Dündü…avagy Benji cumija, amit baba kora óta használ este elalváshoz, vagy ha kis megnyugvásra van szüksége, pl repülőn.
Nekem nagyon visszás volt a viszonyom hozzá, amikor még nem volt gyerekem nagyon határozott véleményem volt róla, nem tartottam jónak, nem tetszett, ha egy gyerek szájából fityegett a cumi, és meg voltam róla győzödve, hogy az én gyerekeimnek sohasem lesz. Persze, mint sok más elképzelésem ez is változott miután valóban lett gyerekem. Azok az áldásos csendes percek a cuminak köszönhetően! Bár azért azt megtartottuk, hogy csakik kizárólag alváshoz lehetett használni, az ágyból nem jöhetett ki (kivéve a repülőn vagy hosszú úton).
Ezt nem bántam, mert úgy gondoltam, hogy mivel szoptatni nem tudtam ezt használja a saját megnyugtatására (bár ez csak az én elméletem, amit igazol, hogy Robin, akit viszont tudtam szoptatni, soha nem fogadta el a cumit…bár inkább az angol tudosókra hagyom, hogy bizonyítsák ezt a teóriát), nem akartam Tőle erőszakkal elvenni, inkább vártam, hogy megérjen rá, és maga döntse el, hogy lerakja. (néha azért mondogattam neki, hogy az ilyen nagyfiúk már nem cumiznak, de nem hatott). Egészen tegnapelőtt estéig..
Fürdés után, éppen öltöztettem, ő vette be a szájába a cumit, megjegyeztem, hogy nézze meg mennyire szét van rágva, régi már… Ő bevette a szájába, de láttam rajta, hogy nagyon gondolkozik. 5 perc múlva kivette a szájából, és mondta, hogy “Mami, ma este megpróbálok dündü nélkül aludni” és azzal a mozdulattal odaadta nekem.
Én mondtam neki, hogy jaj az nagyon nagyfiús dolog lenne, de ha kellene, akkor odateszem az éjjeli szekrénykéjére, és ott lesz mellette.
Átmentünk az ágyunkba mesét olvasni, ott elújságolta a plüss rozmárnak, hogy márpedig ő ma nagyfiú lesz és dündü nélkül alszik. Nagyon lelkes volt, de láttam azért, hogy tart tőle. Amikor lefektettem, betakargattam, akkor is megdícsértem, hogy nagyon bátor, ő mosolygott és bólogatott.
Lementem, elújságoltam Richardnak mihez készülődik nagyobbik fiunk, ő is meglepődött…10 perce nézünk már valami filmet, amikor halljuk a kis lépéseit, ahogy jön ki a szobájából. Megyek fel, látom, hogy ott áll a szoba ajtóban megszeppenve. Kérdezem, hogy mi a baj, kéred vissza a dündüt inkább? Ő félénk hangon: “Nem, inkább csak egy Daddy ölelést szeretnék”.
Szóltam Richardnak, aki jött, betakarta, és utána elmesélte, hogy neki is elújságolta, hogy ő márpedig ma dündü nélkül alszik. Richard is megdícsérte, hogy az nagyon nagyfiús dolog lenne, és kijött.
Többet nem jött ki. Elaludt. Dündü nélkül. (tudom, mert este belopództam és meglestem, és a cumi még mindig a kispolcon volt).
Reggel pedig felébredt, és le se esett neki, hogy sikerült cumi nélkül aludni, mondtam neki hogy nézze csak a cumi még mindig a polcon és milyen ügyes, hogy tudott annélkül is aludni. Az a lelkesedés az arcán, amikor rájött! Imádnivaló! Annyira büszke volt magára, és én is rá. Gyorsan Richardnak is elmondta, és mondta, hogy mondjuk el a nagyiéknak is a telefonban. Mindenkinek elmeséltük aznap, és este lefekvés előtt megint lelkesen mondta, hogy ő megint megpróbál cumi nélkül aludni, sőt, most már soha nem fog cumival aludni! Mindezt büszkén mosolygva.
Imádom az én nagyfiamat, és egyben van bennem egy furcsa érzés, hogy valaminek vége van. Valahogy talán a cumi jelentette a kisbaba kort, és most hogy nem cumizik (és mivel Robin soha nem is cumizott), ki kell dobnom az összes cumit, és nem marad kisbabám már :-(( Vége egy kornak, “csak” két okos nagyfiam van, akik egyedül alszanak, egyedül kelnek, és egyre kevesebb szükségük van már rám….

És egy pár kép hétvégéről, Oscarékkal voltunk a Conkers Tudományos Játszóparkban: