Van aki lelkiismeretes, és van aki tudja, hogy kell kijátszani a rendszert.
Benji egyik nap leült és magától elkezdte leírni a 9-es szorzótáblát, egészen 9×50-ig írta, de elrontotta a 9×11, mert véletlenül 108-at írt (pedig az a következő lett volna) és így az összes sor elcsúszott 9-el, mert egymáshoz adta sorban a 9-et. Így lett 40 helytelen sor. Amikor büszkén hozta a konyhába (45 perc írás után), hogy mit csinált önszorgalomból nem is tudtam, hirtelen, hogy megmondjam-e, hogy elrontotta. De muszáj volt, mert meg akarta mutatni a tanár bácsinak. Így megdícsértem, hogy azta mennyit írt, és milyen ügyes, de hopp elcsúszott egy kicsit a végeredmény. Erre kitört belőle a sírás, hogy dehát milyen sokat dolgozott és most dobhatja a szemétbe és kezdheti újra. Vígasztalhatatlan volt, hiába mondtam, hogy csak nyilazza át a végeredményeket eggyel lejjebb. Nem. Leült és újra kezdte pityergő fejjel.

És itt van Robin. Egyik nap rohan ki az iskola kapun, büszkén mutatja, hogy kapott egy oklevelet, mert őt választották a legkedvesebb gyereknek az osztályban. Otthon kérdezem, hogy na és hogy választották őt? Mondja, hogy minden gyereknek le kellett írnia egy cetlire, hogy kit gondol a legkedvesebbnek az osztályból. Majd a nevekből kihúztak egyet, aki az oklevelet kapta.
Miközben magamhoz húztam, hogy adjak neki egy büszke puszit, felnéz rám és mosolyogva közli, hogy
“Mami, egyébként én a saját nevem írtam a cetlire” 😀

Sebaj, az oklevél nélkül is ő a legkedvesebb gyerek az egész suliban