Június 13-20. 7 nap, 7 kis kurta-hosszú nap. Eddig volt itt a Papi velünk.
Azért jött, hogy Benji szülinapi ajándékait elhozza, és azért egyedül mert ő már nyugdíjas és de jó neki…
Már nagyon várták a fiúk és amikor reggel felébredtek volt nagy öröm. Brúnó csak állt és rötyögött, furcsállta, hogy eddig a folyosón a falon a képen mutogatta, hogy “Papi, papi”, és most hopp lejött a képről és itt áll a nappaliban. És még kisautót is hozott. Meg kaparóst…amivel a szerencsés középső nyert kétszer.

Azon kívül, hogy Benji szülinap volt másnap, pont aznap kezdődött a foci világbajnokság, hogy Apu jött, így hét napig volt rengeteg focimeccs nézés, egy hét alatt teljes foci őrülté változott a két nagyfiú, drukkolnak, egymást ölelgetik ha gól van, tátott szájjal szívják magukba az infot, hogy melyik csapatnak kell drukkolni, hogy a németeket nem szeretjük, mert gépi focit játszanak, ha nincs meccs foci matricákat gyűjtögetnek, fújják, hogy melyik focista hol játszik, én meg tanulok és próbálok úgy csinálni, mintha érdekelne ki-hogy mekkora gólt lőtt…

A mindennapi focin kívül belefért még új autó vezetés, Apu indokokat keresett, hogy hova vezethessen, de főleg csak iskolába és Lidl-be tudott.

Egy hétbe belefért még szülinapi ünneplés itthon, szülinapi ünneplés buliban. Robin ünneplése szintén, mert iskolában őt választották a hét sztárjává, mert sokat fejlődött az olvasása.

Apák napja vasárnap, ne felejtsük el. Gyerekek sustorogva készülnek és izgulnak, hogy tetszik-e majd Richardnak, Apunak a kis kártya, amit rajzoltak. Apák napi horgászás, tóparti piknik.

Hétfőn eperfarmon eperszedés, sajnos pohár bor nem volt…

Kedden Benjinek atltikai versenyen drukkolás, sajnos érem nem volt…Este búcsúmeccs nézés.

És szerdán ment haza, furcsa, hogy hogy hozzá lehet szokni ahhoz, hogy itt van velünk valaki aki szeretünk és még a téblábolás és az übriknyi boros pohár kerülgetés is hiányzik egy hét után. Meg sűrű borsó leves.
A pipaszag az nem, mert azt még mindig érezni…és a fiúk ordításán keresztül is itt maradt kicsit, mert teljesen átvették, ahogy ordítani szokott, hogy “Passsszold!!” “Gyeerünk már fiúk” “Húúúú de szép volt!!” “Basssszusss!”
Brúnó meg a kép helyett mutogat a nagy buborékos ásványvizes palackra, hogy “Papi, Papiii”

Nőnek, idősödnek, komolyodnak, merészebbek.
Főleg Benjinél szembetűnő a változás, tavaly ilyenkor még félt mindentől, új helyzettől, új emberektől, magasságtól, gyorsaságtól stb.
Idén viszont nem gőzi feszegetni a határait. Minden sulis versenyre benevezi magát, minden sportot ki akar próbálni, egyedül akar a boltba menni, simán elment a cserkész ottalvós táborba.
Wales-ben voltunk egy hétig megint az Oscarékkal és nem volt szikla, amit meg nem mászott volna (szörnyű volt, az én szemem előtt már zuhat lefele, már jöttek a mentőhelikopterek, miközben ő a szikla peremről integet)
A patakhoz, ahová tavaly beestek a kötélről és trauma volt (mondjuk az is főleg nekem), könyörögve kérték, hogy had menjünk megint el.
A víztől sem fél már, rohan, úszik, alá merül

Robint eddig sem kellett félteni, de ő meg megy gondolkodás nélkül utána, nem érti, hogy ő még csak 6 éves, nem tudja a 8 méteres sziklát szandálban megmászni. Megy, tántorítatlanul. Makacs. Azt mondják felnőtt korban ez jó lesz, nem lehet majd átgyalogolni rajta. Ő is elkezdte a cserkészetet, számolta vissza a napokat, rohant be (abszolút más volt ez a kezdés, mint amikor Benji kapaszkodott a lábamba 2 évvel ezelőtt). Már voltak kenuzni is, ott is elsőként tette fel a kezét, hogy menni akar, kétszer is. Semmi félsz nem volt benne.

Mi lesz itt a harmadikkal?! Lehet fel kellenne emelkni a családi baleset biztosítás összegét?