Most már nem csak azon aggódhatok, hogy a Húsos miatt mehetünk dietetikushoz, hanem, hogy nemhogy valaki feldobjon minket a gyerekeken található sebesülések miatt a szociális munkásoknak.
A hétvége termése 1db masszív szem alatti seb és dudor Robinnál (köszönet az asztalnak. pedig kerek..), plusz egy darab sebesre horzsolt orr (“orrzsolt”…:-)) a Benjinek. Köszönet a nem odafigyelésnek és az ennek következtében tipikus pofára esésnek..

Pedig igazából jó kis nap volt ez a vasárnap. Találtunk egy jó és megfizethető uszodát, pont jó méretű medencével, és abban pont megfelelő létszámű úszó gyerekkel.
Élvezték az úszást, aztán kisütött a nap, ezért elmentünk bicajozni a játszótérre, még otthon Richard tortát sütött. Tortát. Sütött. Ő. Talán ez a 2. ilyen alkalom amióta ismerem, ami úgy 12 év.

Sebesülések száma, itt még egy..

Mennek a napok, igazából semmi lényeges nem történik, emiatt néha magamba fordulok, hogy miért mennek ilyen gyorsan a napok, semmit nem csinálunk, eltelik az élet és semmi nem történik…stb stb. Ilyenkor kell magamat megráznom és körülnézni, hogy ok, nem járunk fényes bulikba, nincsenek hétvégén kempingezések, nagy családi ebédek, kirándulások. Van úgy, hogy csak otthon vagyunk, a gyerekek egymást csépelik, ordibálnak, ordibálunk, van úgy, hogy egészséges kaja helyett csak egy nutellás kenyérre futja az időből, van úgy, hogy vasárnapi nagyszülőzés helyett csak a telefonon eldarált “jól vagyunk-minden ok” marad. Vannak ilyen napok. És utána a bűntudat, hogy miért volt ez így. Ilyenkor kell magam emléztetnem, hogy:
mindketten egészségesek ♥ Benji, ahogy játsza a nagy és okos báty szerepét, ahogy Robinhoz fordul reggel, hogyi “gyere Robin, segítek kigombolni a pizsamád” ♥ ahogy odafutnak hozzám, amikor begyűjtöm őket az oviból/suliból és hazafelé be nem áll a szájuk úgy mesélnek ♥ Benji eltanulta Papitól, hogy “fenerosseb”, nagyon vicces, ahogy oda nem illő helyzetkeben használja ♥ számomra is meglepő, de rájöttem, hogy szeretek este autót vezetni. Egyedül. a kihalt kacskaringós utakon Benji iskolája felé. Zene szól, hamisan dúdolok, és kacskaringózok a sötét de kivilágított utakon ♥ Anyunak sikerült jegyet szerezni a bábszínházba, és már mindjárt otthon vagyunk! ♥ Megengedte a főnök, hogy bedolgozzak a budapesti irodából, így kevesebb szabit kell kivennem, míg otthon vagyok. Hát ez már maga megér egy külön hálaadást, ki még ilyen szerencsés? ♥ végre Boriékat is meglátogatjuk mielőtt hazamegyünk, azért ez is összejött két betáblázott család ellenére, nagyon várom ♥ Dina is megoldotta, hogy ne akkor menjen Dobogókőre míg otthon vagyunk, így a fiúk őt is kiélvezhetik..már ha nem beteg éppen (he.he.) ♥ Bobinomnak meg volt a 30 hónapos státusz vizsgálata, produkáltatták, minden ok, nagyon ügyi, de a súlya a felső határon mozog, befenyített a health visitor, hogy dietetikushoz kell menni ha 3 évesen is így marad (miután kikérdezett, hgy mit eszünk otthon), viszont akármilyen kedves is volt, bocsánat, de mi köze hozzá? Benji ennél is kövérebb volt, most tökéletes. Robin is lemozogja majd. Abszolút nem aggódom, kedves, kerek imádnivaló, egészséges Bobin! ♥ A legjobban mostanában az estéket szeretem. Mese után, mennek az ágyukba, de mostanában egy kicsit nyitva kell hagyni az ajtót, hogy beszűrődjön a fény amíg elalszanak. Szeretem azt a pár percet, amikor elalvás előtt benézek a szobájukba mielőtt becsukom az ajtót, szuszognak…karok, lábak szétvetve…nyál csorog, béke van, a párna nyoma az arcukon, semmi nem számít. Gyönyörűek. Kiveszem Robin kezéből a tejcis üveget, szuszog egy kicsit, majd visszakuckózik az alvós pozícióba, én meg csak nézem, és arra gondolok, hogy én vagyok a világon a legszerencsésebb ember a világon, hogy két ilyen szép fiam van!

