Elérkezett a bölcsi első napja! Illetve második, ha múlt heti próba napot elsőnek lehet nevezni. A beszoktatást itt Angliában ezzel le is tudják, ma már ott kellett hagyni. Torkomban iszonyat gombóccal, szívemben lelkiismeretfurdalással küszködve mentünk bölcsibe. Egyedül Benji volt vidám, hogy végre öcsinek is megmutathatja a bölcsit. Először Robin is örült, hogy végre ő is kiszállhatott az autóból, aztán egyre növekvő gyanakvással állt a dolgokhoz, pláne miután Benjinek is búcsút intettünk, és neki is be kellett menni a kis szoba ajtaján.
Egy helyben, bizonytalanul topogott az új cipőjében, míg végre az egyik gondozólány megszólította, és elkezdte a reggeliző asztalhoz vezetni. Én adtam neki egy gyors puszit, integettem a kis görbülő szájúnak, és kimenekültem az autóba sírni.
Ahogy beértem az irodába, telefonáltam is, hogy sírt-e. Állítólag egy kicsit, de egy tálka száraz cheerios-al le lehetett kenyerezni, és azóta játszik.
Délután is felhívtam őket, hogy aludt-e, azt mondták igen, és mindent megevett ebédre, sokat játszott.
Utána már csak egy telefonhívás maradt, miután Jayne érte ment, hogy meg tudjam mit is mondtak neki. Állítólag nem akart hazajönni, és a gondozónők is mondták, hogy meglepően vidám volt, és milyen jól viselte az első napot. Csak így tovább kis-nagy Bobin!! (persze, most lelkiismeretfurdalás 2 ütött szöget a fejembe: mi van, ha nem kötődik erősen hozzánk, és ezért viseli ilyen jól??)
Benjivel is büszkélkedem egy kicsit: megrajzolta élete első igazán felismerhető rajzát! És pont a kis családunkról:
(És ha valakia nadrág és test közötti vonalat övnek nézné, annak üzenem, hogy az kérem egy kötés, mert bibis a hasunk, mert beütöttük egy repülőbe…)
És egy Benji duma a végére:
Ülünk az autóban reggel, Benji Richarddal beszélget, egyszer csak megkérdezi:
– Daddy, te mit dolgozol?
– Autókba építek hangszórókat, hangszórókat szerelek.
Gondolkozik, kinéz az ablakon, majd visszafordul:
– De hát, Te az én Daddym vagy…
(azóta se jöttünk rá, hogy ez vajon az jelenti, hogy úgy gondolja, hogy apának lenni egy munka, vagy egy Daddy nem képes hangszórókat szerelni..)
