Hirtelen magunkba süppedésünk csillapítandó ellátogattunk a közeli farmra a hétvégén (igaz, hogy állatkertet ígértünk, de Robin akkorát aludt délután, hogy oda már nem érte volna meg elmenni).
Annyira aranyosak voltak, ahogy ide-oda rohangáltak az állatok között. Igaz, hogy Robinnak meg kellett tanítani, hogy az állatokat nem úgy etetjük, hogy fogunk egy marék szalmát és az arcukba vágjuk (szegény kecske csak úgy prüszkölt a sok orrába-szemébe dobott szalmától), hanem kitartott kézzel hagyjuk, hogy felnyalogassák.
Mondjuk ez még mindig jobb, mint, hogy Benjinek meg azt kellett megmutatni, hogy mégis a nyúl hogy néz ki. Annak ellenére, hogy Mimiéknél már látott és etetett is egy csomót, simán lenyuszizott egy hosszú szőrű tengerimalacot…Már a bejáratnál megmondták nekik, hogy tesznek a vödrükbe répát is, mert a nyulak azt szeretik. Rohangáltak keresték a nyulakat, egyszercsak rohan hozzánk Benji, hogy “Mami, mami, megtaláltam a nyuszikat!!” Gyorsan ketrechez rohanás, leguggolás…”Ezek tengerimalacok kisfiam…” Végülis ki mondta, hogy a nyúlnak hosszú füle kell, hogy legyen?