Úszás

 

Nem kaptuk el Richard iszonyat torokgyulladását ♥ Éljen a grapefruit csepp! Tényleg nagyon jó, csak a gyerekeknek 500 féleképpen kellett cselezni, hogy megigyák, mert nagyon keserű, akármibe is kevertem. ♥ Simán visszaszoktak az oviba/bölcsibe, Benjit megint megdícsérték az olvasásért ♥ Robinnak vettünk szuper “újmelegcipőt”, amibe fel-le rohangál azt kiabálva, hogy “fast shoes!’ ♥ Egyre többet beszél, utánoz, füléhez szorít bármit és “telefonál”, amit “efelon”-nak hív. A tabletet is. “Nagy efelonnak” (végülis…). Nagyon szereti rajta az autómosós játékot. ♥ Sokat segít, mindent egyedül szeretne, kidobja a szemetet, levetkőzik, hozza a saját táskáját, egyedül akar enni állandóan ♥ Meglátogattak minket Szofi babáék, tündéri egyszerűen, ahogy körül ajnározzák, főleg Robin. Már mielőtt megérkeztek, kérdezgette, hogy “Szofi baba?” (értsd: mikor jön már), odakészítette a fotelre a játékokat (mert emlékezett, hogy ott feküdt múltkor), és a nyomatékosság kedvéért odafutott hozzám a konyhába, odamutatott “Oda, játék, Szofi baba”. Amikor megérkezett, puszilgatta, simizte, de azért nem engedte, hogy az Ő anyukájának az ölében csak úgy egyedül üldögéljen, persze, hogy oda kellett ülni a másik lábamra. 🙂

Csak képekkel, mert így 12-én már csak erre van időm 😦 Pedig nagyon jó volt, volt színház, mozi, fényvillamos, forralt bor a jéghideg Vörösmarty téren, Alma koncert, Csík koncert, Balatonfüred, Richarddal kettesben mozi-vacsi, és sok-sok evés-ivás (Benji azóta is gubát kérne..), csocsó bajnokság, kártya parti, Csoda imádat, Balatonon még hógolyózni és szánkózni is sikerült, ami végülis Robin első hó tapasztalata volt…

 Mínusz tíz is volt:

 Társasozós szilveszter:

24-e van, 20.26. Holnap 6-kor indul a gépünk haza, de muszáj most feltennem a képeket, mert soha nem lesz időm. Pedig elég jól beosztottam az időt, nem őszültem meg, nem volt nagyobb válság. Még a mézeskalácsba is belefogtam tegnapelőtt, pedig már letettem róla, hogy idén lesz. DE Benji kapott egyet a Daisytől a hétvégén, és olyan lelkesen mondta, hogy “Mami, van egy jó ötletem! Mi is csináljunk ilyet, mert az olyan “fun”!”. Nagy levegő. Ok, menjünk lisztet venni. És mentünk, és csináltunk, fél adagot, de csináltunk. És nagyon élvezték, és idén Benji tényleg segített, nem csak lisztet szórt, vagy szagatott egyet és utána letette, mint tavaly. Nyújtott, szagattot, díszített, közben büszkén mondta, hogy melyiket, kinek csinálja. Robin inkább csak mutogatott, és szorította azt az egy kis karácsonyfát, amit ő szaggatott ki.
Még ma is azt ettük, mert tényleg finom volt, és végre puha! Benj kérdezgette, hogy, na csak még egyet had egyen…

Igaz, hogy még csak 24-e van, de karácsony már 3x volt. Vasárnap a Jayne-éknél, majd kedden újra, mert Richard unokatesója most jött haza Amerikából, így ők is eljöttek. Majd ma Szent Este volt, ahogy én szeretem, este, nem pizsamában, vacsival utána. Persze a fiúk veszekedtek, Benjinek Robin ajándéka kellett, Robin megijedt a sötéttől, és a csillagszórótól, de összeséggében jó kis karácsony volt. És folyt köv!

