Hülye ötlet volt az egész, és hülye voltam, hogy nem mondtam nemet. Utolsó nap kirándulni mentünk Wales legmagasabb hegyére (nem nagy cucc, kb akkora mint a Mátra..), gyönyörű volt az esős idő ellenére, a gyerekek kellőképpen elfáradtak, így miután visszaértünk a hegy lábához és ettünk egy kis ebédet, a Paul észrevette, hogy a patak partján van egy kötél amivel át lehet lengeni a másik partra és felvetette, hogy milyen szuper lenne ha kipróbálnák. Rögtön meg is mutatta a fiúknak, hogy hogy kell kapaszkodni, lengeni…persze az ő lába is beleért a vízbe, már akkor gondoltam, hogy ezt mégse kéne 16 fokban. De birka szellem vagyok, nem mertem felszólalni, nem akartam a fiúk lelkesedését pont én letörni (szinte ugráltak, hogy most ők jönnek). Oscar rögtön ki is próbálta az apukája után, ő is belelengett combig a hideg vízbe, mi anyukák csak jajongtunk. Titkon bíztam benne, hogy Benji nem meri majd kipróbálni, nem a bátorságáról híres. De akarta. Nagyon ügyes volt, felemelte a lábát, nagyot lengett és nem is lett vizes. Ezen Robin is felbátorodott, követelte, hogy ő legyen a következő. Én hallgattam..Paul felemelte, én kiabáltam, hogy kapaszkodjon nagyon erősen, kapaszkodott is, de csúszott lefelé és ő is derékig vizes mire visszaért, de visszaért a partra a kötéllel. Hú. Túléltük, gondoltam, menjünk haza…De nem, persze a fiúk ismétlést követeltek. Benji ment, megint ügyes volt, egy csepp víz nem érte. Oscar belelkesedett, ő sem akart most vizes lenni. Lengett, de visszafelé potty, beleesett teljesen a vízbe. De pont a part mellett így a Paul ki tudta emelni, Oscar nagyon nevetett, hogy még a gumicsizmájából is csepegett a víz. Robinnak ez nagyon tetszett (teljesen felnéz az Oscarra, mindenben utánozza és bátyként tekint rá), ő jött, és én még mindig nem szóltam, hogy nem kéne, neki nem erős még a karja…én hülye.
Kapaszkodott, lengett és part túloldalán elengedte a kötelet és puff a vízbe arccal lefelé…Paul beugrott a vízbe, kb 5 másodperc volt míg odaért, de legalább fél órának tűnt, lassított felvételként néztem, ahogy sodorja lefelé a víz és a kis arcát próbálja a víz felszín fölé emelni, és kalimpál a kezeivel. Csak kiabáltam,hogy Richard, ugorj. De odaért a Paul és kihúzta Robint a partra. Szegény Benji is annyira megijedt, hogy elsírta magát, és odafutott hozzám, hogy ugye nem fog meghalni Robin 😦

Soha többet nem fogom elnyomni a szülői veszély érzetemet, mégha a fiúk utálni is fognak, hogy elrontom a vidámságukat, és Robin ezt a történetet biztos hallani fogja még tőlem párszor…

A nyarlás egyébként nagyon jó volt, bár nem fogtunk ki annyira jó időt, mint tavaly. Így most inkább kirándultunk, mint tengerpartoztunk. Sokszor megáztunk de annyira csodálatos ez az Észak Wales, hogy megérte.
Kis Brúnó az ottlét alatt kinyomott még egy fogat (fogak száma így 4 és fél), megtett két lépést egyedül (hova rohan???), élvezte a nagyfiús társaságot, három napig csak egyszer kelt fel éjszaka (jaj de jóóóó volt).
Benji pedig legyőzte jó pár félelmét. Tartott a kezében rákot (igaz döglött volt, de így is győzködni kellett..) Voltunk egy ilyen fák közötti kötélpályán, ahogy lehetett a magasban mászni, kötélpályán csúszni…Gondoltam Benji félni fog, így is volt míg fel nem értünk. Addig Robin nagyon bátor volt, de a harmadik akadálynál sírni kezdett és le kellett hozni. Nem tudom, hogy ettől-e, de Benji annyira felbátorodott, hogy végig ment kétszer a pályán. nagyon ügyes volt.
Kötelen is lengett ugye a folyón, sziklát mászott, pedig félt a magasságtól. Szóval megnőtt egy kicsit az önbizalma. Ami meg is látszódott a viselkedésén, mert mint egy kis kamasz állandóan visszaszólongatott nekünk, nagyon felvágták a nyelvét.

Mindent összevetve nagyon jó kis hetünk volt megint, de még mindig úgy érzem, hogy sok mindent kihagytunk, így biztos visszatérünk majd…