Példamutató magatartás? Ez áll Robin év végi értékelésében. Meg, hogy öröm tanítani, ésszerűen áll a dolgokhoz, hallgat a tanárra, megfogadja a tanácsot ÉS a társai számára példa értékű a magatartása.
Gyoran megnéztem az értékelés elején, hogy tényleg Robin neve van az elején…Tényleg. És végül is az értékelés többi része ráillik. Matek a kedvence, szeret számolni, olvasást gyakorolni kell, a betűk formálása nem nagyon megy. Na de az kit érdekel, még 6 éves sincs. De, hogy csendes, visszafogott és hallgat a jó szóra?!
Ugyanaz a gyerek akinek reggel 547-szer kell elmondani, hogy mosson fogat, hogy ne tekerje a fogkrémet bele a wc-be…Ugyanaz a gyerek, aki simán belerúg a bátyába, ha nem tetszik neki valami, ugyanaz a gyerek aki a ház sarka mögül leslagol egy rakat vízzel 5 perccel azután miután megígérte, hogy nem fog. Ugyanaz a gyerek, aki ha megkérdezed mi akar lenni, ha nagy lesz azt válaszolja, hogy rabló…

Ezek szerin itthon ereszti ki a gőzt és ezt az oldalát csak mi ismerjük itthon. Reméljük a rablás iránti szenvedélye csak múló hóbort és a gondoskodó, önzetlen oldalát domborítja majd (bátynak borzasztó aranyos, imádja Brúnót, a legönzetlenebb kis bújós kisördög, mindenét szó nélkül megosztja, nem irigy, imád bújni.
Végül is volt már a történelemben önzetlen rabló és még a név is stimmel….. 🙂

Június 13-20. 7 nap, 7 kis kurta-hosszú nap. Eddig volt itt a Papi velünk.
Azért jött, hogy Benji szülinapi ajándékait elhozza, és azért egyedül mert ő már nyugdíjas és de jó neki…
Már nagyon várták a fiúk és amikor reggel felébredtek volt nagy öröm. Brúnó csak állt és rötyögött, furcsállta, hogy eddig a folyosón a falon a képen mutogatta, hogy “Papi, papi”, és most hopp lejött a képről és itt áll a nappaliban. És még kisautót is hozott. Meg kaparóst…amivel a szerencsés középső nyert kétszer.

Azon kívül, hogy Benji szülinap volt másnap, pont aznap kezdődött a foci világbajnokság, hogy Apu jött, így hét napig volt rengeteg focimeccs nézés, egy hét alatt teljes foci őrülté változott a két nagyfiú, drukkolnak, egymást ölelgetik ha gól van, tátott szájjal szívják magukba az infot, hogy melyik csapatnak kell drukkolni, hogy a németeket nem szeretjük, mert gépi focit játszanak, ha nincs meccs foci matricákat gyűjtögetnek, fújják, hogy melyik focista hol játszik, én meg tanulok és próbálok úgy csinálni, mintha érdekelne ki-hogy mekkora gólt lőtt…

A mindennapi focin kívül belefért még új autó vezetés, Apu indokokat keresett, hogy hova vezethessen, de főleg csak iskolába és Lidl-be tudott.

Egy hétbe belefért még szülinapi ünneplés itthon, szülinapi ünneplés buliban. Robin ünneplése szintén, mert iskolában őt választották a hét sztárjává, mert sokat fejlődött az olvasása.

Apák napja vasárnap, ne felejtsük el. Gyerekek sustorogva készülnek és izgulnak, hogy tetszik-e majd Richardnak, Apunak a kis kártya, amit rajzoltak. Apák napi horgászás, tóparti piknik.

Hétfőn eperfarmon eperszedés, sajnos pohár bor nem volt…

Kedden Benjinek atltikai versenyen drukkolás, sajnos érem nem volt…Este búcsúmeccs nézés.

És szerdán ment haza, furcsa, hogy hogy hozzá lehet szokni ahhoz, hogy itt van velünk valaki aki szeretünk és még a téblábolás és az übriknyi boros pohár kerülgetés is hiányzik egy hét után. Meg sűrű borsó leves.
A pipaszag az nem, mert azt még mindig érezni…és a fiúk ordításán keresztül is itt maradt kicsit, mert teljesen átvették, ahogy ordítani szokott, hogy “Passsszold!!” “Gyeerünk már fiúk” “Húúúú de szép volt!!” “Basssszusss!”
Brúnó meg a kép helyett mutogat a nagy buborékos ásványvizes palackra, hogy “Papi, Papiii”

Nőnek, idősödnek, komolyodnak, merészebbek.
Főleg Benjinél szembetűnő a változás, tavaly ilyenkor még félt mindentől, új helyzettől, új emberektől, magasságtól, gyorsaságtól stb.
Idén viszont nem gőzi feszegetni a határait. Minden sulis versenyre benevezi magát, minden sportot ki akar próbálni, egyedül akar a boltba menni, simán elment a cserkész ottalvós táborba.
Wales-ben voltunk egy hétig megint az Oscarékkal és nem volt szikla, amit meg nem mászott volna (szörnyű volt, az én szemem előtt már zuhat lefele, már jöttek a mentőhelikopterek, miközben ő a szikla peremről integet)
A patakhoz, ahová tavaly beestek a kötélről és trauma volt (mondjuk az is főleg nekem), könyörögve kérték, hogy had menjünk megint el.
A víztől sem fél már, rohan, úszik, alá merül

