Tesók

Robinnal nem csak egy gyerekünk született,  hanem egy báty is.
Benji hirtelen olyan nagy lett a szemünkben, hogy csak ámulunk. Nagyon féltünk, hogy hogy lesz amikor haza hozzuk Robint a kórházból, féltékeny lesz-e, hogy bánik majd vele, mi hogy fogunk vele viselkedni ezen túl. De igazából, ezt is túlparáztuk igazság szerint.
Benji kapott egy szerszámos padot Robintól amikor hazajöttünk, így hamar belopta magát a szívébe, mutogatta, hogy “Baby, baby, baby”, rögtön ringatta a hordozóban.
Azóta is inkább segít, hozza a pelust, cumiját teszi a szájába, állandóan fogni akarja ő is a kezében “Mine!!” felkiáltással, és ő a kakifelelős: néha odamegy hozzá, megszagolja, majd közli, hogy “büdi bébi”, vagy “büdi Bobin”, mert neki ő csak Bobin.
Egyedül akkor féltékeny amikor Richard fogja, akkor kiabál, hogy tegye vissza a mózeskosárba, vagy neki is sűrgőssen rá kell másznia.
Autóban is mindig leellenőrzi, hogy ott van-e az öcsi, neki is fogni kell a hordozót, és ha sír, rögtön viszi neki a cumit és a nyünyüjét, hogy ne legyen neki rossz.
Maradjon csak így, olyan jó elnézni kettőjüket, igazán nem felvágásból, de olyan két szép gyerekem van Nekem!!!!

És már két hetes is lett!

Bizony rohan az idő, sajnos ez azt is jelenti, hogy csak egy hét és oda a segítségem, megy haza Anyu, és bele kell vetnem magam a kétgyerekes létbe, mert idáig semmit nem kellett a háztartással foglalkoznom, és Benjinek is akadt egy állandó játszópajtása (persze csak addig amíg haza nem jön Richard, mert onnantól senki más nem jó, csak Daddy, Daddy és Daddy)
Nem is tudom, hogy bírnám, mert a héten megint elkapott a fránya tejláz. Pedig már reménykedtem, hogy most jobban megy szoptatás, de egy kis seb elég arra, hogy valami baci felment a mellembe és begyulladt. Fájni annyira nem fájt, de most 39.7-ig felment a lázam, és egyik este lázgörcsre ébredtem ami nem maradt meg a legkellemesebb élményként bennem.
Most szedem az antibiotikumot és bízom benne, hogy rendbe tesz.

Kis pöttöm nagyon szépen fejlődik, már visszanyerte a születési súlyát, és kiderült végre, hogy 52 cm hosszú. Ami furcsa, mert rövidebb és nehezebb, mint Benji volt ilyenkor, viszont sokkal vékonykábbnak tűnik. Viszont iszonyat nagy ereje van már most. Emelgeti a fejét, nagyon erősen markol, rúg.
Eddig nagyon “jó” baba, sokat alszik és csak akkor sír ha valami baja van. Annyira nem hasfájós, illetve ha fáj neki, kis segítséggel gyorsan megszabadul a bántó gázoktól. Furi, hogy nem bukik (egyáltalán semmit) hanem felnőtt módra büfizik.

Benji még mindig nem annyira féltékeny, inkább segít, hozza a pelust, cumit neki, “mine!’ felkiáltással jelzi, hogy most ő szeretné fogni egy kicsit, megszagolja ahol éri, és mondja, hogy “büdi bébi”. 🙂
Egyedül amikor Richard fogja, akkor mondja, hogy tegye vissza azonnal a mózeskosárba, vagy neki is sürgőssen az ölébe, nyakába kell másznia.
Nagyon gyorsan telnek most a napok, talán mert már nem új a helyzet, és nem csodálkozom rá minden apró dologra, mint 2 éve, de lehet el kell kezdenem ezt újra megtanulni, mert nagyon nem szeretném, hogy elszaladjon mellettem az idő és arra ébrednék, hogy a két lakli kamasz fiam a hónuk alá csap…

Végre itt vagy Te is!

Augusztus 1. lett végül a nagy nap, ami a Te szülinapodként írta be magát a történelembe.
Jól éreztem én, hogy tipikusan nem várod meg a kiírt augusztus 2-át, érlelted magad még egy kicsit a hasamban, forgolódtál és csuklottál még párat, majd augusztus 1, szerda hajnal 1.45-kor úgy döntöttél, hogy eljött a Te időd. Arra keltem, hogy a hasmban valami pukkant (még a hangját is hallottam), felültem és elöntött a víz. Mentem a fürdőbe, folyt  belőlem, kétségtelenül itt volt az idő. Felkeltettem Richardot, és együtt vártunk, de nem jött semmi fájás. (Hozzá kell tenni, hogy akkor már harmad napja erős hasmenésem volt és hasgörcseim, így utólag talán mégsem valami vírus vagy ételmérgezés volt…), a kórházban azt mondták, hogy menjünk be, megnéznek, így felkeltettük Jayne-t, hogy jöjjön vigyázni Benjire, aki szuper gyorsan át is ért hozzánk. Még akkor is csak üldögéltünk a konyhában kólát iszogattunk, hogy legyen erőnk (mivel két napja nem aludtam a hasmenés miatt), és gyorsan ettem egy piritóst. 
Az autóban el kezdtem érezni úgy 10 percenként enyhe menstruációs görcs szerű fájásokat, de még így is túl nyugodtan érkeztünk be a kórházba, így meg kérdezték, hogy mit is keresünk még ott.
Elhelyeztek minket egy váró, ideiglenes szobában, ahol csak egy vajúdó ágy volt semmi más.
Végül két órán keresztül voltunk itt, én már alig vártam,hogy adjanak egy végső helyet, ahol le telepedhetünk és nyugodtan vajúdhatok. Már úgy 8 percenként jöttek a fájások (most Richard nagyon ügyesen mérte köszönhetően egy Iphone alkalmazásnak..), 4 körül megvizsgáltak végre, és mondták, hogy 3cm-re már ki vagyok tágulva, de ez nem elég ahhoz, hogy elhelyezzenek egy vajúdóban, hanem felküldtek a gyerekágyas osztályra, hogy ott “pihenjek” addig, amíg be nem indul rendesen a szülés. (ezt elég hülyeségnek tartottam, mert minek ide-oda járkálni, amikor ott van egy csomó üres vajúdó, miért szabják időhöz, cm-hez a vajúdást, gondolom minden nő más és más ütemben, időben vajúdik, valaki egy nap, valaki egy óra.) 
Na mindegy, végre volt egy kis szobánk, fürdővel, én elmentem zuhanyozni, és ott áztam egy óráig, mértem a fájásokat, 5-7 percesek voltak és nagyon jó volt ahogy a zuhany a derekamat masszírozta közben. Amikor kijöttem a zuhany alól érezhető volt a tűrésköszöböm közti különbség. Plusz jöttek a monitorral, hogy 20 percre rákötnek, hogy megnézzék, milyen gyakran jönnek a fájások és készen állok-e arra, hogy visszamenjek a vajúdóra. Ez a monitorozás nagyon rossz, nem tudom más nő ezt hogy bírja, de hogy lehet vajúdás közben egy helyben maradni??
Egy oldalon kellett feküdni, és bírni az akkor már 4-5 percenként érkező fájásokat, ráadásul a monitor lecsúszott, így nem mért egy darabon amiért azt hitték, hogy csak 10 percenként jönnek, míg nem az egyik okos nővér rá nem jött, hogy az egyik monitor fej lecsúszott… Újabb 20 perc egy helyben fekvés következett. De végre mérte, hogy tényleg 5 percenként jönnek. Ezt megállapították, majd elmentek, 8-kor vissza, átadtak egy másik nővérnek, ekkor már elég nehezen bírtam, kérdeztem, hogy mikor mehetnék le már végre a vajúdóba (hiszen azt csinálom), szeretnék a szülőkádba belefeküdni, labdán pattogni, gázt szívni, valamit mindegy, mit de valami kell már, hogy  elviselhetőbbek legyenek az egyre gyakrabban érkező fájások. Még nem lehet, de eresztenek nekem egy sima kádba vizet, belementem persze, jól is esett egy darabon, de rossz volt, mert egy szülőkáddal ellentétben nem tudtam hol megtámasztani magam, vagy kapaszkodni, csak csúszkáltam ide-oda, így egy fájás közben nem volt jó. Kiszálltam, azt hiszem úgy 10 óra lehetett, visszaballagtunk a szobánkba (mert a kád persze máshol volt), és mivel a gyerekágyas osztályon voltunk hallottam a sok kis babasírást, bocsánatot kértem, hogy jajgatok míg ők éppen ébredeznek, és alig vártam, hogy én is gyerekkel térjek vissza ide.
A szobánkba érve megint erősödtek a fájások már 3-4 percenként jöttek, és kezdtem felhúzni magam, hogy hagynak itt vajúdni amikor lent ott a sok lehetőség a fájdalomcsillapításra, itt meg semmi. Amikor jött a védőnő, hogy újra rákapcsol a monitorra, már a muszáj voltam megkérdezni, hogy mikor is mehetek már le, mondta, hogy ha 5 cm-re kitágultam. Ekkor már a Richard szólt közbe, hogy mégis honnan fogják tudni, amikor utoljára 4-kor vizsgált meg valaki. “Igen?, Ó akkor szólok a szülésznőnek, hogy jöjjön és nézze meg.” Grr, gondoltam magamban, de fogtam erősen az ágy szélét és a hátamban feszülő fájásra koncentráltam, miközben Richard maszírozott. Újabb fél óra múlva a szülésznő is megérkezett, aki megnézett és megállapította, hogy tág 5cm vagyok. Juhéé, gondoltam írány le, de persze neeeeeeem, le kell telefonálni, és szólni kell, hogy megyünk. 
