Robin is szerelmes. Sőt. Már le van zsírozva az esküvő. A tanítónéni mondta :-DD
Sophia a kiválasztott, illetve Robin esetében őt választották. Robinnak az év elején egy Alice tetszett, de egyik szülinapi zsúron Sophia anyukája odajött beszélgetni és kérdezte, hogy én vagyok a Robin anyukája, mert nagyon sokat hallott róla a lányától és állítólag Robin már meg is kérdezte, hogy lesz-e a felesége. Mondtam, hogy nem akarom kiábrándítani de már az Alice-nak is megígérte (egy rock sztártól nem is várok mást, mert pesze az akar lenni.)
Majd pár nappal később vacsora közben Robin lazán megjegyezte, hogy “Mami, már nem az Alíz lesz a feleségem, hanem a Sophia”. Huh, gondoltam az jó, Sophia mamája biztos örülni fog.
Ezek után nap mint nap hallottam, hogy mit játszottak Sophiával, Sophia mit ebédelt, mit rajzolt stb. Majd egyik nap suli után Sophia félénken, anyukája kezét fogva odajött hozzám és megkérdezte, hogy eljöhet a hozzájuk Robin egyik nap iskola után játszani. Mondtam, hogy persze. Robin mellettem állt és elvörösödött, zavarában Brúnó babakocsiját rugdosta. Csak otthon mert lelkendezni és visszaszámolni, hogy mennyit kell még aludni, hogy “Sophiaevers”-hez mehessen (így hívja, vezetéknévvel együtt, gyorsan mondva “Sophiaevers”, aki egyébként egy iker fele, szőke, huncut, tündéri)
Tegnap jött el végre a randi napja, Robin nagyon készült, reggel is vigyázott nehogy összefogkrémezze a pulcsiját, jól álljon a haja, és megígértettem, hogy jól fog viselkedni és gentleman lesz…
Suli után elköszönt, láttam még ahogy kézenfogva mennek Sophia autójáig, vissza se nézett, pedig Benjivel integettünk.
Amikor 3 óra múlva érte mentem nagyon visszahúzódó volt, állítólag jól viselkedett csak a vacsora nem ízlett neki. Sophia nagyon kedvesen irányította, nagyon jól érezte magát, de persze Robinhoz méltóan blazírtan adta elő, hogy semmiség volt az egész, persze jól érezte magát, és akkor mi van.
Azóta Benji meg féltékeny és persze húzza, hogy “bibibí Robinnak barátnője van” vagy Robin szerelmes bebebeee. Szegénykém, kellett neki Kloét választania….A viszonzatlan szerelem fájdalma..
A múlt héten pont “star of the week” volt az udvarias viselkedéséért, és pont aznap Sophia is. Ki tudja, lehet 20 év múlva ez a kép kincset ér majd