Suliban, karácsonyi ünnepségen

Hétvégén az angol Mikulás “házát” néztük meg Oscarékkal. Shughborough Hall-ban rendezték meg, előre kellett jegyet venni, nem volt tömeg, nagyon jól meg volt szervezve, volt sok beöltözött Mikulás segítő, lufikat csináltak a gyerekeknek, beszélgettek velük.
Miközben arra vártunk, hogy  bemehessünk a Santa szobájába, a Mikulás felesége beszélgetett velünk, a gyerekek megkavarhatták a karácsonyi sütit, amit éppen a Mikulás felesége csinált. (Robin ránézett, és közölte, hogy “poo-poo” (kaka), tényleg úgy nézett ki.)
Benjitől pedig megkérdezte, hogy mit teszünk ki a Mikulásnak a kandallóra (szokás szerint kekszet és tejet), Benji tudta a kekszet, Mrs Santa visszakérdezett, hogy és mit iszik a Mikulás, Benji hezitálás nélkül rávágta, hogy “Sört!”… :-))
Mondjuk nem állt messze a “valóságtól”, mert utána a Mikulás hálószobájában láttuk, hogy az ágya mellett van egy whiskey-s üveg. Jófajta ír Bushmills.
A Mikulásnál nagyon kis megszeppent bátrak voltak, odamentek elé, Mikulás kérdezte, hogy jók voltak-e, persze bőszen bólogattak. Benji mondta, hogy “power rangers”-t szeretne karácsonyra. Most gondban is vagyunk, mert nem azt kap tőlünk, viszont azt várja, mert a sulis karácsonyi ünnepség után, amikor csokit kaptak, szóvá tette, hogy “nade ez nem is Power Rangers!”
Egyik este meg olyan aranyos volt, Tamworthben szokás, hogy karácsonykor egy Alapítvány (nem is tudom mire gyűjtenek) körbe megy egy autóra szerelt kivilágított szánon közlekedő Mikulással a városon, bekopognak néhány házba, gyűjtenek, a Mikulás az útról integet fel az ablakokba a gyerekeknek.
Nagyon aranyos, persze a fiúk odáig voltak, hogy integett nekik, Benji lelkesen felkiáltott, hogy “Szeretem a Mikulást, nekem a Mikulás lesz a feleségem!” (Mostanában foglalkoztatja, hogy akik szeretik egymást, azok összeházasodnak…)
Az iskolában is volt betlehemes előadás, ő bárány volt. Tündér cuki, énekeltek, mutogatott, szem nem maradt szárazon, minden anyának így dagad a melle a büszkeségtől?

Írják a kívánságokat. Benjié: Lego, távirányítós autó, szuperhősök.

“Én is kérek lufit!”

Vonatozás is volt

A múltkor említettem, hogy Robin csak taknyol. Hát jól elkiabáltam, mert lett belőle torokgyulladás, egy hetes láz, az orra pedig azóta is folyik.
Mi pedig szépen sorban elkaptuk a dolgait, Richard torokfájást, kötőhártyagyulladást, én szintúgy, de ilyen brutál kötőhártyagyulladásom még sosem volt. Benjinek még csak bújkál valami, lázas volt tegnap és fájt a feje, viszont ma reggelre elmúlt, remélem így is marad.
A Mikulás várás ilyen betegen zajlott. Pénteken este még csak Bobin volt beteg, és ő is kilábalóban, így elég jól sikerült. Leszámítva, hogy szokásosan mindenen összevesztek, kinek melyik törlőkendő jusson a csizma pucoláshoz, ki, mikor fújhat a spray-vel, kinek melyik oldalra kerüljön az ablakban a csizma…stb stb stb. A kádban fürödtek éppen, amikor láttuk Mikulás szánját elhúzni, ezért még pucéran rohantak az ablakhoz (remélem egyik szomszéd sem látott meg minket, nem tudom mit gondolhattak, hogy mit keres két kiskorú hót pucéran az ablakban egy-egy darab csizmát rázongatva…)
Utolsó pillantban virgácsot is tettettem a csizmákba a Richarddal, mert tényleg minden 5 percben egymást piszkálják. Így most már azt is tudják mi az a virgács, és azt sem, hogy a Daddy nyelvén ezt hogy mondjuk, mert nem tudom 🙂
Másnap szombaton a helyi magyar közösség szervezett Mikulás ünnepséget, nagyon jól sikerült szerintem, csak ekkora már nekem tetőzött a kötőhártya gyulladás (piros szemű krampusznak simán elmentem volna), és Benji is olyan kis lággyal volt.
A Mikuláshoz először Robin nem mert odamenni, nem lehetett Richard kezéből kihámozni, viszont Benji kis bátran egyedül ment fel a színpadra, amikor szólították. Utána viszont, amikor fényképezkedni lehetett a Mikulással, ő nem mert odamenni, viszont Robin beült az ölébe.
Jó volt magyar énekeket hallgatni, lehetett kézműveskedni, mindenki hozott valamilyen harapnivalót, viszont sajnos olyan magyaros, de az ünnepség végére, míg a Mikulás a színpadon volt, az öltözőben lévő nadrágjából elloptak 80 fontot. Mikulást meglopni??? Annak sem volt gyerekkora…