Újabb 40-45 perc, miközben én már a fejemet vesztettem (ezek a szülésznők nem olvasnak könyveket, internetet, hogy tudják, hogy 5cm után egy második szülésnél elég akár 1 óra is még kijön a gyerek???), ekkor már elég hangos voltam és érthetően ideges. 12 körül végre végre jöttek a lenti vajúdóról, hogy levigyenek,elég lassúra sikerült, mert 3 percenként meg kellett állni, hogy belekapszkodjak a Richardba egy-egy fájás alatt, mert mozdulni nem tudtam. Persze a két szülésznő sétált tovább, mintha nem egy vajúdó nőt kisérnének.
12-kor végre megkaptuk a szobánkat, viszont ekkor már nem nagyon érdekelt a szülőkád vagy ilyesmi, már epidurálért könyörögtem, egy, hogy már elviselhetetlen volt a fájás, a másik, hogy nagyon féltem a kitolási szakasztól, és nem szerettem volna érezni, ahogy egy 4kg-ós gyerek kibújik. Hiába magyarázta a szülésznő, hogy már majdnem készenállok a nyomásra (honnan is tudta volna, hiszen még mindig senki nem vizsgált meg 5cm óta), mindegy volt mit mond, csak kértem az epidurált, viszont én is éreztem, hogy már nyomnék, de nem mondtam, mert tudtam akkor már nem fogják beadni. Persze az aneszteziológusra várni kellett, mert éppen műtőben volt, így nagyon úgy éreztem, hogy csak visszatartom a nyomásokat, és nagyon elviselhetetlen volt már. De őgy 12.45 felé megérkezett egy Mr Bean-re hasonlító hapi, akinek arany keze volt, és gyorsan beadta az epidurált. Mennyei volt tényleg ahogy elszállt az agyamat is fogva tartó görcs, végre megnéztem a körülöttem lévők arcát és a szobát.
A szülésznő azt mondta, hogy most egy óráig várnak a vizsgálattal, hogy megnézzék ki vagyok-e tágulva, és ha igen, akkor még egy óra. Miért is? Azóta sem értem. Szerintem azért mert ebédidő volt, mert elmentek ebédelni és átadtak egy másik szülésznőnek aki nagyon aranyos volt. Richard is elment enni egy szendvicset, addig én is ettem egy csokit, ittam kólát (javaslatra) és Lucosade-et, hogy legyen erőm a nyomásokhoz. Megint rátettek a monitorra, de már nem bántam, mert csak ülni kellett, mobilomról facebookoztam és megnéztem az olimpia eredményeket. Elég szürreális volt..
Egy-egy erősebb fájást így is éreztem, főleg a szemércsontomnál, mintha már jönni akarna. A szülésznő észrevette, hogy egy-egy erősebb fájásnál a baba szívhangja esik, behívta a doktort, aki szerint itt az idő nyomásra (végre megvizsgált és teljesen ki voltam tágulva), megvártuk míg visszajönnek a hozzám tartozó szülésznők, akik kitöltöttek csomó papírt, és 2-kor elkezdhettem nyomni.
Furi volt, úgy nyomni, hogy csak kicsit éreztem a fájdalmat, egy órán keresztül nyomhattam (sajnos valamiért ezt is előre megszabdta a dokinő, mondta,hogy háromkor visszajön megvitatni mi legyen), úgy éreztem, mint egy versenyló akinek teljesíteni kell, de megnyugtatott a tudat, hogy már tényleg nincs messze, hogy lássalak!
1 órán keresztül a létező összes pozicíóban nyomtam és nyomtam, de nem jöttél lejjebb, még látni se láttak, mint Benjit, így 3-kor a doki kimondta a rettegett ítéletet, hogy Fogó.. :-(( Nagyon nem akartam megint ezen keresztül menni, és ráadásul most nagyon próbként emlegették, és mondták ha nem sikerül akkor császár. Mondtam, hogy nem akarom, hogy két helyen legyek szétvágva, és császározzanak egyből, de a protokoll szerint nem lehetett, toltak a műtőbe. Ott elsírtam magam miközben írtam alá a papírokat, a rendes szülésznő közbeszólt, hogy nagy nem akarom, hogy fogó legyen, és megkérdezte a dokit, hogy lehet-e egyből császár. Csak a saját felelősségemre persze. Na ilyenkor döntsön egy szülés közepén lévő, sírós Mérleg nő. Megkértem, hogy nézzék meg mégegyszer, hogy lejjebb ereszkedett-e valamit az utolsó vizsgálat óta. Mondta a doki, hogy nem, és hogy 70% az esélye, hogy fogóval kiszedik. Nekem ez kevés volt, és meghoztam a döntést, hogy egyből császár. Látszólag nem nagyon örült a körülöttem lévő orvos és nővér csapat…Újabb gerincérzéstelenítő, papírmunka és előkészület. Ekkor már eléggé sírtam, mert 1. féltem a műtéttől, 2. féltettem a babát, 3. én hoztam ezt a döntést, és persze nem tudtam, hogy jól döntöttem-e, már hibáztattam magam, hogy egyáltalán az epiduárlba belementem…Szegény Richard is szipogott, de tartotta magát, és bíztatott, hogy jól döntöttem.
Ezek után nagyon felgyorsultak az események, sajnos a takarásból nem láttam semmit, csak egy nagy mosógépnek éreztem magam, akiben mosnak kézzel és mángorlóval. 
De kb 5 perc után meghallottam, hogy sírsz! Nagyon kedvesen, és gyengéden nyafogsz inkább…Annyira de annyira jó volt hallani!!! Sírásom felerősödött, 16.42, augusztus 1-én megérkeztél hozzánk Robin Barnabás!
Sajnos nem adtak oda rögtön, mert megvizsgáltak, de 5 perc után, miután azt is megtudtuk, hogy 4100g vagy, odaadtak a kezembe és el sem engedtünk többet, onnantól én vagy Richard adogadtunk egymásnak és csodáltunk Téged. Azóta eltelt 5 nap óta is…

