Idén tudatosan próbálok lassítani Karácsony közeledtével, és tényleg VÁRNI a karácsonyt, nem csak túl lenni rajta.

Le kell tesztelni mindegyiket, hogy tényleg finomak-e

Persze a zöld írókás tubusba is bele kellett cuppantani…

A hátsó mókus és a szív készült a Dinának és a nagyinak

Igen, valóban találkoztunk vele vasárnap. Karácsonyi vonatozást hirdetett egy közeli, régi gőzmozdony járat, nem lehetett kihagyni.
Bár az út csak fél óra volt, karácsonyi zene szólt, pöfögtünk, a fiúk nézelődtek, bohóckodtak, az út végén kaptak csokit, mi teát, kávét, és sorban állhatunk a Mikulás kunyhójához. Lehet nem tettük volna, ha tudjuk, hogy 1 óráig fog tartani. Kibírtuk, és megérte azért a pár pillanatért, amit a Mikulásnál töltöttünk, Benji szemében látni a csodálatot, ahogy tisztetelettel keveredik a megszeppenés.
Belopakodott, közel menni nem mert, pedig Miku hívogatta, hogy megfoghatja a kezét, de ő csak állt, szájában a keze (=totál megszeppenés), és csak annyit mondott halkan, hogy “Jó fiú voltam”. A Mikulás megdícsérte, mondta, hogy továbbra is legyen jó, és a zsákjából kaptunk egy repi ajándék vonatos bögrét. Benji le sem vette a szemét a Mikulásról.
Mindeközben Robin? Le sem tojta a Mikulást, célba vette a zsákot és elkezdte kirámolni a bögréket. Persze ő is kapott egyet, de hangosan kifejezte nemtetszését, így Miku kicserélte (egy tök ugyanolyan) másikra.

Kifelé menet kaptak két nagy zacsi ajándékot is, amire nem is számítottam, pedig benne volt a hírdetésben, hogy minden gyereknek lesz ajándék, de egy csoki mikulást vártam. Erre mindkettőjüknek kis lego, kifestő, rajztábla, Robinnak fürdős játék. “Ejha!” gondolta Kelet-Európai Mikulásokhoz szokott gyermek énem.

Hazafelé az autóban Benji csodálkozva mondta, hogy milyen nagy volt a Miki szakálla, és nem lehetett látni a száját.
(És megkérdezte Richardot miért ken még a cipőjére kutyakakit a füvön, amikor is meg kellett állni az autóval, hogy azt a bizonyos kutyakakit letörölje a fűben…)

Mini vonat ment körbe-körbe, amíg sorban álltunk

♥ Szeretem a karácsonyi fényeket, ahogy hazafelé sétálok a munkából ♥ Forralt bor a karácsonyi vásárban ♥ Imagine Dragons: Top of the world c. dala mindig feldob mostanában ♥ szerádnkénti jóga, azon belül is az utolsó 10 perc, amikor csendben, csukott szemmel fekhetek, miközben az oktató duruzsol valamit ♥ szeretem a 26-ra szóló jegyünket haza! ♥ Karácsonyi díszes lakást és szép adventi koszorúnkat ♥ Friss fenyőillatot ♥ az elfújt gyertya illatát ♥ Robint, ahogy prüszkölve próbálja elfújni a gyertyát ♥ Robint, ahogy nyitott szájjal, hangtalanul puszit ad ♥ de a legjobban mostanában a reggeleket szeretem, amikor Benjit felébresztem, morcosan rámnéz, nyüszög, hogy még nem akar felkelni, visszabújik, próbálkozom, puszilgatom, majd kiejtem a varázsmondatot “Gyere, nézzük meg, hogy mi van most az adventi naptár zsebében!” Erre ő kinyitja a szemét, felpattan az ágyból, lelkesen felkiált, hogy “Igen! Menjünk! és már szedi is a kis álmos lábait lefelé a lépcsőn. Imádom ezt az ártatlan lelkesedést, hogy még ennyire egyszerű minden. Egy kis labda, kis csoki, kis ujjbáb, bármi kis vacak, és képes boldoggá tenni egész reggelre őt.

