Eljött a nap, hogy Robint is be kellett kíséjem a bölcsőde kapuján.
Valahogy sejtettem, hogy Vele könnyebb lesz, habár nem azért, mert én kevésbé izgultam volna, az én torkomban ugyanúgy ott volt a gombóc, amikor néztem, ahogy ismerkedik a hellyel, a játékokkal, amikor meg ki kellett menni egy órára, nagyon nagyokat kellett, hogy nyeljek…
Robin miatt éreztem, hogy más lesz, sokkal magabiztosabb, merészebb, és ugye neki már van egy bátyja, akihez hozzá kellett szokni, soha nem volt egyke. Plusz az is pozitív előjel volt ebből a szempontból, hogy reggelenként, amikor Benjit vittük az ovi részébe, ő minden alkalommal levágott egy krokodil könnyes hisztit, hogy ő is be akar menni. Így jött el a régóta rettegett ma reggel…

Itt nagyon hamar lezavarják a beszoktatást, konkrétan egy napot adnak, illetve ezt a két órát. Az első órában Zoe (Robin bölcsisnénije) kikérdezett a szokásairól, kedvenc ételeiről stb, miközben hagytuk, hogy Robin szabadon felfedezze a szobát. Ő jött-ment, bátortalanul integetett néhány pajtinak, vagy sandított rájuk, néha odanyújtott nekik egy-egy kis műanyag játékot. Időközönként hátra nézett, ellenőrizte, hogy még ott ülök a kis széken, a nyomatékosság kedvéért néha odajött és végig berregett a vállamon egy kisautóval, majd ment tovább.
Kb fél óra után pont tízórai jött, így javasolták, hogy most köszönjek el, és menjek el egy órára. Gyorsan köszöntem csak, észre se vette, mert már ült be a székébe.
Persze kint eleredt a hó, pont arra az órára, így meghúztam magam egy buszmegállóban, merengtem az én nagy fiamon és számoltam vissza a perceket, hogy visszamehessek.

Amikor bementem Zoe mellett ült egy kicsi széken, először nem is vett észre, amikor észrevett akkor is csak komótosan jött egy odabújásra, de után rájött, hogy megyünk, gyorsan “bá-bá-zott” mindenkinek és odafutotott az ajtóhoz, hogy menjünk már.

Kiváncsi leszek jövő héten, amikor élesben megy majd egy egész napra..

Már itthon vagyunk, de otthon nagyon jó volt!
Sok mindenhol voltunk, sok mindenkivel sikerült találkozni, és még pihenni is sikerült kicsit.
Úgy látom, hogy a fiúk nagyon élvezték otthon, Papi, Nagyi, Dina szinte kimeríthetetlen játék erejét.
Benji állandóan nyúzott valakit: “Jááátszunk még!” Na játszunk már!”
Így volt lent a bungiban csocsózás, madárpénz számolás (értsd 5 Ft-os válogatás..tényleg madár, nézd csak meg), Ügyifogyi dominó számolás, tükrös szekrényből papucs halra horgászás, matricázás, Nagyival autózás, gyurmázás, Dinával cápázás, a szimpla játékokkal való játékot már meg sem említem.
Emellett lelekesen csatlakozott minden sétához, esténként bicajozott velünk Dédikéhez (ahol mindig megtömette a kabát zsebét szaloncukorral, kekszekkel, mikor mivel), hihetetlen módon jól és mindent evett. Nagyon jó gyerek, sokan dícsérték is. Olyan ártatlan, jó lelkű, annak is úgy örült, hogy ő adhat ajándékot Dinának szülinapjára. Teljes extázisban volt amíg haza nem ért, aztán elé rohant és kiabálta a “titkokat”, hogy milyen a torta, mit rajzolt, és bizony a kis borítékban van “sok péééénz” (egyébként vásárlási utalvány volt, de vicces volt).
Persze neki is voltak napjai, amikor feszegette a határait, főleg öltözéskor, vagy alvás előtt, vagy játszóházból nem akaródzott haza indulni, de kezelhető volt. Csak állandóan beszél, számol, kommentál, tényleg nem tud csendben maradni fél percig, meg kell mérni, meg kell nézni a turbó autót, meg kell számolni mennyit tud fél lábon ugrálni, meg kell nézni milyen erős, hogy mindjárt eléri a plafont, és mindezt azon nyomban.
És megjelentek nála az első félelmek is, de erről majd megpróbálok egy külön posztot írni, de Süsünek köszönhetően, illetve Torzonborznak el kezdett félni a “gonoszoktól”. Annyira, hogy egyik este nem aludt el amíg haza nem értem 11-kor.

