Emlékező

Sok sok mindenre emlékszem hirtelen.
Illatokra, ízekre, hangodra.
Ahogy tini énemnek mondod, hogy egy nőnek mindig adnia kell magára, mutatod, hogy hogy kell a vádlit edzeni, hogy mindig formás legyen, hogy a nyakat mindig felfelé kell a krémmel maszírozni, a férfiakat mindig meg kell hallgatni és tisztelni kell egymást. És az se baj ha a férfi pár évvel fiatalabb 🙂

Nézem az egyszem szoba növényem és azon gondolkodom, hogy ezt eléggé szégyenleném ha látnád. A növények nyelvét nagyon értetted. Tele volt a ház bent is kint is növénnyel,virággal, még a 7. emeleti panelben is minden tavasszal ott keltetetted a kis paradicsom és paprika palántákat a napos ablak alatti íróasztalon. Várták, hogy kivigyétek őket a telekre, ahol gyönyörű, friss zöldségeket és gyümölcsöket termesztettek évről évre Papóval (Papó azért inkább a kis szőlő ültetvényét ápolgatta…hogy a termésből legyen mit érlelni :-))
Mind az 5 unokának külön kis kertrészt kerítettél, ahová kiválaszthattuk, hogy melyik virág magot szeretnénk elszórni és figyeltük, hogy kinek nő gyorsabban és nagyobbra a tátikája, pipacsa.
Megszárítottad a barack magját (ahhoz a generációhoz tartoztál, ahol mindent újra kellett használni, nem lehetett kidobni csakúgy a dolgokat), ott törtük a tornác kőpadlóján a barackmagot és ettük, mint a legfinomabb csemegét.

A “telek” maga volt a kis gyerekparadicsom. Eleve, hogy általában oda szünetben lettük kicsapva. Nincsenek szülők, szabadság, napsütés, a teraszon az elektromos kis rezsón sül a csirkecomb fedő alatt. Mellé friss sóska.
Délután a kis piros tv-n megnézhettük az Onedin család újabb epizódját, a szekrényben kikutathattuk a 20 éves Nők lapja számokat (“de rendesen ám vissza tenni őket a helyükre!”) majd divattervezőset játszva kimásoltuk a képeket.
A homokozóba kivihettük a kis ezüst kupicás készletet, és abba készítettük a homok gombócokat. Vagy nem vihettük de kicsentük? Talán.
Ó és a friss, cukrozott, hámozott őszibarack! Csakis a hintágyon ülve lehetett megenni (“Ne tornázzatok a vázon, eltörik!”)

Olaszországban biztos Mammának hívtak volna, aki összetartja a családot, aki mindenkinek tudja a szülinapját, mindenkiről körbekérdezi kivel mi van, mindenkinél egy kicsit jobban tud mindent, kellően szigorú de szívesen ad és megoszt. No meg ebéddel vár mindenkit, és mindenkinek a kedvencét tudja és készíti.