Itt a nyár és méééééég mindig egyben…

Egy hét eltelt az előző bejegyzés óta, tényleg azt hittem már 4-en leszünk itthon. Hát nem. Pedig már a homeós bogyókat is szedem, málnalevél teát is iszom, tonikot, ananászlevet is. Semmi. Egy árva jósló fájás sem.

Tegnap a doki előjegyzett császárra augusztus 2-ra, ha addig nem jön akkor kiveszi, mert most 4kg-ra saccolják. Igazából nem tudom, hogy örüljek vagy sírjak. Szeretném természetesen megszülni, de akkor MOST. Tudom, hogy nem befolyásolhatom ezt, de ha mondjuk az utolsó pillanatban, a császár előtti napon dönt úgy, hogy elindul, akkorra plusz 200-300g-ot szed fel, és azt már tényleg nem hiszem, hogy meg tudom szülni. Már Benji 4kg-ját sem tudtam. Így ha most nem jön akkor ne is jöjjön augusztus 2-ig. Azért nem bánnám ha ma este mondjuk elindulna. Pláne, hogy anyu augusztus 1-én jön,  és őt jó lenne már még egy unokával fogadni, ahelyett, hogy másnap együtt megyünk kórházba…
Na majd meglátjuk…
Viszont itt is felmelegedett végre (július végén ideje is volt talán), aminek mondjuk most nem annyira örülök, mert ekkor hassal eleve nem tudok aludni, de ebben a melegben pláne nem.
De legalább Benjinek felfújtuk a kismedencét, és nem kell a padláson megvárnia a jövő nyarat….

38. hét, még mindig egyben

Szerdán megjártuk a védőnőt, ahol jól rám ijesztettek, hogy az én (!) haskörfogatom alapján az elmúlt két hétben nem nőtt Öcsi, így irány a kórház és megnézik ultrahanggal. Na ott meg totál az ellentéte miatt kezdtek el izgulni, hogy még nem töltöttem a 38. hetet, de a számítógép szerint már 3800g…Keddre adtak is időpontot, hogy megbeszéljem egy dokival hogyan tovább, mert lehet jobb lenne idő előtt megindítani a szülést, mint 5kg-ós gyereket szülni.
Még aznap mikor hazajöttünk elkezdtem a homeós bogyókat és a málnalevél teát, ananász levet, remélem kedd előtt megérkezik. Miatta is, és miattam is, mert már tényleg óriási a hasam és már tényleg “terhes” vagyok.
Összehasonlításképpen, bár mindkét terhességem alatt ilyenkor kb ugyanakkora vagyok-voltam, és mindkét baba ugyanazt a fejlődési görbét futja be eddig:

Benji has 2010 jun
Öcsi has 2012 jul

Jó hír is van viszont az elmúlt hétből: egy hete megszületett Katy kisfia, Daniel 3 kilósan, gyors szülés után, Katy nagyon jól van, Danny nagyon cuki, már kétszer megdajkáltam. Sajna képet nem tudok még tenni, így itt van még két pocakos. Látszik a kilóbeli különbség a két has között….

És, hogy Benji se maradjon ki, íme egy mai szösszenet videó, hogy mennyire kis dumás, bár még szerintem én értem csak mit akar, mert azért még keveri a két nyelvet rendesen:

Remélem legközelebb szüléstörténettel jövök…..

Hétvégénk

Pénteken megvolt az utolsó munkanapom, így kezdődhet a pihi, ami reméljükeltart még úgy két hétig…Tesó eddig semmi jelét nem adta, hogy ki szeretne már jönni, semmi keményedés vagy ilyesmi (bár Benjivel se volt egy sem), csak én érzem egyre nehezebbnek magam, kb mint a farkas a Piroska és farkasból miután a vadász belevarrta azt a csomó követ a hasába…Így tőlem már jöhetne is ha akar. Pláne, hogy kedden a védőnő szerint kb most 3200g lehet. Bőven jó!! Bár igaz, hogy ez csak az én haskörfogatom alapján ami nem valami megbízható.

Szóval  a hétvége…Megint voltunk állatfarmon, mert meghívott minket Benji kisbarátja Oscar a szülinapi zsúrjára, amit ott rendeztek. Viszont ez a farm sokkal szebb és izgalmasabb volt, mint a múltkori. Benji is sokkal merészebb volt, etette az állatokat, bár még mindig összerezzent minden egyes kakas-szóra. Volt torta is, és kapott Benji szokásos kis “party bag”-et apró ajándékokkal. Biztos jó sokba kerül a szülőknek egy ilyen party, valahogy nem bánom, hogy mi Cornwall-ban voltunk, és szerintem Benji sem 🙂
Tegnap pedig felfedeztünk egy másik (igazi) farmot, ahol “szedd magad” eper akció volt a hétvégén, és  amennyire Benji mostanában imádja az epret (tejszínhabbal főleg, “abos eppee”) nem lehetett kihagyni. Nem is értem, hogy 2 évig hogy-hogy nem látogattuk meg ezt a helyet, mert nagyon közel van hozzánk, tartozik hozzá egy kis bolt, ahol csupa helyben termesztett zöldséget, gyümölcsöt árulnak, kis hentes pult is van, ahol friss hús a farmról kapható (én tobzódtam annyi minden szemnek, szájnak ínycsiklandó finomság volt ott) plusz még egy kávézó is tartozik hozzá, ott készített friss sütikkel (ami itt Angliában ritka dolog), kiülős része is volt, sok virág, stb. Mondtam is Richardnak, hogy ha a Kicsi megszületett bármikor meghívhat itt egy kávéra kikapcsolódásként..

