Szerdán tette meg az első lépéseket. Tipikus Robinosan, nem ám óvatosan, fél kézzel kapaszkodva, lassan-lassan próbálkozva, mint Benji tette. Nem. Robin fogja magát, vesz egy nagy levegőt, majd uccu neki, 5-6 kis gyors lépés vigyorogva, majd puff, arccal előre bele a földbe. (mivel a kezét nem tanulta még maga elé tenni, így persze orra, homlokra, mit mikor ér. De amint bevágódott, felpillant, ránk néz és ránk vigyorog. Muszáj megtapsolni. Majd az egyre pirosodó homlokát szétpuszilni.
Egyébként napról-napra ügyesebb. Ma, vasárnap, már maga elé teszi a kezét, sőt már ülésből is felállt, sőt, volt olyan, hogy nekiindult, sikerült megállnia, megtapsolta magát, majd seggre huppant.
Azt meg külön élvezi, hogy most már állva is tud táncolni. Megpakaszkodik és ütemre rogyasztgatja a térdeit.
Itt most iszonyú jó időnk volt, így fogtuk magunk és lefestettük a kerítést. Benji segített, tényleg nagyon aranyos volt, és élvezte is, hogy milyen nagyfiú. Szegénykémnek a héten mandula gyulladása volt, így jó látni, hogy visszatért belé az élet.
Ő pedig egyik nap annyira édes volt, fehér ing volt rajtam, este készülődtünk a fürdéshez, elméláz, megsimítja az ingem, majd rám néz: “Mami, nagyon szép vagy.” Csak így. Milyen jó, hogy fiaim vannak! (Mentem is Richardhoz, hogy bezzeg a fia tud bókolni!)
Egy boszorka van.....Három fia van.... 