Fogtündér

Magyarországon voltunk, amikor kiesett Benji 5. foga. Már nagyon várta kb egy hónapja, naponta viccelt azzal, hogy kiesett. Aznap reggel is a Nagyit akarta megviccelni, hogy “Nagyi kiesett a fogam!” és éppen mondta volna, hogy Nem is! amikor valóban kiesett 🙂 Ő volt a legjobban meglepődve.
Aztán jött a kérdés sorozat, hogy vajon most fontot vagy Forintot hoz a Fogtündér, hogy Magyarországon vagyunk, mert ő fontot szeretne, hogy Wales-ben tudjon belőle fagyit venni. Vagy, hogy a Fogtündére fiú vagy lány-e? (A levélben úgy is írta, hogy Mr Mrs Tooth Fairy – gondolom a nem odaillő megszólítást a Fogtündér majd kihúzza), vagy, hogy mit csinál a Fogtündér a sok elvitt foggal? Hogy hívják stb? És mindezt papírra is vetette, elaludt és várta a választ (és a pénzt…).
Én töltöttem egy pohár bort és megválaszoltam mindent. Nincs nevük, csak számuk, mert úgy könnyebb azonosítani őket, a fogakból vagy házakat építenek vagy megőrlik őket és abból lesz a varázs tündér por, persze a fogtündér lány. És fontot hozott, lehessen fagyizni. Így a 17 összespórolt fontjával több pénze van, mint a szüleinek, akik megsínylik az angol Gyest.

Nagyon jó volt otthon, anyu befizetett minket Balcsira egy wellness szállóba, ami nagyon szupi volt, gyerekbarát, vacsi, reggeli elénk téve (habár ez anyuéknál otthon is így van :-)), úszás, szauna, a gyerekek imádták, Robin már most vissza akar menni.
Ott még jó időnk is volt, csak Pesten kaptuk ki az áprilisi havat, de így is eljutottunk Richarddal megünnepelni a szülinapját és a családdal is hamburgerezni. A fiúk úgyis az otthoni csocsózást, Dina szobában randalírozást élvezik a legjobban.

Azóta itthon vagyunk, ide most jön a hideg front, én már megőrülök egy kis napsütésért így május felé, de örülönk ha 10 fok van. Sajnos már csak két hét a jólétből, mert megyek vissza dolgozni május 8-án. De szerencsés vagyok, hogy csak két napot kell irodából, két napot otthonról, addig Brúnó remélem kevésbé lesz anyás, mert jelenleg nagyban benne vagyunk a szeparációs szorongásban, nagyon anyaragacs. Ha nem alszik konkrétan a lábamba csimpaszkodik akárhová megyek, és könyörög, hogy cipeljem mindenhova, ha játszik, ott kell feküdnöm, ülnöm az egy méteres körzetben, oda-oda jön egy kis megnyugtató pusziért és játszik tovább, ha felmerek állni jön utánam ordítva. Továbbra sem egyik vagy alszik jól, sőt valószínű ez a két dolog összefügg…