12-3-5-6. Az éjjeli ébredések száma. Azaz Brúnóé, nekem meg muszáj csatlakozni. Valahogy beállt erre a ritmusra és akármivel próbálkozunk nem tudjuk megnyújtani ezeket az alvás szakaszokat.
Este 8-kor megissza a kis tejcijét, bealszik szépen, éjfél körül kel először, addig nyüszög amíg meg nem ihatja az újabb adag tejet (próbáltunk kegyetlenek lenni és nem adni neki, hátha hozzászokik, de nem az én szívemnek találták ki az éhes gyerek sírást), ezt megismétli 3 körül újra, majd 5-kor és 6 felé kel végérvényesen.

Ebből következik, hogy fáradt vagyok. Nagyon fáradt. Több mint fél éve nem aludtam át éjszakát. Richard néha besegít de egy kezemen meg tudom számolni hányszor. Ok, reggel legalább átveszi őket, így hétvégén ráhúzhatok egy-két órát reggelente (bár ezt sokszor 3 fiús kiabálós háttér zajban kell megtenni)

Most voltunk otthon is, nagy reményeket fűztem hozzá, de sajnos nem sikerült aludni otthon sem. Ráadásul Richard sem jött, így még a reggeli lepasszolás is elmaradt.
Legalább kárpótolt, ahogy reggelente jött Benji, majd Robin, bebújtak az ágyamba Brúnó mellé, és ott beszélgettünk, nevetgéltünk, Brúnót ajnároztunk amíg Anyu fel nem ébredt és ő is csatlakozott Brúnó ajnározáshoz.
Az egyik ilyen összebújós reggelen Benji olyan kis boldogan mondta, hogy “Annyira szeretem a családom”, hogy minden fáradtságom elfelejtettem. Annyira aranyos nagy szívű gyerek. Még itthon is mondta, hogy hiányzik neki, hogy nem jöhet át a Brúnóhoz reggelente.

Hazafelé egyedül jöttem velük vissza, eléggé be voltam rezelve, de igazából most már lehet rájuk számítani, nagyon aranyosan segítettek. Dina is eljött velem a repülőig (meg van annak az előnye, ha valakinek a testvére a reptéren dolgozik ;-)), a repülőn a nagyok tableteztek, olvastak, ettek, a Kicsit kellett csak szórakoztani. A végén az útleveles sort és a csomag várást már túléltem.

Most már itthon, visszatért minden a megszokott kerékvágásba…fiúk suliban, mi Brúnóval itthon. Nagyon sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Kijött két fogacskája, jön-megy négykézláb, teljesen kihagyta a fóka kúszást. Imádja magát felhúzni lépcsőn, kisszéken, asztalon, combunkon, ahol éri, és ilyen fél ülésben üldögél. Ezért a kedvenc helye mostanában a lépcső alja, felmászni nem tud, de ott üldögél, gügyög, prüsszög, ütögeti a lépcsőt és jó 10 percekig el van magában 😀

Múltkori posztomban írtam, hogy mi három gyerekre vagyunk kalibrálva, ő lesz az utolsó, így Brúnó gyerekkora keserédes, édes, mert örülünk, hogy van, bearanyozza a napokat (az éjszakákat nem annyira…) ugyanakkor minden kis boldog pillanatot beleng, hogy én ezt már nem fogom újra átélni. Az utolsó első. Az utolsó első mozgolódás a hasamban, az utolsó első egymásra nézés, az utlsó első átfordulás, az utlsó első kacaj, az utolsó első szó….
De nem cserélném el semmivel. Kellett a családunkba egy harmadik gyerek. Megváltozott a család dinamikája, Benji és Robin nem csak egymással veszekszik, van egy kis harmadik akit istápolnak ahelyett, hogy unalmukban veszekedjenek. Terveztük, valahogy négyen nem voltunk még egy család. Mint amikor négyet próbálsz mutatni, úgy hogy a kisujjadat lent tartod. Négyen voltunk, de valahogy az a kisujj nem marad lent, félig mindig felemelkedik, azt akarja, hogy őt is mutassuk, hogy ÖT legyen. Brúnó ez a kisujj, le lehet fogni a másik kézzel, lent lehet tartani, el lehet fojtani, de mindig felkívánkozik. Most, hogy öten vagyunk egy család minden teljes lett, így vagyunk egy egész, egy kis csapat még akkor is ha több dolgunk lett, kevesebbet alszunk, és a csend már csak emlékeimben létezik.

És nem, nem lesz negyedik, nem azért lett harmadik gyerekünk, hogy hátha lány lesz. Most már akkor se vállalnám be a negyediket, ha valaki garantálná a lányt. Nem érzem úgy, hogy hiányozna valami az életünkből, mi így vagyunk teljes család. Három gyönyörű gyerekkel, akik minden napra tartogatnak valami újat, csak azzal kell megbirkóznom, hogy ebből jó néhány már csak “utolsó első”….