Kémleli az eget, hátha meglátja a Mikulás szánját

 Hétvégén pedig díszítettünk, amolyan kettőt fel, egyet le alapon Robin-mindentrombolok-hurrikánnak köszönhetően…

Pénteken, mert erre van időm, és még ezért is hálás vagyok. 🙂

Kis Robin beteg, de öröm az ürömben, hogy csak taknyol, és este bekéredzkedik az ágyunkba, és ott szuszog a hosszú szempilláival. Gyógy-gyógy! ♥ Mielőtt beteg lett segített paradicsomos húsgombócot készíteni ♥ Benjit megdícsérték, hogy milyen ügyesen olvas ♥ Fagyos reggelen, 20 perc alatt kabát/sapka/sál/iskolatáska/ital/csizma/pótnadrág összepakol, laptop/táska/csizma/uzsi nekem felnyalábol, kimerészked a hidegbe, és látom, hogy a jó uram az én autómról is lekaparta a jeget mielőtt elindult ♥♥♥ megnyílt a karcácsonyi vásár Birminghamben ♥ ittunk búzasört ott ♥ megyünk otthon Csík zenekar koncertre, már nagyon várom ♥ úgy egyáltalán, az otthont, karácsonyt nagyon várom ♥ szerdán rossz helyen parkoltam, mert csak ott volt hely, hogy blokkoltam két másik autót, mire visszaértem este a parkolóba nem volt ott a másik két autónak a tulaja, és nem lett a kerekem leeresztve, se az autóm megkarcolva. Nagyon hálás vagyok ♥

Pénteken nyílt nap volt Benji sulijában. Egész délelőtt ott lehetett egy szülő/ gyerek, figyelhettük az “órát”, segíthettünk dekorálni a munkafüzetüket, játszhattunk az udvaron, beszélgethettünk anyukák.

Nem titok, hogy nagyon tartottam az angol iskola rendszerről. Féltem, hogy 4 évesen még nem érettek az iskolára, hiszen otthon teljesen másban nőttem fel, visszatartják a gyerekeket, nem javasolják a pszichológusok, és az se segített, hogy tapasztalatom szerint az átlag angol tudás közelébe se férkőzhet az átlag magyarhoz.
Most péntek után az aggodalmam sokkal alább hagyott. Elsősorban rájöttem, hogy nem lehet a két rendszert összehasonlítani. A magyar iskolarendszerre, hogy egy órát egy helyben, csendben kell figyelni, teszteket kell írni, felelni kell gondolom tényleg csak 6-7 évesen érik megy egy gyerek.
Itt viszont teljesen más rendszer van, szerintem a 4-5 évesek észre sem veszik, hogy tanulnak.
Két tanítónéni van 28-30 gyerekre, nincsenek padok, tele van játékkal az egész terem, van kreatív kuckó, ahol festeni, gyurmázni lehet. Van egy szerepjátékos sarok, ahol van játék konyha, pénztár, ételek, kis tábla, kis sátor. Van olvasósarok sok puha párnával a földön.
A tanítónénik figyelik, hogy mit szeret csinálni a gyerek, odaülnek, segítenek, akinek kell, közben észrevetlenül javítanak, segítenek. Betűkirakót játszanak, vagy ki nevet a végént, számolják, hogy a bábú hányat lép, ha festenek, megmutatják, melyik színből mit lehet keverni, utána visszakérdeznek, figyelik, hogy a gyerek tudja-e (majd ezt a tanítás nap után minden gyerek füzetébe dokumentálják, sokszor fényképekkel, idézetekkel kísérve. Amit persze minden szülő imádott visszaolvasni)

