….és nincs megállás!

1 hét és 1 éves, a tortájához biztos rohanni fog, mert rohamosan fejlődött a járása. Mindenhol próbálgatná, jön-megy a tuskó lábacskáival. Két közlekedési formát ismer, a totyogást és a popó cipeltetést. Jön-megy, amíg el nem fárad, majd ha elfáradt nem nyugszik amíg fel nem kéredzkedik a kezünkbe és nem cipeljük mindenhová. Ha leülni merészelnénk (mert valljuk be 11 kilót cipelgetni nem kis feladat) befeszíti magát, ordít amíg újra fel nem állnunk. Ha letenni merészelnénk detto. Így legtöbbször egy lábamba kapaszkodó majdnem egyévessel csinálom a dolgom. Így keverem a vacsit, így csináljuk a házi feladatot, így festem ki a szempillám, mosom a fogam.
Ő a leganyaragacsabb gyerekünk, a másik kettő szeparációs szorongása smafu volt Brúnóéhoz képest 🙂

Sőt már el is múlt, de a védőnő ma jött ki látogatásra, hogy megnézze, hogy rendben fejlődik-e. 76cm és 11kg, 85%-os ezzel a mérettel, magyarán a korabeli gyerekek 15%-a nagyobb csak nála. Szerintem meg tök kis picur a bátyaihoz képest.
Mindent tud, ami a kérdőven volt, kapaszkodva sétál, egyedül ül, szöszöket fel tud szedni, markol, eldugott tárgyat megkeresi, gagyog, szótagokat ismétel. Semmi gond nincs vele.
Csak kicsit akaratos, még mindig nem alussza át az éjszakát és az evés se a kedvenc foglalatosságai közé tartozik. De ezt elég ha én tudom…
Mostanában egyébként nagyon anyaragacs, nem mozdulhatok ki az egy méteres körzetéből, mert nyomban nyavajogni kezd, ha túl messze megyek akkor sírni, cipelteti magát mindenhova és legszívesebben mindent az ölembe ülve szeret csinálni. Nem igazán egyszerű így otthonról dolgozni de örüljünk, hogy ez van.
Mostanában a legaranyosabb, hogy el kezdett utánozni minket ha azt mondjuk neki valamire, hogy nem szabad. Ilyenkor felemelem és rázom a mutató ujjam neki, és mondom, hogy “Nem, nem nem” vagy “No no no”. Erre, ha olyan helyre téved amit nem szabad, pl forró sütő melé, ránk néz, felemeli a kis ujjacskáját és mondja, hogy “No no no”. Azt hiszem ez az első szava. Illik is rá, mert állandóan olyan dolgot csinálna amit nem kéne, lépcsőzik, pohárból akar inni és csak azért is a banán héjját eszi nem a banánt…

Hétvégén megünnepeltük a 7 évest is, egy mászós kalandparkba hívtuk meg pár barátját és otthon is ünnepeltük. Annyira várta, már egy hónapja csak visszaszámolt. Szerintem kicsit csalódott is volt, hogy ilyen hamar elrepült, de szerencsére nagyon örült mindennek és mondta, hogy ez a legjobb szülinapja. Annyira szeretem.

Hülye ötlet volt az egész, és hülye voltam, hogy nem mondtam nemet. Utolsó nap kirándulni mentünk Wales legmagasabb hegyére (nem nagy cucc, kb akkora mint a Mátra..), gyönyörű volt az esős idő ellenére, a gyerekek kellőképpen elfáradtak, így miután visszaértünk a hegy lábához és ettünk egy kis ebédet, a Paul észrevette, hogy a patak partján van egy kötél amivel át lehet lengeni a másik partra és felvetette, hogy milyen szuper lenne ha kipróbálnák. Rögtön meg is mutatta a fiúknak, hogy hogy kell kapaszkodni, lengeni…persze az ő lába is beleért a vízbe, már akkor gondoltam, hogy ezt mégse kéne 16 fokban. De birka szellem vagyok, nem mertem felszólalni, nem akartam a fiúk lelkesedését pont én letörni (szinte ugráltak, hogy most ők jönnek). Oscar rögtön ki is próbálta az apukája után, ő is belelengett combig a hideg vízbe, mi anyukák csak jajongtunk. Titkon bíztam benne, hogy Benji nem meri majd kipróbálni, nem a bátorságáról híres. De akarta. Nagyon ügyes volt, felemelte a lábát, nagyot lengett és nem is lett vizes. Ezen Robin is felbátorodott, követelte, hogy ő legyen a következő. Én hallgattam..Paul felemelte, én kiabáltam, hogy kapaszkodjon nagyon erősen, kapaszkodott is, de csúszott lefelé és ő is derékig vizes mire visszaért, de visszaért a partra a kötéllel. Hú. Túléltük, gondoltam, menjünk haza…De nem, persze a fiúk ismétlést követeltek. Benji ment, megint ügyes volt, egy csepp víz nem érte. Oscar belelkesedett, ő sem akart most vizes lenni. Lengett, de visszafelé potty, beleesett teljesen a vízbe. De pont a part mellett így a Paul ki tudta emelni, Oscar nagyon nevetett, hogy még a gumicsizmájából is csepegett a víz. Robinnak ez nagyon tetszett (teljesen felnéz az Oscarra, mindenben utánozza és bátyként tekint rá), ő jött, és én még mindig nem szóltam, hogy nem kéne, neki nem erős még a karja…én hülye.
Kapaszkodott, lengett és part túloldalán elengedte a kötelet és puff a vízbe arccal lefelé…Paul beugrott a vízbe, kb 5 másodperc volt míg odaért, de legalább fél órának tűnt, lassított felvételként néztem, ahogy sodorja lefelé a víz és a kis arcát próbálja a víz felszín fölé emelni, és kalimpál a kezeivel. Csak kiabáltam,hogy Richard, ugorj. De odaért a Paul és kihúzta Robint a partra. Szegény Benji is annyira megijedt, hogy elsírta magát, és odafutott hozzám, hogy ugye nem fog meghalni Robin 😦

Soha többet nem fogom elnyomni a szülői veszély érzetemet, mégha a fiúk utálni is fognak, hogy elrontom a vidámságukat, és Robin ezt a történetet biztos hallani fogja még tőlem párszor…

A nyarlás egyébként nagyon jó volt, bár nem fogtunk ki annyira jó időt, mint tavaly. Így most inkább kirándultunk, mint tengerpartoztunk. Sokszor megáztunk de annyira csodálatos ez az Észak Wales, hogy megérte.
Kis Brúnó az ottlét alatt kinyomott még egy fogat (fogak száma így 4 és fél), megtett két lépést egyedül (hova rohan???), élvezte a nagyfiús társaságot, három napig csak egyszer kelt fel éjszaka (jaj de jóóóó volt).
Benji pedig legyőzte jó pár félelmét. Tartott a kezében rákot (igaz döglött volt, de így is győzködni kellett..) Voltunk egy ilyen fák közötti kötélpályán, ahogy lehetett a magasban mászni, kötélpályán csúszni…Gondoltam Benji félni fog, így is volt míg fel nem értünk. Addig Robin nagyon bátor volt, de a harmadik akadálynál sírni kezdett és le kellett hozni. Nem tudom, hogy ettől-e, de Benji annyira felbátorodott, hogy végig ment kétszer a pályán. nagyon ügyes volt.
Kötelen is lengett ugye a folyón, sziklát mászott, pedig félt a magasságtól. Szóval megnőtt egy kicsit az önbizalma. Ami meg is látszódott a viselkedésén, mert mint egy kis kamasz állandóan visszaszólongatott nekünk, nagyon felvágták a nyelvét.

Mindent összevetve nagyon jó kis hetünk volt megint, de még mindig úgy érzem, hogy sok mindent kihagytunk, így biztos visszatérünk majd…

Sőt, ha úgy veszem hatszoros, mert az angol anyák napját egyszer megültük márciusban és akkor már elkényeztettek egyszer. Gyönyörű rajzokkal, ágyba reggelivel, és Richard által bekeretezett kedvenc fényképpel. Brúnó pedig csak lesett és tanult (reméljük…)
Most magyar anyák napja alkalmából pedig a magyar iskola szervezett anyák napját és annyira büszke voltam. Robinék még csak körtáncoltak és sete-sután énekelték az orgona ágát, de Benjiéknél mindenki mondott egy kis verset és becsületére legyen mondva Benji nagyon ügyesen megtanulta, szép kiejtéssel elmondta és az orgona ágát és gyönyörűen énekelte. Csak törölgettem a könnyeim. Annyira aranyosak, melegszívűek, bújósak,  imádok a fiaim anyukája lenni ❤ ❤ ❤

Robin is szerelmes. Sőt. Már le van zsírozva az esküvő. A tanítónéni mondta :-DD
Sophia a kiválasztott, illetve Robin esetében őt választották. Robinnak az év elején egy Alice tetszett, de egyik szülinapi zsúron Sophia anyukája odajött beszélgetni és kérdezte, hogy én vagyok a Robin anyukája, mert nagyon sokat hallott róla a lányától és állítólag Robin már meg is kérdezte, hogy lesz-e a felesége. Mondtam, hogy nem akarom kiábrándítani de már az Alice-nak is megígérte (egy rock sztártól nem is várok mást, mert pesze az akar lenni.)

Majd pár nappal később vacsora közben Robin lazán megjegyezte, hogy “Mami, már nem az Alíz lesz a feleségem, hanem a Sophia”. Huh, gondoltam az jó, Sophia mamája biztos örülni fog.