Szeretem…

• Az ártatlanságukat, főleg Benji ahogy szeret minden csoda várást, Mikulástól Fogtündéren át Jézuskáig
• Emiatt teljes lázban égett, amikor levelet kapott a Mikulástól (az iskola szervezte, álltottak posta ládát és oda lehetett bedobni a Mikulásnak címzett leveleket, amiket a tanítónő elolvasott és mindenkinek Mikulásként írt választ és postán feladott a címünkre. Látni kellett volna Benji csillogó szemeit, ahogy olvasta, hogy felkerült a Mikulás “jó gyerek” listájára és várhatja az ajándékokat, mert nagyon kedves a barátaival, testvéreivel, lelkesen tanulja a matekot…Azóta is mondogatja, hogy alig várja már a Karácsonyt, lelkesen számol vissza (bár a tanítónéni bezavart a rendszerbe, mert beleírta a levélbe, hogy feküdjenek le hamar, mert reggelre jön az itteni szokás szerint, és nem tudja, hogy hozzánk a Jézuska hozza este az ajándékot és a Mikulás Jayneékhez reggelre – Ó de jó is a két kultúrájú gyerekeknek!)
• Robint, ahogy blazírtan vette tudomásul, hogy neki is írt a Mikulás, szerinte az teljesen természetes, hogy ő jó és, hogy neki tuti hoz a Mikulás ajándékot
• Amilyen bújós és nagyszívű Robin mostanában, ahogy suli után hozzám tud bújni és azt mondja,hogy hiányoztam neki aznap. Vagy ahogy szó és vita nélkül mindenét megosztja, legyen az játék vagy a kedvenc csokija
• Ahogy egy nagy csokizós nap után Benji magától kijelentette,hogy másnap egészségesen fog enni, nem fog enni semmi cukrosat, és hogy ezt el ne felejtse, írt magának egy emlékeztető cetlit, amit kiragasztott az ágya mellé, hogy reggel rögtön lássa. És be is tartotta! Nem evett se cukorkát, se csokit, se kekszet! Imádom.
• Ahogy Robin jön le reggelente meglesni az adventi naptárt, hogy aznapra milyen kis biz-baszt rejtettünk el benne és lelkesen kiabálja Benjinek, hogy “Beeeeeeenjiii, Beeeenjiii, gyereee! Nézd egy kukabúvár! Egy csoki! Egy radír! És mindezt, mintha aranyat talált volna…
• Hogy Benji még mindig fülig szerelmes. Karácsonyi lapot is írt Kloénak, hogy “Boldog Karácsonyt, Miért a Tomhoz akarsz feleségül menni?? Szeretlek: Benji” Hajthatatlan.
• Szeretem az itteni sulis betlehemes játékokat, Robin pásztor volt, Benji az egyik király. Szövegük is volt, énekeltek is, gyakoroltak lelkesen. Én meg csak morzsolgattam a büszke könnyeimet.
• Ahogy mostanában Brúnó tarkóra tett kézzel szopizik. Nagyon kúúl. És ahogy elkezdett simogatni a puha kezeivel.

Muszáj voltam ezeket összeszedni, hogy a jót is észrevegyem a káoszban, mert egyébként térdig járunk a mosatlan cuccban, nincs még kész az építkezés, valószínű csak pont 24-én lesz beköltözhető az új szoba. Az iskolának vége így a fiúk itt bent rohangálnak miközben én próbálom a kis álmatlant valamiféle alvásrendre szoktatni, este 10-kor csomagolunk ajándékokat, még mindig nincs semmi dekoráció, hangulat sőt még pár ajándékot is be kell szerezni. 90%-ban készételen élünk. Na de nincs már messze 2017!

A legkisebb gyerekünk nagyon azon van, hogy meggyőződjön róla, hogy valóban ő marad a legkisebb és még véletlen se csábuljunk el még egy babázásra. Nagyon rossz alvó. Születése óta 3 óra volt a leghosszabb, amit egyben végig aludt. Emiatt már én sem aludtam ki magam már 4 hónapja. Egy merő zombi vagyok, nagyon alacsony ingerküszöbbel és megemelkedett cukor kívánattal amiért utálom magam. Múlt héten volt úgy, hogy óránként ébredt éjszaka. Mintha ki-be kapcsolgatták volna az agyam. Azon kívül, hogy ez a legjobb fogamzásgátló módszer, hiszen kinek van arra ereje? de valóban úgy is érzem, hogy nincs az a pénz, hogy én ezt mégegyszer végig csináljam újra. Még szerencse, hogy nem Brúnó volt az első gyerekünk..
Nagyon remélem, hogy a hozzátáplálással változik ez majd mert már tényleg csak egy burok vagyok és ez így nem mehet tovább. Soha nem gondoltam volna, hogy a sírni hagyáson gondolkodom el, de ez a kialvatlanság az egész családra kihat és neki sem jó.
Ezen kívül egyébként egy bűbáj és nagyon szépen fejlődik, sőt! 3 hete elpakoltam a 0-3 hós ruháit, bepakoltam a 3-6 hónaposakat és ma reggel gondolkoztam, hogy le kéne hozni a padlásról a 6-9 hónaposakat is, mert mintha 2 hét alatt kinőtte volna egy egész ruha méretet, már a fél éves gyerekekre való ruha is igencsak passzentos rajta.

