Elkaptunk valami influenza szerűt, egész családilag, így nagyon nincs erőnk semmire.
Szegény Benji kezdte vasárnap. Gyanús volt, hogy túl nagy a csend. Általában egy percig sem tud csendben maradni, sőt. Most pedig csak ült, mesét nézett, nem beszélt, nem énekelt, nem bohóckodott. Garantált volt, hogy aznap este köhögve, lázasan ébredt, és csak a mi ágyunkban tudott elaludni. Másnap már nagyon magas volt a láza, és én is elkaptam.
Nagyon rossz egy ilyen vírus, iszonyat le tudja gyengíteni az embert.
De annyira édes gyerekeim vannak. Mivel hétfőn egyedül vagyok velük otthon, és alig álltam a lábamon, csak tévéztünk, vagy fetrengtem a fotelben, és csak felügyelni volt erőm őket. Benji néha odajött, betakart, mondta, hogy ad gyógypuszit, hogy gyorsan gyógyuljak, és nincs mese, ilyenkor tényleg úgy kell csinálni, mintha meggyógyulnék, mert nem akarom lerombolni a gyógypuszi varázslatos erejét. Így muszáj voltam fogcsikorgatva is leülni repülőset játszani.
De délután már annyira fáradt és lázas voltam, hogy muszáj voltam Benjit rávenni, hogy feküdjön le délután aludni, viszont Robin nem aludt el, de felvittem az ágyunkba egy üveg tejjel, lefeküdtem, elbóbiskoltam, míg ő csendben elővett egy könyvet a polcról, mutogatta az állatokat, mondogatta, hogy Da-da, néha rám nézett, amikor látta, hogy csukódik a szemem, odabújt és megsimogatott. Mintha azt mondaná, hogy ne aggódj anya, te csak pihenj, én addig olvasgatok. És így is lett, kb 1 órán keresztül el volt magában, az utolsó fél órában ő is bóbiskolt mellettem kicsit. Tündéri gyerekeim vannak, ez nem vitás.
Nekem pedig lehet lelkiismeret furdalásom, hogy milyen puhány vagyok, egy kis infulenza így ledönt a lábamról, hogy számolom a perceket, hogy Richard érjen haza, más pedig sokkal komolyabb betegségekkel küzd hősiesen, vagy több gyerekkel van otthon egyedül. Úgy látszik nálam alacsonyan van az a bizonyos tűrés küszöb…
Tegnap este Robin ébredt köhögve, így ő került mellém, én pedig csak drukkoltam, hogy nehogy kruppos köhögésbe fulladjon, és a kimerültségem csökkentette, ha arra gondoltam, hogy milyen hálás vagyok, hogy én lehetek az aki gyógypuszikat adhat nekik, és ki kell élveznem ezt az időszakot, hogy az én puszimnak, varázslatos, gyógyító ereje van, mert biztos nem lesz mindig így…

Elérkezett a bölcsi első napja! Illetve második, ha múlt heti próba napot elsőnek lehet nevezni. A beszoktatást itt Angliában ezzel le is tudják, ma már ott kellett hagyni. Torkomban iszonyat gombóccal, szívemben lelkiismeretfurdalással küszködve mentünk bölcsibe. Egyedül Benji volt vidám, hogy végre öcsinek is megmutathatja a bölcsit. Először Robin is örült, hogy végre ő is kiszállhatott az autóból, aztán egyre növekvő gyanakvással állt a dolgokhoz, pláne miután Benjinek is búcsút intettünk, és neki is be kellett menni a kis szoba ajtaján.
Egy helyben, bizonytalanul topogott az új cipőjében, míg végre az egyik gondozólány megszólította, és elkezdte a reggeliző asztalhoz vezetni. Én adtam neki egy gyors puszit, integettem a kis görbülő szájúnak, és kimenekültem az autóba sírni.
Ahogy beértem az irodába, telefonáltam is, hogy sírt-e. Állítólag egy kicsit, de egy tálka száraz cheerios-al le lehetett kenyerezni, és azóta játszik.
Délután is felhívtam őket, hogy aludt-e, azt mondták igen, és mindent megevett ebédre, sokat játszott.
Utána már csak egy telefonhívás maradt, miután Jayne érte ment, hogy meg tudjam mit is mondtak neki. Állítólag nem akart hazajönni, és a gondozónők is mondták, hogy meglepően vidám volt, és milyen jól viselte az első napot. Csak így tovább kis-nagy Bobin!! (persze, most lelkiismeretfurdalás 2 ütött szöget a fejembe: mi van, ha nem kötődik erősen hozzánk, és ezért viseli ilyen jól??)

Benjivel is büszkélkedem egy kicsit: megrajzolta élete első igazán felismerhető rajzát! És pont a kis családunkról:

 (És ha valakia nadrág és test közötti vonalat övnek nézné, annak üzenem, hogy az kérem egy kötés, mert bibis a hasunk, mert beütöttük egy repülőbe…)

És egy Benji duma a végére:
Ülünk az autóban reggel, Benji Richarddal beszélget, egyszer csak megkérdezi:
– Daddy, te mit dolgozol?
– Autókba építek hangszórókat, hangszórókat szerelek.
Gondolkozik, kinéz az ablakon, majd visszafordul:
– De hát, Te az én Daddym vagy…
(azóta se jöttünk rá, hogy ez vajon az jelenti, hogy úgy gondolja, hogy apának lenni egy munka, vagy egy Daddy nem képes hangszórókat szerelni..)