Pénteken nyílt nap volt Benji sulijában. Egész délelőtt ott lehetett egy szülő/ gyerek, figyelhettük az “órát”, segíthettünk dekorálni a munkafüzetüket, játszhattunk az udvaron, beszélgethettünk anyukák.

Nem titok, hogy nagyon tartottam az angol iskola rendszerről. Féltem, hogy 4 évesen még nem érettek az iskolára, hiszen otthon teljesen másban nőttem fel, visszatartják a gyerekeket, nem javasolják a pszichológusok, és az se segített, hogy tapasztalatom szerint az átlag angol tudás közelébe se férkőzhet az átlag magyarhoz.
Most péntek után az aggodalmam sokkal alább hagyott. Elsősorban rájöttem, hogy nem lehet a két rendszert összehasonlítani. A magyar iskolarendszerre, hogy egy órát egy helyben, csendben kell figyelni, teszteket kell írni, felelni kell gondolom tényleg csak 6-7 évesen érik megy egy gyerek.
Itt viszont teljesen más rendszer van, szerintem a 4-5 évesek észre sem veszik, hogy tanulnak.
Két tanítónéni van 28-30 gyerekre, nincsenek padok, tele van játékkal az egész terem, van kreatív kuckó, ahol festeni, gyurmázni lehet. Van egy szerepjátékos sarok, ahol van játék konyha, pénztár, ételek, kis tábla, kis sátor. Van olvasósarok sok puha párnával a földön.
A tanítónénik figyelik, hogy mit szeret csinálni a gyerek, odaülnek, segítenek, akinek kell, közben észrevetlenül javítanak, segítenek. Betűkirakót játszanak, vagy ki nevet a végént, számolják, hogy a bábú hányat lép, ha festenek, megmutatják, melyik színből mit lehet keverni, utána visszakérdeznek, figyelik, hogy a gyerek tudja-e (majd ezt a tanítás nap után minden gyerek füzetébe dokumentálják, sokszor fényképekkel, idézetekkel kísérve. Amit persze minden szülő imádott visszaolvasni)

Az idő nincs órákra osztva, jönnek-mennek, beszélgetnek, játszanak a gyerekek. De délelőtt és délután is van kb 45-45 perc, amikor a tanítónénire kell figyelni. Körbeülik őt a földön és figyelik, mint mond illetve a táblát. Ami persze nem fekete tábla, hanem interaktív, érintőképernyős, filmeket lejátszós tábla. Minden nap tanulnak egy hangzót, és a hozzájuk tartozó betűt-betűket. Meghallgatnak egy hozzájuk tartozó kis film részletet, játszanak az interaktív táblán (pl egy autó gyorsabban megy, ha a betűnek megfelelő hangot mondja a gyerek, vagy lelassul, ha nem). Vagy ki kell választani a hangzóval kezdődő szavakat, pl ha látja, hogy CH van felírva, egyik oldalra kellett húzni egy szék képét, de az ágyét a másikra.
Utána énekeltek, körtáncoltak, a tanítónéni mutatta, majd hangokat kellett felismerni egy nagy dobozban.
Kétszer mentek ki hosszabb időre a kertbe, ott rohangálhattak, mert itt felismerik, hogy az agyműködéshez fontos, hogy aktívan mozogjanak még ilyen korban.
Azt is átvehetné egy-két otthoni iskola, hogy volt egy tízórai sarok, egy óriási tál gyümölcs és répa volt a közepén. Oda bármikor bármelyik gyerek odaülhetett, odahozta a saját alátétjét (egy laminált A4-es lap, rajta a gyerek fényképe, két odalán egy villa és egy kés), azt a gyerekek letették, kiszolgálták magukat, majd ha befejezték lesöpörték a mandarin vagy banánhéjat, letörölték az alátétet, visszatették a fiókba, és visszacsatlakoztak a foglalkozáshoz. Minden egyes gyerek. Figyelmeztetés nélkül. Automatikusan. És igen, jóízűen ették a gyümölcsöket.
Ahogy megfigyeltem a gyerekek segítettek egymásnak, megbeszélték a dolgokat. A tanítónéni nagyon sokat dícsért, ha hibákat látott, kedvesen segített. Itt nincsenek jegyek, felelés, teszt. Matricákat kapnak, ha szépen olvasnak vagy írnak, rajzolnak, segítenek a másiknak. Rossz jegy, beírás, fekete pont, boszorkány nyomda nincsen.
Nem láttam egy szorongó gyereket sem.
Az is nagyon jó, hogy az udvaron illetve ebédnél egy-egy felsőbb osztályba járó gyereket összepárosítanak egy kicsivel, akire vigyázniuk kell. Így nincs csúfolás, kiközösítés, megtanulják,hogy a kicsikre vigyázni kell. Sokszor reggelente a nagyobb gyerekek is köszönnek nekünk, hogy “Jó reggelt Benji anyukája”. Eleinte nem is tudtam, hogy a 10 éves körüliek honnan ismerik a 4 éveseket…
Benji vasárnap már kérdezgeti, hogy mikor lesz hétfő, hogy mehessen iskolába, játszhasson a barátaival. Szerdánként hazahoznak egy koruknak megfelelő könyvet, egyszerű mondatokkal, amit itthon kell gyakorolni velük. Eddig Benji minden szerdán befut, kirántja a könyvet a táskájából, el kell olvasni az egészet együltőhelyben, amit nagyon élvez.

Szóval úgy érzem, hogy az általános iskolát nagyon eltalálta az angol rendszer. Ha egyszer hazajutunk, már nem tudom elképzelni, hogy hagyományos iskolába irassam a gyerekeim.