Nagy tudománya még nagyon nincs, rötyög hangosan, megfordulni még nem fordult, gondolom nehéz egy ekkora testet megmozgatni…
A nagyok változatlanul imádják és kedvesek vele. Mostanában inkább Robin, akit annyira jó látna a báty szerepben. Jobban élvezi, mint az öcsi szerepet így talán nem érzi magát kitúrva az öcsi szerepből…

És erre a beírásra már két hete készülök, ugyanis azóta jöttünk vissza otthonról, ahol élveztük az őszi szünetet. Már nagyon kellett, hiszen Húsvétkor voltunk otthon utoljára és már elvonási tüneteim voltak. Dunát akartam látni Gellért heggyel, villamosokat eldöcögni, káposztát, gombócot, lebbencs levest enni, színházba, művész moziba menni, beszélgetni, és még abban is reménykedtem, hogy kialudhatom magam.

Hát ez utóbbi nem nagyon sikerült, mert Brúnó még mindig rettenetesen alszik nem alszik. Ráadásul sikerült valamilyen takonykórt elkapni, így szegénykém szopni se tudott nagyon, így a két hét az ő dajkálásával telt és nem nagyon tudta az egyébkén “bűbáj gyerek” oldalát megmutatni. De azért legalább dajkálásban volt legalább még 3 pár kéz, aki boldogan átvette. Kétszer-háromszor még vissza is tudtam feküdni reggel pár órára. Az is rengeteget jelent.

Feltöltődni viszont sikerült és a nagyfiúk is nagyon élvezték az otthon létet. Külön jó volt, hogy velük is tudtunk négyesben lenni, ami annyira látszott főleg Benjin, hogy szeretett. Voltunk a Miniverzum mini villanyvasút városban, amit nem tudom eldönteni, hogy a fiúk vagy Richard élvezett jobban…Voltunk cirkuszban, nagyon tetszett nekik. Voltunk négyesben a csúszda parkban, itt láttam a legjobban, hogy Benjinek mennyire számít, hogy vele cápázunk, kergetjük a vízben, ráfigyelünk. Kis Bobó meg mindenben megy utána. Ő is egyre bátrabb és az utánozás miatt otthon sokkal többet beszélt magyarul is, mégha ez inkább utánzás még.

Anyuékkal voltak kisvasútazni, játszóházazni is, Apuval bicajoztak az új bicajjal, rengeteget csocsóztak, levelet söpörtek, Dédikéztek. Addig én is töltődtem, megnéztük a Pál Utcai Fiúkat a Vígben, ami meglepően jó volt, azt hittem gyerek darab jellege lesz, de nem szuper volt a zene, nagyon jó rendezés, előtte boroztunk is kicsit. Kellenek az ilyen napok is. Még akkor is ha lemaradtam arról, hogy Benji hogy biciklizik a nagy bicajon….

Richard apukája 3 hete szívinfarktust kapott, szerencsére sikerült időben elkapni és egy hét múlva meg is műtötték. Hármas bypass műtétje volt. Most már otthon lábadozik szerencsére.

Azóta sokat gondolkozom, 68 éves, 5 unokája van. Ha èn 68 leszek, Brúnó akkor lesz 30. Lehet neki még nem lesz gyereke. Vajon én leszek olyan szerencsés, hogy lássam az unokáim? A fiúk nem is tudják milyen szerencsések, hogy nem csak mind a négy nagyszülőjük, de három dédmamijuk is aktívan részt vesz az életükben, alakítja a személyiségüket, formálja az emlékeiket.

30 év múlva ha én 68 leszek vajon tudok majd ennyit segíteni, az unokáim életében aktívan részt venni? 30 év…iszonyat gyorsan el fog menni. Bár csak le tudnám lassítani az időt! Sőt! Bárcsak megállíthatnám. Most. Most, minden olyan jó. Most, amikor van már egy okos nagyobbacska fiam, akivel lehet már beszélgetni, van egy közepes még kedves és gyermeki ártatlan kis 4 évesem és egy bájos, tündér kisbabám. Mind a három korszakot élvezem és nyújtani szeretném még az időt, hogy had élvezzem még egy kicsit. Nem akarom, hogy felnőjjenek. Nem tudom elképzelni milyen lesz 3 nagy kamasz fiúval…valószínű még a mostani éjszakázás is könnyűnek fog tűnni…

Most szeretném megállítani az időt, amikor körbe vesz minket mindenki akit szeretek. El sem tudom képzelni milyen lesz ha nem így lesz. Még azt sem, hogy Péter bácsi ne legyen. Most jó, hogy minden nap 7 felé nézem, hogy várják, hogy telefonáljak, hogy a gyerekekben láthatom, hogy bizonyos gesztusokat eltanulnak innen-onnan pont úgy ahogy azt a nagyszülő csinálja. Most, hogy van aki teletömje a táskám finomságokkal pont ahogy én szeretem. Most, hogy vannak akik tudják, hogy hogy szeretem…Most, hogy van kinek büszkélkedni és kire büszkének lenni.

Most így jó, most szeretném az időt megállítani…de nem tudom és ez elszomorít…