Annyi minden történik mostanában, és klónozni kéne magamat, hogy arra is legyen időm, hogy itt is dokumentáljam a történéseket.
Benjinek vége a sulinak, Robin elkezdte a pre-schoolt (ami végülis nagycsoport), nekem lett egy puhakézfogású, rettenet és elviselhetetlen törtető főnököm. Ebből kifolyólag az elmúlt pár hét azzal telt, hogy szerveztem, hogy a gyerekek éppen kinél legyenek, miközben este 8-kor is még riportokat küldtem át. Az elmúlt hét konkrétan azzal telt, hogy próbáltam a fejem víz felett tartani, hogy ne csapjanak a fejem felett össze a hullámok.
De mindenféleképpen meg kell örökíteni, hogy Benji megkapta első bizonyítványát, amit itt nem jegyekben mérnek, hanem, hogy bizonyos területeken hogy áll a fejlődésben (átlagos, átlag feletti vagy alatti) Utána pedig szöveges értékelést írt a tanítónéni róla, hogy hogyan illeszkedett be, hogy tanul, hogy viselkedik közösségben stb. Csupa jót írtak (mondjuk itt nem hinném, hogy lehúznák egyik kicsi önértékelését sem).
A legutóbbi bejegyzés óta megünnepeltük Oscar szülinapját, voltunk epret szedni, egy helyi zenei fesztiválon, sok osztálytárs szülinapi zsúrján, mi a Richarddal egy Michelin csillagos étteremben, volt névnapom (amit majdnem elfelejtettem Richarddal egyetemben), megnéztük a Minionos mozifilmet, bicikliztünk, kertészkedtünk.
És….és….dobpergés…Robin wc-be pisil!! Kb. egy hete. Múlt héten döntöttem úgy amikor éppen itthon voltak a gyerekek, hogy na akkor próbáljuk ki, és egész nap ügyesen szólt, ha pisilni kellett aztán futott a wc-re kiabálva, hogy “gyorsan…gyorsan”. A nagy wc-n szereti, nem a bilin, és a Benjit is próbálja már utánozni az állva pisilésben. A kaki dologra még nem nagyon érzett rá, három napig nem volt produktum így visszaadtam rá a pelust, tele is tette. Ez még kétszer volt, de tegnapelőtt sikerült a wc-be! Olyan furcsa ez, hogy ha a pelenkás korszaknak vége, már tényleg nem lesz kisbabám. Amennyire örülök, hogy nem kell pelenkázni és költeni rá, de mégis kicsit meggyászolom…vége egy újabb korszaknak.
A héten kezdett a nagy csoportban a szőlő csoportban. Ő is egy kis szőlőszem. Szerencsére egy nagyon szimpi gondozónő alá került, voltam nála beszélgetésen, ami kb. 1-2 óra beszélgetés a gyerekedről, hogy jobban megismerjék mit szeret, mik a szokásai stb.
Annyira meghatódtam, mert amikor körbevezetett a csoportban, mert ahogy nézelődtem körbe – minden fel van cimkézve, pl “kisautók”, vonatok”, “papír” – nézelődök, és olvasom, hogy “színesceruzák”. Először nem is dolgozta fel az agyam, hogy magyarul olvasok, de aztán látom csak, hogy minden doboz, minden fogas, minden szekrény cimke alatt az angol megfelelő szó alatt ott a magyar szó is. Ékezettel, úgy ahogy kell.
Ahogy ámuldoztam, az egyik fiatal lány a háttérben mondta, hogy “jól írtam? csak a googleból néztem ki”. Annyira aranyos gesztus, annak ellenére, hogy Robin vagy a többi ovis nem tud olvasni, így végülis csak a gondozóknak van odaírva. De akkor is. Valaki vette a fáradtságot és kiguglizott vagy 30-40 szót, kinyomtatta, lelaminálta, mindezt egy darab fél-magyar gyerek miatt.
Emellett még én éreztem magam rosszul, mert az ovónéni olyan lelkes volt, hogy lesz egy más nemzetiségű (még ha félnemzetiség is az) gyerek a csoportjában, hogy kérte, hogy szeptemberre írjam le milyen ünnepeink vannak, miket csinálunk másként otthon stb. Hirtelen a Mikuláson vagy a locsolkodáson kívül nem is jutott más eszembe…(de majd gondolkodom)
(Lenne mit tanulni jelenleg otthon, hogy hogyan is kéne elfogadni a más országból érkezőket…és milyen jól is eshet valakinek ha előítélelek és ellenségeskedés nélkül állnak hozzá és a családjához)

Holnap Robin 3 éves!! És 4 nap múlva irány Horvátország majd 10 nap Balaton és Budapest (jippí, jaj de rám fog férni!) Dokumentálni is igyekszem majd 😉