Robinunk pedig Csoda kutyával hihetetlen barátságot kötött, mindenhova követte, ráfeküdt, simizte, etette, farkát-bajszát cibálta, hisztizett az ajtó előtt, ha kiküldtük az udvarra. El is gondolkodtatott, hogy előbb-utóbb be kéne szerezni egy kutyát.
Ezen kívül persze ön és közveszélyes volt továbbra is. Mindent, amit nem kéne megfogott, belelépett, felmászott, feldöntött…stb. Egyik nap vacsorázunk, Robin jön-megy, egyszer csak megjelenik a wc pumpával kardozva. Nem is tudtuk, hogy van wc pumpánk..
Szegénykémnem volt otthon egy pár húzósabb napja, mert hátom örlő fogat nyomott egyszerre, és iszonyatosan csípte a kaki a fenekét, pedig mindig rögtön cseréltem, de annyira savas lehetett, hogy vérvörösre marta a popiját. De úgy néz ki, hogy már kint vannak!

Szokásosan nagyon jó volt otthon, nagyon hiányzik mindenki, és alig várom, hogy újra menjünk. (bár most gyorsabban hozzászoktam az itt léthez, valószínű hozzájárult, hogy Richard padlótól plafonig kisuvickolta a lakást, lefestette az ajtókat, kimosott, elpakolt, vízkőtlenített, leszedte a karácsonyi díszeket, mintha egy szállodába léptem volna.)

Idén tudatosan próbálok lassítani Karácsony közeledtével, és tényleg VÁRNI a karácsonyt, nem csak túl lenni rajta.

Le kell tesztelni mindegyiket, hogy tényleg finomak-e

Persze a zöld írókás tubusba is bele kellett cuppantani…

A hátsó mókus és a szív készült a Dinának és a nagyinak

Igen, valóban találkoztunk vele vasárnap. Karácsonyi vonatozást hirdetett egy közeli, régi gőzmozdony járat, nem lehetett kihagyni.
Bár az út csak fél óra volt, karácsonyi zene szólt, pöfögtünk, a fiúk nézelődtek, bohóckodtak, az út végén kaptak csokit, mi teát, kávét, és sorban állhatunk a Mikulás kunyhójához. Lehet nem tettük volna, ha tudjuk, hogy 1 óráig fog tartani. Kibírtuk, és megérte azért a pár pillanatért, amit a Mikulásnál töltöttünk, Benji szemében látni a csodálatot, ahogy tisztetelettel keveredik a megszeppenés.
Belopakodott, közel menni nem mert, pedig Miku hívogatta, hogy megfoghatja a kezét, de ő csak állt, szájában a keze (=totál megszeppenés), és csak annyit mondott halkan, hogy “Jó fiú voltam”. A Mikulás megdícsérte, mondta, hogy továbbra is legyen jó, és a zsákjából kaptunk egy repi ajándék vonatos bögrét. Benji le sem vette a szemét a Mikulásról.
Mindeközben Robin? Le sem tojta a Mikulást, célba vette a zsákot és elkezdte kirámolni a bögréket. Persze ő is kapott egyet, de hangosan kifejezte nemtetszését, így Miku kicserélte (egy tök ugyanolyan) másikra.

Kifelé menet kaptak két nagy zacsi ajándékot is, amire nem is számítottam, pedig benne volt a hírdetésben, hogy minden gyereknek lesz ajándék, de egy csoki mikulást vártam. Erre mindkettőjüknek kis lego, kifestő, rajztábla, Robinnak fürdős játék. “Ejha!” gondolta Kelet-Európai Mikulásokhoz szokott gyermek énem.

