Hosszú hétvége volt, az idő is jó volt, mi kell több, muszáj volt valami programot szervezni, így hétfőn elmentünk  közeli Tutbury várhoz, illetve annak romjaihoz, ahol Kalóz napot rendeztek. Nagyon jópofa volt, már a jegyen rajta volt, hogy ha lehet a gyerekek (akár felnőttek is) öltözzenek be. Így esett, hogy szombat este kalóz sipkákat varrtam a fiúknak (igen a koponyát direkt vettem lightosabbra), tetézte még az eseményt egy jó kis kötőhártya gyulladás, ami szerencsére a fiúkon addigra végig vonult, de nekem szinte adva volt, hogy kéne egy fél szemellenző, annyira piros volt a jobb szemem.
Oscarékkal mentünk, és a két nagyfiú nagyon élvezte a sok kalózt, kardokat, puskákat, viadalt, mini vidám parkot…stb.

A héten Benji iskolája is kiderült, de erről majd folyt köv. egy másik posztban…
És meg kell említeni, hogy kis szeretet gombóc Robin egyre ügyesebb a beszédben, mondogatja a szavak első szótagját, általában duplán pl. Nyuszi, az “nyunyu”, vagy Tejci az “tetejci”, bácsi az “bábácsi”. És végre, végre végre mondja, hogy MAMI!! Nem vagyok Dada többé!!!

 És hétvégén kertészkedtünk is, kibújtak a retkeim (igen, a miénk, mi ültettük, mi szedtük, mi ettük!!)

Tegnap a hírek tele voltak egy 19 éves fiúval, akinél négy évvel ezelőtt gyógyíthatatlan vastagbél rákot diagnosztizáltak, aki akkor ahelyett, hogy elkeseredett volna (bár ez hülyeség, mert biztos az is volt), de azt mondta, hogy kihasználja, amennyi adatott neki, írt egy bakancs listát, amit mindenféleképpen szeretne véghez vinni (ejtőernyőzött, elefántot simogatott, dobolt a Wembley-ben…stb), az egyik kívánsága az volt, hogy szeretne valami nyomot hagyni a világon, így kitűzte maga elé, hogy 10.000 fontot fog összegyűjteni a “Kamasz rákosok alapítványa” javára. A hír tegnap az volt, hogy nemhogy elérte ezt a 10 ezer fontot, de 1 millió font (sőt mára tegnap óta a hírek miatt lassan eléri a 2 milliót is) lett belőle, miközben a fiú újra (valószínűleg végleg) kórházba került, és utolsó heteit, napjait éli.
Ennek ellenére tegnap a kórházból kép üzenet küldött, két hüvelykujját felmutatva, mosolygva köszönte meg mindenkinek az adakozást, és tudatta, hogy valószínű ez az utolsó üzenete, és az élet jó. Nagyon jó. (http://stephensstory.co.uk/timeline)

Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből ezt a fiút, hogy ilyen bátorsággal néz szembe a halállal (még leírni is nehéz volt, olyan szorongást kelt bennem), és ilyen vidáman, hálásan köszöni meg azt, ami adatott neki. Értelmet ad a közhelynek, hogy semmi sem számít, csak egészség legyen. Ráadásul mindenkinek erőt kellene merítenie ennek a fiúnak az élet igenléséből, pozitívizmusából. Példaértékű tényleg.
Persze az enyémeimre is akaratlanul is gondolok, hogy mindig legyenek ilyen egészségesek, vidámak, és remélem én leszek az aki az esküvőjük előtt megigazítja majd a nyakkendőjüket.

