Ebben a sorrendben, és mindkettőt nagyon vártuk. Edward az osztály macija, akire minden héten más vigyáz és dokumentálni kell a kis naplójában, hogy kinél mit csinált. Dinát meg nem kell bemutatni.
Még pénteken a játszóházban sokat szórakoztak Edwarddal, de a nagy ugrálásnak meg lett a böjtje, mert még aznap este Benji kihányta a vacsoráját és egész este fent volt 4-szer hányni. De egyem a szívét, olyan kis hős volt, nem panaszkodott, sírt, csak “tette a dolgát”. Emiatt a hétvégénk otthon maradósra sikeredett, ráadásul Dina is hányt vasárnap, így a búcsúvacsora is elmaradt.
Viszont öröm az ürömben, hogy vasárnap reggelre leesett a hó, amit a fiúk már nagyon vártak (konkétan a Mikulástól is ezt kérték) Benji ezer éve vágyott hógolyózni (mindig emlegeti, hogy úgy szeretne megint hógolyózni, mint a Mimiéknél). Meg lett az öröm, mert délelőtt, amíg tartott az a kis hó, jól megdobáltuk a Dinát 🙂
A múlt hét viszont horror volt, pont miután Dina elment, Richard nyakában valamilyen ideg beállt, iszonyat fájdalmai voltak, és semmit nem tudott mozogni. Nagyon megérezni, ha kiesik valaki, a munka mellett,  házi írni, gyerekeket hozni-vinni, ruhát gyorsan kimosni, mesét mesélni, vacsit csinálni. Minden este kipurcantan dőltem ágyba, a mosogatni való pedig 3 napig tornyosult…
Szerencsére péntekre jobban lett, így ő is el tudott az első ultrahangra jönni, hogy megnézzük a legkisebb családtagot. Szerencsére minden ok, pont a korának megfelelő méretű (ami meglepett, mert ez az első terhesség, hogy nem azzal kezdik, hogy “jé, már egy héttel  nagyobb a baba”. Valami talán van a lába között, de ezt csak mi találgattuk, mert itt nem mondanak semmit a 20. hétig. Még 5 hét…..

 Kis breteg:

 Ó és tényleg, a Snowdome-ban is voltunk!

Mutassátok mennyire vagytok szomorúak, hogy hazament a Dina?