Hazafelé az autóban Benji csodálkozva mondta, hogy milyen nagy volt a Miki szakálla, és nem lehetett látni a száját.
(És megkérdezte Richardot miért ken még a cipőjére kutyakakit a füvön, amikor is meg kellett állni az autóval, hogy azt a bizonyos kutyakakit letörölje a fűben…)

Mini vonat ment körbe-körbe, amíg sorban álltunk

♥ Szeretem a karácsonyi fényeket, ahogy hazafelé sétálok a munkából ♥ Forralt bor a karácsonyi vásárban ♥ Imagine Dragons: Top of the world c. dala mindig feldob mostanában ♥ szerádnkénti jóga, azon belül is az utolsó 10 perc, amikor csendben, csukott szemmel fekhetek, miközben az oktató duruzsol valamit ♥ szeretem a 26-ra szóló jegyünket haza! ♥ Karácsonyi díszes lakást és szép adventi koszorúnkat ♥ Friss fenyőillatot ♥ az elfújt gyertya illatát ♥ Robint, ahogy prüszkölve próbálja elfújni a gyertyát ♥ Robint, ahogy nyitott szájjal, hangtalanul puszit ad ♥ de a legjobban mostanában a reggeleket szeretem, amikor Benjit felébresztem, morcosan rámnéz, nyüszög, hogy még nem akar felkelni, visszabújik, próbálkozom, puszilgatom, majd kiejtem a varázsmondatot “Gyere, nézzük meg, hogy mi van most az adventi naptár zsebében!” Erre ő kinyitja a szemét, felpattan az ágyból, lelkesen felkiált, hogy “Igen! Menjünk! és már szedi is a kis álmos lábait lefelé a lépcsőn. Imádom ezt az ártatlan lelkesedést, hogy még ennyire egyszerű minden. Egy kis labda, kis csoki, kis ujjbáb, bármi kis vacak, és képes boldoggá tenni egész reggelre őt.

Tartjuk a Mikulás hagyományt, Benji már nagyon várta, sőt egy ideje a Mikulás volt a legjobb fenyítő eszköz. Elég volt annyit mondani, hogy a Mikulás mindent lát, és nem hoz neki semmit, ha nem viselkedik jól és máris abbahagyta a csintalankodást (a legtöbbször…). De megbizonyosodott arról is, hogy a Mikulás a jó dolgokat is látja. Ha pl Robinnak puszit adott, rám nézett és kérdezte is rögtön, hogy “Ezt is látja a Mikulás?”

Annyira aranyos, hogy így hisz benne, hogy kicsit lelkiismeretfurdalásom is van, hogy becsapom a saját gyerekem. De annyira aranyos reggelente, ahogy rohan az adventi naptárhoz reggelente (még éppen csak kinyitotta a szemét), hogy megnézze mi van a zsebben.
Robin még csak éppen ismerkedik vele, egyenlőre elfogadja, hogy az ő ajándékát is kiveszi Benji neki.
Kivéve pénteken, amikor kettesben voltunk otthon, na akkor aztán minden zsebet megnézett biztos, ami biztos, ki tudja mikor jut oda legközelebb…

Nagyon szorgoskodnak

Biztonság kedvéért Robin fel is mosott

Már nagyon régen készültünk a látogatásukra, június óta, amióta ők is e kis ország népességét szaporítják.
Nagyon jó volt a hétvége, és iszonyat hamar eltelt sajnos…
Bár azért a 4 fiút nem volt semmi terelgetni. Le a kalappal a több gyerekes családok előtt, mert 4 gyerekre 4-en is kevesen voltunk… A legtöbbet azt lehetett hallani, hogy “Robiiiiiiiiiin, neeeem!” “Robiiiiiiiiiin, az az enyém” “Nem!! add vissza!”…Hiszen 1 helyett 3 gyerektől tudott most csenni. Nagyon vicces egyébként, ahogy odasomfordál a kiszemeltjéhez, gyorsan elveszi, amit kinézett, majd uccu, kuncogva elrohan a kis vaskos lábain, majd vetődik ha kell, mint egy rugby játékos védve a kis kincsét. Hiába, így jár, ha legkisebb az ember…Nem is tudott péntek este elaludni, totál felpörgött, hajnal kettőkor be kellett hozni az ágyunkba, mert nem akart elaludni a sajátjában.
Szombaton még Birmingham-be is bemerészkedtünk, bár meg is futamodtunk, mert a karácsonyi vásár miatt RENGETEGEN voltak bent, és babakocsival képtelenség volt közlekedni. Remélem majd pótoljuk tavasszal, ha újra jönnek hozzánk.
Benji érdekes módon Ábelhez csatlakozott csatlósként, pedig Simonhoz korban közelebb áll, de valamiért az idősebb fiúkkal akar barátkozni.
Mondjuk vasárnap Tamworth játszóterén viszont Simonnal játszottak nagyon jót, amíg a nagyok a várat nézték meg.
Benji másnap reggel csalódottan jött le a nappaliba, hogy hol az Ábel és a Simon…
Kár, hogy nem laknak hozzánk közelebb, hogy többet tudjanak együtt játszani, mondjuk vicces volt, mert másnap a híresen süket szomszédunk, aki 90% hangerőn hallgatja a TV-t esténként, megkérdezte, hogy nem zavart-e minket a hangos TV-je. Mondtuk, hogy nem egyáltalán, mert barátok voltak nálunk, észre sem vettük. Erre Ő,  hogy igen, hallotta :-)) Ő, aki egy méterről sem hallja meg hangosan köszönünk neki 🙂

Már pénteken gyanús volt az étvágytalanság, szombaton már kezdődött Robinnál a köhögés, és a mélabússág, semmi csíny, semmi kaján vigyor, csak bújt, bújt, bújt.

Rajtam alszik

Reggel, már vidáman

Játszóházban a két rosszcsont

Sikerült egy olcsóbb repjegyet kifogni, így hármasban hazalátogattunk 5 napra, 4 éjszakára a múlt héten. Olyan gyors volt, hogy alig ocsúdtam fel már vissza is értünk, de elmondtahom, hogy maximálisan kihasználtuk ezt a kis időt. Volt minden, Kaláka koncert, család, barátok, színház, nagyizás, papizás, dinázás, bicajozás, játszóház. Csak pillanatképeket tudok mutatni:

Reptér odafelé: Hogy lekössem őket vettem nekik 2 Kinder tojást. Le is kötötte őket. 5 percig. Benjiében egy kis pónis karkötő volt (hiába mondtam neki, hogy a rózsaszín papírosban nagy valószínűséggel lányos ajándék lesz, nem érdekelte), rögtön felvette, majd le-fel szaladgált a reptéren azt kiabálva, hogy “I’m a beautiful princess! I’m a beautiful princess!” (értsd: Én egy gyönyörű hercegnő vagyok) ööö.

Még mindig reptér. 5 perc se telik el. Rohangálnak, Robin puff arcra, a játék műanyag autóra. Sírás. Odarohanás, orra, szája vérzik. Klafa. Még el se indultunk. És persze, hogy megjelenik a kijelzőn, hogy nem is az 1-es kaputól, hanem a 16-ostól indul a gép. Cígölhettem a hátamra kötve a másik kapuhoz.

Kaláka koncert: “kezdődjön már, kezdődjön már” Kezdődik. “Mami, szerintem ez szuper lesz” 3 perces dal lemegy. Benji szenved, Robin táncol(gat), anyu jó nagyi módjára egyiket kergeti, másikat kérleli.
45 perc úgy telik el, hogy Benji azt hajtogatja, hogy nem vagyok a barátja (máig  nem tudom mit is vétettem), de a végén bátran odamegy Gryllus Dánielhez és aláíratja az ajándék CD-t, még a nevét is megmondta. Többször is, mert azt nem értették, hogy Laker..
Azért Papinak nagyon megörült a végén.

