6 hetes ellenőrzés

Túlvagyok a 6. Hetes mérföldkövön, orvosilag gyógyultnak nyílvánítottak a császár után, kipipáltak a számítógépen, hogy elbocsátva. (Persze még megkérdezték, hogy fogamzásgátláson gondolkoztunk-e és esetleg nem akarom-e sterilizáltatni magam. Hiába a 3 gyerek az 3 gyerek…)

Örülök, hogy túl vagyok az elmúlt 6 heten és hiába utolsó gyerek, nem fogok nosztalgiával gondolni erre az időszakra. Gondolom sokat nyom a latba, hogy 4 évvel idősebb vagyok és nehezebben gyógyultam, vagy nehezebben tűröm a fájdalmat, nem tudom. Mindenesetre kijutott minden jóból…a sebem nagyon nehezen gyógyult, nagyon fájt, fájdomcsillapítóval is csak görnyedten csoszogtam a házban, ágyból felkelni, vagy megfordulni kész tortúra volt. Egy csodás aranyeret is megnyertem magamnak, pedig azt hittem a császár előnye, hogy nem lesz…ó balga ábránd! Ezt is csak azért írom le, ha esetleg valaki ezzel küzd, annak ajánlom a kókuszolajjal kenegetést, mert csak ez mulasztotta el, pedig olyan szörnyű volt, hogy azt hittem ezt már csak műteni lehet és a kapható összes kenőcsöt kipróbáltam, de semmi nem segített.
Amikor már végre ez is elmúlt akkorra a mellem gyulladt be…kaptam antibiotikumot ez szerencsére gyorsan elmúlt.

Sajnos a szoptatással azóta is küszködünk. Valahogy abban a mellben, ami be volt gyulladva nincsen tej, vaj nehezen indul be a tejleadási reflex, de Brúnó vagy elalszik kortyolás nélkül, vagy le-fel húzza magát és begorombul ha nem jön a szájába semmi. Sajna a másik mellből is egy órán át szopizik és kb két óránként, így szinte egész nap csak szoptatok vagy szoptatások közben Brúnót dajkálom. Nagy fiúkra semmi időm nem marad, magamra meg pláne nem. Ez az időszak arról lesz nevezetes, hogy még egy 5 perces telefonbeszélgetès is luxus, ha meg megtudom mosni a hajam az szinte felér egy wellness hétvégével…

Na de lesz ez még jobb is. Kárpótól egyelőre, hogy annyira aranyosak hárman. A két nagy ajnározza a kicsit, reggel az az első, hogy jönnek, puszilják. Főleg Benji de mivel Robin mindenben Benjit utánozza ezért ő is kedves Brùnóval, pedig ő biztos féltékeny.  Az első Brúnó mosoly is Benjinek járt és azóta is valahogy rá szeret vigyorogni. Erre roppant mód büszke Benji, ma reggel is szórakoztatta a kicsit, aki vigyorgott rá, erre Benji mondja amikor feláll, hogy kicsit könnyes a szeme de ezek öröm könnyek és ez a legjobb nap a világon! (Pusztán mert a kistesója rámosolygott) olyan nagy szíve van, úgy imádom!

Brúnó 8 hetes ellenőrzése van már csak hátra két hét múlva, hogy végleg rendben legyünk!

Tüneményes 4 éves

Már nagyon várta a szülinapját, mert Benjinek előbb volt, és azóta kérdezgeti, hogy neki mikor lesz. Bár amikor a eljött a napja és neki is feldíszítettük a nappalit persze tipikus blazírt Robinosan vette tudomásul, hogy hát igen ez így természetes, ma van a szülinapom…

Ajándékként szuper hősös legot kért mindenkitől és a bulijára kijelentette, hogy csak fiúkat hívhatunk meg. Tortának pedig Hulk Smash tortát kért. Hála a pinterestnek sikerült egy viszonylag egyszerűbbet találni.

Benji persze minden Robin ajándékot ki akart bontani és magának szeretett volna. De viszonylag könmyebben elfogadta, hogy most nem neko van a szülinapja. 

Egyébként tündér volt, ahogy végre mondogathatta, hogy az az ő játéka, ő 4 éves, ő a szülinapos nagyfiú stb, a buliján a barátait körbevezette, megköszönte az ajándékokat, olyan nagyfiú már ő is tényleg. Imádom! ❤ csak ne nőjjetek ilyen gyorsan gyerekeim!!



3 hetes kis tökély

Eltelt három hét Brúnó születése óta. Ő egy kis angyal, nekem viszont kicsit tovább tartott/tart, hogy rendbe jöjjek. Hiába a +4 év Robin születése óta érezteti hatását, nem vagyok egy friss csirke.

Szülés közben is sok vért vesztettem (1.5l), a belső sebem is égetni kellett, mert nem tudták átvágni (jáj) ezért még most is érzem sebem, de az első két hét alatt konkrétan fájdalom csillapítón éltem és vánszorogni tudtam csak vagy feküdni. Ráadásul ahogy kezdett a fájdalom a sebből elmúlni kijött az aranyerem (jáj 2). Na ez meg jobban fájt mint a seb. Újra kezdtem a reggel-délben-este fájdalom csillapító kombót. Még az ügyeletet is megjártuk hétvégén mert se ülni, se járni nem tudtam. Most kezd jobban lenni. Erre persze a jobb mellem kezdett fájni, gondolom mert csak fekve tudtam szoptatni és nem annyira jön a jobb oldalon tej, mint a balon. Ráadásul pont most van a 3 hetes fejlődési ugrás és állandóan csak enne és enne. Ahogy ébred követeli a jussát és addig cummog amíg tele nem lesz a hasa. Valamikor egy órán keresztül. A hármas számú kis haspókunk. Bár ő a legkisebb, furi is nézni a kis pöttöm kezét, lábát. Most érte el Benji születési súlyát, 4kg, és még 200g és annyi lesz, mint amikor Robin született. Meg is mérték, 52cm. Pöttöm Palkó.

A nagyfiúk továbbra is lelkesek, jönnek reggelente puszilgatni, lesik mikor nyitja ki a szemét, dugdossák a szájába a cumit, hozzák a pelenkát, felváltva akarják ölben tartani, és eddig csak egyszer-egyszer mondták, hogy vigyük vissza a kórházba.

Közben vége lett az iskolának, Benjinek nagyon jó bizije lett. Itt úgy mérik, hogy átlagos, átlag feletti vagy fejlesztésre szorul egy adott tantárgyból. Mindenben az életkorának megfelelő, olvasásból átlag feletti (repes a könyvszerető anyai szívem, már látom lelki szemeim előtt, hogy 15 év múlva egymás kezéből vesszük ki a könyveket nyaralás alatt). Emelett még odaírják azt is, hogy mennyire vesz részt vagy lelkes az adott tantárgyban és egy egész hosszú szöveges jellemzést is adnak.

Robinunk is elballagott az oviból, itt szokás ilyen diplomaosztóra hasonlító ünnepséget szervezni köppennyel, kalappal, kis bizonyítvánnyal. Sajnos pont kórházban voltam és nem láthattam a cuki fejét, de anyu és Richard elmentek és csináltak képeket, amik magukért beszélnek. Utána még egy hétig azt mutogatta, hogy hogy kell kezet fogni és megköszönni a bizonyítványt 🙂 Kis barátjától, Dextertől is elbúcsúzott, ő másik iskolába megy majd és voltunk a suliban ismerkedni is. Nagyon aranyos tanító nénije lesz úgy néz ki, de azért nagyon sajnálom, hogy a szupi oviját és a farmot ott kell hagynia. Nagyon szerettük.