Holnap Szenteste. Hirtelen jött. Pedig úgy készültem! Úgy szerettem volna lelassítani kicsit Decemberre…forró csokit iszogatni a fiúkkal egy pokróc alá kuporodva, jó előre megsütni a mézeskalácsokat, hogy legyen mit az ajándékok mellé tenni, már novemberben megvettem a fehér kerámia díszeket, kerámia festékeket, hogy majd milyet kézműveskedünk majd! Adventi koszorút akartam csinálni, meg is vettem a Lidl-ben a sima fenyő koszorút hozzá. 

Ehhez képest most 23-án este pötyögöm ezt pedig még a gyerekeknek nincs is minden ajándék össze készítve. Holnap délelőtt csinálunk majd karácsonyi gyömbéres kekszet (ha már mézeskalácsot nem is…), ma délután sikerült végre leülni és megfesteni azokat a fehér díszeket (nagyon élvezték a fiúk), forró csokizás elnapolva, a Lidl-es koszorút ki kellett dobni, mert megszáradt a radiátor mellett míg én vártam a megfelelő alkalmat, hogy feldíszítsem. A karácsonyi lapokat amiket angol szokás szerint meg kellett volna már 2 hete írni és elküldeni szomszédnak, családnak, postásnak, tanárnak, barátnak, nem írtam meg. Helyette ma küldtem szégyen szemre üzenetet a facebookon, hogy bocsi de idén csak erre volt időm. (Nem is értem miért én aggódom ezen, amikor a Richard családjáról és angol szokásról van szó…)

Rohanós lett, mert mindent be akartunk / muszáj volt bepréselni. Mikulásból nem volt hiány, jött ide 6-án, jött a magyar tanodába is, a suliban is volt Santa, mi is voltunk egy Mikulásnál és ide Angliába 24-én is azt várják. Bár Benji màr okosan megjegyezte, hogy a Karácsony nem a Mikulásról szól, hanem Jézusról, mert ilyenkor halt meg. Majdnem. Nem baj.

Szerintem ez lesz az utolsó karácsony, hogy még hisz a Mikulásban, már kérdezgeti, hogy ki teszi a fa alá az ajándékot, meg hogy én hiszek-e, de azért megírta a listát, fel is adtuk, és minden reggel várta a karácsonyi manó üzenetét reggel, amit az adventi naptárba a csoki mellé kaptak. Az első napokban még ő is írt levelet neki. 

Nem volt hosszú a listájuk, viszont jól kibabrálták a lehetetlent, Benji futógépet, Robin rakéta cipőt szeretne. És mindketten óriási gyurmás meglepetés tojást amit a youtubon néztek ki. Így 24-én még azt is legyártottam..

Az én karácsonyi kívánság listám igen rövid. Igazából csak egy dolog van rajta: Azt szeretném, de azt nagyon, hogy Brúnó végre aludja át az éjszakát. Lassan másfél éves és még mindig kétszer kel enni. Kb. 5-ször fordult elő, hogy valamilyen véletlen folytán átaludta az éjszakát. De jó is az.
Ó de jó lenne minden nap kipihenten ébredni legalább 7 óra egy huzamban alvás után. Úgy indulni dolgozni, hogy nem kell reggel két kávé és extra szem krém a szem alatti karikákra. Jobban fogna az agyam, több türelmem lenne. Szóval aludjál kicsi Brúnó, aludjál éjszaka.
Az a nagy szerencséje, hogy egy tündér bogár…

Van aki lelkiismeretes, és van aki tudja, hogy kell kijátszani a rendszert.
Benji egyik nap leült és magától elkezdte leírni a 9-es szorzótáblát, egészen 9×50-ig írta, de elrontotta a 9×11, mert véletlenül 108-at írt (pedig az a következő lett volna) és így az összes sor elcsúszott 9-el, mert egymáshoz adta sorban a 9-et. Így lett 40 helytelen sor. Amikor büszkén hozta a konyhába (45 perc írás után), hogy mit csinált önszorgalomból nem is tudtam, hirtelen, hogy megmondjam-e, hogy elrontotta. De muszáj volt, mert meg akarta mutatni a tanár bácsinak. Így megdícsértem, hogy azta mennyit írt, és milyen ügyes, de hopp elcsúszott egy kicsit a végeredmény. Erre kitört belőle a sírás, hogy dehát milyen sokat dolgozott és most dobhatja a szemétbe és kezdheti újra. Vígasztalhatatlan volt, hiába mondtam, hogy csak nyilazza át a végeredményeket eggyel lejjebb. Nem. Leült és újra kezdte pityergő fejjel.

