A legkisebb gyerekünk nagyon azon van, hogy meggyőződjön róla, hogy valóban ő marad a legkisebb és még véletlen se csábuljunk el még egy babázásra. Nagyon rossz alvó. Születése óta 3 óra volt a leghosszabb, amit egyben végig aludt. Emiatt már én sem aludtam ki magam már 4 hónapja. Egy merő zombi vagyok, nagyon alacsony ingerküszöbbel és megemelkedett cukor kívánattal amiért utálom magam. Múlt héten volt úgy, hogy óránként ébredt éjszaka. Mintha ki-be kapcsolgatták volna az agyam. Azon kívül, hogy ez a legjobb fogamzásgátló módszer, hiszen kinek van arra ereje? de valóban úgy is érzem, hogy nincs az a pénz, hogy én ezt mégegyszer végig csináljam újra. Még szerencse, hogy nem Brúnó volt az első gyerekünk..
Nagyon remélem, hogy a hozzátáplálással változik ez majd mert már tényleg csak egy burok vagyok és ez így nem mehet tovább. Soha nem gondoltam volna, hogy a sírni hagyáson gondolkodom el, de ez a kialvatlanság az egész családra kihat és neki sem jó.
Ezen kívül egyébként egy bűbáj és nagyon szépen fejlődik, sőt! 3 hete elpakoltam a 0-3 hós ruháit, bepakoltam a 3-6 hónaposakat és ma reggel gondolkoztam, hogy le kéne hozni a padlásról a 6-9 hónaposakat is, mert mintha 2 hét alatt kinőtte volna egy egész ruha méretet, már a fél éves gyerekekre való ruha is igencsak passzentos rajta.

Nagy tudománya még nagyon nincs, rötyög hangosan, megfordulni még nem fordult, gondolom nehéz egy ekkora testet megmozgatni…
A nagyok változatlanul imádják és kedvesek vele. Mostanában inkább Robin, akit annyira jó látna a báty szerepben. Jobban élvezi, mint az öcsi szerepet így talán nem érzi magát kitúrva az öcsi szerepből…

És erre a beírásra már két hete készülök, ugyanis azóta jöttünk vissza otthonról, ahol élveztük az őszi szünetet. Már nagyon kellett, hiszen Húsvétkor voltunk otthon utoljára és már elvonási tüneteim voltak. Dunát akartam látni Gellért heggyel, villamosokat eldöcögni, káposztát, gombócot, lebbencs levest enni, színházba, művész moziba menni, beszélgetni, és még abban is reménykedtem, hogy kialudhatom magam.

Hát ez utóbbi nem nagyon sikerült, mert Brúnó még mindig rettenetesen alszik nem alszik. Ráadásul sikerült valamilyen takonykórt elkapni, így szegénykém szopni se tudott nagyon, így a két hét az ő dajkálásával telt és nem nagyon tudta az egyébkén “bűbáj gyerek” oldalát megmutatni. De azért legalább dajkálásban volt legalább még 3 pár kéz, aki boldogan átvette. Kétszer-háromszor még vissza is tudtam feküdni reggel pár órára. Az is rengeteget jelent.

Feltöltődni viszont sikerült és a nagyfiúk is nagyon élvezték az otthon létet. Külön jó volt, hogy velük is tudtunk négyesben lenni, ami annyira látszott főleg Benjin, hogy szeretett. Voltunk a Miniverzum mini villanyvasút városban, amit nem tudom eldönteni, hogy a fiúk vagy Richard élvezett jobban…Voltunk cirkuszban, nagyon tetszett nekik. Voltunk négyesben a csúszda parkban, itt láttam a legjobban, hogy Benjinek mennyire számít, hogy vele cápázunk, kergetjük a vízben, ráfigyelünk. Kis Bobó meg mindenben megy utána. Ő is egyre bátrabb és az utánozás miatt otthon sokkal többet beszélt magyarul is, mégha ez inkább utánzás még.

Anyuékkal voltak kisvasútazni, játszóházazni is, Apuval bicajoztak az új bicajjal, rengeteget csocsóztak, levelet söpörtek, Dédikéztek. Addig én is töltődtem, megnéztük a Pál Utcai Fiúkat a Vígben, ami meglepően jó volt, azt hittem gyerek darab jellege lesz, de nem szuper volt a zene, nagyon jó rendezés, előtte boroztunk is kicsit. Kellenek az ilyen napok is. Még akkor is ha lemaradtam arról, hogy Benji hogy biciklizik a nagy bicajon….

 

Richard apukája 3 hete szívinfarktust kapott, szerencsére sikerült időben elkapni és egy hét múlva meg is műtötték. Hármas bypass műtétje volt. Most már otthon lábadozik szerencsére.

Azóta sokat gondolkozom, 68 éves, 5 unokája van. Ha èn 68 leszek, Brúnó akkor lesz 30. Lehet neki még nem lesz gyereke. Vajon én leszek olyan szerencsés, hogy lássam az unokáim? A fiúk nem is tudják milyen szerencsések, hogy nem csak mind a négy nagyszülőjük, de három dédmamijuk is aktívan részt vesz az életükben, alakítja a személyiségüket, formálja az emlékeiket.

30 év múlva ha én 68 leszek vajon tudok majd ennyit segíteni, az unokáim életében aktívan részt venni? 30 év…iszonyat gyorsan el fog menni. Bár csak le tudnám lassítani az időt! Sőt! Bárcsak megállíthatnám. Most. Most, minden olyan jó. Most, amikor van már egy okos nagyobbacska fiam, akivel lehet már beszélgetni, van egy közepes még kedves és gyermeki ártatlan kis 4 évesem és egy bájos, tündér kisbabám. Mind a három korszakot élvezem és nyújtani szeretném még az időt, hogy had élvezzem még egy kicsit. Nem akarom, hogy felnőjjenek. Nem tudom elképzelni milyen lesz 3 nagy kamasz fiúval…valószínű még a mostani éjszakázás is könnyűnek fog tűnni…

Most szeretném megállítani az időt, amikor körbe vesz minket mindenki akit szeretek. El sem tudom képzelni milyen lesz ha nem így lesz. Még azt sem, hogy Péter bácsi ne legyen. Most jó, hogy minden nap 7 felé nézem, hogy várják, hogy telefonáljak, hogy a gyerekekben láthatom, hogy bizonyos gesztusokat eltanulnak innen-onnan pont úgy ahogy azt a nagyszülő csinálja. Most, hogy van aki teletömje a táskám finomságokkal pont ahogy én szeretem. Most, hogy vannak akik tudják, hogy hogy szeretem…Most, hogy van kinek büszkélkedni és kire büszkének lenni.

Most így jó, most szeretném az időt megállítani…de nem tudom és ez elszomorít…