Tartjuk a Mikulás hagyományt, Benji már nagyon várta, sőt egy ideje a Mikulás volt a legjobb fenyítő eszköz. Elég volt annyit mondani, hogy a Mikulás mindent lát, és nem hoz neki semmit, ha nem viselkedik jól és máris abbahagyta a csintalankodást (a legtöbbször…). De megbizonyosodott arról is, hogy a Mikulás a jó dolgokat is látja. Ha pl Robinnak puszit adott, rám nézett és kérdezte is rögtön, hogy “Ezt is látja a Mikulás?”

Annyira aranyos, hogy így hisz benne, hogy kicsit lelkiismeretfurdalásom is van, hogy becsapom a saját gyerekem. De annyira aranyos reggelente, ahogy rohan az adventi naptárhoz reggelente (még éppen csak kinyitotta a szemét), hogy megnézze mi van a zsebben.
Robin még csak éppen ismerkedik vele, egyenlőre elfogadja, hogy az ő ajándékát is kiveszi Benji neki.
Kivéve pénteken, amikor kettesben voltunk otthon, na akkor aztán minden zsebet megnézett biztos, ami biztos, ki tudja mikor jut oda legközelebb…

Nagyon szorgoskodnak

Biztonság kedvéért Robin fel is mosott

Már nagyon régen készültünk a látogatásukra, június óta, amióta ők is e kis ország népességét szaporítják.
Nagyon jó volt a hétvége, és iszonyat hamar eltelt sajnos…
Bár azért a 4 fiút nem volt semmi terelgetni. Le a kalappal a több gyerekes családok előtt, mert 4 gyerekre 4-en is kevesen voltunk… A legtöbbet azt lehetett hallani, hogy “Robiiiiiiiiiin, neeeem!” “Robiiiiiiiiiin, az az enyém” “Nem!! add vissza!”…Hiszen 1 helyett 3 gyerektől tudott most csenni. Nagyon vicces egyébként, ahogy odasomfordál a kiszemeltjéhez, gyorsan elveszi, amit kinézett, majd uccu, kuncogva elrohan a kis vaskos lábain, majd vetődik ha kell, mint egy rugby játékos védve a kis kincsét. Hiába, így jár, ha legkisebb az ember…Nem is tudott péntek este elaludni, totál felpörgött, hajnal kettőkor be kellett hozni az ágyunkba, mert nem akart elaludni a sajátjában.
Szombaton még Birmingham-be is bemerészkedtünk, bár meg is futamodtunk, mert a karácsonyi vásár miatt RENGETEGEN voltak bent, és babakocsival képtelenség volt közlekedni. Remélem majd pótoljuk tavasszal, ha újra jönnek hozzánk.
Benji érdekes módon Ábelhez csatlakozott csatlósként, pedig Simonhoz korban közelebb áll, de valamiért az idősebb fiúkkal akar barátkozni.
Mondjuk vasárnap Tamworth játszóterén viszont Simonnal játszottak nagyon jót, amíg a nagyok a várat nézték meg.
Benji másnap reggel csalódottan jött le a nappaliba, hogy hol az Ábel és a Simon…
Kár, hogy nem laknak hozzánk közelebb, hogy többet tudjanak együtt játszani, mondjuk vicces volt, mert másnap a híresen süket szomszédunk, aki 90% hangerőn hallgatja a TV-t esténként, megkérdezte, hogy nem zavart-e minket a hangos TV-je. Mondtuk, hogy nem egyáltalán, mert barátok voltak nálunk, észre sem vettük. Erre Ő,  hogy igen, hallotta :-)) Ő, aki egy méterről sem hallja meg hangosan köszönünk neki 🙂