Újévi séta

Végül a Nicoláéknál töltöttük a szilvesztert, kártyáztunk, társasoztunk, csendben kivártuk az éjfélt és lefekedtünk. (de iszonyat hideg volt náluk!),másnap sétáltunk a közeli parkban, ami gyönyörű volt, és szégyenszemre én még nem is merészkedtem beljebb, pedig olyan közel van és tényleg nagyon szép. Legközelebbre beszerzek egy gumicsizmát és akkor én is tudok majd a mocsarasban lépkedni
Azóta már a díszeket is leszedtük otthonról, Robin megkapta a 3.5 éves státusz oltását. Egy kis hős volt, és tipikus Robinként, blazírtan vette tudomásul amikor megdícsértem, hogy milyen nagyon ügyes volt. “Ez így természetes” gondolta szerintem magában.
Benji hóra vágyik, hógolyózni szeretne, reggelente izgatottan néz ki az ablakon, hogy esett-e a hó, és csalódik, hogy megint nem. Hátha még Februárban lesz otthon még hó, mert ezt ígérgetem neki.
A legkisebbik Laker pedig 12 hetes (hasban lévő 12 hét), jövő héten lesz az első ultrahang, de nemet itt még nem mondanak a 20. hétig. Pedig nagy a nyomás rajtam, mint egy tenyész tehénen, hogy lány legyen. Közhely, de tényleg csak legyen egészséges, pláne, hogy nem vagyok már egy mai csirke és azért most jobban félek, hogy nehogy valami baja legyen, mint a fiúkkal…

Hozzászólás