Hosszú, mert itt már Nagy Péntek is szünnap volt, ráadásul Richard szülinapja is szombaton volt, így volt esemény a hosszú hétvégén bőven.
Pénteken Jaynék vigyáztak este a fiúkra, míg én elvittem Richardot vacsorázni, és másnap reggel meglepinek befizettem egy íjászat kostolóra. Már rég mondogatta, hogy ki szeretné próbálni, és persze, hogy neki mennyire menne. Persze kétség nem fért hozzá, hogy ment is. De én is nagyon élveztem. Biztos nem ez volt az utolsó alkalom.
Vasárnap pedig hozzánk jöttek Jayne-ék Richardot ünnepelni és Húsvétolni. Először csináltam bárányt és mit kell adni, nagyon jó lett.
Reggel a nyuszi is jött, és végre végre nem esett az eső, így lehetett a kertben eldugdosni a csokikat. Annyira aranyosak voltak a gyerekek, hogy ártatlanul kiáltoznak (főleg Benji, Robin csak követte és inkább azt élvezte, hogy lehet dolgokat rakosgatni a kis vödrébe), hogy ott is egy, itt is egy.
Aznap Peter megkérdezte Benjitől, hogy honnan szerez vajon a nyuszi ennyi csokit. Erre őt nem kell félteni, megmondta, hogy a Mikulás adja oda neki, mert nincs hó, így a Mikulás nem tud jönni. Teljesen világos.
Robin pedig a jeles nap alkalmából új szó kezdeménnyel örvendeztetett meg minket: nyu-nyu…
Hétfőn szintén nem ültünk a fenekünkön, míg bedagasztottam egy kalácsot, és kelt, addig elmentünk a közeli Middleton Hall-ba, ahol Húsvéti vigadalom féleség volt. Persze egy magyar vigadalomhoz képest elég gyér volt, alig volt valami, de a gyerekek ezt is élvezték. Volt játszótér, ugrálóvár, kincs keresés, egy bohóc (húsvéti?!), és egy beöltözött nyúl féleség is járkált fel-alá (Robin halálra volt rémülve, ahányszor meglátta).
Otthon isteni lett a kalács, volt sonka és sok-sok tavaszi zöldség, amit 90%-ban persze a család egyetlen női tagja ropogtatott el, a fiúknak a sonka csúszott…

Elszámolás

Papírostul eszi

Annyira örülök, hogy megint sikerült hazaszöknünk röpke 8-9 napra, de mondhatom, hogy fullig megtöltöttük élményekkel, találkozókkal, nagyszülői simogatásokkal.
Külön jó volt, hogy Richard is jött, így együtt voltunk, ő is pihent, horgászott, meccset nézett, és mellette (mert persze nem úgy van, hogy ő tud egy percig is pihenni) megjavította a lógó ajtót, az eldugult lefolyót, konyhát átrendezett, alagsort kipucolt, kapcsolót javított. Azt hiszem így hálás csütörtökön hálásak lehetünk, hogy egy ilyen ezermestert hoztam a családba 🙂
Akasztóra is lejutottunk a gyerekekkel, bevezettük(…-te a Peti és Apu) őket a horgászás rejtelmeibe. A teljesen minden kosztól és víztől irtózó Benji olyan  boldogan fogta a kezébe a kipecázott kishalat, hogy meglepődtem.
Azt azért sajnálom, hogy Dénesékkel nem sikerült találkozni, pedig úgy készültünk, hogy végre tábortüzezünk, a gyerekek eljátszanak, a szülinapos Lencsit megköszöntjük, de persze a Murphy dolgozik és szegények most betegedtek le. 😦 Majd nyáron most már tényleg!!!
Pénteken búcsúnap alkalmából eljutottunk az Aquaworldbe is. Öröm volt nézni, ahogy Robin élvezi a vizet. Nem lehetett kicibálni onnan, víz alá bukott, csúszdázott, fröcskölt, mindezt fülig érő vigyorral.
Mindeközben bátyó csak térdig ment belemenni óvatosan, de inkább kint leledzett. Hát nem ő lesz a vizilabdás a családban, azt hiszem.
Annyira jó volt, de nagyon kevés volt az idő, Benji a reptéren hazafelé meg is jegyezte, hogy “ez nem volt hosszú idő és maradjunk még”. Másnap pedig már kérdezte, hogy hány alvás még, amíg megyünk Nagyikhoz? Sok még 😦

“Büdi cigi”. Már Benji is tudja. Borzasztó. Richard cigizik, és nem tudom, hogy mit mondjak a fiúknak erről. Eddig nem nagyon figyelte meg, de most el kezdte kérdezni, hogy hol a Daddy, ha Richard kimegy a kertbe cigizni. Én nem akarok erről nagy fejmosást tartatni, ilyenkor csak mondom, hogy kint van, cigizik, nagyon büdi és nem jó dolog.
Múltkor a busz végállomáson szintén vártunk, hogy induljunk, de a vezető leszállt egy cigire. Persze Benji kérdezi, hogy miért nem indulunk és mit csinál a bácsi, mondom, hogy a buszvezető cigizik. “miért?” …”Mert buta, és szívja ezt a büdi cigit”.
Mi lett ebből?
Tegnap Richard ment ki a kertbe cigizni, Benji rám néz és összegez:
“Mami, csak a buszvezetők és Daddyk cigiznek”.

Ó..
“Nem, nem kisfiam, nem mindegyik Daddy cigizik, és nem mindegyik buszvezető. Ez egy butaság dolog, nem jó, nézd meg milyen büdi lesz, majd ha bejön a Daddy”.
“Akkor a Daddy buta?”

