Középső

Mióta Brúnó megyszületett próbálok nagyon figyelni Robinra, figyelem, hogy hogy próbál viszonyulni a helyzethez, hogy már nem ő a Kicsi a családban. Igazából jól veszi az akadályokat, és valahogy olyan, mintha már a kezdetektől kezdve Középsőnek szánta volna a sors, mert simulékony és könnyen alkalmazkodik új helyzetekhez, kihívásokhoz (Benjivel ellentétben).

Benji báty maradt és ebben a szerepben jól meg is állja a helyét. Robint tanítgatja, Brúnóra vigyáz, ölelgeti, játszik vele. Tőlünk el várja, hogy ő legyen az okos, szereti ha dícsérjük, hogy nagyfiú, önálló, figyeli, hogy mi hogy viselkedünk és szeret nagyokkal játszani. Valahogy felnőttesebb a korabeli fiúknál. Nem szívesen osztja meg a játékait, nasiját.

Brúnó már most legkisebb, elvárja, hogy figyeljünk rá, körülötte ugráljunk, hogy neki mindig “igaza” legyen, kiharcolja, hogy fogjuk ha állni akar, hogy adjuk neki a nagyobbak játékát ha neki éppen arra van kedve, hogy azt rágcsálja, vegyük fel ha nagyokra figyelek éppen.

Csak Robinnak kell lavíroznia a két szerep között. A öcsiséget megszokta, ebben a szerepben még mindig kényelmesen érzi magát. Imádja figyelni Benji éppen mit csinál, utánozza mindenben, szereti ha őt is megtutulgatjuk, odajön, ha Brúnóval már sokáig vagyunk. Kéri, hogy emeljük fel ha sokat gyalogolt.
Ugyanakkor bizonyos helyzetekben bátyként viselkedik és elvárja, hogy őt is nagynak kezeljük, mint Benjit. Mindent egyedül szeretne csinálni, egyedül akar öltözni, nem fogad el segítséget, szeret nekünk is segíteni és tanulja a báty szerepét is. Odamegy Brúnóhoz ha eszik, mellé fekszik a szőnyegen, és valahogy ezt magától teszi (néha Benji azért csinálja, hogy észre vegyük és megjegyezzük, hogy ő milyen rendes nagy testvér), Robin viszont csak úgy szeret a kicsivel lenni és figyelni rá.

Én meg csak figyelem őt, hogy váltogatja a testvér szerepeket és remélem nem bánja, hogy belőle Középső lett. A Sors nem is rendezhette volna jobban a dolgokat, mert Robin könnyebben veszi az akadályokat, mintha Benji került volna ebbe a helyzetbe. Robin mindenét megosztja, ha elszólom magam, hogy na ki ad nekem a csipszből/kekszből/csokiból egy darabot, Robin rögtön hozza szó nélkül. Ha megkérem segítsen, nem nyafog. Ugyanakkor lehet még ölelgetni, puszilgatni, mert elvárja, hiszen azért még Ő is Kicsi….