is csak a fejünkben fog élni, ugyanis kijelenthetjük, hogy kisfiunk (ne szépítsük) utálja a havat.
Már a csizma felvételnél is gondok voltak, hiszen azt sem szívelelte eddig, és egy lépést sem volt hajlandó tenni, csak letettük a hóba és bömbölt. Ekkor még bizakodtunk, hogy csak a zöld kiscsizma az oka a sírásnak és dupla zoknival ráadtuk a cipőjét, de az eredmény ugyanaz. Keserves ordítás….

Mutogattunk, mosolyogtunk, hömpölygettük a gurigákat, semmi…

Az sem segített, hogy a Richard megdobta egy hógolyóval gondolván ez milyen vicces. Na itt még nagyobb sírás lett a vége, és bevittük.

A télikert biztonságából persze már röhögve nézett minket kint, ahogy építjük neki a hóembert (szerinte “bembe”).

Amikor kész lett, azért felnyaláboltuk, hogy legyen egy családi képünk is, de itt már a sapka újra felvétele is sírást váltott ki, így mindannyian bemenekültünk a melegbe és bentről csodáltuk tovább “Bembét”.

A fiúk és “Lajos” takarítanak, míg anya friss croissant-ot reggelizik….

Boldog, eseménydús és egészséges 2012-t kívánunk minden családtagunknak és barátunknak!