Kalóz nap

Hosszú hétvége volt, az idő is jó volt, mi kell több, muszáj volt valami programot szervezni, így hétfőn elmentünk  közeli Tutbury várhoz, illetve annak romjaihoz, ahol Kalóz napot rendeztek. Nagyon jópofa volt, már a jegyen rajta volt, hogy ha lehet a gyerekek (akár felnőttek is) öltözzenek be. Így esett, hogy szombat este kalóz sipkákat varrtam a fiúknak (igen a koponyát direkt vettem lightosabbra), tetézte még az eseményt egy jó kis kötőhártya gyulladás, ami szerencsére a fiúkon addigra végig vonult, de nekem szinte adva volt, hogy kéne egy fél szemellenző, annyira piros volt a jobb szemem.
Oscarékkal mentünk, és a két nagyfiú nagyon élvezte a sok kalózt, kardokat, puskákat, viadalt, mini vidám parkot…stb.

A héten Benji iskolája is kiderült, de erről majd folyt köv. egy másik posztban…
És meg kell említeni, hogy kis szeretet gombóc Robin egyre ügyesebb a beszédben, mondogatja a szavak első szótagját, általában duplán pl. Nyuszi, az “nyunyu”, vagy Tejci az “tetejci”, bácsi az “bábácsi”. És végre, végre végre mondja, hogy MAMI!! Nem vagyok Dada többé!!!

 És hétvégén kertészkedtünk is, kibújtak a retkeim (igen, a miénk, mi ültettük, mi szedtük, mi ettük!!)

Hozzászólás