Ahogy beindult Brúnó alvása azon nyomban el is romlott. Mentségünkre legyen mondva, hogy bárányhimlő miatt. Ezt kapta az oviból szülinapjára és nagyon megszenvedi, megszenvedjük.
Nagyon nem emlékszem már, hogy a nagyokkal hogy volt, azt tudom, hogy Robinnak nem volt sok pöttye így nem is vagyok biztos benne, hogy ő volt-e bárányhimlős. Szegény Bruncila viszont jól kipöttyösödött és péntek óta csak egyre több és több van neki, váladékoznak, sebesednek, ő nyűgös így mi is nyűgösek vagyunk, ő nem alszik így mi sem alszunk, ő nem eszik szinte semmit, mi azért igen…
Az elmúlt két éjjel csak vakarózott szegénykém és semmi nem segített, se rázókeverék, se anthisztamin, se szódabikarbónás fürdő, se zabtejes lemosás (mi mindent ki nem próbál az ember kínjában), csak vakarózott, forgolódott, nyűglődött órákon át. Sírt a kis tejcijéért, mert ez az egy amit az alvással köt össze, és nem most volt a szigor ideje, persze, hogy adtuk neki amit kért de érzem én, hogy meg lesz még ennek a böjtje ha jobban lesz….
Pedig nem csak alvásban volt előre lépés, hanem szobatisztaság terén is (mondjuk a gyerekre, hogy sozbatiszta vagy csak kutyára?). Nagyon ügyesen pisil a bilibe már egy hete, már csak a kakilást kell megtanulni.
Nagyon sokat beszél, mindent egyedül akar csinálni és persze még mindig kis főnökként dirigálja az életünket.
Beindult a nyári szülinapi szezon is. Benji bowlingozni szeretett volna a barátaival, és megleptük egy Liverpool-i stadion látogatással. Nem is tudom, hogy megvolt csak szeppenve, nem örült vagy csak már ilyen kamaszodó korban van és nem tudja annyira az örömét kifejezni, de már úgy találgatni kell, hogy tetszik-e neki valami.
Bár magát a szülinapját olyan lelkesen tervezgette, folyamatosan mondogatta nekünk, hogy hogy szeretné, hogy meglepjük. Hol legyünk, mit énekeljünk, sőt lerajzolt, kivágott és kiszínezett egy Happy Birthday feliratot és elmagyarázta, hogy hova ragasszuk, hogy meglepődjön ha felébred. 2 oldalas szülinapi ajándék listáról nem is beszélve. Hát így lepje meg az ember a nagyfiát!
Brúnó is betöltötte a 3-at és mint említettem az ovitól bárányhimlőt kapott. Persze tőlünk kapott rendes ajándékot. Már hónapok óta, ha kérdezgettük, hogy mit szeretne, a válasz mindig az volt, hogy egy rózsaszín repülőt vagy rózsaszín rollert. A rózsaszín repülőt megkapta és egy rollert is, de az narancssárga lett (ki tudja meddig tart ez a rózsaszín korszak)
Ő még nagyon tud örülni, mindent magához ölelt, türelmetlenül bontogatott , megszeppenve fújta el a gyertyákat a tortáján…Olyan jó, hogy van még egy kicsink!
Már csak Robin szülinapja van hátra, aki nagyon lelkes, hogy most az ő szülinapjára jönnek anyuék (8 év után először). Tipikus kis középső Robinom, végig asszisztálta a két szülinapot, csak Benji szülinapján kérdezte percenként, hogy az övé mikor lesz és megkért, hogy nyomtassak neki egy kis naptárt, amin át tudja húzni a napokat a szülinapjáig, hogy lássa, hogy mennyit kell még aludni. Így most pipálgatjuk a napokat, hogy ne érezze, hogy mire az ő szülinapjára kerül a sor addigra már kimerültünk (ó pedig sajnos így van). Előre hoztuk a szülinapi zsúrját is, mert ugye pont a nyári szünetre esik a szülinapja, amikor a legtöbb gyerek nyaral, így most ünnepeljük majd szombaton. Ő focis szülinapot szeretett volna, így 10 gyereket és őt elvisszük focizni.
Ő Benjivel ellenben nem ír listát, nem tervez, nem kér, úgy kell javasolni dolgokat neki, hogy vajon mit szeretne. Remélem örülni fog…Nekünk szülőknek ez az öröm, látni, hogy valaminek örülnek úgy igazán…
Meg az ha a legkisebb átalussza az éjszakát…