Otthon. Robin Csodát mutogatja, hogy Dodó, Dodó!, piszkálja az orrát, simizi a hátát, belepacsál az ivővízébe, nagyon bátor. Szerintem azt is mondta, hogy “cica”. Mármint Mosolyra, és nem Csodára…

Hurka után. “Benji kérsz tortát? Vagy Túró Rudit?” “Igen, tortát!” “Nem, Túró Rudit!” Minden nap a rudi volt a nyerő….

Anyu kiönt valamit a wc-be, lehúzza, Benji mellettem a hang hallatán, a nappaliban lelkesen felnéz: “Papi hazajött!” 🙂 no comment…

Doki néninél, nagyon  hősként hagyta, hogy megvizsgálják (széklet gondok…más poszt témája). Aznap este, illetve másnap hajnalban kis lábak jönnek át a szobámba, hogy az én ágyamban szeretne aludni. Nagyon ritkán szokta ezt csinálni, így persze mondtam, hogy jöjjön csak, így ott szuszogott mellettem reggelig. Csuda szerencsés vagyok.

Hazafelé repülőút: sajnos nem voltunk szerencsések, és a 3. folyosó melletti ülésre is ültek, így  mi beszorultunk Robinnal a középső ülésre, Benji az ablak mellé. A  mellettünk ülő hölgy kevésbé volt szerencsés, mert elaludt, 10 percre rá “Mami, pisilni kell”. Nő felébreszt, két gyerekkel kicígöl a wc-ig, Robin totyog kint, Benji bent elintézi a dolgot. Visszacígöl. Nő visszaalszik. Benji 10 percre rá: “Mami kakilni kell”. Nő felébreszt, két gyerekkel kicígöl a wc-ig, Benji bent jajgat (szegénykém irtó hangosan), Robin kint szereli a büfékocsit és műanyag poharakat borogat. De visszacígölünk. Nő mégegyszer visszaalszik. Csak nem lehettünk olyan rosszak, hogy 3-szor(!) aludt el egy örökmozgó 1.3 éves és egy örökdumás 3.5 éves mellett….

Most hálás csütörtökön eszeme jutott, hogy jé van egy blogom is…Eléggé összeszaladtak mostanában a dolgok, de túl vagyunk egy plusz egy órás hétvégén, ami ráasául gyerekmentes volt, amiért különösen hálás vagyok, mert kissé másnaposan keltünk vasárnap (jó kis comedy club-ban voltunk, és ahhoz jár a bor…), másnaposan kirándultunk is, esett is, sár is volt, túléltük 🙂

Volt jó idő is, akkor végre bicajoztunk, Benji egyre ügyesebb és kitartóbb bicaján, közben lelkesen mutogatja, hogy hol dobáltak el a “csúnya bácsik” szemetet.

Most hétvégén pedig Bonfire night alkalmából tüzijáték volt Tamworthben, nagyon lelkesek voltunk Richarddal, hogy milyen jó kis program lesz a gyerekeknek, lelkesek is voltak, addig amíg ki nem értünk az ajtón. Aztán: Hideg van. Mikor parkolunk? Miért nem itt parkolunk? Hol van a másik parkoló? Hideg van. Nem kérem a sapkám. Hideg van. Kérem a sapkám. Inkább a meleg kabátom kérem. Hova megyünk. Hol a tüzijáték. Mikor lesz tüzijáték. Hideg van. Tessék Tofee Apple. Éljen. Nem finom a Toffee Apple. Kérek olyan villogós izét. Nincs villogós izé. Kérek villogós izét. Richard mennyibe kerülhet a villogós izé? Hideg van. Mikor lesz tüzijáték? Ok, vegyünk nekik villogós izét. Juhé de jó ez a villogós pörgő izé. Robinét kérem. Inkább a pörgőset kérem. Mindjárt kezdődik a tüzijáték. Folyik az orrom. Hideg van. Nézd kezdődik a tüzijáték. 5.4.3.2.1….Bumm. Vegyél fel. Bumm. Nézd milyen szép! Bumm. Mikor megyünk vissza az autóhoz? Bummm. Nem szeretem a tüzijátékot.

Így ért véget a jó kis családi program. De legalább nem volt hazafelé dugó és van két villogós izénk….