Ezek után nap mint nap hallottam, hogy mit játszottak Sophiával, Sophia mit ebédelt, mit rajzolt stb. Majd egyik nap suli után Sophia félénken, anyukája kezét fogva odajött hozzám és megkérdezte, hogy eljöhet a hozzájuk Robin egyik nap iskola után játszani. Mondtam, hogy persze. Robin mellettem állt és elvörösödött, zavarában Brúnó babakocsiját rugdosta. Csak otthon mert lelkendezni és visszaszámolni, hogy mennyit kell még aludni, hogy “Sophiaevers”-hez mehessen (így hívja, vezetéknévvel együtt, gyorsan mondva “Sophiaevers”, aki egyébként egy iker fele, szőke, huncut, tündéri)

Tegnap jött el végre a randi napja, Robin nagyon készült, reggel is vigyázott nehogy összefogkrémezze a pulcsiját, jól álljon a haja, és megígértettem, hogy jól fog viselkedni és gentleman lesz…

Suli után elköszönt, láttam még ahogy kézenfogva mennek Sophia autójáig, vissza se nézett, pedig Benjivel integettünk.
Amikor 3 óra múlva érte mentem nagyon visszahúzódó volt, állítólag jól viselkedett csak a vacsora nem ízlett neki. Sophia nagyon kedvesen irányította, nagyon jól érezte magát, de persze Robinhoz méltóan blazírtan adta elő, hogy semmiség volt az egész, persze jól érezte magát, és akkor mi van.

Azóta Benji meg féltékeny és persze húzza, hogy “bibibí Robinnak barátnője van” vagy Robin szerelmes bebebeee. Szegénykém, kellett neki Kloét választania….A viszonzatlan szerelem fájdalma..

A múlt héten pont “star of the week” volt az udvarias viselkedéséért, és pont aznap Sophia is. Ki tudja, lehet 20 év múlva ez a kép kincset ér majd

Mióta Brúnó megyszületett próbálok nagyon figyelni Robinra, figyelem, hogy hogy próbál viszonyulni a helyzethez, hogy már nem ő a Kicsi a családban. Igazából jól veszi az akadályokat, és valahogy olyan, mintha már a kezdetektől kezdve Középsőnek szánta volna a sors, mert simulékony és könnyen alkalmazkodik új helyzetekhez, kihívásokhoz (Benjivel ellentétben).

Benji báty maradt és ebben a szerepben jól meg is állja a helyét. Robint tanítgatja, Brúnóra vigyáz, ölelgeti, játszik vele. Tőlünk el várja, hogy ő legyen az okos, szereti ha dícsérjük, hogy nagyfiú, önálló, figyeli, hogy mi hogy viselkedünk és szeret nagyokkal játszani. Valahogy felnőttesebb a korabeli fiúknál. Nem szívesen osztja meg a játékait, nasiját.

Brúnó már most legkisebb, elvárja, hogy figyeljünk rá, körülötte ugráljunk, hogy neki mindig “igaza” legyen, kiharcolja, hogy fogjuk ha állni akar, hogy adjuk neki a nagyobbak játékát ha neki éppen arra van kedve, hogy azt rágcsálja, vegyük fel ha nagyokra figyelek éppen.

Csak Robinnak kell lavíroznia a két szerep között. A öcsiséget megszokta, ebben a szerepben még mindig kényelmesen érzi magát. Imádja figyelni Benji éppen mit csinál, utánozza mindenben, szereti ha őt is megtutulgatjuk, odajön, ha Brúnóval már sokáig vagyunk. Kéri, hogy emeljük fel ha sokat gyalogolt.
Ugyanakkor bizonyos helyzetekben bátyként viselkedik és elvárja, hogy őt is nagynak kezeljük, mint Benjit. Mindent egyedül szeretne csinálni, egyedül akar öltözni, nem fogad el segítséget, szeret nekünk is segíteni és tanulja a báty szerepét is. Odamegy Brúnóhoz ha eszik, mellé fekszik a szőnyegen, és valahogy ezt magától teszi (néha Benji azért csinálja, hogy észre vegyük és megjegyezzük, hogy ő milyen rendes nagy testvér), Robin viszont csak úgy szeret a kicsivel lenni és figyelni rá.

Én meg csak figyelem őt, hogy váltogatja a testvér szerepeket és remélem nem bánja, hogy belőle Középső lett. A Sors nem is rendezhette volna jobban a dolgokat, mert Robin könnyebben veszi az akadályokat, mintha Benji került volna ebbe a helyzetbe. Robin mindenét megosztja, ha elszólom magam, hogy na ki ad nekem a csipszből/kekszből/csokiból egy darabot, Robin rögtön hozza szó nélkül. Ha megkérem segítsen, nem nyafog. Ugyanakkor lehet még ölelgetni, puszilgatni, mert elvárja, hiszen azért még Ő is Kicsi….