Rengeteg étel-emlék fűz Hozzád és ezzel tudom, hogy nem vagyok egyedül, minden ízhez kapcsolódik valami emlék. Hol is kezdjem..
Kukorica kása…ott ettük a panellakás kis konyhájában még Dédikével (az enyémmel), Te lekvárral szeretted, de nekünk mindig reszeltél rá csokit vagy “egérkét”…
A paradicsomos szardínia piritóssal…Ezt meg kellett szeretni, mert azért valljuk be melyik gyerek enne manapság szardíniát szívesen? Na de mi! Ott ettük a telken a sarokszéken majszoltuk friss hagymával, paradicsommal. (“Na csak kóstold meg! Mindent meg kell kóstolni!”)
Kikevert sajt..Ez valahogy mindig volt régen amikor hétvégi ebédre összejöttünk a panelben. Megettük az ebédet, és miután ejtőztünk, a felnőttek kicigizték magukat az erkélyen, mi kijátszottuk magunkat a borostyán nyakláncaiddal és a mozsarakkal (“Jaj, csak óvatosan! el ne szakadjon ám!”), és megnéztük a vasárnapi 3db rajzfilmet valahogy előkerült a kikevert sajt piritóssal, mert régen volt már az az ebéd. És mindig annyi volt, hogy kis műanyag dobozkában vihettük haza a maradékot
Töpörtyű – magad sütötted, libazsírját eltetted, hú de jó
Sóska, körömpöri, édeskáposztás húsos káposzta – olyat már biztos nem eszünk…
Túrógombóc, nudli, mákos guba – unokák, dédunokák kedvence. De még a Apu barátai is emlegették, hogy egyetemi években ott ették a panelban egy nagy vejlkiből a mákos gubát. Mondom, hogy íz-emléke biztos mindenkinek fűződik Hozzád.
Húsvéti csokis kalács – Tele csokival, isteni, soha nem tartott egy napnál tovább
Karácsonyi bejgli – Gesztenyés, diós, mákos. Az elmúlt 10 évben minden karácsonykor elmondtad, hogy “Gyerekek, idén sütöttem utoljára bejglit, megöregedtem”. És mégis minden karácsonykor megsütötted a 8-10 rudat.
Soha nem untad meg az ízekkel a kísérletezést, nagyon jó volt a kókuszos-rizses csirkéd is!
Minden nyáron a szokásos és tökéletes barack lekvár mellé kikísérleteztél valamilyen új lekvárt vagy dzsemet. Talán most már elárulhatom Neked, hogy a banános-füge lekvár nem a legnyerőbb kombináció (tudom, tudom, fel kellett valahogy használni azt a rengeteg fügét)

Visszamegyünk csütörtökön a kis házadba, körbenézünk a kertben, mert azt minden alkalommal meg kellett csodálni (“Na gyere nézd csak meg ott már jön ki borsó, ott meg mennyi tulipánom lesz, igen különleges, most küldte a Hakker”) elosztjuk a virágaidat, vigyázunk majd rájuk (“Tudod a virágokhoz beszélgetni kell, hidd el meghálálják”). A féltett könyveidet is. Rengeteget olvastál, könyvet, újságot, végig, mindig nagyon friss voltál. Ok, mondjuk a Readers Digest mindig bepalizott valamilyen gyűjthető “könyvsorozatra”. De azokat is mindig nagy becsben tartottad.
Politizáltál és végig érdekelt az Ország és a világ helyzete, mindenről meg volt a véleményed és nem nagyon lehetett ellent mondani annak. (azt is bevallom, hogy lehet, hogy a Lenin képeden nem fogunk összeveszni)
Nagyon furcsa lesz most hazamenni, átsétálni az üres házba amit még betöltenek az emlékeid. A fiúk is biztos furcsállni fogják, hogy nem megyünk majd minden este át a kutyával és Papival Hozzád. Nincs a kertben bújócskázás, az ágyon a macikkal játszás, mozsár ütögetés, kis kínai faragott szék gurgatás (“Jaj, azzal ne játszatok! eltörik! Az nagyon sokba került!), kis darálós evés (csakis fém dobozból egyenesen), háztartási keksz a kutyának a teraszon. Minden gyerek 2-2-t adhatott. (látod, még a kutyának is van íz-emléke Rólad).

De hiába ürül ki lassan a házikó, tovább élnek a tanításaid (tornázni minden nap kell!), arra szeretnék én is törekedni, hogy még 60-70 évesen leússzam a napi 1km-t, mint Ti a Papóval minden héten megtettétek míg vitt a kis Fiat Arosa az uszodába.
Továbbadtad a kézimunka szeretetét, horgolni is Te tanítottál meg minket
Arra is, hogy minden apró dolognak lehet örülni, hogy egy átdolgozott nap után esik jól csak a pihenés. Minden napnak csak akkor volt értelme, ha tettél valamit, ástál, főztél, befőztél, megkötötted az unokáknak a sálat-sapkát. Én is így szeretnék majd megöregedni. Családom közelében, mindenre kiváncsian, naprakészen, frissen, élvezve az élet minden ízét.

És ha megengeded, továbbadom a Csokis kalácsod receptjét (tuti eredeti, Te diktáltad) had maradjon másnak is íz-emléke (is) Rólad: