Már nagyon régen készültünk a látogatásukra, június óta, amióta ők is e kis ország népességét szaporítják.
Nagyon jó volt a hétvége, és iszonyat hamar eltelt sajnos…
Bár azért a 4 fiút nem volt semmi terelgetni. Le a kalappal a több gyerekes családok előtt, mert 4 gyerekre 4-en is kevesen voltunk… A legtöbbet azt lehetett hallani, hogy “Robiiiiiiiiiin, neeeem!” “Robiiiiiiiiiin, az az enyém” “Nem!! add vissza!”…Hiszen 1 helyett 3 gyerektől tudott most csenni. Nagyon vicces egyébként, ahogy odasomfordál a kiszemeltjéhez, gyorsan elveszi, amit kinézett, majd uccu, kuncogva elrohan a kis vaskos lábain, majd vetődik ha kell, mint egy rugby játékos védve a kis kincsét. Hiába, így jár, ha legkisebb az ember…Nem is tudott péntek este elaludni, totál felpörgött, hajnal kettőkor be kellett hozni az ágyunkba, mert nem akart elaludni a sajátjában.
Szombaton még Birmingham-be is bemerészkedtünk, bár meg is futamodtunk, mert a karácsonyi vásár miatt RENGETEGEN voltak bent, és babakocsival képtelenség volt közlekedni. Remélem majd pótoljuk tavasszal, ha újra jönnek hozzánk.
Benji érdekes módon Ábelhez csatlakozott csatlósként, pedig Simonhoz korban közelebb áll, de valamiért az idősebb fiúkkal akar barátkozni.
Mondjuk vasárnap Tamworth játszóterén viszont Simonnal játszottak nagyon jót, amíg a nagyok a várat nézték meg.
Benji másnap reggel csalódottan jött le a nappaliba, hogy hol az Ábel és a Simon…
Kár, hogy nem laknak hozzánk közelebb, hogy többet tudjanak együtt játszani, mondjuk vicces volt, mert másnap a híresen süket szomszédunk, aki 90% hangerőn hallgatja a TV-t esténként, megkérdezte, hogy nem zavart-e minket a hangos TV-je. Mondtuk, hogy nem egyáltalán, mert barátok voltak nálunk, észre sem vettük. Erre Ő,  hogy igen, hallotta :-)) Ő, aki egy méterről sem hallja meg hangosan köszönünk neki 🙂