Búcsút mondtunk 2016-nak, az évnek aminek kicsi Brúnónkat köszönhetjük, így ez az év már beírta magát a családi fontos dátumok közé.
Plusz elvitt négy fogat, hozott kettő újat (nekem sajnos csak vitte a fogat), elhagyott egy pelust, elbúcsúztattunk egy ovist, és hozott egy kisiskolást.
Egészségileg volt minden, térd bajok, derék bajok, cukrosság, inzulin, Péternek hármas bypass műtét, ezeket remélem el is vitte 2016 magával és nem is hoz semmit helyette.Elvitt egy téli kertet, hozott egy új nagy szobát (éppen hogy csak belefért az évbe, mert 24-én lett kész, illetve kívülről még mindig nincs kész…), szuper, hogy van plusz 4×4 méter helyünk, még sok mindent kell csinálni, de máris olyan jó, hogy több helyünk van, több helyen tudjuk szétteríteni a kacatokat.

A karácsony az építkezés miatt nagyon sietős lett, szerettem volna megélni az adventet, a gyerekekkel rákészülni, mézeskalácsot sütni, hamarabb fát állítani, csinálni egy-két ajándékot, karácsonyi zenét hallgatni és forró csokizni a fiúkkal. De a munkások és egy 5 hónapos miatt ebből nem lett semmi. Éppen hogy felállítottuk a fát 24-én, nem volt semmi dekor vagy mézeskalács illat, de a gyerekek így is élvezték. Még mindig megélik a csodát, és igaz, hogy nem Jézuskát hanem Santát várnak de totál hisznek benne, kitették a kekszet meg répát neki, és 24-én este nem az angyalok csengettyűjét vártuk, hanem a Santáét. Szokás szerint fent készülődtünk fürdés után, míg lent Richard bepakolta az ajándékokat a fa alá (amit majdnem észre vettek, mert az ablakukból fent lesték, hogy látják-e Santát jönni, de elfelejtettem, hogy az új nappalin tető ablak van és Benji egyszer csak megszólalt, hogy “látom Daddyt!”. Majdnem észrevette,hogy csempészi az ajándékokat a fa alá. Lehet ez volt az utolsó év, hogy még teljes szívből ártatlanul hisz a csodában, pedig de jó lenne, ha mindig így maradna!

Karácsony napján, 25-én a Jaynékhez is jött a Santa, illetve itt már tudták,hogy egymást ajándékozzuk meg, nem tudom ezt hogy teszik össze magukban.
26-án meg jöttek Anyuék így akkor is volt extázis és ajándék dömping. Nagyon jó volt ez az egy hét megint, és ez a két nagy úgy meghálálja a figyelmet és a szeretet. Már 4 napja hazamentek anyuék de a két nagy azóta is kezelhetőbb, beszédesebb, figyelmesebb. Csak az a baj, hogy továbbra is várják,hogy egész nap játszon velük valaki,de sajnos ez kis Brúnó mellett ez lehtetlen. Benji például kérdezte, hogy elmegyünk-e focizni úgy ahogy Papival, de én késő is volt és egyedül a hármójukkal nem indultam neki. Nagyon hiányoznak, és messze van még Február… 😦