…..
Hát én elveszett vagyok. Remélem nem befolyásolja az apjáról kialakított képét, de azt sem szeretném, hogy mert felnéz az apjára (és a buszvezetőkre?) azt gondolja, hogy ez valami jó dolog.
És legfőképp remélem ez hat majd Richardra és végre végre leteszi…

Gyerünk Batman és Robin!

♥ Ráadásul ma még Boldogság napja is van! Állítólag…♥ Nem érdekel, hogy jön a hideg, mert úgyis megyünk haza a 20 fokba, remélem kis palántáim, amiket a hétvégén ültettünk kibírják ♥ Lesz retkünk, paradicsomunk és cukkinink is! És sok-sok szép virágot is ültettünk ♥ Egész hétvégét szinte a kertben töltöttük olyan szép idő volt, melegítette a nap az arcunk, söröztünk, gyerekek be sem akartak jönni (nem azért, mert ők is söröztek…) ♥ Robin egy hét kihagyás után örömmel, sírás nélkül ment bölcsibe, mindent megevett, másfél órát aludt, olyan nagy már ő is! (ezért spec. annyira nem vagyok hálás, mert olyan jó volt amíg volt hurkás babám) ♥ Benji nagyon szereti a könyvtárat, mostanában hétfőként megyünk, és hozhatnak 2-2 könyvet fejenként, konkrétan ugrálni kezd, amikor mondom, hogy odamegyünk ♥ Visszaszámolni Benjivel, hogy hányat kell még aludni ♥ A True Detective sorozat nagyon jó, és a Girls című is, de azt kénytelen vagyok Richard nélkül nézni ♥ egy kis kardamom mag a napi kávéba isteni! Annyira finom ízt ad neki, hogy alig kell bele cukor. Dupla bónusz. ♥ Egészségesek vagyunk!

Azt hiszem itt az ideje, hogy újra a pozitív dolgokra koncentráljak, mert sok volt most a rossz hírből mostanság.
Pedig olyan szépen indult a hét, napsütés, rengeteg idő a szabadban…ezt követte hétfőn a semmiből Robin újabb kruppos rohamja. És utána a többi hír…
Na szóval:
Érzem a tavaszt ♥ Vettünk egy cserepes jácintot, annyira szeretem az illatát, és mindig gyerekkori emlékeket idéz, ahogy a Szarvas Gábor utcai lakás kertjében szedtük a kék jácintot ♥ piros pipacs magokat is ültettünk Benjivel, oviból is hozott egy napraforgó palántát…nagyon szép lesz! ♥ Robin megtanult orrot fújni másfél évesen ♥ Az átköhögött éjszakák előnye, hogy egy hete hallom Robin szuszogását, és néha megsimogat a kis, meleg, puha kezeivel ♥ Sajnos vissza kell mennem teljes munkaidőben dolgozni, de mivel ez egy hálás poszt, több pénz jön a házhoz ♥ Imádom Benji reggeli meséit az autóban, mindig költ valami érdekeset, vicceset, ami felvillanyozza a reggeli indulásokat ♥ annyira nagyon finom sütőtökös, husis tésztát csináltam! ♥ le tudtam futni 4km-t egyben, még az emelkedőkön sem álltam meg, ma megpróbálom 6km-re felvinni az adagot ♥ már csak 12 alvás (ahogy Benji naponta kb 5-ször figyelmeztet rá), hogy megyünk haza! ♥♥♥♥

