Középső

Mióta Brúnó megyszületett próbálok nagyon figyelni Robinra, figyelem, hogy hogy próbál viszonyulni a helyzethez, hogy már nem ő a Kicsi a családban. Igazából jól veszi az akadályokat, és valahogy olyan, mintha már a kezdetektől kezdve Középsőnek szánta volna a sors, mert simulékony és könnyen alkalmazkodik új helyzetekhez, kihívásokhoz (Benjivel ellentétben).

Benji báty maradt és ebben a szerepben jól meg is állja a helyét. Robint tanítgatja, Brúnóra vigyáz, ölelgeti, játszik vele. Tőlünk el várja, hogy ő legyen az okos, szereti ha dícsérjük, hogy nagyfiú, önálló, figyeli, hogy mi hogy viselkedünk és szeret nagyokkal játszani. Valahogy felnőttesebb a korabeli fiúknál. Nem szívesen osztja meg a játékait, nasiját.

Brúnó már most legkisebb, elvárja, hogy figyeljünk rá, körülötte ugráljunk, hogy neki mindig “igaza” legyen, kiharcolja, hogy fogjuk ha állni akar, hogy adjuk neki a nagyobbak játékát ha neki éppen arra van kedve, hogy azt rágcsálja, vegyük fel ha nagyokra figyelek éppen.

Csak Robinnak kell lavíroznia a két szerep között. A öcsiséget megszokta, ebben a szerepben még mindig kényelmesen érzi magát. Imádja figyelni Benji éppen mit csinál, utánozza mindenben, szereti ha őt is megtutulgatjuk, odajön, ha Brúnóval már sokáig vagyunk. Kéri, hogy emeljük fel ha sokat gyalogolt.
Ugyanakkor bizonyos helyzetekben bátyként viselkedik és elvárja, hogy őt is nagynak kezeljük, mint Benjit. Mindent egyedül szeretne csinálni, egyedül akar öltözni, nem fogad el segítséget, szeret nekünk is segíteni és tanulja a báty szerepét is. Odamegy Brúnóhoz ha eszik, mellé fekszik a szőnyegen, és valahogy ezt magától teszi (néha Benji azért csinálja, hogy észre vegyük és megjegyezzük, hogy ő milyen rendes nagy testvér), Robin viszont csak úgy szeret a kicsivel lenni és figyelni rá.

Én meg csak figyelem őt, hogy váltogatja a testvér szerepeket és remélem nem bánja, hogy belőle Középső lett. A Sors nem is rendezhette volna jobban a dolgokat, mert Robin könnyebben veszi az akadályokat, mintha Benji került volna ebbe a helyzetbe. Robin mindenét megosztja, ha elszólom magam, hogy na ki ad nekem a csipszből/kekszből/csokiból egy darabot, Robin rögtön hozza szó nélkül. Ha megkérem segítsen, nem nyafog. Ugyanakkor lehet még ölelgetni, puszilgatni, mert elvárja, hiszen azért még Ő is Kicsi….

12-3-5-6

12-3-5-6. Az éjjeli ébredések száma. Azaz Brúnóé, nekem meg muszáj csatlakozni. Valahogy beállt erre a ritmusra és akármivel próbálkozunk nem tudjuk megnyújtani ezeket az alvás szakaszokat.
Este 8-kor megissza a kis tejcijét, bealszik szépen, éjfél körül kel először, addig nyüszög amíg meg nem ihatja az újabb adag tejet (próbáltunk kegyetlenek lenni és nem adni neki, hátha hozzászokik, de nem az én szívemnek találták ki az éhes gyerek sírást), ezt megismétli 3 körül újra, majd 5-kor és 6 felé kel végérvényesen.

Ebből következik, hogy fáradt vagyok. Nagyon fáradt. Több mint fél éve nem aludtam át éjszakát. Richard néha besegít de egy kezemen meg tudom számolni hányszor. Ok, reggel legalább átveszi őket, így hétvégén ráhúzhatok egy-két órát reggelente (bár ezt sokszor 3 fiús kiabálós háttér zajban kell megtenni)

Most voltunk otthon is, nagy reményeket fűztem hozzá, de sajnos nem sikerült aludni otthon sem. Ráadásul Richard sem jött, így még a reggeli lepasszolás is elmaradt.
Legalább kárpótolt, ahogy reggelente jött Benji, majd Robin, bebújtak az ágyamba Brúnó mellé, és ott beszélgettünk, nevetgéltünk, Brúnót ajnároztunk amíg Anyu fel nem ébredt és ő is csatlakozott Brúnó ajnározáshoz.
Az egyik ilyen összebújós reggelen Benji olyan kis boldogan mondta, hogy “Annyira szeretem a családom”, hogy minden fáradtságom elfelejtettem. Annyira aranyos nagy szívű gyerek. Még itthon is mondta, hogy hiányzik neki, hogy nem jöhet át a Brúnóhoz reggelente.

Hazafelé egyedül jöttem velük vissza, eléggé be voltam rezelve, de igazából most már lehet rájuk számítani, nagyon aranyosan segítettek. Dina is eljött velem a repülőig (meg van annak az előnye, ha valakinek a testvére a reptéren dolgozik ;-)), a repülőn a nagyok tableteztek, olvastak, ettek, a Kicsit kellett csak szórakoztani. A végén az útleveles sort és a csomag várást már túléltem.

Most már itthon, visszatért minden a megszokott kerékvágásba…fiúk suliban, mi Brúnóval itthon. Nagyon sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Kijött két fogacskája, jön-megy négykézláb, teljesen kihagyta a fóka kúszást. Imádja magát felhúzni lépcsőn, kisszéken, asztalon, combunkon, ahol éri, és ilyen fél ülésben üldögél. Ezért a kedvenc helye mostanában a lépcső alja, felmászni nem tud, de ott üldögél, gügyög, prüsszög, ütögeti a lépcsőt és jó 10 percekig el van magában 😀