Robint eddig sem kellett félteni, de ő meg megy gondolkodás nélkül utána, nem érti, hogy ő még csak 6 éves, nem tudja a 8 méteres sziklát szandálban megmászni. Megy, tántorítatlanul. Makacs. Azt mondják felnőtt korban ez jó lesz, nem lehet majd átgyalogolni rajta. Ő is elkezdte a cserkészetet, számolta vissza a napokat, rohant be (abszolút más volt ez a kezdés, mint amikor Benji kapaszkodott a lábamba 2 évvel ezelőtt). Már voltak kenuzni is, ott is elsőként tette fel a kezét, hogy menni akar, kétszer is. Semmi félsz nem volt benne.

Mi lesz itt a harmadikkal?! Lehet fel kellenne emelkni a családi baleset biztosítás összegét?

Daddy. (értsd Apu). Így hív mostanában. Nanny-ből átavanzsáltam Daddyvé. Még mindig nem képes Maminak hívni ez az istenvertekölke. Tudja mondani, hogy Mami, de nem, ha kell valami hörögve ordibálja, hogy DAAAAAAAAAAADDDY amíg oda nem megyek és nem csinálom azt, amit éppen kitalált.
Ha megkérjük, hogy mutassa meg hol a Daddy Richardra mutat, kérjük mutassa hol a Mami, rám mutat, de megkérdezzük ki vagyok, azt mondja “Daddy” és kajánul vigyorog.

Benjiből is kettő van. Robin csak “that Benji” lett. Egyszerűbb így neki, felnőttől kell valami elég Daddy-t mondani, tesó társaság kell? “Beeeeeeeeeennjiiii”!!

Még mindig imád focizni, labdázni. Annyi fajta labdánk van már, mint Gombóc Artúrnak csokija. Kis labda, nagy labda, rugby labda, pattogós labda, állatos labda, puha labda, plüss labda…stb. Mindegy csak labda legyen. Hozza, hogy dobáljuk, vagy mondja, hogy “passz”, hogy passzoljuk egymásnak.

Egy tündéri nagy fazon.

Elkezdte a legkisebbünk a bölcsit, egyenlőre még csak heti két nap, csütörtökön és pénteken, de ebbe az elengedésbe is belehasad kicsit a szívem. Hétfőn és kedden mentünk együtt pár órára játszani és megismerni az ovónénijét.
Kicsit idősebb és Jackinek hívnják, aranyos volt és minden kérdésre alaposan válaszolt. Kicsit talán szigorúnak tűnik, de majd meglátjuk. Amíg ott voltunk Brúnó lassan oldódott, először csak a lábamba csimpaszkodva nézelődött vagy az ölemben ülve nézte, hogy miket lehet csinálni. Akkor önállósodott kicsit amikor kint meglátta a labdákat (persze). Nincsenek sokan a csoportban, egy ovónénire 4 gyerek jut max, és úgy 12-16-an lehetnek egyszerre a csoportban. Mégis olyan szívszaggató a sok taknyos orrú gyereket nénzi, ahogy lézengenek.
Csütörtökön kellett először otthagyni, hogy ott is aludt. Előre tartottam tőle és ez az első bölcsis nap nem lesz könnyebb a gyerekek számával, ugyanúgy megsirattam.
Vicces volt egyébként, mert elég vidáman ment be, integett bátran mosolyogva ahogy Jackie átvette. Bezzeg nekem rögtön eltört a mécses, ahogy becsuktam az ajtót és ahogy láttam, hogy az ablakból integet. Odajött az egyik ovónéni megkérdezni, hogy minden ok? Persze ettől csak rosszabb lett és még jobban eleredtek a könnyeim. Így elég visszásan alakult a helyzet, a két évesem integetett bátran a zokogó anyjának. 😀

Amikor érte mentem nagyon fáradt volt, rengeteg új élményt kellett feldolgozni. Másnap sajnos csak a Richard tudta vinni és akkor sírt is, de mire érte mentem már úgy jött-ment, mint aki már hetek óta odajár. Egy kislány még integetett is neki, hogy “Bye bye Brúnó”

Most már neki is lesz két napja, amiről nem sokat fogok tudni, elkezdődött az saját kis anyukától független élete. Olyan hamar elillanak ezek a pillanatok…és már csak a nyaka hátsó redőjénél érezni a babaillatot…

Tavasz sajnos még mindig nincs. Nagyon rég nem éreztem ilyen hosszúnak a telet. Már nagyon csak gyűrjük a napokat, szenvedés már a bentlét, a fiúk is csak egymást nyúzzák. Legyen már kicsit jobb idő, lehessen már kiülni a kertbe, focizzanak, bicajozzanak, fára másszanak a fiúk, igyünk hideg fehér bort kora este miközben frissen vágott fű és török szekfű illat leng a levegőben. Legyen már tavasz!!!