Az idő nincs órákra osztva, jönnek-mennek, beszélgetnek, játszanak a gyerekek. De délelőtt és délután is van kb 45-45 perc, amikor a tanítónénire kell figyelni. Körbeülik őt a földön és figyelik, mint mond illetve a táblát. Ami persze nem fekete tábla, hanem interaktív, érintőképernyős, filmeket lejátszós tábla. Minden nap tanulnak egy hangzót, és a hozzájuk tartozó betűt-betűket. Meghallgatnak egy hozzájuk tartozó kis film részletet, játszanak az interaktív táblán (pl egy autó gyorsabban megy, ha a betűnek megfelelő hangot mondja a gyerek, vagy lelassul, ha nem). Vagy ki kell választani a hangzóval kezdődő szavakat, pl ha látja, hogy CH van felírva, egyik oldalra kellett húzni egy szék képét, de az ágyét a másikra.
Utána énekeltek, körtáncoltak, a tanítónéni mutatta, majd hangokat kellett felismerni egy nagy dobozban.
Kétszer mentek ki hosszabb időre a kertbe, ott rohangálhattak, mert itt felismerik, hogy az agyműködéshez fontos, hogy aktívan mozogjanak még ilyen korban.
Azt is átvehetné egy-két otthoni iskola, hogy volt egy tízórai sarok, egy óriási tál gyümölcs és répa volt a közepén. Oda bármikor bármelyik gyerek odaülhetett, odahozta a saját alátétjét (egy laminált A4-es lap, rajta a gyerek fényképe, két odalán egy villa és egy kés), azt a gyerekek letették, kiszolgálták magukat, majd ha befejezték lesöpörték a mandarin vagy banánhéjat, letörölték az alátétet, visszatették a fiókba, és visszacsatlakoztak a foglalkozáshoz. Minden egyes gyerek. Figyelmeztetés nélkül. Automatikusan. És igen, jóízűen ették a gyümölcsöket.
Ahogy megfigyeltem a gyerekek segítettek egymásnak, megbeszélték a dolgokat. A tanítónéni nagyon sokat dícsért, ha hibákat látott, kedvesen segített. Itt nincsenek jegyek, felelés, teszt. Matricákat kapnak, ha szépen olvasnak vagy írnak, rajzolnak, segítenek a másiknak. Rossz jegy, beírás, fekete pont, boszorkány nyomda nincsen.
Nem láttam egy szorongó gyereket sem.
Az is nagyon jó, hogy az udvaron illetve ebédnél egy-egy felsőbb osztályba járó gyereket összepárosítanak egy kicsivel, akire vigyázniuk kell. Így nincs csúfolás, kiközösítés, megtanulják,hogy a kicsikre vigyázni kell. Sokszor reggelente a nagyobb gyerekek is köszönnek nekünk, hogy “Jó reggelt Benji anyukája”. Eleinte nem is tudtam, hogy a 10 éves körüliek honnan ismerik a 4 éveseket…
Benji vasárnap már kérdezgeti, hogy mikor lesz hétfő, hogy mehessen iskolába, játszhasson a barátaival. Szerdánként hazahoznak egy koruknak megfelelő könyvet, egyszerű mondatokkal, amit itthon kell gyakorolni velük. Eddig Benji minden szerdán befut, kirántja a könyvet a táskájából, el kell olvasni az egészet együltőhelyben, amit nagyon élvez.

Szóval úgy érzem, hogy az általános iskolát nagyon eltalálta az angol rendszer. Ha egyszer hazajutunk, már nem tudom elképzelni, hogy hagyományos iskolába irassam a gyerekeim.

Olyan igazi őszi kirándulás volt, csak kellett volna valaki, aki ért a gombákhoz, mert annyi volt, és úgy megkívántam a jó kis gombapörköltet.
Robin is bírta a közel 2 km-es kis erdei kört, sorban azonosítottuk a állat kakikat. Azóta is azt mondogatja, hogy Nyuszi kaki, Horsey poo, szarvas poo, és Oscar is kakilt 🙂 Fontos dolgok.
Olyan gyönyörű volt az őszi erdő, csodálatos színek, illatok, nedves levegő, kb. 7 őzikét is láttunk. Volt, hogy ott ugrottak ki előttünk a bokorból. (persze Benji kérdezgette, hogy nem fog-e jönni tornádó – mostanában nagyon izgatja a fantáziáját ez a hurrikán/tornádó dolog)
Mutattam neki, hogy milyen szépek a fák, és milyen sok szép levél hulott le róluk. Erre megjegyezte: “Igen, segíteni kell majd Papinak söpörni”. Kár, hogy mire megyünk már nem lesz mit söpörni (bár Aput ismerve, lehet, hogy még lesz :-)). De legalább végre a repjegyünk megvan! (Jövőre semmiféleképpen nem hagyon utolsó hónapra. Tényleg. Nagyon nem éri meg.)