Tamworthben járt az Olimpiai láng

És ha már 3 buszmegállónyira volt tőlünk, mi is elmentünk megnézni. Annak ellenére, hogy a lángból csak a tetejét láttuk kellemesen csalódtam, mert végre egy jól megtervezett fesztivált kerítettek köré. Sok gyerekprogrammal, kirakodó vásárral, fagyival stb, csak a sörsátor hiányzott, hogy magyaros legyen, de itt biztos valami nagyon “fontos” health and safety szabály miatt nem lehet napközben szabadtéren alkoholt árulni…

(Mellékesen jegyzem meg, kórházi csomag bepakolva, és már csak egy hét meló! Juhéééééé)

Kacsacsőr síp

A közeli farmon jártunk

Kihasználtuk, hogy végre végre nem esett ma az eső és elmentünk a közeli Bramley Croft farmra, amit direkt gyerekek számára terveztek, volt kis játszóház, sok állat, játszótér, még traktoron is utazhattunk.
Az pedig csak ráadás volt, hogy rajtunk kívül senki nem volt ott, így nyugodtan körbe járhattunk mindent.
A végén még liba tojást is kaptunk ajándékba a tulajoktól mondván, hogy ma már úgysem fogják tudni eladni őket.
Csak kb. másfél órát voltunk de sikerült Benjit jól kifárasztani, ami végülis a célunk volt, mivel mostanában 8, f9-kor kel, így tolódik a du-i alvása (amikor szintén 2-3 órákat alszik az eddigi 1-1.5 óra helyett) Mondjuk nem panaszkodom, jól is jön, most, hogy kb 1 hónap van hátra a két gyerekes létig. Biztos jó ideig nem lesz alkalmam ennyit aludni…

“Kecske, kecske!!”

“Dele Háp, háp!”

Kész lett a fiúszoba!

 Végre, végre van igazi gyerekszobánk! És mellesleg Richard megcsinálta a mi szobánkat is. Tök jó ágykeretet és falvédős polcot csinált hozzá. 
A gyerekszobába is megérkezett a nagyfiús ágy, így végre felkerült Benji nagyon szép falvédője (ha valakinek tetszik, egy kedves barátnőm nővére készíti őket és szívesen megadom az elérhetőségét)
A vendégszoba is sokkal tágasabb lett, hogy átcseréltük a szobákat, bőven elférnek az ágyak, lehet jönni hozzánk!!!

Benji sarok
Öcsi sarok

Szuper fényképes magasság mérő falmatrica az ebayről
Kéretik figyelmet szentelni az éjjeli szekrényünkre és nem a beágyazatlan ágyra
Vendégszoba

2 éves nagyfiú és mini angolos nyaralás

Múlt héten itt volt a kis család főleg Benji szülinapja miatt, de egy kis mini nyaralás miatt is, amit Cornwall-ba terveztünk. Edina már szombaton érkezett, így ő többet lehetett az imádott unokaöcsivel, és Cornwall-ban is volt szerencséje a napos időhöz, de szegény anyuék csak kedden tudtak hozzánk csatlakozni, így nekik már csak az igazán angol nyár jutott…. Mindenesetre azt mondták, hogy így is élvezték. A hely (Harlyn-bay) nagyon szép volt, Richard már jól ismerte, mert a családnak van a közelben egy lakókocsijuk és fél gyerekkorát itt töltötte. Most is velünk jöttek Jayne néniék és Katy-ék is Zanderral. Így Benjinek meg volt a játszótárs, és a szülinapját is együtt tudta ünnepeleni a család. Anyu csinált tortát is, otthonról hozott kutya marcipánnal, ami nagy sikert aratott. Meg a 2-es számú gyertya amit újra és újra el kellett fújni, és 3 napig csak a Happy Birthday-t lehetett énekelni neki, annyira tetszett.
Egyébként nagyon élvezte szerintem, hogy ennyien vannak körülötte, már teljesen emlékezett anyuékra, a nagypapi szóról pl egyből mondja, hogy “góóól” az otthoni csocsózásokra emlékezvén. Szegény Nagyi-t még mindig Kagyinak mondja (jobb esetben….) viszont jó volt hallani, hogy nagyon sok magyar szót használt, míg itt voltak. Az óceán szimplán “nagy víz” (nad bííz) lett, amit mindig meg kellett mutatni. Mondta, hogy bácsi, kutyus, a cseresznyére, hogy “mag”, torta, rudi, hajó, fáj, láb, husi…..bár a sirály csak “naughty birdie” maradt (hozzá csinálja a helytelenítő mutatóujj csóválást, és cisszeg hozzá) mert rászálltak az autókra…

8 hónapos has…

Igen Nagypapi, a zoknit is….

 Daddy választotta az autópályát, aminek nagy sikere volt, nagyobb, mint az általam választott “lányos” autómata buborék fújónak. Csak beletanulok lassan a fiús anyuka szerepbe…(a bal oldalon jól látszik az első napon szerzett harci sérülése):

 Benji azért otthon is kapott ajándékot:

EB-n angoloknak szurkolók