Addig is eljött az első cserkész tábor ideje. Illetve az első tavaly volt, de oda még nem mert elmenni Benji. Idén viszont már ő kérte, hogy had menjen. Kaptak egy kis listát, maguknak kellett bepakolni (persze szigorúan ellenőriztem, hogy meglegyen a meleg pizsi, zsepi, nyünyü, zseblámpa, fogkefe stb).
Próbáltam az aggódást elnyomni, és lelkesedést mutatni felé de miután becsukta maga mögött az ajtót megszállt a mélabú (megintcsak: legyen már tavasz!), olyan nagy már….napról napra felvet valamilyen ötletet ami arra utal, hogy egyre jobban szeretné függetleníteni magát. Mikor sétálhatok el egyedül a kisboltba? Fizethetek én? Elbiciklizhetek az Oscarékoz egyedül? Majd én kiszedem magamnak a reggelit. Öntök magamnak üdítőt, nem kell segíteni. És akkor jött a Szeretnék az ottalvós táborba menni. 7.5 éves még csak. Mi lesz még? Kicsit hosszabbra és hosszabbra kell engedni a pórázt, és egyszer csak már nem marad több póráz a kezemben…Leválik, elmegy, önálló lesz. Jó lesz, de kicsit minden hosszabbra engedésnél beleremeg a szívem….

É

s ezt éljem át még plusz kétszer….

Amíg otthon voltunk a szünetben a legnagyobb dolog talán, hogy Robinnak is kiesett az első foga. Már régóta mozgott és nagyon várta, hogy kiessen, amikor kiesett nagyon meg is lepődött. Persze jött a fogtündér, Benji segített neki megírni a levelet, bár Robinhoz méltóan a fogtündér, vagy hogy mit gondol nem érdekelte csak, hogy pénzt kapjon 🙂
Azóta mindent ahhoz köt, hogy kiesett a foga. Azóta szerinte sokkal jobban olvas, gyorsabban fut, jobban viselkedik, mert már nagyfiú. Nagyon büszke.

Most Richard nélkül mentünk haza mert így olcsóbb volt, sajnos a fiúk elkaptak egy hányós vírust és két nap eltéréssel hánytak kétszer-háromszor. Nem volt könnyű, és azóta is pihenem, pihenném ki…
De voltak jó élmények is, voltunk cirkuszban, szánkózni, játszóházban, én színházba is eljutottam, elég sok minden sikerült bepréselni ebbe az egy hétbe.
És nem sokára megyünk újra! Legyen már tavasz!

Megkezdtük az új esztendőt és a január már el is telt. Jobb is, hogy letudtuk. Nagyon nem szeretem a januárt. A karácsony már messze van, a tavasz még messze van, pénze nincs az embernek, hideg van, nagyon kell keresnem ilyenkor a pozitív, jó dolgokat. De csak letudtuk és eljött végre a Február amikor már voltak dolgok amiket lehetett várni. Lesz suli szünet, megyünk haza, lesz cirkusz, hó, nagyipapizás, talán pihenés is.
Ráadásul a készülődést előbbre is lehetett hozni, mert jött hozzánk Dina 10-én, hogy együtt menjünk haza. Így már január végén el kezdhettük a visszaszámolást, hogy hányat kell aludni, hogy jöjjön a Dina. Tervezték előre, hogy hova fognak bújni, ha megérkezik a repülőről, előre borítékolták, hogy a Papi biztos küld kaparóst, hogy lesz túró gombóc, Túró rudi.
A hideget leszámítva tök jól sikerült az egy hét, nagyon jó volt, hogy itt volt a testvérem és a fiúk nagynénije és végre vele is tölthettek tartalmas időt, nem csak a nagyszülőkkel. És egyszer sem vesztünk össze 😮

Viszont voltunk kisállat farmon, játszón, hidegben kirándulni, vásárolni, sütizni.
A legtöbbet Brúnó tudta kihasználni Dinát, mert kettesben voltak a héten, amíg én dolgoztam. Innen jön a “Néééééééééni”, csak így hívta Dinát lazán. Néni. ennyi. Nem kell itt a fakszni. Kaja kell? Nééééééniiii. Fel akar ülni a székre? Nééééééénniiii! Ki akarok szállni a kiságyból? Néééééééénnnniiiii! Told ide kisautót? Nééééééééénni!!! (o.k. volt Didi néni is). De legalább elnevezte valahogy. Engem még mindig nem akar Maminak hívni csak azért se. Daaaaaaaaaadddy, Nannnny, most már Nééééééééééni. Mami? Nagyon ritkán. Tudja mondani, de ha kell valami és engem akar, akkor Daddy vagyon vagy Nany. Nem leszünk így jóban. Már azt is tudja mondani, hogy “Google” és gyakrabban mondja is. (Van egy Google hangszórónk, amihez lehet beszélni, hogy Google, játszd le ezt a számot és játsza is a zenét.) Most már minden hangszóróhoz Google-özik. Mami? Sehol sincsen.
Na de ha egyszer beindul! reméljük….