Ez a nap is eljött. Felvettük a kis fehér inget (piros pulcsit még nem), megkezdődött a beszoktatás a suliba.
Illetve ez még csak imserkedős órák voltak, első nap egy óra szülőkkel, második nap egy óra egyedül, egy  héttel később pedig ott ebéletünk, hogy azt is lássák, hogy hogy megy.
Benji nagyon félt egyem meg. Az első nap előtt még alkudozott is, hogy nem akar négy éves lenni, inkább visszaadja a szülinapi ajándékait, csak ne kelljen iskolába mennie.
Első nap nagyon megvolt szeppenve, nem mozdult mellőlem, pedig nagyon pozitív volt számomra az egész iskola és a tanító nénik is. Odamentek minden gyerekhez, beszélgettek velük, próbálták a gyerekeket összehozni. Nagyon hamar eltelt az első nap.
Második nap tudta, hogy ott kell majd maradnia, így nagyon nem akart az “új iskolába” menni, pedig ott volt Caleb, aki szerinte a barátja lesz, és van egy másik Ben is. De amikor a tanító néni kedvesen hívogatta befelé őket, csak ő és egy másik kisfiú kezdett el sírni. Be kell vallani Benji sírt a legjobban, így besétáltam vele, megmutattam neki megint a dinoszauruszokat, a kedvesebbik tanító néni el is kezdett vele játszani, én gyorsan integettem, kisiettem, és kint eltört nálam is a mécses. Olyan rossz ez a beszoktatás, annyira átérzem ezt a “senkit nem ismerek, légyszi legyél a barátom” hangulatot. De helyette nem tudom ezt meglépni, csak remélem, hogy tényleg talál majd jó barátot. Biztos vagyok benne.
Mindenesetre a recepciós néni segített letörölni a könnyeimet és bement megnézni Benjit, aki állítólag két perc múlva már nem sírt.
Alig vártam, hogy elmúljon az egy óra, már 15 perccel előtte gyülekezdtem a többi anyukával együtt a kapu előtt, olyan édesek voltak, ahogy a kis 4 évesek megjelentek az ajtóban és futottak ki a szülők karjaiba. Benjinek is felcsillant a szeme, ahogy meglátott, futott hozzám, és első mondata az volt, hogy nagyon jól érezte magát, jöjjünk máskor is. Tanító néni is odajött, és mondta, hogy “He is chatty, isn’t he?” (Nagyon beszédes, ugye?). Hát igen. Mit tagadjuk 🙂

Hétvégén az iskola szervezett kis nyári fesztivál szerűséget, sok kis vetélekdővel, tombolával, oda is elmentünk, hogy szokja, és hátha lesz kis barát. Nem volt, de Robinnal nagyon jól lebohóckodtak.
Kis Robinunk is nagyon sokat okosodott mostanában, egyre több szót ismételget (bácsi, pisi, husi, nyuszi, kutyus, még). Az ő intézményi élete egyenlőre heti fél péntek, mert az oviban nincs jelenleg hely, de azt a fél napot is imádja. Azt gondolná az ember, hogy mivel nem rendszeres, ezért mindig hozzá kell szoktatni, de nem, ő megy vidáman, visszanéz, integet, és megy is a kis csoportjába.

 És voltunk megint epret szedni, mert végre talán sikerül Boriékhoz lejutni a hétvégén, és eperszedésre ez éppen jó indoknak bizonyult..