Már vége is a nyárnak

Sőt már az iskola is elkezdődött..Nagyon jó három hetünk volt Horvátországban és otthon. Még szerencse, hogy ilyen sokat tudtunk otthon lenni, mert itt Angliában végig esett az eső és azt mondják, hogy nem is volt nyár idén. Így a gyerekek és mi is nagyon kiélveztük a meleget. Habár a Balatonon nem nagyon volt jó időnk, de nekem úgy is dolgoznom kellett és nem fürödhettem volna. Csak a gyerekeket sajnáltam, hogy nem tudták a Balatont jobban kiélvezni. Olyan jó volt nézni, hogy Benji sokkal bátrabb volt, mert sekély volt és homokos a talaj, nem úgy, mint Horvátországban. Miközben ugrált kiabált, hogy “This is the best holiday ever!!”. egy hét Horvátország után a kis hálátlan. De legalább eldőlt, hogy jövőre a Balaton déli partjára megyünk, mert ki-be rohangálhatnak a vízből felügyelet nélkül, és nagyon szép helyeket lehet felfedezni még.
Robin szülinapja még plusz kétszer meg lett ünnepelve, egyszer még lent a Balatonon, egyszer a Dénesékkel otthon is. Sajnos a nyaralás alatt a szobatisztaságban lett visszaesés, a kaki csak pelusba megy azóta is, de majd megoldódik biztos.
Nagyon jó volt ez a nyár, nagyon jó emlékeket gyűjtöttünk mindannyian, Benji magyarja sokat fejlődött, szerették a magyar ételeket, lángost, barackot, görögdinnyét. Kártyáztak, fociztak, Benji legyőzte a víztől való félelmét, Robin agyon abajgatta Csodát (még amíg lehet), esténkét átbicikliztek apuval dédikéhez, bár Benji már inkább a kutyát akarta sétáltatni.

Jöjjenek a képek: