Ugyanis Benji nem szereti. Végre megszoktuk az új rutin, Benji is élvezi az iskolát, de a torna óra egyszerűen nem jön be eddig neki. Úgy döntött, hogy nem öltözik át, és nem fogja szeretni, megmakacsolja magát, hisztizik, még az igazgatót is behívták,hogy segítsen meggyőzni.
Itthon azt mondta, hogy azért nem szereti, mert nem akarja, hogy a többiek meglássák a gatyóját, illetve,hogy nem szeret valami egeres játékot, és nem tudja a babzsákot egyensúlyozni a fején.
Ez a félelme addig tetőzött, hogy egész hétvégén azt kérdezgette, hogy holna Hétfő lesz-e, mert Hétfőn torna óra van, és azt nem szereti. Tegnap kénytelenek voltunk megmondani, hogy igen, holnap hétfő lesz. Erre bömbölni kezdett szívszaggatóan, hogy ő nem szeretni menni iskolába, mert nem szereti a torna órát. Mondtam neki,hogy menjen a wc-be átöltözni, ha nem szeretné,hogy a többiek meglássák a gatyóját. Illetve bíztattuk, hogy mi sem tudjunk babzsákot egyensúlyozni a fejünkön, az nem olyan nagy dolog.
Végül ma úgy mentem érte, hogy mégis csak tornázott, és azt mondta, hogy a wc-ben öltözött át. Egyem a kis szívét…
Múlt héten megvolt az első szülői értekezlet is, a tanítónéni nagyon érti, hogy milyen is ő, hogy félénkebb, de azt mondta, nagyon vicces, jó a humorérzéke, és öröm őt a csoportban tudni. Ügyesen számol, de a betűk írása még nem köti le.
Robin is túl van az első héten az új oviban. Az első két nap sírt, amikor eljöttem, de a hét vége felé, már integetett. Az ovónénije mondta, hogy nagyon barátkozós, mosolygós, és Rá is mondták, hogy öröm, hogy a csoportban van (milyen büszke is vagyok, hogy ilyen kis “napsugár” gyerekeim vannak), nagyon magabiztos, szereti az állatokat (most születtek kis csirkék, és tengeri malacok, amiket minden reggel megsimogatnak? teljesen neki való ez a hely). Szóval őt is kezdik kiismerni. Sokkal boldogabb vagyok, hogy ebbe az oviba járhat. Remélem ő is az lesz.
![]() |
| Ludas Matyi nézés közben |
