Ha 3 gyerek beteg…

Teljes gőzzel beindult a suli és ovi szezon és ezzel beköszöntöttek a vírusok is.
Először Brúnó kezdte a taknyosodást és a köhögést, de igazából a bölcsiben állandóan lóg valakinek az orra így erre már fel vagyunk készülve.

Sajnos a hányás vírusokra kevésbé és rosszabbul is tolerálom. Ráadásul nem tudom miért de mindig éjszaka kezdődik a hányás.
Most Richarddal kezdődött, rajta lehet látni, ha valami nagyon nem stimmel mert általában nem tud egyben ülni, ilyenkor meg nem tud kikászálódni az ágyból, szóval tudtam, hogy itt valami nem stimmel.
Így aznap és este én vittem a háztartást, sulira készülést, hajmosást, mesélést, altatást egyedül így este 9-re totál kikászültem, én is hamar lefeküdtem készülvén, hogy Brúnó úgyis kelt majd mindjárt. Jól tettem, mert szinte egész este fent voltam, először Robin jött, hogy rosszul van, majd Richard. robinnak nem sikerült hányni, így visszaküldtem aludni, majd fél óra múlva arra keltem, hogy jön ki minden, emeletes ágyról lefelé….a játkokra alatta. Kis playmobil katonákra…Hajnal 1-kor…Neki álltam ágyat húzni, gyereket fürdetni, játékot zuhanyozni. Mire befejeztem és visszabújtam Robin mellé az ágyba már kelt is Brúnó. szerencsére ő csak a szokásos tejcijét akarta. Mire vele végeztem, Robin újra rosszul lett. Most elkaptuk a lavórral. Mire visszaaludtunk Brúnó kelt újra, talán utána aludtam pár órát. És már ébreszhettük is őket, mert persze másnap reggel volt a három hónappal ezelőtt kérvényezett biopszia (a számon van egy anyajegy amit doki jobbnak látott megnézetni), legalább nagyon kábítani nem kellett a mintavétel előtt 🙂 Maga a procedúra nem volt vészes egyébként, kis tűszúrás, egy öltés (most egy héttel később már nyoma sincs). eredmény pár hét múlva.
Biopszia után rohanás haza, gyorsan valamit dolgozni is kellett, rohanás Benjiért (még jó, hogy beteg Robint, Brúnót Jayne bevállalta – mivel Richard soha de soha nem venne ki betegszabit!!) rohanás Benjivel focira, vissza vacsorát csinálni. Itt már sápadozott szegény Benjikém, de lefeküdt aludni és nála is este jött a taccs. Nála is kétszer Brúnóval váltakozva. Én meg esze-veszetten fertőtlenítettem és ittam a Silicogelt ami nagyon jó hányás megelőzésre és csillapításra.
Másnap így Robin, Benji maradt otthon (Brúnó Jayne-nél abban bízva, hogy ő megússza)
Legalább behoztuk otthon a házi lemaradást. Szerencsére maga a vírus elég gyorsan elvonult, és én megúsztam, de így is nagyon lestrapált. Négy napja volt, de most is nagyon fáradt vagyok, azóra se érem be magam (bár talán olyan sose volt..), és tudnék egy hétig egy huzamban aludni szerintem. Munkahelyen csak túlélésre játszom és remélem nagyon veszik észre, hogy igazából nem nagyon tudok bonyolultabb dolgokra koncentrálni 😦
Innen már csak felfelé vezethez az út!

Hozzászólás