És itt van Robin. Egyik nap rohan ki az iskola kapun, büszkén mutatja, hogy kapott egy oklevelet, mert őt választották a legkedvesebb gyereknek az osztályban. Otthon kérdezem, hogy na és hogy választották őt? Mondja, hogy minden gyereknek le kellett írnia egy cetlire, hogy kit gondol a legkedvesebbnek az osztályból. Majd a nevekből kihúztak egyet, aki az oklevelet kapta.
Miközben magamhoz húztam, hogy adjak neki egy büszke puszit, felnéz rám és mosolyogva közli, hogy
“Mami, egyébként én a saját nevem írtam a cetlire” 😀

Sebaj, az oklevél nélkül is ő a legkedvesebb gyerek az egész suliban

Mármint Anyuék a gyerekekkel. Jó, hogy itt voltak egy hétig és töltődtünk mindannyian (ok, lehet, hogy az anyuék fizikailag nem annyira de lelkileg biztos…).
Könnyebb volt minden, az ébredések, a fektetések, hogy egy hétig nem kellett fakanalat fognom, hogy a mosás valahogy észrevétlenül kimosódott, kiteregetődött és visszakerült összehajtva a szekrénybe, hogy tudtam dolgozgatni itthonról úgy hogy nem kellett percenként felugrálni a laptop mellől.
Egyik nap, ahogy így üldögéltem a konyha csücsökben a laptop előtt és néztem, ahogy Brúnó Anyu ölében könyvet lapozgat, a nagyok Apuval vonat tekervényeket építenek, azon járt az agyam, hogy nem tudják, hogy milyen szerencsések. A gyerekek sem és Anyuék sem. A gyerekek, mert manapság kivételesnek számít az, akiknek mind a négy nagyszülei élnek és aktívan részt vesznek az életükben. Nekik ez a természetes, hogy számolni lehet vissza a napokat, amikor jön a Nagyi és a Papi, hogy különleges az a nap, amikor fent lehet maradni és meg lehet várni, hogy leszáll a repülő és betoppannak a nagyszülők, hogy lehet úgy csinálni, mintha már aludnának, csak azért, hogy a karjukba tudjanak rohanni. Természetes, hogy csak cirka 6 hetente van túró rudi, hogy már számon kérik az “újra találkozós kaparóst”, hogy már flegmán várják, hogy a Nagyiék úgyis hoznak csokit.
Nem tudják, hogy ez milyen kiváltság, én is csak felnőtt fejjel értékelem a nagyszülőkkel töltött perceket, a hosszú nyarakat Ómamáéknál, Mamóéknál (amikor a sírásig hiányolt szülőkkel az egyetlen kapcsolatot a két forintosokkal működő telefon fülke jelentette), a saját kis veteményest a Budaörsi telken (mind az 5 unokának elkerített kis virágágyása volt), a bogárcsban főzött öhömöt, a rákoscsabai telken a rengeteg csínytevést, az 50 valahány gombócot, a legalább 70 palacsintát (esküszöm Ómama tuti egész délelőtt sütötte), a budaörsi telken a kisházban a titkos ottalvásokat, a barackmag törést…és még sorolhatnám a sok emléket reggelig.
Nem tudják…még nem tudják, hogy a mindennapi focizás, a mesék, a kerítésen át kipisilés (erre áldásom nem adtam soha), a szívből főzött kedvenc ételek, a kimeríthetetlen “puszi zsák” majd milyen sokat jelent majd.
És Anyuék is szerencsések, ilyen fiatalon unokázhatnak, sokáig végig kisérhetik az unokájuk életét is. Sokszor számolgatom, hogy ha az én legidősebb fiamnak 30 évesen lenne gyereke (ami lássuk be, férfiaknál elég korai…) én már akkor is 62 éves leszek! Brúnó első gyerekét meg örülhetem ha megérem…Én is úgy szeretném, ha az unokáimat nem csak megérném, hanem játszhatnék, sütögetnék, olvasnék, rajzolnék, kertészkednék, vitatkoznék velük.
Ha van valami amit ebben az életben máshogy csinálnék, akkor az biztos az lenne, hogy korábban válallnék gyereket. De hát az ember tervez…..
Ez van, így alakult, az egyetlen amit tehetetk, hogy eszek napi egy marék áfonyát. (értsd: Richard 97 éves nagymamája szerint ez a hosszú élet titka, és ő már csak tudja..)

Múlt hét szerdán meg volt az első szülői mindkét nagy fiúnak.
Mindketten új tanárnál kezdtek, Benjinek új fiatal férfi tanárja van, nagyon szimpi volt és lelkes. Benjivel nem volt semmi gond, midnenben a korának megfelelően halad, néha rá kell szólni, hogy hangoskodik. Ennyi igazából.
Viszont szegény Bobókánk döcög, nem nagyon vesz részben semmiben, ha tudja a választ, akkor jelentkezik. Az olvasás/írás nem annyira megy neki, le van maradva. Nincs önbizalma. Aranyos volt a tanítónéni, mert ő is mondta, hogy sajnálja nagyon, mert amúgy kedves és jól viselkedik csak nem iskolaérett. De hát csoda ez? Ő a legfiatalabb, ha egy hónappal később születik, most még a suli előkészítőbe járna és igazából az is lenne a szintje. Ráadásul úgy megugrott a növésben, hogy ő a legmagasabb az osztályban így még inkább többet várnak tőle, mert idősebbnek néz kint, mint ami.

Kicsit több időt szeretnénk rá szánni, és beszéltük,hogy kéne neki egy saját elfoglaltság Benji nélkül, amiben ő lehetne a legjobb és kicsit megnőne az önbizalma. Itthon már biciklizni sem akar, mert nem megy annyira neki mint Benjinek. Ha Benji több pontot ér el egy számitós játékban, akkor ő már fel is adja. Nehéz ez. Mindenesetre Richarddal eljárnak majd kettesben golfozni vasárnaponként. Hátha segít valamit.

Meg volt az iskolai fotózás is, rettenetesek lettek a képek így nem rendelek idén. Íme:

Rég vége,  mégis még abból a három hétből töltekezem, olyan jó volt. Jó volt Balatonon lábat lógatni gyerekeket kergetni, kiolvasni egy könyvet gyerekkönyvet felolvasni, napozni homokozás közben vállat süttetni. De olyan sok mindent sikerült csinálni, kirándultunk, Sopronban is voltunk Nicola családfáját kutatni, megnéztük a Tapolcai barlangot (amire örökre emlékezni fogok, mert majdnem elsírtam magam annyira üvöltött végig Brúnó :-(…de maga a hely csodás, csak vissza kell mennem megnézni kevésbé stresszes körülmények között), Badacsonyban meglátogattuk a Laposa birtokot, csodaszép helyen van, finomak a borok, de lassú volt a kiszolgálás, Szigligeti várat is megnéztük, maga Szigliget is csodás, egy kis ékszer dobozka a régi zsupfedeles házikókkal. A parti étterem nagyon jó, nagyon kedves a tulaj, a vár lába alatt a fagyizó is csodás. A gyerekek számára persze mindez csak nyűg volt (ok, a fagyizást leszámítva), ők egész nap vizibolháskodtak, matracoztak, Brúnó a strand összes labdáját megkergette, a nagyok röpiztek, fociztak.
Budapesten is sikerült rengeteg mindent megnézni, Benji a Brúnó Budapesten című könyvől csomó mindent megismert. Hajókáztunk, Margit szigeten bicajoztunk, voltunk a várban, megmásztuk a Gellért hegyet, hajókáztunk, Lukács fürdőztünk, strandoltunk, tüzijátékot néztünk. Hú de tartalmas volt…

Csak a  hazafelé utat kellene kitörölnöm a memóriámból. Esti 7-es gép, egyedül a három fiúval, már fent a meleg gépen, amikor is technikai probléma miatt nem engették felszállni a gépet, 2 órát kellett egy másikra várni (fent a gépen 3 éhes gyerekkel, alvás idúben), átcuccolni a másik gépre, túlélni a 2 órás repülő utat. Nem volt könnyű de nagyon örültek a fiúk amikor meglátták Richardot, Brúnó már messziről mutogatott a kis dagi mutató ujjával vigyorogva amikor meglátta.

Azóta már a suli is elkezdődött, visszaállni látszik minden a régi kerékvágásba…

Még Magyarországon vagyunk, túl vagyunk 2 hét Balcsin, szuper volt (képek később otthonról), de muszáj a Kicsiről megemlíteni, hogy iszonyat labda fan lett. Mit Gombóc Artúr a csokival, nem számít, hogy kis labda, nagy labda, puha labda, kosár labda, strand labda, csak gömbölyű labda legyen.

Első szó töredéke is ez, hogy BA, mutat minden labdára és extázisban ismételgeti, hogy Ba, Ba, Ba. Értsd: Ide nekem azt a labdát de azonnal.
Felébred, körbenéz, felfedezi a legeldugottabb labdát és máris kezdi még párnagyűrött fejjel, hogy “Ba. Ba. Ba.” De legalább reggel elvolt azzal fél óráig, hogy dobálgatta a nagy kosárlabdákat, majd értement, újra dobta, felvette, újradobta…
Sőt a kis focilabdát profi módon vezeti egy lábbal. Vicc nélkül.

A Balatoni strandon is gond volt vele, mert levadászta az összes látótávolságban lévő labdát, kicsit égő volt 17-szer is elvinni a hisztiző gyereket ugyanazon pokrócon napozó embertől, mert csak néhányan szánták meg annyira, hogy kicsit odaadják neki a labdájukat.
Mert persze a sajátja az nem kellett neki, hiába vettünk három különbözőt, neki mindig a másik kellett.

Kis Puskás lesz belőle mindenki meglátja…

5 évesnek lenni jó, különösen ha nyáron van a szülinapunk, pláne ha az az 5 éves Robin, végig asszisztálta Benji és Brúnó zsúrját, ajándék bontását, nyugodtan várta, hogy ő is sorra kerüljön, blazírtan tűrte Benji állandó cukkolását, hogy az ő szülinapja van utoljára (fordított esetben Benjinél már rég elszakadt volna a cérna), de Robin csak várta türelemmel, hogy ő is sorra kerüljön. Ajándék ügyben sem nagyon nyilatkozott. Csak egy Minionos puki pisztolyt szeretett volna, de azt nagyon. Mindenkinek ezt mondta, ha kérdezték mit szeretne a szülinapjára. Puki pisztolyt. Nem playmobilos katonát? Nem Ninjagot? Nem távirányítós autót. Nem. Puki pisztolyt.
Ez van. Anya beszerezte a 18 fontos puki pisztolyt. Remek.

A zsúrjáról is csak annyit kért, hogy Batman-es, Robinos tortája legyen, és legyen ott a szerelme Sophia. Sajnos utolsót nem tudtuk teljesíteni, mert pont nyaraltak (a nyári szülinap hátránya), de így is ott volt majdnem az egész osztály és kisvonatoztunk egyet a közeli parkban. De persze, hogy az alatt a fél óra alatt szakadt le az ég, amíg a vonaton ültünk és bőrig áztunk, pár kistestvér zokogott hogy le akar szállni. 😀 Ez van.
Utána legalább be tudtunk vonulni egy kis terembe, ahol lehetett lufi csatázni és tortázni.
Otthon meg lehetett ajándékot bontogatni. De ettől se volt olyan lelkes, annyira jellemző erre a nagy szívű gyerekre, hogy attól sokkal lelkesebb volt, hogy a szülinapja napján vihetett gumi cukrot a foci táborba és alig várta, hogy szétoszthassa a gyerekek között.
Abszolút nem irigy, szerintem valamilyen önkéntes lesz belőle mindenki meglátja.

Ezen felül állandóan nevet, huncutkodik, tréfáskodik, bújik az ölembe, és augusztus 1 óta a puki pisztoly 5 különböző puki hangja követi minden lépését…

Úgy látszik csak arra várt, hogy 1 éves legyen. Egy hétre rá, minden előjel nélkül 6-ig aludt reggel, igaz, hogy később aludt el, kb 9-kor, na de így is már automatikusan nyílt a szemem 1 körül, nézem a monitort…semmi…alszik. 3 körül is megébredtem, gondoltam megnézem lélegzik-e. Igen. Alszik. 5 körül is ébredtem, nem hiszem el. Már vissza se tudtam aludni, mert gondoltam, hogy úgy is mindjárt ébred. De nem, végig aludt! Ezt azóta is megismételte, minden nap legalább 4-ig alszik. Kivéve tegnap mert szegénykém megkapta az egy éves oltásait. 4-et! Kettőt-kettőt a két combijába. Az elsőnél még hős volt, a másodiknál már görbült a száj, a harmadiknál már sírt, hogy azért ez már mégis csak sok, a negyediknél már keservesen bömbölt, hogy na álljon meg már a menet! 😦
A rendelő előtt várták a fiúk és olyan aranyosak voltak, amikor kijöttünk végig puszilták, hogy “ne sírj, mindjárt elmúlik, ügyes vagy”. Szegénykémnek nagyon fájhatott ez a négy oltás, este végig nyöszörgött, kicsit be is lázasodott és másnap is csak ölben akart lenni és nyüszögött, ahogy totyogott a kis tuskó lábaival. De szerencsére ma reggelre már semmi baja, és este is csak egyszer ébredt. Remélem megtartja ezt a jó szokását mert olyan jó aludni!

Közben végre itt is eljött a vakáció, megkapták a fiúk a “bizonyítványukat”, ami végül is egy szöveges értékelés a fejlődésükről, és alig várom, hogy megkapjuk, mert egész évben a két szülőin kívül nagyon nincs más visszacsatolás.
Mindkettőjükre nagyon büszke vagyok, Robin van lemaradva írásból de mit várunk egy még 4-5 évestől, abszolút behozza majd. De írják,hogy milyen illedelmes, segítőkész, megosztja  a játékait, vannak barátai, megemlítették a kis szerelmét is, akivel már az esküvőt tervezik. Szépen olvas de a kedvence a matek és a számolás.
Benjinek meg a tudományos dolgok, kiemelték, hogy nagy a fantáziája, szeret történetek írni, kreálni, egy barátja van és nyitnia kéne többiek felé.
Holnap elvisszük őket pizzázni, hogy megünnepeljük a két nagy iskolást!