Dündü…avagy Benji cumija, amit baba kora óta használ este elalváshoz, vagy ha kis megnyugvásra van szüksége, pl repülőn.
Nekem nagyon visszás volt a viszonyom hozzá, amikor még nem volt gyerekem nagyon határozott véleményem volt róla, nem tartottam jónak, nem tetszett, ha egy gyerek szájából fityegett a cumi, és meg voltam róla győzödve, hogy az én gyerekeimnek sohasem lesz. Persze, mint sok más elképzelésem ez is változott miután valóban lett gyerekem. Azok az áldásos csendes percek a cuminak köszönhetően! Bár azért azt megtartottuk, hogy csakik kizárólag alváshoz lehetett használni, az ágyból nem jöhetett ki (kivéve a repülőn vagy hosszú úton).
Ezt nem bántam, mert úgy gondoltam, hogy mivel szoptatni nem tudtam ezt használja a saját megnyugtatására (bár ez csak az én elméletem, amit igazol, hogy Robin, akit viszont tudtam szoptatni, soha nem fogadta el a cumit…bár inkább az angol tudosókra hagyom, hogy bizonyítsák ezt a teóriát), nem akartam Tőle erőszakkal elvenni, inkább vártam, hogy megérjen rá, és maga döntse el, hogy lerakja. (néha azért mondogattam neki, hogy az ilyen nagyfiúk már nem cumiznak, de nem hatott). Egészen tegnapelőtt estéig..
Fürdés után, éppen öltöztettem, ő vette be a szájába a cumit, megjegyeztem, hogy nézze meg mennyire szét van rágva, régi már… Ő bevette a szájába, de láttam rajta, hogy nagyon gondolkozik. 5 perc múlva kivette a szájából, és mondta, hogy “Mami, ma este megpróbálok dündü nélkül aludni” és azzal a mozdulattal odaadta nekem.
Én mondtam neki, hogy jaj az nagyon nagyfiús dolog lenne, de ha kellene, akkor odateszem az éjjeli szekrénykéjére, és ott lesz mellette.
Átmentünk az ágyunkba mesét olvasni, ott elújságolta a plüss rozmárnak, hogy márpedig ő ma nagyfiú lesz és dündü nélkül alszik. Nagyon lelkes volt, de láttam azért, hogy tart tőle. Amikor lefektettem, betakargattam, akkor is megdícsértem, hogy nagyon bátor, ő mosolygott és bólogatott.
Lementem, elújságoltam Richardnak mihez készülődik nagyobbik fiunk, ő is meglepődött…10 perce nézünk már valami filmet, amikor halljuk a kis lépéseit, ahogy jön ki a szobájából. Megyek fel, látom, hogy ott áll a szoba ajtóban megszeppenve. Kérdezem, hogy mi a baj, kéred vissza a dündüt inkább? Ő félénk hangon: “Nem, inkább csak egy Daddy ölelést szeretnék”.
Szóltam Richardnak, aki jött, betakarta, és utána elmesélte, hogy neki is elújságolta, hogy ő márpedig ma dündü nélkül alszik. Richard is megdícsérte, hogy az nagyon nagyfiús dolog lenne, és kijött.
Többet nem jött ki. Elaludt. Dündü nélkül. (tudom, mert este belopództam és meglestem, és a cumi még mindig a kispolcon volt).
Reggel pedig felébredt, és le se esett neki, hogy sikerült cumi nélkül aludni, mondtam neki hogy nézze csak a cumi még mindig a polcon és milyen ügyes, hogy tudott annélkül is aludni. Az a lelkesedés az arcán, amikor rájött! Imádnivaló! Annyira büszke volt magára, és én is rá. Gyorsan Richardnak is elmondta, és mondta, hogy mondjuk el a nagyiéknak is a telefonban. Mindenkinek elmeséltük aznap, és este lefekvés előtt megint lelkesen mondta, hogy ő megint megpróbál cumi nélkül aludni, sőt, most már soha nem fog cumival aludni! Mindezt büszkén mosolygva.
Imádom az én nagyfiamat, és egyben van bennem egy furcsa érzés, hogy valaminek vége van. Valahogy talán a cumi jelentette a kisbaba kort, és most hogy nem cumizik (és mivel Robin soha nem is cumizott), ki kell dobnom az összes cumit, és nem marad kisbabám már :-(( Vége egy kornak, “csak” két okos nagyfiam van, akik egyedül alszanak, egyedül kelnek, és egyre kevesebb szükségük van már rám….

És egy pár kép hétvégéről, Oscarékkal voltunk a Conkers Tudományos Játszóparkban:

Elkaptunk valami influenza szerűt, egész családilag, így nagyon nincs erőnk semmire.
Szegény Benji kezdte vasárnap. Gyanús volt, hogy túl nagy a csend. Általában egy percig sem tud csendben maradni, sőt. Most pedig csak ült, mesét nézett, nem beszélt, nem énekelt, nem bohóckodott. Garantált volt, hogy aznap este köhögve, lázasan ébredt, és csak a mi ágyunkban tudott elaludni. Másnap már nagyon magas volt a láza, és én is elkaptam.
Nagyon rossz egy ilyen vírus, iszonyat le tudja gyengíteni az embert.
De annyira édes gyerekeim vannak. Mivel hétfőn egyedül vagyok velük otthon, és alig álltam a lábamon, csak tévéztünk, vagy fetrengtem a fotelben, és csak felügyelni volt erőm őket. Benji néha odajött, betakart, mondta, hogy ad gyógypuszit, hogy gyorsan gyógyuljak, és nincs mese, ilyenkor tényleg úgy kell csinálni, mintha meggyógyulnék, mert nem akarom lerombolni a gyógypuszi varázslatos erejét. Így muszáj voltam fogcsikorgatva is leülni repülőset játszani.
De délután már annyira fáradt és lázas voltam, hogy muszáj voltam Benjit rávenni, hogy feküdjön le délután aludni, viszont Robin nem aludt el, de felvittem az ágyunkba egy üveg tejjel, lefeküdtem, elbóbiskoltam, míg ő csendben elővett egy könyvet a polcról, mutogatta az állatokat, mondogatta, hogy Da-da, néha rám nézett, amikor látta, hogy csukódik a szemem, odabújt és megsimogatott. Mintha azt mondaná, hogy ne aggódj anya, te csak pihenj, én addig olvasgatok. És így is lett, kb 1 órán keresztül el volt magában, az utolsó fél órában ő is bóbiskolt mellettem kicsit. Tündéri gyerekeim vannak, ez nem vitás.
Nekem pedig lehet lelkiismeret furdalásom, hogy milyen puhány vagyok, egy kis infulenza így ledönt a lábamról, hogy számolom a perceket, hogy Richard érjen haza, más pedig sokkal komolyabb betegségekkel küzd hősiesen, vagy több gyerekkel van otthon egyedül. Úgy látszik nálam alacsonyan van az a bizonyos tűrés küszöb…
Tegnap este Robin ébredt köhögve, így ő került mellém, én pedig csak drukkoltam, hogy nehogy kruppos köhögésbe fulladjon, és a kimerültségem csökkentette, ha arra gondoltam, hogy milyen hálás vagyok, hogy én lehetek az aki gyógypuszikat adhat nekik, és ki kell élveznem ezt az időszakot, hogy az én puszimnak, varázslatos, gyógyító ereje van, mert biztos nem lesz mindig így…

Elérkezett a bölcsi első napja! Illetve második, ha múlt heti próba napot elsőnek lehet nevezni. A beszoktatást itt Angliában ezzel le is tudják, ma már ott kellett hagyni. Torkomban iszonyat gombóccal, szívemben lelkiismeretfurdalással küszködve mentünk bölcsibe. Egyedül Benji volt vidám, hogy végre öcsinek is megmutathatja a bölcsit. Először Robin is örült, hogy végre ő is kiszállhatott az autóból, aztán egyre növekvő gyanakvással állt a dolgokhoz, pláne miután Benjinek is búcsút intettünk, és neki is be kellett menni a kis szoba ajtaján.
Egy helyben, bizonytalanul topogott az új cipőjében, míg végre az egyik gondozólány megszólította, és elkezdte a reggeliző asztalhoz vezetni. Én adtam neki egy gyors puszit, integettem a kis görbülő szájúnak, és kimenekültem az autóba sírni.
Ahogy beértem az irodába, telefonáltam is, hogy sírt-e. Állítólag egy kicsit, de egy tálka száraz cheerios-al le lehetett kenyerezni, és azóta játszik.
Délután is felhívtam őket, hogy aludt-e, azt mondták igen, és mindent megevett ebédre, sokat játszott.
Utána már csak egy telefonhívás maradt, miután Jayne érte ment, hogy meg tudjam mit is mondtak neki. Állítólag nem akart hazajönni, és a gondozónők is mondták, hogy meglepően vidám volt, és milyen jól viselte az első napot. Csak így tovább kis-nagy Bobin!! (persze, most lelkiismeretfurdalás 2 ütött szöget a fejembe: mi van, ha nem kötődik erősen hozzánk, és ezért viseli ilyen jól??)

Benjivel is büszkélkedem egy kicsit: megrajzolta élete első igazán felismerhető rajzát! És pont a kis családunkról:

 (És ha valakia nadrág és test közötti vonalat övnek nézné, annak üzenem, hogy az kérem egy kötés, mert bibis a hasunk, mert beütöttük egy repülőbe…)

És egy Benji duma a végére:
Ülünk az autóban reggel, Benji Richarddal beszélget, egyszer csak megkérdezi:
– Daddy, te mit dolgozol?
– Autókba építek hangszórókat, hangszórókat szerelek.
Gondolkozik, kinéz az ablakon, majd visszafordul:
– De hát, Te az én Daddym vagy…
(azóta se jöttünk rá, hogy ez vajon az jelenti, hogy úgy gondolja, hogy apának lenni egy munka, vagy egy Daddy nem képes hangszórókat szerelni..)