Végülis egyrészt azért, mert nem nagyon történt semmi említésre méltó az elmúlt időben, másrészt azért, mert nem nagyon volt időm, mert megvalósítgatom éppen a két újévi fogadalmam. Az egyik, hogy idén lefutok egyben 10 km-t, a másik, hogy megtanulok Angliában is vezetni. (így ha nem dolgozom, vagy nem a gyerekekkel vagyok, akkor vagy futottam, vagy vezetés órákat vettem)
Az utóbbit nagyon megsürgette, hogy Benji új iskolája nem közelíthető meg egyszerűen tömegközlekedéssel, és nagyon szerettem volna vezetni mire jönnek anyuék, hogy tudjunk jönni-menni Richard nélkül is.
A futást pedig már régóta szerettem volna, és, hogy ösztönözzem magam beneveztem egy versenyre, ami nem is 10 km, hanem 13.5. (www.greatmidlandsfunrun.com)

Most hétvégén volt a verseny, és 8.5 km-t sikerült egyben lefutni, és maradékot részletekben. Így is büszke vagyok nagyon, mert ez is rekord, és 29-én lesz még egy 10 km-es verseny, akkor azt egyben tuti lefutom.
Egyébként teljesen más egy versenyen futni, mint az utcákon magamban. Annyira lelkesített, ahogy tapsoltak, szurkoltak az emberek idegeneknek is, állandóan nézelődtem, ami elterelte a figyelmem a fáradtságról. De a legnagyobbat mégis az lökte rajtam, hogy Richard kihozta Benjit szurkolni, és amikor megláttam őket olyan jó volt nézni, ahogy integetett, persze, hogy nem állhattam le! Plusz örülök, hogy jó példát mutatok neki, remélem a sport beépül majd az életünkbe. Beszéltük is Nicolával, hogy elvisszük majd Benjit és Oscart egy kis körre futni velünk, hátha rákapnak. Most a versenyen is nagyon sok kisgyerek futott-sétált a gyerekeivel.

Futás után, mert az idő is kegyes volt hozzánk, és mert ilyenkor nem fog senki főzni vagy diétázni beültünk egy finom, hideg sörre és vacsira a Cliff House pub kerthelyiségébe.